Ezt a fajtát sokáig csak azért tartottuk fontosnak, mert valamikor a 17. században spontán összebőröndözött a cabernet franc-val és láss csodát megszületett a cabernet sauvignon. Aztán a 1980-as évek környékén megjelentek a piacon olyan tételek, amelyek legyőzték chardonnay mindennapi imádatát és megszületett az új kedvenc. Ám nemcsak emiatt fontos vizsgálódásunk tárgyává tenni a fajtát.

Egy pár szó a növényről. Tömött fürtű, ami miatt gombásodásra hajlamos lenne, de mivel héja kellően vastag ez nem nagy probléma. A legtöbb fajtához képest későn rügyezik, ezért a vegetációs időszaka kitolható, ami több játékot ad a megfelelő érettség eléréséhez. Alapesetben is nagyon komoly lombozatot ad, ezért kerüljük a tápanyagban gazdag talajt, mert nincs rá szüksége és megesz minket a zöldmunka.

Az őshaza, a bázis a Loire borvidék Centre nevű része, amely az orleans-i kanyar alatt található és mint neve mutatja a Közép, de esetünkben az ország közepén járunk. Itt található a két leghíresebb apelláció a folyó két partján. A bal oldalon Sancerre, míg a jobbon Poulliy Fumé. Ezek a borok magas árukról, jó eltarthatóságukról, vegetális ízükről, míg a Poulliy Fumé tűzköves vonulatáról volt híres. Melyik a jobb azt nehéz eldönteni, mikor melyik? Ezek a borok jó esetben kb. 5 évig életképesek, de azért ne rizikózunk. Napjainkban megjelentek a nagy termelők, akik hallgatva az idő szavára, ami Új-Zéland, elkezdték készíteni a reduktív, illatos, édes illetve trópikus gyümölcsök illatát hordozó tételeket. Ezek a borok az Újvilágiaknál még mindig több érdekességet mutatnak. Franciaországból még érdekes Touraine környéke, ahol barátságos, könnyen fogyasztható, kellően komplex Sauvignonokat lehet találni kb. 2 500 Ft körüli áron. Egyik kedvencem a Domaine Bellevue 2010-es bora. Már a 2011-es piacon van, hasonlóan jó lesz.

Akik picit már belemerültek a borok világában, azoknak a Sauvignon Blanc Új-Zéland és Marlborough. A történet a '70-es évek végén kezdődött, amikor a helyiek úgy döntöttek, hogy ideje lenne az ottonel muskotály helyett egy másik szőlőfajtát első számúvá tenni az országban. A tudományos kutatás eredménye a blanc lett. Tudatos munkával betelepítették az egész déli sziget és komoly marketing munkával elvitték hírnevét az egész világon. A borok elég egyforma ízvilágúak: virágos, barackos, sárgadinnye, ananász és ilyenek. Ám mindig rendben lévő minőségűek, csavarzárasak és minden szempontból drágák. Ám sokan elhitték, hogy ez a legjobb és veszik. Persze sokat segít, hogy a szigetet nagyon szigorú karanténnal védik az élelmiszer behozataltól, és ennek köszönhetően zárt a piac, illetve a sziget mentes a szőlőt megtámadó fertőzésektől. Jó üzlet itt borral foglalkozni. A szőlők gyakorta esnek át több órás áztatáson, mivel a sokszor utaznak hűtött kocsiban több órát a tökétől a feldolgozóig. Azt le kell szögezni, hogy ezek a borok jó, bár sok ember ízlésének túl koncentráltak.

A próba kedvérét mindenkinek ajánlom, hogy egy klasszikust a Tohu-t próbálja ki, bár 5000 Ft körüli ára elég borsos.

A két fontos terület mellett emlékezzünk meg annyira Kalifornáról, hogy itt Fumé Blanc néve lehet megtalálni. Ezt a nevet Robert Mondavi találta ki, mivel a fajtából készült bor eredeti nevén senkit nem érdekelt. Hiszen a Sauvignon név alapján mindenki vörösborra gondolt. Azóta egész jól fut, de mégsem akkor sztár, mint Új-Zélandon.

Végül kicsi hazánk. Természetesen itthon is jelen van a fajta, ám mindenhol csak másodhegedűs szerepben. Kivéve Etyeket, ahol általában savban gazdag, vegetális borok készülnek, sajnos nagyon hullámzó minőségben. A fentiek alapján kérdés, hogy ez a típus meddig lesz népszerű. Szerintem ez jól is van így, mert túl nagy érdekességet nem mutat sehol, illetve a mindennapi fogyasztásra nyomjuk a saját jól ismert fajtáinkat. Sokaknak kedvence a somlóiak, illetve Árvayék zempléni (tokaji) tétele. Szerintem ezek inkább érdekes kísérletek, mivel a terroir egyszerűen megeszi a fajtát és inkább erről szólnak a borok, mint a Sauvignon Blanc-ról.

Kinn farkasordító hideg, térdig érő hó. A közeli Műjégen hatalmas tömeg rója a köröket. Benn barátságos fények, kellemes meleg, halk zsongás és kb. 100 kóstolásra kész furmint. Ilyen volt röviden a 2012-es Furmint Február a Vajdahunyad várban, a Vinoport szervezésében.

Mint vendég úgy éreztem, hogy a szervezés tökéletes volt. A tömeg szépen eloszlott a helyiségekben, megfelelő poharak, a harapnivalók finomak és még az áruk is vállalható kategóriában volt.

Ami régóta kérdés számomra a furmintról, tokaji vagy somlói borokról szóló rendezvényeken, hogy új embereket hogyan lehet bevonzani. Valamiért az „átlag”, bár a borászatok szempontjából legfontosabb fogyasztók nehezen nyitnak ezekre a borokra. Így volt ez most is. Az elfogadható ár, kiváló helyszín és a sok jó borok ellenére a résztvevők 99 %-a ugyanaz volt, mint máskor. Borszakértők, borírók, kereskedők, nem furmintos borászok, elsősorban Egerből, és az egyik kupacba sem tartozó, de rendszeres, hozzáértő borfogyasztók. Nagyjából mindenki ismerősként köszöntötte a másikat.

Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a furmint sokszor nehezen érthető bor. Idő, türelem és némi gyakorlat, tudatos odafigyelés kell az elvezésükhöz. S ha még megtetézzük Tokaj vagy Somló világával, akkor ez már feladat. Ám nem minden bor ilyen. Sok kedves, barátságos, megszerettetésre alkalmas is van. Bátorítok mindenkit, mert ezeken a rendezvényeken pillanatok alatt lehet találni „idegenvezetőt”, aki megmondja, hogy hol érdemes kezdeni. S higgyék el, hogy a borászok sem fognak olyan bort tölteni a poharunkba, amit nem szeretnénk.

Ettől függetlenül érdemes elgondolkodni közösen mindenkinek, hogy a fent említett embereket hogyan lehet behúzni a rendszerbe. Arra pedig végképp kíváncsi leszek, hogy milyen vásárlási, fogyasztási kedvet gerjesztet a februári furmint akciók a kereskedőknél, éttermekben.

Mivel van bennem némi hajlam arra, hogy reakciót váltsak ki emberekből, ki kell mondanom, hogy ezen a napon illetve régebben kóstolt nem tokaji furmintokról nincs jó véleményem. Egyszerűen nem tudják hozni azt az izgalmat, határozottságot és savszerkezetet, ami a fajta igazi ereje. Az okokra nem tudom a válaszokat. Egyszerűen nem alkalmas a terület, nem jók a telepítések, hiányzik a tapasztalat, másképpen kellene hozzányúlni az egészhez? Tényleg nem tudom. Persze nem kóstoltam az összes pl. somlói furmintot, de a kivétel erősíti a szabályt.

Magam is azt vallom, hogy a furmint az a fehér fajta, amellyel Magyarországnak van mit keresnie a világban. Ezért nagyon kell figyelni arra, hogy mind Tokajban, mind máshol mi kerül a palackba. Természetesen mindenkiben csak a jó szándékot feltételezem, de ez lassan kevés lesz. Eredetvédelem, engedélyezett fajták újra szabályozása, hatékonyan működő hegyközség stb. Mindenki ismeri ezeket a problémákat és csak ezeknek rendezése visz előre.

Aki idáig eljutott és várja a borok értékelését csalódni fog, mert nem lesz. Ajánlani fogok, azok közül, amiket kóstoltam.

Izgalmas borok:

Gizella Szil-völgy 2009, Balassa Mézes-mály 2009, Lenkey 10 hordó 2009, Demeter Zoltán Kakas 2011, Pendits Krakkó 2009, Pannon Tokaj Dominium 2011, Királyudvar Sec 2009, Dobogó Birtok 2010, Dobogó Betsek 2009, Béres Furmint 2011.

Most nem kóstoltam, de nem túl régi emlékeim szerint ajánlom: AZ Nektár Vióka 2008, Majoros Deák 2010, Royal Szent Tamás 2009, Szent Benedek Szent Tamás 2008.

Többen nagyon dicsérték az új Barta borokat is.

Összegzésként azt mondhatom, hogy a tokaji száraz furmintok hatalmas ugrásokkal lépnek előre, fejlődnek. A 2009-es tételek nagyon jól sikerültek, és a 2010-es évjárat általános vacaksága ellenére ez az évjárat is egész jó lett Tokajban. A 2011-es borokról nehéz még mit mondani, de a pár friss tétel és a hordóminták alapján a megfelelő szintet biztos elérik. Az út jó, tovább kell taposni, tovább keresni az irányokat (lsd. eredetvédelem, dűlőkérdések). S öröm, hogy végre vannak az alacsonyabb árkategóriába tartozó, a magyar fogyasztók számára kellő mennyiségű és nagyon jó minőségű furmintok.

Mielőtt a folytatásba belemerülne mindenki kiegészítés az első részhez. Megkerestem Laposa Bence nyilatkozatát, amelyben Ő azt közli mindenkivel, hogy a névhasználatról szóbeli(!) megegyezés történt és ezt Ő visszavonta. Ezt nehéz összetéveszteni a szabadalmi bejegyzéssel. Valaki nagyon másik malomban őröl.

A pincelátogatás után tovább buszoztunk a Borhotelbe. A hotel 10 szobával, egy kis pihenő résszel, és egy kizárólag helyi alapanyaggal dolgozó konyhával várja télen-nyáron a szállóvendégeket. A konyha csak a szállóvendégek részére elérhető, de külsősöknek is van lehetősége bort kóstolni, néhány falat étellel. A hotel éke a hegyben található borkóstoló terem, ami régen a Badacsonyi Bormúzeum Étteremben állt. Minden szoba a Balatonra néz.

A borokat a 2011 Friss Rizlinggel kezdtük. A Friss sorozat minden esetben reduktív bor. A bor hozza az előző évek megszokott formáját. Üde, lendületes bor, szép savak, igazi jóívású bor. Sok almával, szőlővel, kimondottan gyümölcsös és megtalálni benne egy kis sósságot. A folytatáshoz már étek is párosult. 2011 Friss Pinot Gris határozott almás, körtés, barackos karakterű. Illatban és ízben is tartogat némi ásványt. Lendületes, könnyed bor, mintha kis maradékcukor is lenne benne. Ízében megvan a sok gyümölcs, citrus, ásvány. 1690 Ft-os árát bőven megéri. A konyha sült kecskesajtot és zöldsalátát körtés vinegrettel gondolt mellé. Szépen kiegészítették egymást. A Kelkáposztaleves libamájkockákkal fogás mellé egy régebbi tétel a Rizling² 2009-es került a pohárba. Ez a bor fele-fele arányban olaszrizlinget és rajnai rizlinget tartalmaz. A bor kb. fele volt hordóban, a másik fele viszont csak tartályban. Mély, komplex illat, tercier aromákkal, körtével, petrol illatokkal. Struktúrája is sűrű, pici alkoholtöbblettel. Hosszú íz, pici kő, aszalt gyümölcsök és szintén a petróleum, némi kesernye. Az ízjegyek és a szerkezet jól párosult ételben és italban. Később ezt a bort összekóstoltuk a 2010-essel, amely sokkal szebb lesz, mint a 2009-es és ez leginkább a jobb hordóhasználatnak köszönhető.

A főétel szűzpecsenye volt zellerkrémmel és konfitált burgonyával, a bor pedig 2009 Juhfark+Rizling Cuveé. Zárkózott bor, 10 perc kell neki legalább. Illata talán a bezárt ásványok miatt, földimogyóroval és csokoládéval indít és lassan változik át egy kis ásvánnyá, gyümölcs nincs. Ízében a juhfark dominál, ásványokkal, szépen lekerekedve, egy középkategóriás, kellően hosszú, lekerekedett tétel.

Végezetül a gyümölcsvelős túrótortához a 2011-es Friss sorozat utolsó darabját kaptuk az Illatost. Idén Ottonel muskotály, Pinot Gris, Sauvignon Blanc, és Chardonnay került a házasításba. A bor olyan, mint a neve illatos, kedves, édes illatú. Könnyed szerkezet, némi cukor és a szőlős, muskotályos ízvilág. Ehhez a könnyed desszerthez egész jól viszonyult.

A zárás egy Somlói Juhfark volt 2008-ból. Mély, komplex illat, mézes, édeskés, aszalt füge, ásványok, túlérett jegyek vannak illatában. Komoly, lendületes, szép savszerkezet, pici cseresség, ehhez mért test. Talán az alkohol lehetne kevesebb, nagy potenciálú bor, fajtajelleges szerkezettel. Ízében tiszta juhfark, pici virág, pici fanyarság, mandula és ásványok. Tökéletes Juhfark minta, minden olyan jeggyel, ami miatt lehet szeretni a fajtát és menekülni is lehet előle.

Az együtt töltött nap során egy nagy tervekkel bíró csapatot ismertünk meg. Úgy tűnik, hogy a tervek mellé megvan a tudás, elhatározottság és a tőke is. Reméljük így is lesz.

Sok sikert és jövőre ugyanitt!

Badacsonyban jártam a Bazaltbor Kft.-nél megnézni a pincét, és a Borhotelt. Megkóstolni új és régi borokat, megtudni, hogy mi a helyzet a cég körül.

Kezdjük is ezzel, mert ez mindenkit érdekel. Laposa Bence a 2011-es szüret kezdetén felmondott a Badacsonyi Bazaltbor Kft.-nél, mint borász. Ám változatlanul a cég kisebbségi tulajdonosa, de a napi operatív munkában nem vesz részt. Ennek a szakításnak a pontos okáról egyik fél sem tud vagy akar nyilatkozni. Így ennek az évjáratnak a borait már Laszlovszky Gábor a pincészet operatív irányítója, és Alain Rousse borászati tanácsadó készíti. A Laposa nevet a bejegyezett szabadalom szerint a Bazaltbor Kft. használhatja teljes kizárólagossággal. Erről a helyzetről a jogászok vitatkoznak.

