Hanem borok is.

Ami nem meglepő, hiszen a világ egyik legfontosabb borkészítő országában járunk, és annak is legnagyobb tartományában. Spanyolország kies La Mancha vidékén, a vörös földű Mezetan. Ott ahol messze nem igaz Eliza Doolittle kisasszony világhírű dala miszerint: The rain in Spain stays mainly in the plain! A magyar fordítás persze egészen másképpen szól, amin nem csoda, hisz az angol nyelv költőisége messze elmarad anyanyelvűnkétől. Így ami nálunk édes éjen édent remélsz, az máshol spanyol síkság.

Kikeveredve a My Fair Lady műelemzéséből térjünk át a Bontxo Baszk Étterem (Budapest, Falk Miksa utca 21.) és a Vino Castillio Borház közös borvacsorájára.

La Mancha tartományról a borismereti könyvek hosszú évekig csak az airén szőlő révén ejtettek szót, amely az elmúlt időkig a világ legnagyobb területen termesztett fehér szőlőfajtája volt, a méltán nem túl híres spanyol brandy alapanyaga. Mivel ezt az előkelő címet mára átvette a sauvignon blanc komoly népszerűsége révén illetve az airén folyamatos lecserélése miatt, eljött az idő más borok után nézni a vidékén. A minőségi borkészítésében élen jár a chardonnay, a macabeo, a sauvignon blanc, a kékek közül pedig a tempranillo és helyi klónja a cencibel, a syrah, a merlot.

A kóstolt La Mancha borokat nehéz lenne összehasonlítani, a híres spanyol borvidékek termékeivel, mert beltartalomban, koncentráltságban elmaradnak Rioja, Priorat vagy Penédes tudásától. A jól iható, könnyedebbre hangolt, közepesen koncentrált, alapvetően jó szerkezetű, aromákban közepesen intenzív, viszont meglepően ásványos borokat és cavakat volt lehetőség kóstolni. A fehérek közül a chardonnay volt a főszereplő, amely ehhez a kontinentális klímához, tápanyagban gazdag területhez is jól tudott alkalmazkodni. Jó szerkezetű, férfias, ásványos, szép terroir borokat ad, némi fajtajelleges fehér húsú gyümölcsökkel, meglepően jó ár-érték arányban. Hiszen egy kiváló minőségű cava itthon 4 500 Ft körüli áron jó vételnek számít.

Ugyanezek a tulajdonságok igazak voltak a vörösborokra is. Itt is inkább a termőhelyi viszonyok nyomták többet a latba, mint a fajták tulajdonságai. Jól fogyasztható, kellő beltartalmúak a vörösborok is, megfizethető 2 500 Ft-os áron.

A borok érdekességét leginkább az adta, hogy erről a borvidékről magyar ember ritkán kóstolhat, ezért mindenképpen érdemes volt kihasználni a lehetőséget.

Ám amitől az este igazán különleges lett az a nagyszámú, ízletes, és ízes helyi ételkülönlegesség. A minőség mellett a változatosság és a mennyiség sem került háttérbe. Az este csillogását a 40 hónapos érlelésű sonka, a húsos, mandulás, mazsolás empanadas, és az oldalas adta meg. Az érlelt ibériai sonka olvadt a szájban, puha volt és több rétegben hozta a sonka ízét. A sült tésztabatyu töltelékében a hús puhaság, a mandula roppanósága, és a mazsola krémessége adta meg a textúrák játékát. Ugyanez a hármasság működött a kiadós, vaj puhaságú oldalasban, a köretként adott csicseriborsóban, és az Asadillo krémben is. Az Asadillo sült, piros pimineto paprikából, paradicsomból készült krém.

Ezzel a menüsorral, a kóstolt 10 borral a 10 000 Ft-os ár kimondottan kedvező, barátságos, és egyben kihagyhatatlan.

Legközelebb is elmegyek, borvacsora nélkül is a Bontxoba.