Ez a hivatalos rész. A magánvéleményem CSAK GONDOLATOK, AMI MÖGÖTT NINCSEN BIZONYITÉK! A szakítás lehetséges okán gondolkodva az jutott eszembe, hogy talán Bence egyszerűen nem tudott mentalitást váltani a kétszemélyes családi vállalkozásból egy nagyban dolgozni akaró pince stílusára. Ezt két ok miatt gondolom. Az egyik, hogy Bencéről úgy nyilatkoztak, hogy egy nagyon jó ízlésű, és érzékű fiatalember, ám sokszor a dolgok úgy történtek, ahogy éppen sikerült. Feljegyzés, dokumentáció a szőlészeti-borászati munkáról hiányos és ez nem engedhető meg. A másik, hogy a cég vezetőit úgy ismertem meg, hogy nem nagyon van pardon, a többségi tulajdonos pedig egy igazi pénzember.

A névhasználat kérdésére más nem tudok elképzelni, mint a befektetők adta pénz, bár Gagyi Pállfy András ügyvezető igazgató azt mondta, hogy ez Bence saját döntése volt. Biztos, de én kicsit hitetlen vagyok. Egyszerűen azt gondolom, hogy a cégbe bevitt borkészlet és a Laposa név volt a kft.-be bevitt rész. ÉS ISMÉTLEM EZ CSAK HANGOS GONDOLKODÁS, AMIRE NINCS BIZONYITÉK! Hát ennyi a kis magyar borvalóság.

A hegy oldalába épült pincészetről sokan azt mondták, hogy nem illik a környezetbe. Az épített környezetbe biztosan nem, mert az nincs. Van egy-pár lerobbant épület, amely egy romantikusabb világot idéz és van néhány szocreál kocka üdülő a környéken. Ez az épület legalább rendezett és lehet róla tudni, hogy mi a célja. A többit meg döntse el mindenki maga ízlése szerint. Télvíz idején lehangoló látvány a hegyoldal.

A pincészet funkcionális, vasbetonból készült, hőmérsékletben önfenntartó, a munkaterületeken minden a borkészítést szolgálja. Kívülről az épület fehér és szőlőágak, indák mintája díszíti. Mivel az épület egy része fényáteresztő, ezért napsütésben ezek a minták az épület belsejében is láthatók. De csak ott ahol ez a fény nem okoz problémát. Az első rész, amely kellően szeparált a feldolgozó részről, a vendégek fogadására készült, bár még a berendezése nincs készen. Innen be lehet jutni a hordós érlelésre szolgáló helyiségbe. Ez szintén vasbetonból készült és kb. 10 méterrel a földfelszín alatt található. Kapott egy kissé csavarodó elrendezésű téglasort, így szebb és „hagyományőrzőbb”.

A középső részbe érkezik be a szőlő. A felső szinten kezdődik a feldolgozás és itt is fejeződik be a palackozóban. Itt van a bogyózó, prés és innen indul el a gravitáció segítségével a must az alsó két szintre. Itt találhatók 50-100-250 hl-es szabályozható hőmérsékletű koracél tartályok, illetve a megfelelő tételek számára a használt ászokhordók. A harmadik hátsó részben van a címkéző, a raktár és az egyéb kiszolgáló helyiségek. Egységes, kompakt épület.

A pince teljes kapacitása évi 350e palack, jelenleg még csak 150e palackra képes. A saját 6 ha területről és a felvásárolt területekről idén kb. 100e palacknyi bor készül. A fejlesztési tervek megvalósításához nyújt segítséget Alain Rousse tanácsadó, aki arról is mesélt, hogy miért pont Badacsonyt választotta. Alain jó pár évet eltöltött Tokajban, mint tanácsadó, ahol munkája közben arra jött rá, hogy Magyarország borvidékei közül maximum 5 van, amely nemzetközi figyelemre is érdemes. Ezek egyike Badacsony. Mégpedig azért, mert ez a terület alkalmas arra, hogy egyszerre megmutassa az adott szőlőfajta és a terroir értékeit külön-külön és egyben is. Ilyen koncepció mellett végzik a fajtaszerkezet tisztítását és csökkentését, kizárólag magyar fajtákra. Emellett végzi a beszállító termelők képzését, és hosszú távú kiválasztását. A kapacitás növelés hosszú távú feladat, most sokkal inkább fontos egy igazi profi birtok kialakítása.

Hirtelenjében sokan azt gondolnák, hogy ennek a fajtának jelene talán van, jövője kell, hogy legyen. De múltja? Sajnos a feledés homályába merült, hogy a debrői hárslevelű Magyarország első eredetvédett bora volt. Ma ezen a vidéken túl kis mennyiséget termelnek ahhoz, hogy igazán meg tudja mutatni nagyságát. Azért lenne nagyszerű termőhely ez a hárslevelűnek, mert normál időpontú szüret esetén is tud itt édes bort produkálni.

Az ország összes borvidéken megtalálható, de komolyan Somlón és Tokajban foglalkoznak vele. Siklósi területeken is készül nagyobb mennyiségben bor belőle, de minősége elmarad a másik két borvidéktől.

Tokajban 2005-től mérhetjük a száraz hárslevelűk újraszületését, még csak a virág bimbói látszanak. Somlón viszont nagyobb megbecsülésnek örvend már hosszú ideje, sokszor bizonyítva, hogy a terroir és a fajta mesés egységet tud alkotni.

Saját véleményem szerint a fajta nagyszerűsége abban rejlik, hogy elbűvölő illata mellett, a szájban olyan szikár, férfias tud lenni, hogy majd kiugrik a pohárból. Ez a kétarcúság elgondolkodtató, és magával ragadó. Nekem.

A fajta kétségtelenül macerás. Nem szereti a túl nagy meleget és a túl száraz talajt sem. Ezért sokszor az adott terület legnedvesebb részére telepítik, de ez sem jó, mert vízben mégannyira sem szeret állni. Ha ez nem elég, nehézkesen erjed, és bora hajlamos oxidációra.

Ezt a sok tudnivalót dr. Mészáros Gabriella a kóstoló vezetője, és a velünk együtt kóstoló Berecz Stephanie, a Kikelet és Holdvölgy pincészetek borásza osztotta meg velünk.

A résztvevők között teljes volt az egyetértés abban, hogy melyik volt az este öt legszebb tétele, persze a sorrend sokunknál más és más volt.

Holdvölgy Becsek dűlő 2008: mesés illat, mély, körülöleli az embert és elrabolja. Tele van gyümölccsel, mézzel, sárgabarackkal, édes illatokkal. A szájban pedig jön a „másik” oldal. Száraz, feszes, lendületes savakkal, megfelelő test és alkohol adja az egyensúlyt. Hosszú citrusos íz, almával, florális jegyekkel. Persze egy kis hárs és méz is ott rejlik a háttérben, pici kövekkel együtt. Érési potenciáljára nem is merek tippelni, de hosszú-hosszú évek az biztos.

Szepsy István Király dűlő 2006: illata majd kiugrik a pohárból. Tömény méz mellé, némi fanyarságot adnak a citrusok, leginkább grapefruit, és némi húsosság is érezhető benne. Komplex. Megfelelő egyensúlyú bor, komoly lendülettel. Hosszú íz, édes fűszerek, aszalt gyümölcs, nagyon szerethető aromák, némi csokoládéval. A csúcsra tart a bor és kb. 2 év múlva ott is lesz, hogy meddig?

Györgykovács Imre 2000: lassan bújnak elő a terrcier illatok. Rózsavirág, gyógynövény, hárs, tűzkő. Magasfokú egyensúly, minden a helyén van még ennyi sok év után is. Minden összetevője letisztult, egyértelmű és simogató. Hosszú íz, somlói ásványokkal, mandula, aszalt körte, szőlőkompót.

Györgykovács Imre 2008: mély, komplex illat, folyamatosan változik. Fűszeres, kedvesen ásványos, narancs, pici méz. Komoly savszerkezet, energiát ad a bornak. Párosul hozzá a kellően nagy test és a szerencsére nem túl magas alkohol. Hosszú ízek, amelyben háttérbe vonul az ásványosság. Inkább a gyümölcs dominál, fűszerességgel, florális felhangokkal. Fiatal bor.

Tokaj Nobilis Barakonyi 2009: Bárdos Sarolta Barakonyi dűlőből való Hárslevelűje már jó ideje a fajta rajongóinak nagy kedvence. Nem alaptalanul, magam is köztük vagyok. Zárkózott illata volt a bornak, kellett neki pár perc mire magára talált. Ám utána... Mély, tele déligyümölcsökkel, némi virág, pici alma, pici hárs. Van sava bőven, de kell is hozzá, mert a magas alkohol így nem is tűnik fel annyira. Mellé kellően nagy test is járul és némi maradékcukor is van benne. Hosszú, telt íz, ízben is a déligyümölcsök dominálnak. Élete elején jár a bor.

Nehéz mint mondani a lent olvasható sor végigkóstolása után. Talán elfogódottság, talán nem, de ezeknek a boroknak jelentős része világszínvonalú, bárhol megállnák a helyüket. Ez jó dolog! Remélem mielőbb rajtunk kívül mások is felfedezik. Az biztos, hogy a hárslevelű mindig nyárt, vidámságot varázsol lelkekbe és ez a legjobb orvosság mindenre.

A parádés SOR:

Degenfeld 2009 (félédes), Tokaj Nobilis Barakonyi 2009, Kikelet Lónyai 2009, Bott Judit Határi 2009, Hollóvár (Takács Lajos) 2009, Györgykovács Imre 2008, Holdvölgy Becsek 2008, Demeter Zoltán Szerelmi 2008, Szepsy István Király 2007, Demetervin Úrágya 2006, Szepsy István Király 2006, Hollóvár (Takács Lajos) 2006, Györgykovács Imre 2000

Nem csak titokzatos, mostohagyerek is. Van a Loire mentén, Bordeaux-ban, Kaliforniában és Magyarországon aztán nagyjából véget is ért az értékelhető mennyiségek sora. Azt, hogy miért van így talán csak sejtem. A Loire-i tételek gondolom nem tudták meggyőzni a világot, hiszen kis része alkalmas – elsősorban a talajviszonyok miatt – hosszabb érlelésre. A nagyja gyümölcsös, fiatalos lendülettel, de nem túl hosszú potenciállal. Ilyen borból meg mindenkinek meg van a maga adagja. Így aztán maradt egy-két megszállott és a turisták, akik arra a jártak és ittak egy-két finom tételt. A helyzet változóban van, mert a helyi erők és egyéb külső borászatok kezdik felfedezni a fajtát és megadni neki, amit a szőlőben és a pincében elvár. Bordeaux-ban és Kaliforniában is sokkal fontosabb szerepet kap gyermeke, a Sauvignon. Szerencsére Magyarországon megtalálta a helyét. Villányban és néhány termelőnél, egy-két évjáratban az egri borvidéken és Szekszárdon. Egyes vélemények szerint a boraink képességeit, de én nem így gondolom.

A villányi franc-ok hosszan érlelhetőek, szép szerkezettel, amiben a tannin közel sem olyan erőteljes, mint a Cabernet Sauvigonban, savai viszont lendületesebbek. Aromatikája elegáns, gyümölcsös, sok szilvával, fekete szederrel, érett korban földes jegyekkel. A tankönyvi zöldpaprikás vonulat viszont hiányzik belőle. A klíma is jól segíti a beérést. Ez problémát jelenthet Egerben, hiszen jóval hűvösebb az éghajlat. Itt ezért melegebb mikroklímás dűlőkben van jó helye.

Ez a bevezető dr. Mészáros Gabriella által tartott kóstolóról szóló írás nyitása.

Igen kiegyensúlyozott sort kóstoltunk végig bár, mint mindig voltak kilógok is. A negatív értelemben vett a Frittmann 2008-as volt. Ami a bor alapján először eszembe jutott, hogy ideje lenne a borvidékeken átgondolni az engedélyezett fajtaszerkezetet, amibe a Kunságban nem illik bele a Franc. Ez a bor még 3 hónappal ezelőtt remek formában, ám mára komoly zuhanásba kezdett a vég felé. Ennek egy oka van, hogy a borvidék még jó évjáratokban sem alkalmas 3-4 éves kort megérő vörösborok készítésére. Ennek fényében 3500 Ft feletti ár kissé meredek.

Nézzük a jókat. Az öreg urak még mindig kiváló formában vannak, akiknek esetleg van belőle nyugodtan bontsák ki, de sokáig már nem tartogassa. Azok közül, amelyek még nagyobb eséllyel megtalálhatók egy-két szerencsés pincéjében, a következők voltak a legjobbak.

Gere&Weninger Selection 2006: érett, füstős, bőrős, földes határozott illat. Tökéletesen egyensúlyban van, lendületes, hosszú ízzel. Gyümölcsös csoki az egész. A fekete csokoládé mellett szilva, fekete áfonya, málna. Meseszép bor, hosszú-hosszú évekkel tartalékban.

Figula Fülöp 2006: némi Merlot is került a házasításba. Tovább igazolta a Figula tehetséget. Zárkózott, puha illat, elsőre kicsit öregecskének tűnik, de egy pár perc után felébred és rengeteg aszalt fekete gyümölcs jelenik meg benne. Az egyensúlya ennek is tökéletes, lendületes bor maradt sűrűsége ellenére. Ízében már megjelentek a tercier aromák: rengeteg csokoládé, édes fűszerek, aszalt szilva és még némi friss gyümölcs. Talán annyi ideje nincs hátra mint a Gere&Weninger-nek, de még megy felfelé és kb. 4-5 évig még nyugodtan iható lesz.

Bock Fekete-hegy 2008: ez a bor még nincs forgalomba. Méltó lesz elődeihez. Ebben az egy tételben volt felfedezhető a fajtajelleges zöldpaprika, némi meggyel és pici fával. Erősen tartotta az illatot is. Még mindig csak a friss gyümölcsök, elsősorban fekete meggy, szilva dominál az ízében, a paprika már nem. A szerkezete kiváló lesz, egyelőre még a fiatalság beszél belőle. Aki tudja szerezze be és kb. 8-10 éves koráig tárolja be megfelelő helyre.

IKON Evangelista 2007: az este meglepetés bora. Nem gondoltuk. De hát Konyári az Konyári. Az illat szigorú animális jegyekkel kezd és nagyon nehezen kezd kitisztulni. Több órás dekantálást igényel. Szép savak mellett, komoly test, sűrű bor, hordozza Dél-Balaton melegét. Be költői. A tannin egy kicsit sok és picit férfias, ám mégsem kellemetlen. Ízében is ott maradt egy finom animalítás, az amerikai hordó árnyalatnyi, szilva, áfonya, alkoholédesség nélkül. Komoly bor, nagy potenciál.

A jövőben megjelenő tételek közül Kovács Nimród 2007-es tétele Noszvajról volt a legizgalmasabb. Még ez sincs forgalomban. Meleg, őszies illatok. Lekváros, földes, gombás, kicsi fa. Érezni rajta az amerikai behatást. Leginkább kicsit erőteljes alkoholjában, nagy sűrűségében és még roppant fiatalos tanninjában. Ám érezhető, hogy az egész szépen a helyére fog kerülni. Nagyon sok fiatal gyümölcs mellett, megjelenik egy kis alkohol édesség. Szép reményű bor.

Zárszóként Villány mindenféleképpen jó hely ennek a fajtának, érdemes vele foglalkozni. Nagyobb reményeket láttok benne, mint például a Pinot Noirban. Persze a szakmai ismeretek itt sem ártanak, és a sűrű, alkoholban, fában gazdag villányi vonalat mellőzni kell. Ha ezek rendben vannak, akkor komoly borokat kaphatunk. A többi magyar borvidéknek nem biztos, hogy erőltetnie kéne. Elsősorban a szőlő beérése okozhat problémát.

A sor, sorban: Ironstone California Lodi 2009, Frittmann Testvérek 2008, Baron Philippe de Rotschild Moutin Cadet reserve Saint Emilion 2010, Bolyki János 2008, Dúzsi Tamás 2006, Kovács Nimród Winery 2007, Heumann Evelyn 2008, Bock Pince Fekete-hegy válogatás 2008, IKON Pincészet Evangelista 2007, Kiss Gábor Code 2006, Gere&Weninger Selection 2006, Figula Fülöp 2006, Malatinszky Kúria 2003, Domaine Mondivin (Tiffán Ede) 1998, Gere&Weninger Selection 1995

Ez nem olyan nagy dolog, mert rendszeresen teszem. Ám most felkérésre egy konkrét borhoz kellett készítenem valamit. Ezt sikerült. A leírás sokkal bonyolultabb, mint az elkészítés. A bor Taschner Soproni Kékfrankos Classic 2009 volt. Szerintem tökéletes párost alkotnak. Azt nem ígérem meg, hogy ez egy év múlva is így lesz. A bor különben nagyon gyümölcsös illatú és ízű volt: szilva, málna, cseresznye, a húshoz hasonló fűszeres jegyekkel megtámasztva. A fajtához és a termőhelyhez illő savkészlettel, nem túl nagy testtel, 12 % alkohollal igen jól fogyasztható magában is. A korty kellően hosszú és egyenletes, némi kesernyével a végén. Nekem tetszett.

Kékfrankos pecsenye

Hozzávalók 4 személyre:

Húshoz:

50 dkg szűzpecsenye, 20 dkg húsos, nyers szalonna, 30 dkg barna csiperke, 1 dl soproni kékfrankos, rozmaring, zsálya, só, bors

Lilahagyma lekvár:

50 dkg lila hagyma, 1 dl soproni kékfrankos, 2 evőkanál méz, 1 evőkanál balzsamecet, pici só

Kukoricakása:

20 dkg kukoricadara, kb. 7 dl víz,só

A megtisztított szűzpecsenyét kb. 2 cm vastag medálokra vágjuk. Őrölt sóval, fekete borssal, zsályával és rozmaringgal fűszerezzük. A sózásnál vegyük figyelembe a szalonna sósságát, amiből vékony csíkokat vágunk és beletekerjük a medálokat. A medálok mindkét oldalát forró serpenyőben kb. 2-2 percig sütjük, majd 180 C^o fokra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt készre sütjük. A húsokat kiszedjük a serpenyőből, és felhasználva a süléskor

 bennmaradt finomságokat, beledobjuk a szeletelt gombát, és kb. 1,5 dl borral megpároljuk. Szükség szerint ízesíthetjük a húsnál is használt fűszerekkel. Amikor a gomba félig puha, visszatesszük a húst és kicsit összepároljuk. Mindeközben felforraljuk egy lábasban a vizet, sózzuk és beleöntjük a kukoricadarát, amit kb. 25 perc alatt állandó keverés mellett, „szuszogtatva” megfőzzük. A lila hagymát félfőre vágjuk és kis olajon elkezdjük párolni, picit sózzuk. Amikor üveges hozzátesszük a mézet és karamellizáljuk. Majd ráöntjük a balzsamecetet és a vörösbort, így készre pároljuk. Tálaláskor három szűzérme medál kerül egy adagba, amit leöntünk a vörösboros gombával. Köret természetesen a kukoricakása és a lilahagyma lekvár.

Azt gondolom, hogy a világ legnagyobb része számára a Balkán és a Szovjet utódállamok borai teljesen ismeretlenek. Persze akik jártak az utóbbi években az Adria vagy a Fekete-tenger mellett, azok talán bevállaltak egy-két hazait.

A helyzet javításán dolgozik a Váci utcában található Vinorium. 1992 óta foglalkoznak dél- és kelet-európai borokkal. Az első években orosz és ukrán, két éve pedig német és osztrák piacon is. A Váci utcai szaküzletük tavaly nyáron nyitott meg. Mindegyik üzletükre jellemző, hogy a relatíve nem túl nagy üzlethelyiséghez, egy jóval nagyobb pinceterem is tartozik. Ez Budapesten is így van. Ebben a 140 m² pincében tartották meg évnyitó kóstolójukat egy pezsgővel, hat borral és egy vodkával.

Szlovénia:

Goriška Brda pincészetet 1922-ben hozta létre 38 földműves 230 ha területen, a terület tulajdonosának a spanyol Baguer hercegnek a támogatásával. Azóta a pincészet egyfajta szövetkezetként működik Szlovénia legfontosabb borvidékén Goriška Brda-ban. Olyan hírnévnek, tekintélynek és tudásnak volt letéteményese, hogy még a Tito kommunista rendszere sem merte szétszedni. Innen származik a három kóstolt szlovén tétel.

Goriška Brda Rebula pezsgő

Körtés, körtés sütemény illat. Szájban ugyanezek a gyümölcsök, ásványos, némi kesernye. Jól iható, egy nem teljesen száraz tankpezsgőtől elvárható szerkezettel.

Quercus Rebula 2009

Friss, reduktív, citrusos, almás, körtés illat. Pici lendületet ad a nem túl sok sav, ehhez mérten szintén nem túl erős szerkezet, mintha némi pezsgés lenne benne. Ízében hűvös vonalak mellet, pici grapefruit, kiwi. Kiváló napi bor vagy fröccsbor. Sokban hasonlít, ami 1500 Ft-os északi olaszrizlingjeinkhez.

Bagueri Merlot 2006

Fűszeres, bőrös, ánizsos, aszalt meggyes, lassan nyíló érett illata van. Hatalmas test, sok alkohol, picit húzós tannin, de szerencsére nem sok. Sav viszont lehet ne több, mert kell egy kis enyhítés ennek az elég masszív bornak. Érett gyümölcsök, meggy, cseresznye, szilva és csokoládé. A bor önmagában egy pohár erejéig fogyasztható jó kedvvel, a továbbihoz muszáj falatozni.

Bulgária

Zagreus White Mavrud 2009

A Zagreus pincészet 1998 ősze óta működik 120 ha területen Bulgária Dél-keleti részén az Assenovgrad alrégióban. 2010 óta organikus termelést folytatnak. Zagreus egy görög mitológiai alak Zeusz és Perszephoné gyermeke, akit Héra féltékenységéből megöletett a Titánokkal. Zeusznak sikerült a gyermek még dobogó szívét megmenteni, és egy emberi asszonyba helyezni. Benne született újra Zagreus, mint Dionüszosz a bor istene.

A Mavrud egy híres thrákiai borfajta. Határozott illat, sok virággal, gyümölccsel, Irsai Olivért idézi fel bennem. Kicsit lassú bor, telítő ízvilággal. Sok a gyümölcs, a virág, egy korttyal telerakja az ember száját, gyomrát. Ásványvíz mindenféleképpen kell mellé. Közepes kategóriájú, jó ivóbor.

Laskarevo Melnik-55 2008

A Melnik egyben egy festői déli kisvárosnak a neve is, értelemszerűen innen származik a szőlőfajta is. Kedves illat, pici kenyér, szeder, van némi mélysége is. Meleg bor, szép savak, minimális tannin, mellé kellő nagyságú test, szép egyensúly, nem lóg ki belőle semmi. Édes ízek, cseresznye, meggy, lekvár, kellően hosszú.

Grúzia:

Tsinandali 2007

A Tsinandali egy kisebb, ám legfontosabb borrégió Grúziában. Ez a bor két helyi fajtából a Rkatsiteliből és a Mtsvaniból készül. Grúziában kb. 500 helyi fajtát tartanak számon, amiből 32-t termelnek releváns mennyiségben.

Csipkebogyó illat, kicsit citrusos, intenzív, elég jól megjegyezhető illat. Ízében lendületes, ami kell is, mert van teste bőven, és alkoholban sincs hiány. Ízében sok citrus, némi csersavas érzés.

Mukuzani 2005

A Mukuzani a Kakheti területen termesztett és egyben legfontosabb Grúz kékszőlőfajtából a Saperavi fajtából készült.

Fiatal gyümölcsök, cseresznye, mandula, marcipán. Lendületes savak, krémes tannin, kellő test és alkohol. Jól iható szerkezetű bor. Ízében kávé, meggy, fűszerek, pici kesernye, sajnos kicsit rövid a bor.

Az est zárásaként kóstolót kaptunk egy igazi orosz vodkából, amely Kalinyingrádban készült, hét hónapos érleléssel, 40 fokos alkoholtartalommal rozsból. Sima, karcmentes korty és lenyűgöző gyümölcsös aromatika, a végén tömény tejcsokoládéval. Eddig azt hittem, hogy annál jobb egy vodka minél kevesebb az illata, hát tévedtem.

Összefoglalásként annyit tudok kijelenteni, hogy nyugodtan fogyaszthatjuk ezeknek a területeknek a borait, mert kellemes élvezetet fognak nyújtani és ha arra járunk minden nagyobb kockázat nélkül ihatjuk a helyi termelők borait.

A befejező rész Szecskő Tamásról és Karner Gáborról, a másik két Tőkésről szól.

Az utóbbi időben talán Szecskő Tamásról beszéltek a legtöbbet. Elsősorban '08 és '09 Szürkebarát illetve a '09 és '10 Zöldveltelin okán.

Karner Gábor esetében a kékfrankos rázta meg egy kicsit a magyar vörösborok világát a Vitézföldi dűlő '07-es és '08-as tételével.

Ezeket a borokat is kóstoltam a Curia vendéglőben a december elején megtartott bemutatón. Mint már Losonci Bálintnál megjegyeztem, hogy mekkora mázlisták, hogy a lehető legjobb rajongótáboruk van. A két részletben megtartott buli második részén, „nem szakmai” szakaszában több mint száz, szemmel láthatólag jó anyagi körülmények között lévő fiatal kóstolta a borokat. Őket szeretné mindenki magának.

Megmondom őszintén a felhozatalból leginkább Karner Gábor 5 évjárat kékfrankosa érdekelt leginkább. Ez a tökéletes lehetőség végignézni a fejlődést, az évjáratok jellemzőit és egyéb ilyen nagyszerű, borokoskodó dolgokat megcsinálni.

De kezdjük a két Szecskő Zöldveltelinivel. Az illata határozott, az ízlésemnek kicsit behízelgő, a 2010-es mintha némi töppedt szemet is tartalmazna. Nagyon virágos, gyümölcsös komplex illat. Mindkettő igen savhangsúlyos bor, határozott alkoholokkal és komoly testtel. Ízében viszont a zöldes jegyek köszönnek vissza. Én nem tudtam értük olyan nagyon rajongani, mint sokan mások. Bár ez rám ritkán jellemző, hogy azért tudok rajongani, amiért mindenki oda van, meg vissza. A két szürkebarát is igen erőteljes, komoly struktúrájú, férfias bor. Rendben lévő szerkezet, de megint az ízlésem szerint túl sok a bor, főleg a 2008-as. Edzett fogyasztóknak ajánlom ezt a négy bort, de nem kell „vájtnyelvűnek” lenni hozzá. Talán nem teljesen pozitív kicsengésű ítélet ellenére, nagyon becsülőm és szeretem, amit Tamás csinál.

Karner Gáborra pedig felnézzek. Minden áldott nap Veresegyházáról megy a Szűcsiben lévő szőlőbe dolgozni. Ez napi több, mint 100 km és 2 óra kocsikázás. Abban biztos vagyok, hogy az Ő Vitézföldi kékfrankosai egy kicsit felrázták a magyar vörösboros világot, a 2008-as évjáratnak ott lenne a helye a legfontosabb magyar éttermek borlapján.

Beszéljünk hát ezekről is egy cseppet.

A 2011-es hordóminta, még seprőn volt. Így illatában elsősorban az élesztő, majd lassan megnyílik pici, fanyar meggyel, klasszikus puha kékfrankos illatokkal. Szerkezete feszes, de mégis barátságos, nagyon szép tanninal, amit remélem nem ront el a fahasználat.

A 2009-es is lassan mutatja meg magát, nagyon mély illat, rengeteg cseresznyével, kicsit korosodó hatással. Sok sava van, alkoholban sincs hiány, tanninja a kékfrankosoknál megszokottnál picit több, fiatal. Intenzív gyümölcsös íz, némi sóval, hosszú, kicsit egyenes bor.

2008-as volt a csúcs. Tömény ásvány, sok cseresznye, pici istálló, komplex illatokkal. Nagyon fiatal bor még. Mindenből van benne bőven, sav is, tannin is, alkohol nem, szép egyensúly. Íze is rengeteg fiatal gyümölcsöt rejteget. A kékfrankosnak valami egészen új iránya ez a bor.

A 2007-es is szétfeszítette a kékfrankos prekoncepciókat. Sokkal inkább valamelyik bordeaux-i fajtára mutat. Kezdi átvenni a gyümölcs helyét az intenzív feketcsokoládé, némi gomba, aszalt feketecseresznye és egy kanálnyi kő. A bor szerkezete, ami igazán talányos. A kékfrankos savait és testét hozza, de mellette egy olyan komoly szőlőből származó tannin, ami inkább egy cabernet-ra jellemző. Picit tekintélyt parancsoló a csersav, ízlés kérdése. Nem egy populáris bor. Ízét az aszalt gyümölcsök határozzák meg, egy kis sóval. A fejlődési potenciál kérdéses, de ezen a szinten sokáig megmarad. A 2006-os magán hordozza az első évjáratok jegyeit. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy elég könnyed, nem túl izgalmas ízhatású bor. Szerkezete közepes nagyságú, a kékfrankos jellemző jegyeivel. Lendületes savak, nem túl nagy test és a tannin is igen barátságos. Aromatikáján érződik már a kor, sok aszalt gyümölcs van benne.