Végül a teljes sor és ételek:

Vinos Coloman – Pedroteno Blanco (Airén), száraz fehérbor/Zöld olivás pogácsa

Viñedos Balmoral – Maravides Blanco (85 % Chardonnay, 10 % Macabeo, 5 % Pinot Noir), száraz fehérbor/Huevos a la Manchega (Bevert tojás, paradicsom tatár, bonito)

Viñedos Balmoral – Edoné Cuvée De Maria Cava (Chardonnay), száraz tradicionális eljárással készült cava („pezsgő”)

Viñedos Balmoral – Edoné Gran Cuvée Cava (Chardonnay), száraz tradicionális eljárással készült cava („pezsgő”)/Jamón Ibérico Cebo de Campo (Érlelt ibériai sonka)

Viñedos Balmoral – Edoné Gran Cuvée Rose Cava (Tempranillo, Syrah, Pinot Noir)/Queso Manchego con Membrillo (La Mancha-i juhsajt birsalmasajttal)

Vinos Coloman – Pedroteno Tinto (Cencibel), száraz vörösbor/Empanadas caseras (Házi tésztabatyu)

Vinos Coloman – Besana Real Crianza (Cencibel), száraz vörösbor/Mojete (Sózott tőkehal La Mancha-i módra)

Viñedos Balmoral – Maravides Syrah, száraz vörösbor/Costillas de cerdo con salsa de asadillo (Omlós oldalas Asadillo szószban)

Viñedos Balmoral – Maravides Mediterraneo (Tempranillo), száraz vörösbor

Pago de Vallegarcia - Petit Hipperiam Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot, Petit Verdot, száraz vörösbor /Csupacsoki torta

Minap 12 spanyol bort volt módomban megkóstolni dr. Mészáros Gabriella vezette kóstolón a Borkollégiumban. Ezek a mesterkurzusok hosszú évek óta magas minőségű borokon keresztül mutatják be a borvilágot, jelentős nemzetközi kitekintéssel. Ez sok szempontból ránk fér, hiszen a magyar borok fogyasztásában sem vagyunk feltétlenül elég nyitottak, hiszen sok borkedvelő nehezen változtat jól megszokott borain, pincészetein. Akkor még nem is beszélve a külföldi borokról. Ezekhez még nehezebben nyúlunk hozzá, legjobb esetben csak az adott országban tett kirándulásaink esetén. Ennek két oka is van. Egyrészt az ismeret hiánya, a választás bizonytalansága, másrészt az árak. Ezeknek a mesterkurzusoknak törzsközönsége az átlagnál nyitottabb és bátrabb is, főleg azért, mert bővebb ismeretekkel rendelkezik a WSET kurzusokon szerzett ismereteknek hála. Az utóbbi időben egyre több tanulni vágyó vesz részt, így aztán bízhatunk a javulásban.

A spanyol borokkal nagy szerencsénk van, hiszen a magyar borszaküzletek kínálatában egyre több kiváló minőségű Hispán bor van jelen. A spanyol borkészítés utóbbi tíz évének látványos fejlődésének hála nem nehéz, még vakon sem jó bort találni és nem utolsó szempont, hogy az áruk sem vészes. Sőt azt is bizton állíthatom, hogy már az 5 000 Ft körüli árú tételek felveszik a versenyt a legtöbb, prémiumkategóriás magyar borral, ami azért nem annyira jó hír.

Ez a bejegyzés nem arra hivatott, hogy alapos ismereteket adjon olvasóimnak, sokkal inkább arra, hogy felhívja a figyelmet a spanyol borvidékekre és fajtákra. Amiben ez engem motivál, hogy lenyűgöznek ezek a borok egyfajta tudatosságukkal.

Mik is ezek?