Ajánlom a három fiút mindenki figyelmébe, tessék boraikból bespejzólni (Bortársaság, Pinceáron), mert pár év és nagyon drága lesz.

Az év végi ünnepek idején két gasztronómiai téma minden elképzelhető helyen szóba kerül. Az egyik, hogy kevés halat fogyasztunk, a másik az ételekhez kapcsolódó szokások és babonák. Felvetnék egy harmadikat is: ritkán iszunk pezsgőt, és ha igen, akkor is édeset.

A legenda szerint a pezsgőt (Champagne) 1668-ban egy szerzetes, Dom Perignon találta fel. A legjobb pezsgők mind a mai napig Franciaország Champagne nevű borvidékén készülnek. Ez a vidék Párizstól észak-nyugatra található, legismertebb települései: Reims és Epernay. Az eredetvédelmi szabályok szerint az erről a területről származó tradicionális eljárással (traditional methode, méthode champeniose, method traditionelle) készülő, Chardonnay (Blanc de Blanc), vagy Pinot Noir (Blanc de Noirs) szőlőből készült pezsgőt nevezhetjük Champagne-nak. Természetesen más országokban is készülnek ilyen szabályok szerint és sokszor kiváló minőségben, de ott más néven kerül forgalomba: pl. Spanyolország Cava.

Néhány szó az eljárásokról. Első lépésként készül egy közepes alkoholtartalmú, savban gazdag, száraz, „csendes” bor. A kierjedt borokat a pezsgőkészítő elvárásai szerint házasítják. A palackozás előtt a borhoz cukort és élesztőt adnak, hogy a palackban beinduljon a második erjedés. Ekkor alakul ki a CO₂ tartalom, a palackban lassan dolgozó, majd elpusztuló élesztők kialakítják a pezsgő lényegét. A palackot lassú forgatás mellett (ma már géppel) a feje tetejére állítják, hogy az elhalt élesztő a palack nyakába kerüljön. Ez a folyamat legalább 15 hónapig tart. Következő lépésben az üveg nyakát lefagyasztják, és amikor a koronazárat leveszik az üvegről, a nyakban kialakult jégdugó kirepül, így eltávolítva az élesztőt. A végső dugózás előtt feltöltik a palackot az úgynevezett expediciós likőrrel. Ez a likőr bort és egyéb olyan természetes anyagokat tartalmaz, ami kialakítja az adott pezsgő végső aromáját. Ez minden pezsgőházban más, de az adott helyre nagyon is jellemző. A pezsgőknél az évjárat közel sem olyan fontos, mint a boroknál. Sőt a pezsgőknél pont arra törekednek, hogy ugyanaz a termék lehetőleg miden évben egyforma aromatikával rendelkezzen. Ezért nem találunk a pezsgőspalackokon évszámot, ha mégis akkor valami egyedi és nagyszerű dolog van a kezünkben. Az utolsó lépés a végleges dugózás és a palack díszítése, majd elteszik érlelődni. Forgalomba kerülnek olyan pezsgők is, amik a végén nem kaptak likőrt, ez az úgynevezett nyers- vagy szűzpezsgő.

Másik eljárás a transzfer. Ez abban tér el a tradicionális módszertől, hogy a második erjedés után az üvegek tartalmát nyomás alatt tartályba töltik át, ahol leszűrik és teljesen új üvegbe töltik.

Legnagyobb mennyiségben a tankpezsgő készül. Itt a második erjedés is a tartályban zajlik le. Szűrés, íz és édesség beállítása után palackba kerül a pezsgő, majd pár hónap múlva az üzletbe is kerülnek, és ajánlott, hogy ne is álljon ott sokáig. Ezeknél érdemes figyelni a hátcímkén található palackozási időpont, hogy egy évesnél ne legyen öregebb. Ennek legismertebb egyede a Charmant Doux.

Ismerünk még habzó- és gyöngyözőborakat is, amelynek lényege, hogy a bort mesterségesen látják el buborékokkal. Őszinte véleményem, hogy ezek nem túl sokat érnek, főleg az édesek, egy jó minőségű borból készült fröccs sokkal érdekesebb.

A legdrágább és legfinomabb természetesen a tradicionális pezsgő. Ennek illata diszkréten citrusos, almás, gyümölcsös, csonthéjas, sós, élesztős a legtöbb esetben. Az évek során egyéb az adott pezsgőházra jellemző aromák alakulnak ki. Ez az ízvilág az elmúlt egy-két évben kezd egyre népszerűbb lenni. A jó minőségű champagne-ok kb. 15 000 Ft körül kezdődnek, a magyar és más tradicionális pezsgők 3000-4000 Ft áron elérhetők. Ezek minden esetben szárazak.

Tradicionális pezsgőt készít Magyarországon: Törley, Hungárai, Garamvári Vencel (Chateau Vincent), György-Villa (Louis Francois). Az elmúlt pár évben egyre többen készítenek pezsgőt, amelyet érdemes kipróbálni: pl. Taschner (Sopron), Kreinbacher (Somló), Szent Tamás és Tokaj Nobilis (Tokaj).

A száraz pezsgőt 6-8 Celsius fokon általában aperetifként fogyasztjuk. Jó partnere lehet a nem túl fűszeres kagyló- és halételeken, kaviárnak. Ha nem fogy el az egész üveg, akkor lezárva, hűtőben tároljuk. A fémkanál nem menti meg a buborékokat.

Konkrét ajánlásként ajánlom kedves „kolléganőm” Fütő Bea kóstolói jegyzetét, amelyben az én véleményem is benne van:

http://www.boraszportal.hu/carpe-diem/20111220/hazai-pezsgo-korkep-somlo-es-tokaj-a-pezsgospoharban

Mint említettem, Bálint tényleg kézműves borász, ami most azt jelenti, hogy sok probléma megoldása az emberi leleményesség. Nagyon óvatos szüret, hogy még véletlenül se sérüljön meg a szem, mert néha még a szőlőt is hűteni kell és ezt csak a külső levegő lehűlésére tudja bízni. Idén a bort is hűteni kellett az erjedés során, ezt fagyasztott vizes pillepalackokkal oldotta meg. Már Bálint is látja a 2012-es szüretnek nem lehet rendes hűtés nélkül neki látni. Természetesen kosaras prés van, amely elég alacsony lékinyerést jelent, viszont a minőség, a tisztaság kiváló.

Kezdésnek a pince mostani nyitóbora – jó hír! idén újra lesz Nyitnikék – a Parola volt. A Parola minden évben más. A 2011-esben müller thurgau, zenit, cserszegi, furmint van. Finom, édes, gyümölcsös illatok. Lendületes szerkezetű bor, kicsit erőteljes alkohollal, ami okoz egy kis édességét is a végén. Ízében alma, körte, szőlő, kellemes gyümölcsösség. A folytatás a Halmaj Chardonnay 2010. októberi szüret, 21 mustfok, 15 gramm maradékcukor. Klasszikus chardonnay illat barack, kapor, zöldfűszerek. A bor szerkezete szép, rendezett. Ami nekem nem tetszett, hogy ízvilágát túlontúl meghatározza a cukor, így az ízlésemnek kissé gej barackízű lett az egész. Itt jegyzem meg, hogy a csapat nagy része (tapasztalt fogyasztók) nagyon szerették. Fontos, én nem vagyok ennek a fajtának túl nagy rajongója.

A Peres Magyarfrankos 2009 vezette be a vörösboros tobzódást. A magyarfrankos a muscat bouchet és a kékfrankos keresztezéséből született. Illata nagyon fűszeres, parfümős, levendula, sötét bogyós gyümölcsök. Relatíve könnyed bor, kevés tanninnal, friss savakkal és háttérben maradó megfelelő mennyiségű alkohollal. Intenzív ízű bor cseresznye, meggy, pici ásvány, kedveskedő hosszú ízvilág. Bátran ajánlom mindenkinek.

A folytatás két 2009-es kékfrankos az Úráteszi és a Gereg dűlők terméséből. Az Úráteszi barátságos, nagyon gyümölcsös, enyhén fűszeres illattal jött az orromba. Könnyed, jól iható bor, éppen hogy érezhető tanninnal, alacsony alkohollal. Íze szintén nagyon gyümölcsös és megfelelően sokáig tart. A Geregből való, a lassan legendássá váló Geregből, mély, buja illatú bor. Szilva, szeder, tejeskávé, édes fűszerek, rózsa. Ezek az illatok kissé szokatlanok egy 2 éves bortól, de szájba véve éreztem, hogy ezt a terület adja. Szerkezete viszont kellően fiatal. Fiatal, fürge kékfrankosos savak, jó mennyiségű tannin, ami szintné kicsit fiatal még, kissé szikár, férfias bor. Íze feketecsoki, eper, ásvány és a végére hosszan-hosszan cseresznye. Utolsó vörösünk a 2010-es cabernet sauvignon a Páskomból, ami nekem egy érdekes kísérlet és meglepetés egyben. Azért gondolom ezt, mert nem megszokott, hogy egy cabernet ennyire könnyed legyen, főleg egy évesen. Itt viszont egy puha, meleg és klasszikus cabernet illatot kaptam, ami már meglepően könnyed volt. Szájban a könnyedség abból fakad, hogy az alapvetően sem túl nagy tanninból, csak mutatóban hagy valamit a lendületes sav, és a sokszor előforduló giga alkohol sincsen jelen. Ízében szilva, meggy, csokoládé.

Aztán kaptunk sok finom kolbászt, kenyerest, pogácsát, hogy ne legyen üres a hasunk.

A kora esti, esős hazaúton a buszban azon gondolkodtam, hogy mit gondoljak, miért ajánljam Bálintot mindenkinek. Olyan önálló és önjáró fiatalember, akik mindig nagyot löktek a világ kerekén. Egyértelmű, átgondolt, tisztán megfogalmazott gondolatokkal ás tervekkel rendelkezik, amit magával ragadó lendülettel, hittel és nélkülözhetetlen „örülettel” osztott meg mindenkivel. Emellett barát, családfő, családapa, kolléga, és van benne a korának megfelelő „hülyeségből” is. A boraik hibátlanok, tisztességgel, a kényszer szülte találékonysággal készített, kiváló minőségű, izgalmas tételek. Mindezek alapján bőven megérdemli, hogy az Ő boraira is költsünk.

A Mátra magaslatai között, látótávolságra a Kékestől, völgyek mélyen fekszik egy 3000 fős kistelepülés Gyöngyöspata. Nekem már régóta nem arról ismert, ami az újságokban szerepelt, hanem arról, hogy itt él és alkot egy igazi kézműves borász Losonci Bálint, az egyik Tőkés. (Szecskő Tamás szőlője is itt található, míg a szomszédban Szücsin Karner Gáboré. Így van együtt a csapat.)

A településen a szőlő mellett található egy Árpád-kori, azóta többször bővített templom. Belül egy hársfából készült oltár, amely egyben Jézus Krisztus családfája, alias Jesse-fa. Egy Mátyás király által adományozott kehely, és a Nekcsei Biblia másolata. Legendás, mára már csak romaiban látható a palánkvár, amelyet az Aba nemzetség épített, és itt vívta első sikeres csatáját a husziták ellen Mátyás király, amelynek emlékére ajándékozta a kelyhet a mezővárosnak. A csatában használt ágyú másolata is látható a városban. S persze van egy újra éledező hétsoros pincefalu is, a várdomb oldalában. Szóval van itt látnivaló bőven, ami hiányzik egy jó étterem, ahol a helyi ételeket és a helyi borokat is meg lehetne kóstolni. Majd talán ennek is eljön az ideje.

Az ismeretterjesztő rész után jöjjön a lényeg a bor. Bálint 6 ha (4 saját, 2 bérelt) területen gazdálkodik. Előéletéről annyit, hogy Alkonyi László mellett volt boríró munkatárs és a budafoki Soósban tanult. Egy nagy csokor fajtával dolgozik, amelyekből tervez, hogy átolt. Lesz itt még bőven kékfrankos, pinot noir, rajnai rizling. Kirándulásunk során - mert hogy az írásnak ez az apropója – több mint, fél napot töltöttünk Bálint társaságban, el is mesélte a terveket, de egy idő után nem tudtam követni lángoló szellemét, keveredtek a fajták, dűlők, ebből ez, abból az. Nem baj, mert nekünk nem is ez a lényeg, hanem az eredmény.

A kirándulás első állomása a Szücsi és Pata között található Kecskekő, ahonnan látni lehet az egész települést, dűlőket, domborzati viszonyokat, Kékest. Bálint megmutatta és elmesélte, hogy mit hol találunk. Így egyszerűbb volt megértenünk, hogy melyik szőlő miért ott terem, ahol. Látható valósággá vált minden, amiről később a szánkban is meggyőződtünk. S még néhány szem dércsípte csipkebogyót is találtunk a bokrokon.

A folytatásban megnéztük Szecskő Tamás szürkebarát ültetvényét. Kaptunk egy kis szőlészeti gyorstalpalót, egy darab szálvesszőről, két hajtásról, tőketerhelésről és összehasonlítottunk a szomszéd földjével, ahol inkább a mennyiség a lényeg.

A természetjárás a Geregben ért véget, ahol a geológia volt a lényeg. Vörös, vulkáni kövekkel teli talaj, vékony termőréteg, alatta könnyen morzsolódó andezit. Izgalmas, látványos talaj és a nagy szárazság ellenére itt még mindig nem porzott a föld, bár nem is ragadt az tény. Akit jobban érdekel a dűlők felépítése Losonci Bálint honlapján rengeteg információt talál.

Mivel kezdett csúnyán borulni, a köd is kezdett bekúszni, célba vettük a fent említett templomot.

Végül mindenki nagy örömére behúzódtunk a melegbe és elkezdtünk kóstolni, beszélgetni a borról, Bálint borkészítési élményeiről.

Vállalva a megkövezést kijelentem, hogy amiben igazán távol állunk a világtól az a vörösborok. Még mindig vannak akik nem értik, hogy az alkohol senkit sem érdekel, amint a hordónak is csak az a dolga, hogy érlelje a bort és kiegészítse az ízt, ne felülírja. Félek, hogy vannak nem is kevesen, akik értik, csak nem tudják megcsinálni. Ez még mindig jobb, mert tanulással pótolható. Reménykedem, hogy a 2. generációs fiatalok külföldi tanulmányaik, tapasztalatuk segítségével leküzdik a problémáimat, s ennek már vannak jelei. Szerencsére.