Először is a saját fajtáik iránti elkötelezettség. A legtöbb vörös boruk, mert elsősorban a vörösekről lesz szó, hiszen a spanyol fehérborok nem annyira érdekfeszítőek, ilyen szőlőkből készülnek. Tempranillo, garnacha, graciano, cariñena, monastrell, mencia. Ezek a nevek talán újdonságként hatnak sok embernek, mondjuk az első kivételével. Pedig jobbnál, jobb fajták. Egyrészt, mert nagyon gyümölcsösek egytől-egyig. Másrészt a két fő fajta a tempranillo és a garnacha alacsony sav és tannin tartalmúak, ezért alkalmasak könnyed, de még is jól érlelhető, gyümölcsös borokat adni. A többi fajtát legtöbb esetben házasításhoz használják. Szóval nagy szeretettel vannak e fajták iránt. Nagyon fontos, hogy boraik készítésnél megőrzik a fajták tulajdonságait, hisznek benne, hogy ezek a borok úgy jók, ahogy vannak és ebben igazuk is van. A boraik tökéletesen tiszták, hibátlanok, fajtajellegesek, és mintaszerű hordóhasználatról árulkodnak. Természetesen vannak kivéltelek, de már nem annyira jellemzőek. Fő borvidékek Rioja, Ribera del Duero, Toro, Bierzo. Külön érdemes beszélni a Katalán borvidékekről: Penedés, Priorat, Tarragona. Egyrészt, mert itt gyakrabban előfordulnak a nemzetközi fajták és a fehérborok is. Másrészt itt készítik a világ egyik legjobb pezsgőjét, ami nem champagne, tehát hivatalosan csak „sparkling wine”. Ezért hívjuk is úgy, ahogy a világ ismeri Cava-nak. A legjobbak felveszik a versenyt jó néhány champagne-val, miközben az áruk jelentősen kedvezőbb. Elsősorban helyi szőlőkből készül: macabeo, parellada és a xarel-lo, a chardonnay és a pinot noir is tőr előre, de még mindig háttérben van. A két legnagyobb Cava ház borai hazánkban is elérhetők, ezek a Freixenet és a Codorníu.

Szóval miért is igyunk?

A vörösborok alapvetően alacsony savtartalmúak és tanninban sem túl gazdagok, amit sokan kedvelnek, ezért számukra helyből jó választás. Egyértelműek, határozottak, tiszták, gazdagok friss piros bogyós gyümölcsökben, tartalmas borok. Alkoholjuk néha kicsit magas, de jól beleilleszkednek a szerkezetbe. Némelyikük kedvesen rusztikus, de ez is szerethető. Jól érlelhetők, de legtöbbjük 2-3 évesen jól fogyaszthatók. Ár-érték arányuk pedig kiváló. Ez a világon elvárt tendencia, és nekünk is efféleképpen kellene gondolkodni.

Kóstolt tételek:

Rioja: LZ, Vinedos de Lanciego Telmo Rodriguez 2012; La Vendimia, 2012 Palacios Remondo (tiszta tempranillo borok)

Toro: Dehesa Gago 2012, Telmo Rodriguez (Tempranillo); La Montesa, 2010 Palacios Remondo (Garnacha, Tempranillo, Mauzelo); Pintia 2009, Cosecha (Tempranillo);

Ribera del Duero: Gazur 2012, Telmo Rodriguez (Tempranillo);

Priorat: Camins del Priorat 2012, Alvaros Palacios (Garnacha, Cariñena, Shiraz, Cabernet Sauvignon);

Bierzo: Petalos 2011, Descendietes de J. Palacios (Mencia);

Montstant: Vermella 2011, Terra Personas (Garnacha, Cariñena, Shiraz, Cabernet Sauvignon); Negra 2009, erra Personas (Garnacha, Cariñena, Shiraz);

Penedes: Mas La Plana 2008, Torres (Cabernet Sauvignon).

A helyieken kívül kevés olyan lelkes híve van a tolnai borvidéknek, mint kedves barátom Nyulasi Gábriel Az ihatóbb Magyarországért Egyesület nagybecsű elnöke. Régi ismeretségünk alapján állíthatom, hogy minden borszerető embert nagyon kedvel, de leginkább az ismeretlen kutatása hozza lázba. Akkor érzi magát elemében, ha olyat mutathat meg, ami szűz terep még a legtöbb borbarát számára.

Az első mondatok alapján sokan sejthetik, hogy ismételten egy ilyen ügynek a közepébe csöppentünk. Jó-jó tudom, nem kényszerítettek, ugrottunk magunktól.

Magyarország feleslegesen összetett borvilágában is igazi fehér foltnak számít a tolnai borvidék. 1998-as létrejöttének az volt a legfőbb oka, hogy kilépjenek az addigi szerepükből, hogy Szekszárd hátországa, beszállítói legyenek.

Sajnos ez a terv az elmúlt 15 évben nem sok sikerrel járt. A nagyközönség erről a borvidékről egyedül a Bátapáti Tűzkő birtokot ismerhette meg és ez is az oda áramló olasz tökének köszönhető. Persze a boraik is megérdemlik az elismerést.

Ezért itt az ideje, hogy túllépjünk a múlton és fedezzük fel a jövőt közösen. Muszáj, hogy Dunaföldvár, Bátapáti, Paks, Kölesd, Bölcske, Pincehely a boraik révén is bekerüljenek a magyar emberek emlékezetébe. Mivel az itteni borok jók, jól ihatók, gyümölcsösek, melegek, alapvetően könnyedek, de nem nélkülözik azt az energiát, amitől egy bor kellemesé, önmagát értékesé teszi. Emellett a környezet is rejteget csodákat. Hasznosítsuk a világháló adta lehetőségeket és nézegessünk képeket, meg fognak lepődni. Györkönyi pincefalu csakhogy maradjak a kaptafánál.

Önmagukat fehérboros vidéknek definiálják, de szerintem, amire sokkal jobban oda kell figyelni azok a sillerek (schiller) és a vörösborok. A fehérboraik is jók, félre értés ne essék, de a löszős talaj és a meleg éghajlat miatt kicsit lendületvesztettek, vagyis vannak náluk fehérborra termettebb vidékek. A vörösborokban viszont igen jók a lehetőségek, főleg a nagy magyar hiánycikkben a kétezer forint körüli egyenletes színvonalú, gyümölcsös, közepesen súlyos, tanninban nem jelentős és némi savval is rendelkező tételek világában, amelyek nem unalmasságig egyformák, hanem a fajta jegyeit hozzák magukkal. Azaz a mindennapi poharazgatáshoz való és az ételek mellé is széles körben használható borokban.

S essen végül szó a borvidék titkos adujáról a sillerről, amely mindig is a magyar ember napi bora volt. A dolog lényege, hogy rövidebb ideig tartják héjon, mint a vörösborokat, de hosszabban, mint a rozét. Az így készült bor hamarabb is forgalomba kerül, emellett gazdag gyümölcsökben, frissítő hatású, és roppant szűkös a tanninban. Ihatjuk gyakorlatilag bármikor, bármihez és a szódát is jól bírja. Az itten sillerek ezeket a jellemzőket nagyon tudják és az itteni gazdák nem felejtették el ezt a hagyományos módszert, nem írta át a közös tudatban a rozé. Mily meglepő ennek a bortípusnak is az első számú alapja a kékfrankos.

Az ismerkedés volt a célja február 27-én a Vinorium Borbárban tartott hármas kóstolónak, amelynek gazdája Az ihatóbb Magyarországért Egyesület volt. Három pince borain keresztül kaphattunk ízelítőt a tolnai „hegyek” levéből. A Fabro, a Molnár és a Sarok Pince érkezett Budapestre 11 borral és nagy kedvvel. Mi pedig nekiláttunk és becsülettel végigkóstoltuk. Szerencsére nem kellett hőssé válnunk, mert az összhatás rendkívül biztató volt.

Nálam kedvencek a sillerek voltak. Fabro Pince egy habzó és egy csendes verziót is hozott magával 2012-ből. Ugyanaz a kékfrankos alap, csak más technológia. Szerintem ilyen egy igazi paksi siller, amit azért nagyképűség mondani, mert olyan sokat még nem kóstoltam. De úgy döntöttem, hogy nekem ilyen lesz innentől és én ezt fogom keresni. Ropognak a gyümölcsök, meggy, cseresznye. Kedvesen mocorognak a szájban a savak, a vörösboros érzésre dob rá egy kicsit egy hangyányi tannin. Elvárható hosszúság. A habzó verzió kedves kísérlet, bár a buborék olyan sokat nem ad hozzá, de nem is vesz el, kellemes spitzeres hangulatú lesz tőle a bor. A Sarok Pince györkönyi schillere is beállt ebbe az irányba. Legyen mindenki olyan szíves és keresse ezt a bortípust, ahol tudja. Kéretik nem összekeverni a hasonló módszerrel, de egészen más koncepció alapján készült szekszárdi fuxli „programmal”. Az is izgalmas, de egészen más és nem is ez most a téma.