Mindezek azért jutottak eszembe, mert nemrég volt módom 15 Toszkán bort megkóstolnom. Magyar szemszögből nagyon fájó volt érezni, hogy kb. 50 év alatt hova jutott el a sangiovese fajta borai: chianti, burnello, vino de nobile. Mi még a közelében sem vagyunk ennek. Szigorú kategória követelmények, ellenőrzés, 13 % alkohol, kellemes tanninok. Erős fahasználat, csak az amerikai piacra dolgozó pincéknél található. Ornamentikában gyümölcs, tűz, földes jegyek, ásványosság.

Ott van mindjárt kezdésnek a chianti és a chianti classico tenger. Kb. 15 évvel ezelőtt csak a megörült olaszimádok vették meg, mára viszont már tényleg kötelezővé vált megkóstolni. A szalmafonatú, gyertyatartónak újrahasznosított palackok mára eltüntettek, de a bennük lévő minőség még sajnos nem teljesen. Ezért nagyon vigyázzunk, mert mellé lehet nyúlni. A mondás itt igaz: Olcsó húsnak híg a leve.

Az általam kóstolt Villa Cafaggio 2000 és Berardegna 2007 kiváló Chianti Classico borok, kb. 4000-5000 Ft áron mozognak. Ez így soknak tűnik nekünk, ám egy kísérletet megér, majd utána termőhelyen tett kirándulásunk alkalmából már fogjuk tudni, miért érdemes inni és venni.

A folytatás kategória a rosso. Ez a vino nobile vagy a brunello kistestvér, olyan tételekből lesz, ami nem olyan magas színvonalú, ami a nagyokba való, vagy gyengébb az évjárat. Szerintem számunkra nem túl érdekes kategória, mert ebben az árkategóriában, ilyen színvonalú vörösborok bő mennyiségben vannak hazánkban is.

Igazán nagy figyelmet érdemel a szupertoszkán és a brunello.

Miért pont a brunello? Először is, mert kiváló a szerkezete: lendületes savak, sok, de nagyon kellemes tannin, „végtelen” potenciál. Végezetül gyümölcs és a földes jegyek szép keveréke. Az tiszta sor, hogy 10-12 000 Ft-nál kezdődik egy palack. De ne feledjük el, hogy ezek a borok forgalomba kerülésűkor legalább 5 évesek, addig a pince pénze áll benne. Ám sokkal fontosabb, hogy ezeknek a boroknak lehet már tudni a minőségét, értékét, potenciálját és már minden gond nélkül iható. Sajnos a magyar csúcs vörösborok már két-három éves korukban piacra kerülnek és mire elérik a fenti kort már kereskedelmi forgalomban nem kaphatók vagy ha igen két-háromszoros áron. Ezek a magyar tételek két-három éves korukban még semmit nem mutatnak magukból, és csak a tapasztaltabb szájúak tudják kitalálni a lehetőségeit. Ekkor legtöbbször még csak a fa, fiatal tanninok, ne adj isten alkohol uralja a bort. Így azt gondolom, hogy más képbe kerül az ár kérdése. Ha bizonytalanak vagyunk, hogy melyiket válasszuk keressük a nagy neveket: Frescobaldi, Antinori, Banfi, Poggione.

A szupertoszkánok pedig azért, mert nagyon sok tétel felveszi a versenyt a csúcs bordeaux-i és kaliforniai cabernet sauvignon-nal, merlot-val. Jóval kedvezőbb áron. Szerencsés helyzetben is vannak, mert 2006 óta minden évjáratot magas minőségűnek ítéltek.

Két mélyen elkötelezett ember Dlusztus Imre (többek között a szegedi borfesztivál szervezője) és Tompa Imre (borszakíró) ötletének, és kitartásának köszönhetően jött létre ez a bemutatkozás. Az Alföld (Duna) borrégió 7 pincészetének 30 bora került a szakmai közönség és a pincészetek tulajdonosai elé. Ezeknek a boroknak segítségével próbálták a szervezők ledönteni az előítéletek, emlékek és tapasztalatok építette falat, véleményem szerint 50 %-os sikerrel.

Nagyon kedves illatú, a tolakodás minden jele nélküli, szőlős, virágos Irsai Olivéreket kóstoltunk a Font és Frittmann pincészettől. Ropogós, üdítő savszerkezetű, jól fogyasztható, fröccsnek is kiváló, napi fogyasztásra alkalmas borok ezek. Ugyan ez volt jellemző a cserszegi fűszeresekre is a Lantos, Gedeon, és Gál pincészetektől. Az évjárat 2011.

Ugyanebbe az irányba igyekeznek a kövidinkák is, kevesebb sikerrel. Ezzel a fajtával még a szakembereknek is van mit dolgozni, nem is beszélve a rossz renoméjáról.

A rozé borok is elindultak a fejlődés útján. Az 1000 Ft körüli kategóriában minden ízlésnek megfelelő rozékat meg lehet találnia régióban. Van itt a málnás, epres illat- és gyümölcsbomba, szép savakkal, hosszú ízekkel Lantos, Frittmann és Koch pincéktől. De a kevésbé illatosok barátai választhatnak a Gál vagy a Gedeon tételekből.

A technikai tudásban is tapasztalható előrelépés, amit annak a fényében láttok, hogy a 2011-es borokban, a nagy meleg, rengeteg napsütés és kevés csapadék ellenére sikerült a savakat megőrizni, és nem szállt el az alkohol.

A borrégió értékei ezekben az 800–1200 Ft körüli, egy-két évig fogyasztható, jól iható, könnyed illatos fehérborokban és rozékban látom. Ez a típus lesz mindenképpen a régió jövője, amellyel megteremtheti a borpiramis alsó és középső szintjét, amennyiben képes lesz a bemutatón tapasztalt minőséget, hosszú távon és nagy mennyiségben biztosítani.

Megméretettet pár érlelésre szánt fehérbor is, ám a klasszikus Frittmann ezerjón kívül a többi még egyelőre fekete folt számomra.

A vörösborok között a kékfrankosok szerepeltek a legjobban évjárattól függetlenül. Jellemzőjük, hogy sokkal gyümölcsösebb minden illatban és ízben soproni, szekszárdi testvéreinél. Viszont tanninok is sokkal nagyobbak és intenzívebbek. Ez azt eredményezi, hogy összességében a megszokottnál férfiasabb kékfrankosok kerülnek palackban a Kunságon. A két Koch és az egy Frittmann Sauvignon is ebben a világban mozog. A hazánkban megismert tételeknél sokkal gyümölcsösebbek, kevésbé csokoládésak, kávésak. Tanninok is kedvesebbek, puhábbak, jóval könnyedebben ihatók, valószínűleg kevésbé eltarthatóak is. Ezekre a gyümölcsös, könnyű vörösökre is lenne igény. Nekem kedvesebbek, mint a sűrű, fekete, tanninkolosszusok.

Összességében tisztességgel elkészített, hibáktól mentes borokat ihatunk. Néhány nem ütötte meg az elvárható szintet, de ennek száma egy harmincas sorban elfogadható mértékű volt. Könnyed, intenzív aromatikájú, gyümölcsös egy-két évig eltartható, jó árú borok voltak, mindenkinek bátran ajánlom. Az előzetes elképzeléseimnél jóval jobban szerepeltek.

A szervezők és több közvetlen érintett „közfelkiálltással” úgy döntött, hogy a somlói, egri, tokaji megjelenésekhez hasonló egész estés rendezvényt szerveznek az alföldi borokból 2012. során.

Érdeklődéssel várom a folytatást.

A pincészetek: Béla Borászat (Kunság-Imrehegy), Font Pincészet (Kunság-Soltvadkert), Frittmann Pincészet (Kunság-Soltvadkert), Gál Birtok (Kunság-Szigetcsép), Gedeon Birtok (Kunság-Izsák), Koch Borászat (Hajós), Lantos Borászat (Kunság-Soltvadkert)

Szívből gratulálok Vida Péternek az Év Bortermelője címhez. Kívánok neki sok erőt az elkövetkező egy év szerepléseihez. Kérem, hogy ne veszítse el mélyről fakadó nyugalmát, és a sok feladat mellett ne feledje a pincét se. Tudom, hogy nem fogja. Kérem, hogy ne hagyja, hogy a sok rendezvényi megjelenés miatt kiürüljön a pince.

Picit kötözködöm is az Év Bortermelője címmel kapcsolatban.

Idézem a Magyar Bor Akadémia hivatalos honlapját:

„A cím hivatalos neve: „ÉV BORTERMELÕJE MAGYARORSZÁGON 2011. évben”, mely cím nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a díjazott bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.”

Először is szerintem a bort nem termelik, hanem készítik. A szőlő, az amit termelnek. Mivel nem vagyok Grétsy László így ebbe a témába tovább nem kívánok szót emelni.

Másodszor a fenti követelmények alapján nem pontosan értem Gálné Dignisz Éva ismételt jelölését. A legfontosabb, hogy nem Gálné személyével, szakmai tudásával, elhivatottságával van problémám. Sokkal inkább azzal, hogy a borai a kiváló minőségétől szerintem messze vannak, vagy nem tudom, mit jelent a Bor Akadémia olvasatában a kiváló minőség. A Gál Pince borai szerintem a maximum jó kategóriába tartoznak, az 1000 Ft alatti szegmensben kimondottan jónak, bár nem nagy az igazi minőségi konkurencia. Egyszerűen azzal van bajom, hogy Szigetcsép nem alkalmas olyan szőlő termesztésére, amelyből magas minőségű, érlelhető, hosszú éveken át fogyasztható, újat mutató, izgalmas bort lehet készíteni. Nekem többek között ezek az állandó kiváló minősége jelképei. Ez igaz alapvetően az egész Kiskunsági borvidékre. Azt nem vitatom, hogy folyóbor, alacsony árkategóriás palackozott borok kategóriába jót nyújtanak, de ennél több kell, hogy valaki az év bortermelője legyen. Érdemes egy pár Frittmann bort kóstolni és érthető lesz, miről beszélek. Ehhez sok sikert kívánok a Gál családnak, mivel tudom, hogy vannak ebbe az irányba is próbálkozások. Amennyiben pedig kell egy nő a csapatba akkor van mást választani.

Másik a Laposa család közleménye, hogy megszakították együttműködésüket a befektetővel, az idei évjáratot már nélkülük csinálják és vitatkoznak a névhasználaton.

Újra megtörtént, és nem utoljára. Jött a pénz, lett belőle valami, de már nem kell. Nem tudjuk még, hogy mi a szakítás oka és félek, hogy soha nem is fogjuk megtudni. Remélem a Laposa Család visszatér a régi értékeihez, amelyek az elmúlt két évjáratban inkább a mennyiség és az elfogadható minőség felé ment el.

Ez a fajta más-más neveken (pinot gris, pinot grigio) a világ teljes területén kezd elterjedni, kedvelté válni, ám mégsem világfajta. Persze még Elzász, Észak-Olaszország és a Kárpát-medence a leggyakoribb előfordulási helyei, de már ismerik Új-Zélandon, Ausztráliában, Kaliforniában, Dél-Amerikában is. Hazánkban az összes fehérboros borvidéken megtalálható, de a legszebb borokat a Balaton északi partján készítik belőle.

Sokáig pont a magyar tenger volt a sötét démona a szürkebarátnak. Hosszú ideig kellett megküzdenie a félédes, lágy, izgalom nélküli „cuppanós” borainak emlékével. Ám aki, már kóstolta például a Figula, Jásdi, Laposa szürkebarátokat tudja, hogy megváltozott a helyzet.

A fajta a nevét arról kapta, hogy teljes érésben a szőlőszemek szürkés árnyalatot vesznek fel, a szárához hasonlatosan. Biztosan szerepet játszott a magyar név kialakulásában az egyház, a szerzetesrendek, és a szőlészet-borászat kapcsolata. Vélhetőleg a pinot blanc és a pinot noir rokonságába tartozik. Mivel a szőlő héja a fehérszőlőkhöz képest elég sok pigmentanyagot tartalmaz, ezért hosszabb héjon áztatás után a bor képes rosé színekben is pompázni. A fajtára általában véve jellemző, hogy savszerkezete lágy, és nem jelentős mennyiségű. Amennyiben szárazra iskolázák alkoholban gazdag tud lenni, ettől kissé farnehézé válik, ám ez általában jól áll neki.

A borkollégiumi este vitathatatlanul legizgalmasabb tételei a Figula Nyerges, Jásdi Pince 2004-es bora, az elzászi Grand Cru, és ifj. Kamocsay Ákos (Maurus) két bora volt.

A Schlumberger 2004-es évjáratú az érettebb elzászi szürkebarátokra jellemző mézes, aszalt gyümölcsös, jelen esetben szilvás illatokat mutatott. Mellette egy kis akácvirág, édes, fűszeres illatok is jelen voltak. Igazi komplex, tercier aromák. Kóstolva intenzitása, frissessége volt a legszembetűnőbb. Tökéletes egyensúlyban lévő édes pinot gris hosszú potenciállal. Ízében is a mézes, aszalt barackos, kicsit füstös, ásványos karaktert találtam. A Jásdi Lőczedombi 2004-es bora illatában méz, ásványok, pörkölt aromák, töppedt szemekre utaló jegyek találhatók. Savai lágyak, nem túl nagy, ezért egy picit beindul a végén az alkohol, ám a megfelelő testtel együtt szépen összeáll a bor szerkezete. Ízében szintén mézes jegyek, pörkölési aromák, kőves ízek találhatók, hosszú lecsengéssel. Csúcsán lévő bor, most kell fogyasztani.

Nagyot alkotott a Figula család a 2006-os Nyerges szürkebaráttal (0,5 palack). Beleszagolva selymes, puha, érett illatot kapunk, az elsődleges gyümölcsös jegyek nélkül. Félszáraz bor, ám ebből semmit nem éreztem. Határozott, szikár bor, tökéletes egyensúllyal, sűrű, harapnivaló testtel. Ízében is az illathoz mért összetettség, leginkább köves, virágos, kicsi csonthéjasokkal. Hosszú lecsengés, még legalább 4-5 éve van a csúcson.