A vörösborok közül érdemes megemlíteni a Molnár Pince bölcskei cabernet sauvigon borait. Mindkét borról elmondható, hogy 2 000 Ft körüli árúkkal bőven megérik. Tartalmasak, gazdagon gyümölcsözöttek, hosszú ízzel, szép lecsengéssel. A 2007-es viseli az évjárat gyengeségét, ezért már meg kell inni, mert még most üde, de már nem lesz sokáig az. A 2009-es ezzel szemben szép reményekkel bír, még 5-6 évig gond nélkül talpon lesz. Tetszett szép fajtajelleges karaktere.

A Fabro Pince Merlot (2009) és Kékfrankos (2011) is a már megírt irányvonalat képviseli. Lényeg bennük a fajta és a gyümölcsök. Nem akarnak többek lenni, mint amik. Minden erre való törekvés teljesen felesleges is lenne. Szerethetőség és jól fogyaszthatóság a lényegi kérdés és a válasz is egy nagy IGEN.

Azon gondolkodom a kóstoló óta, hogy hova a tart a borvidék, mit várnak el maguktól? Szerintem a legjobb esélyük van arra, hogy a vendégek megkeressék Őket és a pincénél elfogyón a legtöbb bor. A környezet, a látványosságok, a könnyű megközelíthetőség és az elfogadható árak indokolttá teszik, hogy minél többen oda járjunk piheni.

Ehhez kívánok sok erőt és jó egészséget!

Avagy tényleg savanyú a Cabernet? Hülye szóvicc, de van benne jogosság. Szóval mindenki azt mondja, hogy a Cabernet Sauvignon a vörösborok királya és egyéb ilyen nemesi rangokkal illetik ezt a drágaságot. Van benne igazság, bár ez szerintem ízlés kérdése, azt viszont egyre biztosabban állítom, hogy a 3-4 000 Ft alatti magyar Cabernet Sauvignon (mostantól az egyszerűség kedvéért, úgy trendisen legyen CS) nincsen ebben a magasságban. Vagy csak igen ritkán.

Miért van ez így?

Szerintem csak azért, mert Magyarországon egy-két speciális mikroklímájú terület kivételével nem érik be rendesen, minden évben. Ezek a területek leginkább a Siklós-Villány borvidéken találhatók ott pedig szeretik a hordót, érlelést, tannint, alkoholt, amitől viszont drágább lesz a bor, viszont nem biztos, hogy jobb. Így az olcsóbb kategóriás CS ritkán készül teljesen érett szemekből vagy számára nem megfelelő színvonalú területen termesztik, rövid hordós érlelést kap és hamar piacra kerül. Ez pedig nem a CS alapértelmezett elkészítési módja.

A jó CS szépen beérett szőlőből készül, de nem túlérettből, mert csak így van meg az aromatika, savkészlet, és sok, de nem harapós és idővel helyére kerülő tannin. Ezeket megtalálhatjuk a komolyabb árú tételekben, de nem a relatíve olcsóbb borokban.

Nem oly régen volt szerencsém 15 ilyen bort végigkóstolnom, sajnos.

Az összkép igen bánatos volt, mert boroknak nem volt túl sok közük a fajtához. Szerintem egy bor legyen legalább némileg fajtajelleges, főleg ha a bor fajtabor. Ez egyrészt megnyilvánul az aromatikában, még 4-5 évesen is. Legyenek benne friss feketebogyós gyümölcsök, nem akarunk még túl sok étcsokoládét, kávét, főleg nem kesernyét. Akarunk szép tanninokat, nem baj ha sok, de legyen puha, simogató, a szőrös tanninból sosem lesz semmi jó, főleg, ha 3-4 év után is ugyanezt érezzük. A Cabernetnak legyen teste, ez nem vita kérdése és sav is legyen benne. Alkoholból pedig csak azért kérünk, mert elengedhetetlen része a bornak. 13,5 % az elfogadható maximum. S nem hiszem el azt a magyarázatot, hogy nem lehet megoldani, hogy ennyi legyen, mert az időjárást nem lehet befolyásolni és ilyesmi szövegek. Tessék gondolkodni, tanulni, felhasználni az előző évek tapasztalatait, beszélgetni más termelőkkel a szakmáról és nem csak arról, hogy aki borász az micsoda csodás ember, mert visszamegy a természethez és stb. Bár ma borászkodni nagyon menő, de hát bort csinálni mindenki tud, jó bort viszont nagyon kevesen. Gyenge bort, drágán eladni és még vitatni is, hogy gyenge az ugyanolyan pimaszság, mint 20 Ft-os zsemle, aminek a 2/3-a levegő. S azt sose feledjük, hogy a szőlőnek a bor csak az egyik felhasználási módja, lehet másban is gondolkodni. Ahogyan nem minden arany, ami fénylik, így nem minden szőlőfürtöt kell palackozva látni.

Visszakanyarodva a legtöbb tétel ugyan gyümölcsös volt, de valami leginkább meggy és cseresznye, és olyan egyszerűen, szimplán, érdektelenül. Aztán sok tannin és néha némi csúnya hordós is volt és persze rengeteg alkohol. A Gere Attila 2008-as tételében is megvoltak ezek, de egy picit kilógott a sorból a jó irányba, de két pohárnál egyszerre nem kértem volna belőle többet. A Buttler 2007-es Szarkás bora is kilógott, de azért, mert valami másban gondolkodott, mint amit feljebb leírtam, viszont itt nem volt hiba a szerkezettel.

Szerencsére volt két régebbi, de igen pompás tétel, ami akkor is a magas árfekvésű kategóriákban mozgott. Két Vylyan 1995-ből és 2001-ből. Az előbbi ízben már elfáradt, de szerkezete tökéletes volt, akinek még van igya meg, bízva benne, hogy jól tartotta és akkor szép élményben lesz része. A 2001-es viszont döbbenet volt. Üde fekete ribizli, egy kis fajtajelleges paprika, és olyan fiatal feszes szerkezet, mintha tegnap került volna palackba. Ízében már feltűnik az érettség, de csak leheletnyi. Ezek mentették meg a kóstolót.

Nem gondolnám, hogy az én szavaimtól megváltozna bármi is, de talán feltűnik, hogy van egy-két fogyasztó, aki nem dől be a hátcímke Story magazin színvonalú ismertetőinek, hanem technikailag hibátlanul elkészített, az árának megfelelő színvonalú bort akar csak inni. Ha ez nem megy akkor tessék a szőlőnek más véget elképzelni.

Borok: Dimenzió Borászat Sámán 2007, Maurer Oszkár Kárász dűlő 2009, Hetényi Barrique 2009, Lisicza 2008, Molnár Lajos Kopár 2008, Szent Gaál Válogatás 2007, Gere Attila 2008, Gróf Buttler Szarkás 2007, Lelovits 2007, Malatinszky Noblesse 2001, Vylyan 2001 és 1995

Drága jó iskolám egy igen komoly kóstolót rendezett, ahol sikerült visszanyerni a hitemet a magyar vörösbor készítés iránt. Sajnos csak egy hétig, mert a tegnapi Pinot Noir sor visszarántott a földre.

A Bikavér cikket itt olvashatjátok:

http://www.ako.hu/component/content/article/1-cikkek/348-bikaver1

Kedves borbarátom oldalán jelent meg ez az írásom, olvassa mindenki szeretettel:

http://www.magyarborkulturaert.hu/?p=9776

Ki lesz belőlünk, mi végre éljük életünket, miben leljük örömünket?

Mindezek a kérdések egy kicsit eldőlnek már gyermekkorban. Történik egy bevésődés és egyszer előjön a semmiből, váratlanul és aztán nem tudunk tőle szabadulni. Nekem ez lett a bor, és a bevésődés Tiszaföldvár, jó pár közös szüret Bandi bácsi homoki szőlőjében.

Bandi bácsi apai nagybátyám, aki feleségével Eszti nénivel a napi munka és a kert mellett, szőlőt is műveltek. Nem emlékszem hány tőke volt, de ha jó volt a termés, akkor 12-14 ember 6-7 óra alatt végzet a szürettel. Az alföldi homokon, úgy rémlik saszla, derékszaggató bakműveléssel. Volt némi csemegeszőlő is, mindig édes, mindig illatos és egy kis otelló a házkörüli lugasban.