A Maurus pince két bora, szép példája annak, hogy a szürkebarát meg tudja hálálni a megfelelő hordóhasználatot, és szépen meg tudja mutatni a móri terroir-t. Mindkét évjárat komplex, érett illatokat hordoz magában, fehér szirmú virágok, ásványok, némi zöldfűszer, diszkrét hordó. A 2009-es egy kicsit húsos is. Természetesen mindkettő száraz bor. A móri savak itt lendületbe jöttek, és szép izmos savszerkezetet adnak mindkét bornak. Ehhez méltó test és alkohol is van a borban, szép egyensúlyban. Ízében rengeteg ásványt találunk, összetett gyümölcsösséggel, pici vaniliás jegyek. A 2008-as egy picivel előbb jár az érésben, a 2009-es viszont izgalmasabbnak tűnt nekem, nagyobb jövővel. Majd az idő eldönti.

Száraztól-édesig minden kategóriában igen izgalmas, figyelemre méltó borokat kóstoltunk. Egy olyan fajtával van dolgunk, amely eddiginél nagyobb figyelmet érdemel, és fog kapni. A mostani kóstoló alapján – bár egy alkalom alapján nem szabad általánosítani – azt kell mondanom, hogy a magyar szürkebarátok felveszik a versenyt külföldi versenytársaikkal.

Kóstolásra került bravúros tételsor:

Orbán Pince Badacsony 2010 (Pinot Grigio); Laposa Friss Badacsony 2010 (Pinot Gris); Skrabski Pinészet Balatonfüred-Csopak NEMROZÉ 2009; Aleandri Lison Pramaggiore DOC, Friuli-Venezia 2008 (Pinot Grigio); Domaine Cep d'Or Luxemburg 2008 (Pinot Gris); Schreckbichl Colterenzio Südtirol 2007 (Pinot grigio); Maurus Pince, Mór 2008 és 2009 (Pinot Gris); Jásdi Pince Lőczedombi, Csopak 2006 és 2004 (Szürkebarát); Bussay Csernyeföldi Szürkebarát, Zala 2008; Szeremley Huba, Badacsony 2004 (Szürkebarát); Domaines Schlumberger Alsace Grand Cru Kessler 2004 (Pinot Gris); Pierre Frick Alsace, 2004 (Pinot Gris); Figula Nyerges és Dörgicsei, Balatonfüred 2006.

Az első Terra Hungarica Borszalont rendezték meg november 19-én. Emlékeim szerint az első ilyen tematikájú bemutatkozás, legalábbis ilyen erős mezőnnyel. Valószínűleg ez a megjelenés nem véletlenül esett egybe a főszervező Terroir Club 5. születésnapjával. Köszönjük nekik, tanulságos, izgalmas volt.

A résztvevők olyan borokat készítenek, amelyek megmutatják a termőterületük jellemzőit. Ez egyben – a kiállító borászatoknál – azt is jelenti, hogy igyekeznek a lehető legtermészetközelibb módon művelni a szőlőt, készíteni a bort. Ám félre ne értse senki, nem feltétlenül kell ehhez biodinamikus, meg organikus címkével, papírral rendelkezni.

Aki borértékelésre vagy a rendezvényről szóló beszámolóra számít, annak csalódást okozok, mert inkább elmélkedés, belső kérdéscsokor következik.

A mai magyar borpiacon mindenki igyekszik magát megkülönböztetni valamivel a többitől. Van aki tettekkel, van aki hangzatos címekkel. Ilyen címke – sokszor minőség nélkül - kézműves, biobor, organikus, biodinamikus, terroirbor. Biztos van még más is, de hirtelen nem jut eszembe több.

Ezek közül messze kedvencem a kézműves. Na az mi?

Általában olyan válaszok szoktak érkezni, hogy kézzel dolgoznak, kis mennyiségben. Jó! mondom én. Na és akkor mi van? Az is baj, hogy valakinek van egy bogyózója, vagy esetleg gőzborotvával is takarít. Kicsi a mennyiség? Akkor Pista bácsi bora a szomszédból jó bor, pedig fogalmam sincs a pincetisztaságról. Lehetne még pár ilyet kiragadni. Mint tudott semmilyen magyar borszabály nem ismeri a kézműves bor fogalmát, nincs definíció, nincs paraméter. Innentől kezdve ez nem más, mint parasztvakítás. Értem a kifejezés elhatároló jellegét, de ki garantálja nekem, hogy ettől még a bor jobb, többet ér. Maximum egy borboltba vetett bizalom, ahol ilyen termékeket árulnak.

Na aztán itt vannak a bioborok. Itt arra gondolok, hogy valaki azt mondja a borára, hogy biobor és a bioboltban árulják. Ez is egy érdekes kérdés. Szerintem az a biobor, amit olyan gazdaságban állítanak elő, amely rendelkezik a megfelelő minősítéssel, és a szabályoknak megfelelően végzi munkáját.

Máris áttértünk a bioorganikus, és a biodinamikus borászatokra. A két kifejezés nem ugyanazt takarja. Az alapelvek egyformák: nem használnak kémia anyagokat, figyelembe veszik a környezet ökológiai viszonyait és úgy végzik a termelést, borkészítést, hogy ez a lehető legkevésbé károsítsa a környezetét, beleértve az embert is. A biodinamikus művelésnél ennél mélyebb elvek, elméletek, gyakorlatok is bekerülnek a rendszerbe. Ilyenek a hókuszpókusznak, pogány rítusnak is tekinthető pl. Hold állásán alapuló permetezés, homeopátiás szerek használata, gyógynövények, állati trágyák keverése, bőségszarú stb. A rendszer működik, mert a borok most már hosszú évek bizonyítottan jók.

Ám az a kérdés, hogy ettől jók, vagy egyszerűen valakik csak meglovagolják a hullámokat?

Véleményem, és szívem szerint azt mondom mindkét kérdésre, hogy nem egészen. Ahhoz, hogy a borod magas minőséget produkáljon, legyen benne a szőlőnek, a borkészítési technikának megfelelő érési potenciál, fejlődési lehetőség, ahhoz tökéletesen tisztában kell lenni a szabályokkal. Jól felkészült szőlészre, borászra, pincemesterre stb. van szükség. Ha ez nincs akkor tökéletesen mindegy az egész. Ha pedig szeretnénk természetközeliek lenni, akkor nem árt egy kis geológia, ampelográfia, csillagászat és még ki tudja mi. Persze sok hit, szeretet, erő.

Ezenfelül két dolog kellene még. Először, hogy legyen minél több szakember, aki a hagyományos módszerekkel is jó bort tud készíteni, mert lássuk be bőven van hiány. Aztán majd utána lehet a továbblépésen is aktívan gondolkodni. Illetve egy erős Hegyközségi rendszer, amely jól seggbe rúgja azokat, akik visszaélnek a fenti kategóriákkal, kifejezésekkel, eltérnek az előírásaitól, vagy előírások nélküli értékétől.

Szóval nagyszerű és követendő gondolat, hogy legyen a prémium kategóriájú borkészítés természetközeli, kémiai szerektől mentes, szóval minél élet barátabb. De ilyenen csak akkor gondolkodjunk, ha már értjük a szőlőt és tudunk bort készíteni. Nem lehet a szinteket átlépni.

Ezek a gondolataim akkor kezdtek igazán fájó valósággá válni, amikor a Nicolaihof Wachau borászat rajnai rizlingjei után visszatértem magyar fehérborokat kóstolni. A különbség nem csak az árakban nyilvánultak meg.

Ha már ez volt tematika akkor nekem kérdés, hogy miért nem volt jelen a Pfneiszl vagy a Pendits pincészet? Az a kérdés is felmerült bennem, hogy Villányban nincs ezeknek az elvárásoknak megfelelő borászat? Tudom, tudom, hogy Malatinszky Csaba. Aztán ennyi???

Hosszú évek óta téma a „vásárváros” kihasználtságának és nyereségének növelése, hagyományainak továbbvitele.

Nem kenyerem a rendezvény- és kiállítás szervezés, de két dolgot biztosan tudok, a most üzemelő weboldallal, és ezzel a szervezési képességgel nem fog sikerülni.

A lényeges információkat megtalálni nehézkes, a kiállítók listája hiányos stb. Az pedig igen csak furcsa volt, hogy a pavilon bejáratánál lévő információs pulton pénteken délután nem volt étkezési kupon. Ez nem lett volna annyira zavaró, hogy ha nem csak kb. 20 látogató keringett volna az épületben.

Azt sajnos nem sikerült eldöntenem, hogy a rendezvénynek mi volt a célja, célközönsége és értelme.

A boros rész még rendben, hiszen komoly, jó nevű borászatok mutatták be boraikat, emellett kereskedők is voltak jelen.

Az ízek részét nem fogtam pontosan. Azt gondolom, hogy aki eddig nem ismerte pl. az Arany Kaviár, XO, Bock Bistro képességeit, az nem is nagyon jött el erre a rendezvénye, mert nincs igénye rá. Ha mégis itt volt akkor az 1200 Ft körüli, állvaevős, eldobható tányéros verzió nem késztette arra, hogy sok ételt kipróbáljon, és ha még bort is szeretett volna próbálni.....

Azon pedig ismételten pufogok, hogy egy „gourmet”-nak beállított rendezvényen, a borok mellé nincs helyen semmilyen zsíros kenyérnek, zsíros deszkának főleg.

Valószínűleg a szakmai közönség, a résztvevők eszmecséréjére alkalmas volt.

Ha lesz legközelebb én nem hiszem, hogy ott leszek.

Ui.:

Gianni beszélgetés a borásznőkkel számomra kimondottan fájdalmas volt. Pusztán azért, mert nem egy önjelölt polihisztor műolasz műsorára voltam kíváncsi. Na persze ezt a fickó már az első, valamelyik Friderikusz műsorban való megjelenése óta antipatikus. Én pedig makacs vagyok és nehezem változik az ízlésem.

Kezdjük egy kis okoskodással, mert fontos az elme pallérozása is. Milyen kapcsolat van Márton nap, liba és a bor között?

Kr. után 316-ban született Savaria (most Szombathely) Tours későbbi püspöke, az első európai szerzeteskolostor alapítója, hittérítő, Franciaország védőszentje Szent Márton. A legenda szerint a tours-i püspöké választásakor visszautasította a címet, és vezeklésül egy libaólban bújt el. Azok a gonosz libák gágogásukkal elárulták hollétét, és így már nem bújhatott ki megválasztása elől. Ez így tökéletes legenda lenne és mondhatjuk, hogy miatta eszük hálából vagy bosszúból - ki-ki ízlése szerint - a libát.

Szívesen rontom el ezt az idillikus képet, mivel az ok ennél sokkal prózaibb. A Márton-napi libalakoma hagyománya a XII. század környékéről származik. A paraszti év mindig Márton napon járt le, amikor a cselédek megkapták éves bérüket, és mellé egy libát. A libát pedig azon nyomban meg is ették. A bor már csak hab volt a tortán, hiszen a lakoma időpontjára már biztosan kierjedt az újbor, amit lelkesen fogyasztottak is. Ezen hagyományok miatt terjedt el a boros vidékeken a Márton nap és az újbor kapcsolata.

Az egy más kérdés, hogy mennyire misztifikáljuk túl az újbor kérdést. Hiszen ez nem más, mint egy technológiai bor, mert el kell készülni időre, ha a fene-fenét eszik akkor is. Mindegy milyen az évjárat újbor mindig kerül forgalomba. Szerintem a bornak nem való, ha sürgetik vagy erőszakolják. Remélem a fogyasztók is lassan ilyenek lesznek. Mindenki készít fehéret vagy rosét vagy sillert, esetleg könnyű portugisert. A nagyja pedig hát igen csak érdektelen, unalmas bor. Az ember vesz belőle egy üveggel, aztán elgondolkodik, hogy kell ez nekem.

A franciák legalább a hasonlóan problematikus Beaujolais nouveau-hoz találtak ki bulit és ételeket. Ezeket a legnagyobb részt nem túl érdekes borokat biztosan jobb Lyon-ban kóstolni egy buli, a helyi ételekkel, mint Budapesten. Én idén kihagyom, mert eddig nem sok jó élményem volt vele.

Mi nem találtunk ki semmit, csak csináljuk. Van persze libakaja, de ahhoz igen ritkán adják az újbort. Legyen új bor, meg kell is a pénz a termelőknek, de legalább legyen finom és élvezhető, és némi hozzáadott érték sem ártána. Remélem a jövő heti Vajdahunyad várban megtartandó újbor fesztivál után más lesz a véleményem.

Nekem idén a Gellért Szállóban megtartott Márton-napi borfesztivál jutott, kiegészítve sok finom libaétellel és egy nagyszerű koncerttel.

A rendezvény profin szervezett, elsősorban az amatőr borrajongókat vonzó esemény volt. Nagy választékkal, finom libás meleg ételekkel. A termekben kellemes élő bárzene szólt, diszkrét fényekben úszott minden, mindenki jól érezte magát és még a kilátás is felemelő volt. Kritikai megjegyzésem talán annyi lenne, hogy kicsit kevesebb emberrel és picit több friss levegővel még jobb lett volna a parti. Ami még fontosabb lett volna, hogy legyen valamilyen pogácsa, sós aprósütemény, a szokásos körözött, hagymás-zsíros, májkrémes bagett szeletkék helyett vagy mellett. Az viszont jó volt, hogy a meleg ételek finomak, állófogadásra alkalmasak, megfelelő méretűek voltak, és még az áruk is elfogadható volt.

A borokról senki ne várjon komoly elemzést, mert sem a hely nem volt alkalmas, sem az alkalom nem a bor mélységeinek felfedezéséről, sokkal inkább az élvezetekről szólt.

Aminek nagy örültem, hogy sikerült több nagyon szép tokaji fajtatiszta sárgamuskotályt kóstolnom. A Majoros Pince idei tétele, illetve a Royal Tokaji 2010 félszáraz bora inkább a fajtáról szólt, míg Árvayék 2010-es bora inkább a területet mutatta be. Mindegyik üde, frissítő savszerkezettel és a fajtára jellemző illatokkal és ízekkel rendelkezik, szerencsére nem túl émelygősen. Nagyon bízom ennek a borstilusnak a sikerében, mert a borvidéknek szükséges van egy kicsit kevésbé „komoly” borra is.

Amíg még nagyon tetszettek: Frittmann 2010 és Cabernet Franc 2008, Baron von Twickel Szőlőbirtok Domaine Gróf Zichy (ezt a bonyolult nevet) Cabernet Franc 2008, Merfelsz Esti Csók 2007, Mészáros Pál Hidaspetre Cabernet Franc válogatás 2007.

Általában egy jó kóstoló végére az édes borok, a tokaji édes borok teszik fel a koronát. Ezen az estén – főleg egy rajongónak – Váczi Eszter és a Quartett volt az édes bor. A zenéhez Pfneiszl 2007-es Kékfrankosát ittam. A koncert fantasztikus volt, Eszter hangja, mint a bársony, a zenészek játékossága külön élvezetet nyújtott. Remélem megbocsátják rajongásomat, de nekem ez a zene. Szóval tökéletes befejezése volt az estének.

Hallgassunk tőlük valamit:

www.youtube.com/watch
 

Ilyen jelszavakat lehetett volna használni a somlói termelők (Bországjárás 2010) budapesti bemutatójára, ha nem lett volna alacsony költségvetésű rendezvény. Erről többet nem is akarok mondani, mert megfogadtam, hogy nem panaszkodom. Ezt csak azért tudom megtenni, mert a borok maradéktalanul kielégítették igényeimet.

Pár szót a Somló-hegyről, a borvidékről (részben magamtól is tudok ilyeneket, de végighallgattam dr. Mészáros Gabriella előadását is):

Somló-hegy a Balaton északi partján végighúzódó tanúhegyek része, amelynek talaja legalul a Pannon tenger hordaléka, némi agyaggal és ezt borítja a vulkáni kitörések eredménye. Egyike azon kevés hegyeknek, amelynek északi oldalán is nő szőlő. A fő fajták: olaszrizling, furmint, hárslevelű, juhfark és a chardonnay. A XX. századig az itteni borok Somlai néven kerültek forgalomba, házasítások voltak, mert nem a fajta volt a lényeges, hanem a terroir. A német borrendszert átvéve lett napjainkra elfogadott, hogy megfordul a dolog és a legtöbb bor fajtatisztaként kerül palackba. A juhfark hosszú ideig leginkább szikár, magas savtartalmú, fiatalon ihatatlan borokat adott, amely csak mostanában fordult át egy virágos, egyedi gyümölcsös világot megjelenítő izgalmas borokká. A terület legnagyobb problémája, hogy nincs víz, a gyökerek mélyre nyúlnak a nedvességért. Ettől lesznek a borok karakteresek, ásványosak, egyediek.

Ennyi kis összefoglaló után egy kis áttekintés a borokhelyzetről.

Szerencsére a 2010-es évjáratból nem kellett sok bort kóstolni, mert nem voltak. A jól ismeret borászatok mindegyike – egy kivételével – nagyon magas színvonalú, természetesen hibátlan, a terroirt megmutató, de nem eltúlzó és emellett a fajta és a gyümölcs fontosságát is figyelembe vevő borokat mutatott be. Akikről szó van: Spiegelberg Stephan, Kolonics Károly, Fekete Béla, Györgykovács Imre, Kreinbacher+St. Ilona, Dénes Birtok. A „nagyok” közül egyedül Takács Lajos borait nem tudtam élvezni, mint már jó ideje, a hatalmas mindent eluraló alkohol miatt. A kevésbé népszerű pincék nem győztek meg teljesen. Egyértelműen jó színvonalú, a mindennapokra való bort készítenek, de még nem találták meg egyéniségüket. A másik nem kellemes meglepetés, hogy a Tornai Pincészet Grófi prémium sorozata közel sem volt olyan izgalmas, somlói, mint az alacsonyabb kategóriás pl. Nagy-Somlói sorozat.

Két-három igazán kedvenc tételről:

Kolonics Hárslevelű 2009: mély, diszkrét, elegáns illat, amelyben az ásványok dominálnak, egy kicsi hársvirággal. Jó egyensúlyú bor, szép, lendületes, üdítő, hosszú savakkal és komoly testtel. Harapni lehet. Az ízek elején az ásvány jön, majd jóval később enyhül és a hosszú ízek végén rengeteg édes körte.

Fekete Béla Furmint Arany-hegy dűlő 2007: öröm volt Béla bácsit és kedves feleségét jó egészségben látni az asztal mögött. Krémes illat, ásvány, alma, rózsa, bodza. Szép savak, magasan lévő egyensúly, testes bor, nagy súlyos korttyal. Rengeteg íz, hosszú lecsengéssel: méz, alma, körte, diszkrét, de érezhető ásvány.

Györgykovács Imre Furmint 2009: lassan nyíló illat, kis vegetális felhanggal, sok almával, ásvány, pici hordó. Olyan Györgykovács módra barátságos, simogató bor. Aki kóstolt már Györgykovács bort, az tudja miről beszélek. Roppant mód ásványos és almás ízében is. Egyensúlya mellett még egyszer a kedvességében rejlik ereje.

Kolonics Olaszrizling 2008: fehér színű virágok, ásványos, gyümölcsös illat. Szép egyensúly, savak igen intenzívek, kicsi alkohol többlet. Ízében is visszaköszön a virág, rózsakő.

Volt még több, sőt sok szép bor és messze nem kóstoltam végig az összeset, nem is bírtam volna. Úgy gondolom a borvidék szépen teszi helyre magát és remélhetőleg népszerűsége is egyre nő. Némi marketing jelleggel lehetne a címkén valamit változtatni, mert messze elmaradnak a palack tartalmának színvonalától. S még valami! Nagyon várom, hogy mikor lesz somlói borász hölgy!

Ez jó, ám bonyolult is, és sokszínű. Minden olyan tulajdonsága megvan, ami a fogyasztót a mennyországba, vagy az őrületbe tudja kergetni. Sajnos, ha ismeretlen palackot vesz le az ember a polcról, közel sem biztos, hogy azt a Pinot kapja, amit vár.

Ennek két okát gondolom.

Az egyik, hogy a Pinot Noir-nak nagyon sok klónja van, amelyek különböző tulajdonságokat hordoznak magukban és ugyanarra a talajra másképpen reagálnak, így az eredmény is sokszínű lehet.

A másik, hogy minden pince úgy gondolja, hogy kell Pinot Noir bort készítenie, akár van megfelelő területe, akár nincs, akár fel van rá készülve, akár nem. Azt ugyanis ne felejtsük el, hogy ez a fajta a borok hercegnője. Valahogy úgy érzem (most Magyarországról beszélek), hogy sokan azt gondolják, hogy ha nincs chardonnay vagy pinot noir borom akkor senki vagyok. Pedig ez messze nem igaz.

A Borkollégiumban zajlott Mészáros Gabriella mesterkurzus után ezek a gondolatok pörögtek agyamban.

Aztán azon is elgondolkoztam, hogy Pinot Noir-ból miért készítenek rosét? Szerintem pazarlás? De hát mi mindenből csinálunk rosét!

Amiben Gabriella és a kóstolási tapasztalatok is megerősítettek, hogy a fajta az összességében hűvös klímát szereti, az új barrique hordót viszont nagyon nem. Az már csak az én gondolatom, kérdésem, hogy akkor Villány miért erőlteti?

Na és az örök igazság Burgundia megismeréséhez egy élet kell!

Jöjjön pár tétel.

A 16 tételből 2 újvilági, 5 francia, és 9 magyar bor volt. Lista lent.

A két újvilági hozta, amit vártunk. Technikailag tökéletes, egyensúlyos borok, gazdag gyümölcsben, és hozza a fajta savhangsúlyos jellegét, megfelelő tanninnal és alkohollal. Kedves, jól iható bor mindkettő. Az új-zélandi boroktól mindig ezt várhatjuk, a chileitől nem annyira. Az árak már keményebbek 5200 Ft és 25 000 Ft. Mindkettő kicsit meredek, ennyit nem érnek.

A magyaroknál már jóval vegyesebb volt a kép. A fiatalabbak közül, ami igazán kellemes élmény volt az a Weninger & Gere 2006, és St. Andrea „Valóban méltó” 2008. Leginkább azért, mert sikerült megőrizni a gyümölcsöket. Gere esetében már inkább lekváros, aszalt világban. Emellett a szerkezet is jól alakult. Megmaradtak a savak, kicsit több a tannin, mint az újvilágiaknál, de jól áll a bornak. A többi fiatal magyarnál viszont az alkohol és a tannin elvitte a bort, és így nem is áll össze a történet. Nem is fog. Sajnos.

Végül itt van nekünk ez az öt Burgundi.

Kóstoltunk egy Bourgogne kategóriájú bort 3000 Ft-ért. Ez regionális jellegű, gyakorlatilag a borvidék bármely részéről származhat. Ez a nagy átlag, amivel elárasztják a nemzetközi piacot. Kevés gyümölcsös illattal és ízzel, szép savtartalommal, közepes nem túl szép tanninnal. Átlagos vékonyka bor, ennyit nem ér. Ettől még vegyünk ilyeneket, mert egy másik kereskedőháztól lehet, hogy jobb lesz. Volt egy másik alsóbb kategóriájú, már élvezhető jegyekkel. A végére maradt két 1er és egy Grand Cru. Ez Burgundia értéke, és persze már 100 euró körül járunk.

Rengeteg gyümölcs, némi animális felhangokkal. Komoly struktúra, lendületes és sok savak, komoly tanninok, ám finomak, puhák, érettek. Szép hordóhasználat. Megfelelő test, kulturált alkohol, szép egyensúly. Ízében fiatalos gyümölcsök, málna, meggy, kicsi csokoládé, ásvány. A Grand Cru 1998-as évjárata ellenére olyan fiatalos lendülettel, erővel rendelkezett, hogy tátva maradt a szám. Ezek azok a dolgok, amiket senki nem fog tudni leutánozni. Burgundia terroirjának nincs párja. Az ott felhalmozott tudás, és a mára már tökéletesen működő besorolási rendszer 500 éves tapasztalaton alapszik.

Vettem már részt jó pár tematikus kóstolón, ám ilyen a résztvevőket megosztó, komoly véleménykülönbségeket felvonultatón már nagyon régen. Ez a Pinot Noir.

Tételek:

Villa Maria, Marlborough 2010, Új-Zéland; Herú Ventisquero, Casablanca Valley 2007, Chile; Bott Frigyes Rosé 2008, Kürt; Bock Pince 2008, Villány; Takler Pinot Noir Reserve 2008, Szekszárd; Kovács Nimród Winery 2007, Eger; Weninger&Gere 2006, Villány; St. Andrea „Valóban Méltó” 2008, Eger; Gál Lajos 2002, Eger; Thummerer Tekenőhát 2000, Eger; St. Andrea 2003, Eger; Louis Jadot Courvent des Jacobins Bourgogne 2008; Chateau d'Etroyes MercureyCuvée Vieilles Vignes 2006; Dufouleur Beanue 1er Cru Les Cents Vignes 2006; Dom. Michel Gros Vonse Romanée 1er Cru Clos des Réas 2002,; Bonneau du Martray Corton Grand Cru 1998

Az elmúlt másfél hétben volt lehetőségem összesen 26 kékfrankost megkóstolni. Van nekünk ez a fajta, amit rajtunk, az osztrákokon és kicsi németországi telepítésen kívül senki nem termeszt és valószínűleg nem is nagyon ismer. Nem is lesz könnyű megismertetni, mert nehéz kiigazodni a sok termelő és nagyon vegyes minőség között. Van mennyország és pokol, de nagyon. 1200 és 3500 Ft közötti árú tételeket voltak a sorban, persze ami még kapható.

Négy magyarországi borvidék az, amely számottevő érdekeltséggel rendelkezik kékfrankosban: Sopron, Eger, Szekszárd, Villány. Nézzük sorban Őket, rövid összefoglalás jelleggel.

Sopron: Itt találjuk a legnagyobb felhozatalt, minden minőségben és áron. Ha a mindennapokra keresünk akkor itt fogjuk a legtöbb megfelelő minőségű tételt megtalálni 2000 Ft alatti áron. Ezek a borok savban gazdagok, kevés cserzőanyaggal, nem nagy testtel és alkohollal. Illatában és ízében sok gyümölcs: meggy, málna, kis fanyarság. A magasabb árú tételek 2500 Ft felettiből is nagy a választék, vegyes izgalommal. Ebben a kategóriában viszont már kicsit sűrűbbek lesznek, nagyobb testtel, tanninnal és komolyabb, érettebb gyümölcsökkel.

Eger kicsit nehezebb kérdés. Itt a fajta elsősorban a Bikavérekbe kerül, és ritkán önállóan a palackba. Ezért a 2000 Ft alatti borokat nem igazából ajánlom és a kevésbé ismert nevekkel ne próbálkozzanak, kivéve ha rosé.

Villány a másik nehéz kérdés. Az innen kóstolt borok sokkal voltak villányibb borok, mint kékfrankosok. Amiben kitűnnek a többi villányi közül az a magas savtartalom. Sűrűbb borok, animális, csokis jegyekkel, szilva ízével, magasabb tannin szerkezettel és a hordóval. Akik ezt szeretik azoknak persze ajánlom. Szerencsére az árak nincsenek elszállva. Kivétel volt Heumann Evelyn borai, mert ezek jó ötvözték a villányi karakteret, a kékfrankos lényegével.

Szekszárd az igazi középút. Itt minden árfekvésben találtam nagyon klassz borokat. Az itteni borok jellemzően, melegek, puhák, illatában szép fűszerek, rengeteg gyümölcs. A dűlős kiemelt tételeknél pedig mélyebb csokoládés, kávés, szilvás ornamentikával. Lehetőség is van bennük az érlelésre. Itt próbálkozhatunk kevésbé ismert nevekkel. Persze a Bikavér sem nélkülözi a kékfrankost.

A lenti tételsorban kiemelt borokat bátran ajánlom mindenkinek.

Teljes lista: Sárosdi 1999, Szekszárd; St. Andrea 1999, Eger; Vesztergombi Ferenc 2000 és 2002, Szekszárd; Simon Síkhegy 2006, Eger; Sebestyén Csaba válogatás 2004; Szekszárd; Heumann 2005 és 2007; Villány; Tűske „alapok” 2008, Szekszárd; Tűske Baranya-völgyi 2008, Szekszárd; Heumann-Heimann 2006, 50-50% Villány-Szekszárd; Hetényi Barrique 2009, Szekszárd; Skrabski Pince 2008, Dél-Balaton; Balla Géza Prémium 2006, Ménes; Vincellér ház Classic 2006, Sopron; Weingut Hans Igle Mittelburgenland DAC, Reserva 2009; Weninger Kirchholz 2006, Burgeland; Weninger Spern Steiner Barrique 2000, Sopron; Kovács Nimród Winery Nagy-Eged 2008, Eger; Kovács Nimród Winery 2007, Eger; Gere Attila 2002, Villány; Bock Pince Fekete-hegy Selection 2008, Villány, Pósta Borház 2007, Szekszárd; Heimann Baranya-völgy 2008, Szekszárd; Vida Hidaspetre 2007; Szekszárd; Ráspi Gneisz 2006, Sopron.

Megint volt Zwack Open a szokott helyen, a Dandár utcai múzeumban. Jó itt lenni, mert a borok mellett olyan kiállított tárgyakat, emlékeket is láthat az ember, amely nem csak a cég, hanem a XX. század történelméről is mesél. Egészen zárásig jó hangulatban, kellemes és nem túl nagy társaságban lehetett kóstolni.

A nap csúcspontja nekem nem a borok voltak. Sikerült Zwack Izabella társaságában lejutni az épület alatt található Unicum érlelő pincelabirintusban. Itt található a cég teljes készlete, amely különböző méretű, akár 1000 liter feletti hordókban pihen, legalább hat hónapig. Lenyűgöző volt a hely, ahol néha kis fűszerillat is terjengett.

Most már essen szó a borokról.

Biztos az én hibám, de sohasem, még teljesen analfabéta koromban sem tudtam mit kezdeni a Nyakas borokkal. Az alacsony ár és a gyors fogyasztás szerintem nem indokolja, hogy ennyire leegyszerűsödjön az illat, íz és szerkezet. Elsősorban a szerkezet a problémám, mert évjárattól, fajtától függetlenül mindig a sav uralja a bort és erre szerintem nem mentség, hogy az etyeki borvidéken vagyunk. Erre jó példa, hogy pl. a Tornai Pince somlói alapkategóriás borai, hasonló áron sokkal komplexebb világot adnak. Pedig Somló-hegy sem egyszerű történet. Így hát a 2010-esekről sem mondok semmit, mert nem esett jól inni.

Tamás Ervin borai olyanok, mint Ő. Könnyedek, közvetlenek és jó társaság minden alkalommal. Kiemelkedően izgalmas tétel volt a Szürkebarát 2009. Sokat használt neki a 24 órás áztatás, amely ennél a fajtánál nem ismeretlen. Ennek köszönhetően egy lazacszínű bor, halvány pirosbogyós jegyekkel, jó szerkezettel. A 2010 Sauvignon Blanc-t is jó szívvel ajánlom. Akik szeretik a shirazt azok próbálják ki Ervin 2008-as tételét. Azért ajánlom, mert hozza a fajta fűszeres, gyümölcsös karakterét, de nem hozza a sok helyről megszokott szupersűrűséget.

Szászi Endre borait mindenki szereti. A 2010-es borok sajnos nem tudják igazából megmutatni a terület és Endre tehetségét. Vegyük inkább a régieket vagy várjuk a 2011-re, mert tele a pince az új bor alapanyagával, kiváló minőségben és lesz újra csúcskategória. A fehéreket zárjuk a Dobogó Pincével. Mint házigazdák gyakorlatilag a teljes kínálatot megmutatták. A 2008-as Betsek Furmint napról napra egyre jobb és a 2006-os 6p. is. Örömmel kóstoltam a SATÖBBI sorozatba bekerült 2000 Ft körüli édesborokat, amelyek gyümölcseikkel hódítanak, nem édességükkel. Kellemes kiegészítései egy gyümölcsös desszertnek.

Volt vörösbor is bőven Bolyki Janitól és Kiss Gábortól. Bolyki Indián Nyár 2008 már-már klasszikus a könnyed vörösborok világából, amelynek szintén masszív és szintén izgalmas tagja Kiss Gábor ZEKK Kissvörösei 2009-ből és 2010-ből. A jól iható, barátságos, gyümölcsös, kellemes tannin, elfogadható alkohollal rendelkező vörösborok, minden második napra. Ez már annyira nem mondható el a többiről. A Bikavér 2008-ból már huszáros formában van, de a 2009-es Merlot és a 2008-as Cabernet Sauvignon még ihatatlanul fiatal. Ha valamit kellene róla jósolni akkor azt mondanám, hogy mindkettő fajtájának szép példánya lesz, de meg kell maradjon a 3-400 Ft közötti kategóriában maximum. Kiss Gábor Cabernet Sauvignon és CODE borai 2008-ból izig-vérig villányi borok, sűrűek, gazdagok szépen eltalált tanniniban, még hordós jegyekkel, szép gyümölcsökkel, de roppant fiatalok. Pillanatnyilag csak betárolásra alkalmasak, de arra ajánlom. És a kb. 5000-6000 Ft körüli árukat meg is fogják érni jó pár év múlva.

Az mindig megdöbbent, hogy egy borból úgy fogy el fél üveggel, hogy senkinek nem tűnik fel, hogy penetránsan dugós, mint Kiss Gábor Cabernet Sauvignon bora volt. Azért a kibontáskor illet volna rá egy szaglásnyit vetni. És milyen mérges lettem volna, ha mindezért még sokat is fizetek. Kellene már valami megoldásra jutni dugó kérdésében.

Összességében kellemes délután volt, túl sok meglepetés nélkül, sok igen kellemes bort ihatunk, de jól esett volna valami, amitől kicsit megoldódik a gatyamadzag és lecsúszik a nadrág. Örömre adott okot, hogy mindegyik jelenlévő borász meg van elégedve az idei szürettel, tele a pince jobbnál jobb alapanyaggal. Szerintem inkább jó év lesz, mint kiváló. Lesznek kiváló borok nem kevés, de ez annak a kérdése, hogy a szőlősznek-borásznak mennyire sikerült a savakat megmenteni. A sav kérdés pedig kihatással lesz az eltarthatóságra.

A tavalyi borászok főznek nagy sikere után egyértelmű volt, hogy jön a folytatás. Lett is komoly érdeklődés mellett, sok finom borral.

Megfelelő rendezés, szervezettség, folyamatosan érkezett az ennivaló, bor is volt bőven. Semmiben nem szenvedtünk hiányt. Késő estére egy kicsit sokan lettünk.

Itt volt mindenki. Az egyszerű borimádtól kezdve a Rózsadomb népéig. Néha kicsit zavaró volt a 90-es évek elején a zavarosban halászva meggazdagodott, 60 év körüli korosztály, részeg ordítozása, szilikonnal felfrissített feleségük társaságában. Kevésbé volt zavaró az egyértelműen szépségükből élő fiatal hölgyek jelenléte, bár az tény, hogy a borról, nem biztos, hogy tudták, hogy szőlőből van. De nem baj, mert az egész, ezen az estén valamiért nagyon szórakoztató volt. Igazi szociológiai tanulmány.

Végezzük ki az Ínyenckrém részét. Szerintem semmi ínyenc nem volt benne. Finomak voltak. Már amelyikből lehetett valamit érezni. Nem tudom ki gondolta azt, hogy bármelyik krémnek érvényesülni fog az íze, egy gazdag ízvilágú, tömény, különféle magokat tartalmazó kenyéren. Ráadásul a kenyér-krém aránya 4:1 volt. Volt, amikor még a bort is legyőzte. Szóval az ízek párosítását el volt felejtve. Egyetlenre volt jó, hogy a vastag kenyér, és a bő vajkrém alap felszívta a bort.

Az pedig egy más kérdés, hogy egy villányi barrique merlothoz méltó krémet nem lehet kitalálni, ha csak bele nem darálunk egy fél marhát.

Rövid áttekintés a borokról:

Dula No3 2010: sauvigon blanc, ottonel muskotály, tramini fajtákból álló házasítás igazi kellemes nyitány volt. Friss, ropogós, savakban gazdag, kellemes illatokkal, nem túlzó gyümölcsösséggel és még a kaviár krém is jó elképzelés volt.

Maurus: Ákos alap rajnai rizlingje 2007-ből felébredt rövid ideig tartó álmából, és újra lendületbe jött. Üde gyümölcsösség, jó savszerkezet, érett rajnaiság kezdetei. Akinek még van tárolja.

A két somlói „fenegyerek” Kolonics Karcsi és Stefán borai megint szenzációs formában voltak. Főleg Karcsi 2009-es Furmintja tetszett leginkább. Még kicsit nyúzott volt, mert kb. 4 hete van palackban. Ám egyértelmű volt a fajta és a terület párosa. Igazi almás, körtés szikár furmint, és mellé a somlói ásványosság egyértelmű illata. A jövő nagy ígérete. Stefán juhfark bora 2009-ből egy másik érdekes történet. 9 gramm maradék cukorral, töppedt jegyekkel. Megosztó bor, de az biztos, hogy a cukor szépen kiszedte a fajta erőteljes savait és ettől sokkal jobban szerethető lett a bor. Talán egy picikét kevesebb cukor jobb lett volna. Aki viszont azért szereti a juhfarkot amilyen, annak nem fog bejönni.

Nagy öröm volt újra kóstolni a legendás 2008-as Szó-lá-ti Magnum verzióját. Klasszis olaszrizling, érett jegyekkel, de mellette még sok fehér szirmú virág, őszibarack. Sajnos már az alapméret sem kapható.

Majoros Laci Deák Furmintja okozott még izgalmat. Leginkább azért, mert csonthéjasokban gazdag illatvilágot, kis battonage technikával megspékelve kaptam. Persze a battonage nem túl nagy dolog, mert Tokaj borvidéken ez teljesen elfogadott dolog. Ízében kapunk már egy kis gyümölcsöt is: barack és körte elsősorban. Komoly, sűrű alapanyag, hosszú ízekkel. Izgalmas kísérlet, nem tagadva, hogy útkeresés.

Jöjjenek a vörösek (villányiak most is kimaradtak majdnem teljesen).

Hernyák Pince 2009-es Pinot Noir bora régóta kedvencem. Olyan világ, amit én nagyon kedvelek. Semmi rusztikusság, tiszta gyümölcsök, meggy, málna és cseresznye. Üdítő világú bor, kiváló savakkal, közepes testtel, sok gyümölcsös ízzel, némi frissítő fanyarsággal, hosszú ízekkel. Másik ilyen régi kedvenc Sebestyén Csaba Iván-völgyi Kadarkája is, ami megint nagy formában volt. A villányiak közül egyedül Günzer Tamás Merlot Barrique kóstoltam 2008-ból. Tiszta gyümölcsbomba az egész bor, illatában tényleg kedvelni való, de nekem túl sok. Ízében magas alkohol, nagy test és mellé rengeteg piros bogyós gyümölcs íz, de szerintem nem túl izgalmas. További villányit nem kóstoltam, mert sajnos a tetőtéri teremben olyan elviselhetetlen meleg volt és tömeg, hogy nem esett volna jól több komoly vörösbor. Ez az este pedig az élvezetekről szólt.

Az este legjobb bora St. Andrea Hangács Bikavér 2008-ból. Mély, összetett, archaikus, elegáns, sok feketeszeder, szilva, áfonya. Karakteres szerkezet, semmi sem sok benne, de mégis tud nagy bor lenni. Imádtam. Lőrincz Gyuri szakállas verzióját kevésbé, de ha kedves feleségének tetszik, akkor ki vagyok én...

Várom a következő Symbolos bulit, mert kötelező részvétel lesz. Ugyan semmi kimagasló extrát nem kaptam az estétől, de mégis nagyszerűen szórakoztam.

U.i: Innen is küldöm kézcsókjaimat a Vesztergombi borokat kóstoltató tüneménynek.

Október első hétvégéjét Mádon illetve Tokajban töltöttem és feltöltődtem. Ott mindig másképpen süt a nap, más illata van a szélnek és árad a földből az erőt adó nyugalom.

Most éppen szőlő, a friss must, élesztő illatát hordta a szél.

Mád évről évre szépül, egyre szebbek lesznek az itt készült borok és szerencsére egyre nagyobb hírnevük van az itteni borászoknak. Elnézést kérve a Bényétől, Bodrogkeresztúrtól, Tokajtól, Tarcaltól és mindenkitől, ki kell jelenteni, hogy itt készülnek a legizgalmasabb tokaji borok, ami elsősorban a nagybetűs TERROIR-nak köszönhető. Kövek mindenütt.

Szepsy Istvánnál voltunk kóstolón, fehér abrosz mellett, mivel a pincében forrt a bor. Nem kívánok részletekbe bocsátkozni, de fel szeretném hívni a lassan palackba kerülő 2009-es évjárat dűlős borai: Úrágya, Urbán, Szent Tamás és a ritkán kóstolt Szepsi dűlő. István vasszigorral végig vitt koncepciója a dűlő szelektált borokkal kapcsolatban kezd kiteljesedni és valósággá válni. Elfogultság nélkül olyan komplex, elegáns, egyensúlyos és minden szempontból magas minőségű bort, mint a 2009-es Szent Tamás nem mindennap kóstol az ember. A 2008-as évjárat sem marad el mögötte sokkal, Szepsy István szintjén könnyedebb innivalók. Nagy élmény volt Őt hallgatni a világról, a szőlőről, sikerekről, gondokról mesélni. Szép este volt.

Másnapra jutott a Szüreti Napok Tokajban. Volt vásár, házikókban sok borász, már délben is jelentős tömeg. Érdeklődtek a népek rendesen, ami a nagyobb baj, hogy nem a minőségi borokat kiállítók előtt volt a tömeg, hanem a borboltban. Nem beszélek butaságot, mert a pile palackos, furcsán mély színű, napsütötte ablakban álló „bort” vitték, mint a cukrot. Esetünkben valójában szőlőlében felolvadt cukor beszélünk.

Tudományos kutatás céljából mi is lezarándokoltunk egy igazi penészes pince, és a tokaji bor poklának bugyrába. Sötét falak, a penészben pénzérmék, 150 Ft/dl furmint, 600-ért aszú. A 70-80-as évek bárjainak likőrős poharában felszolgálva. Ilyen szart életemben nem ittam, oxidáció, ízek hiánya, az aszú egyértelműen cukrozott. A házigazda pedig olyan hittel mesélte, hogy ezt a hordó teszi, hogy az felért egy bűncselekménnyel. A szamorodni íze még másnap is visszaköszönt. A hely 10 mp-re van a Hímesudvar, Dobogó és az Erzsébet pincéktől. Menny és pokol. Szerencsére a Hímesudvarnál nagyon korrekt száraz furmintot, félszáraz sárgamuskotályt és aszút volt szerencsék kóstolni.

Elférne még egy utolsó nagytakarítás a környéken.

Végül egy kis vendéglátás. Van Encsen egy országos hírű étterem az Anyukám mondta. Két világot bejárt vendéglátós alapított. Barátságos étterem, kedves kiszolgálás, korrekt árak. Kíváncsian vártam, hogy mi a nagy hírnév oka. Az étlapon kiváló házias ételek találhatók. Meg is érkeztek szép sorban és egyre jobban szorult össze a szívem. Egyértelmű volt, hogy a konyha kiváló, szakmájukat ismerő emberekből áll, az alapanyag magas minőségű, legnagyobb része helyi és tökéletes minőségben van elkészítve. Szóval nagyon finom, minden rendben. Ám ez semmi több, mint a vendéglátás alapja, erre épül minden és ez nekünk már elég? Egy első osztályú étteremtől ennek kellene lenni az elvárásnak és ez nem az Anyukám mondta hibája. Mindenki keresse fel ha arra jár, de egy kis kerülőt is megérdemel.