A szüret mindig nagy izgalom volt, mert nem csak három nap kemény munkát jelentet, hanem azt is, hogy hosszabb rövidebb időre összejött a család. Asszonyok, férfiak, gyerekek, régi barátok és mindenki a maga erejéhez mérten kivette részét a munkából. A szüret nem teljesen igazodhatott a szőlő tökéletes érettségéhez, a megfelelő pillanathoz. Fontos volt az is, hogy lehetőleg mindenki ráérjen, szabad legyen a daráló, a fuvaros és egyéb ilyen apróságok. Persze ügyeltek arra is, hogy a szőlő is megfelelő legyen, de talán akkor valahogy ez egyszerűbbnek látszott (80-as évek eleje), valahogy könnyebben értelmezhető volt az időjárás.

A péntek az utolsó előkészületek napja volt. Minden a helyére került, összerakták a prést, utolsó ellenőrzés, szóval, hogy minden a helyén legyen. Bandi bácsi nehezen viselte, ha munka közben valami nem volt kéznél, rendben, úgy ahogyan kell. Minőségellenőr volt a Tisza Cipőgyárban, nincs ezen mit csodálkozni. Szombaton reggel korán kelés, reggeli a szőlőben a régi présházban, és kezdődhetett a munka, az elején még jó tempóban, később térden csúszva a homokban, aztán úgy a déli harangszó környékén újra éledt a lendület. Ez két dolog miatt volt. Amíg nem végeztünk addig nem volt ebéd, és a munka a kerti katlanban fövő birkapörkölt irányába folyt, így az illatok csalták a dolgos kezeket. Ebéd után vissza a házhoz, darálás, első préselés, aztán szombat éjjel, vasárnap hajnalban, vasárnap délelőtt a második préselés. A darálás után az első adag must már ment is a hordóba és aztán szépen került hozzá a másik két préselés anyaga. A végén megmaradt törkölyből pedig a tyúkok tömték magukat degeszre.

Nem volt bogyózás, csak valami diszkrét válogatás, némi kénezés és erjedés után átfejtés. Természetesen a hordók, az eszközök és a pince gondosan tisztán volt tartva. A nap fontos kérdése volt a cukorfok, de csak a statisztika, a tény kedvéért, cukor nem került sosem szóban legalábbis így emlékszem, a must viszont nekünk gyereknek mindig nagyon finom volt és garantáltan annyit ittunk belőle, hogy jó időre beköltözhessünk a WC-re.

Arra viszont tökéletesen emlékszem, hogy mindenki úgy viszonyult a szürethez, mint ha az életünk múlna rajta. Roppant komolyan, az utolsó szemre is odafigyelve, alázattal, tisztelettel. Még a szilvának sem volt ekkora tisztelete, pedig bátyámnak városszerte híres volt a pálinkája. A mindentudó öregek olyan precizitással, ritmusra húzták a prést, mint egy zenekar. Egy csepp sem mehetett kárba. Valahogy ez szent dolog volt és ezt a legkelekótyább, legrosszcsontabb gyerek is érezte és megpróbált viselkedni, nem zavarni a felnőtteket. Na persze örültünk, hogy fennmaradhatunk sokáig és hallgathattuk a férfiak beszélgetését. Ugyanis a prés környékén az asszonyoknak nem volt helyük. Ő dolguk az ételről és a szódavízről való gondolkodás volt.

Ettől kezdve valahogy még kedvesebb lett számomra a szőlő és később a bor. S történt bármi, kóstoltam bármikor, bárhogy bátyám homoki bora mindig ízlett, mindig jól esett. Valahogy más volt, és ahogy kicsit idősebb lettem Bandi bácsi kérdés nélkül is töltött nekem. Szóval így esett velem és a borral.

Mindez azért jutott eszembe, mert múlt héten a negyedik Gonda testvér, nagybátyám Bandi bácsi is elhagyott bennünket. Fájó szívvel kívánok neki örök nyugalmat fivérei mellett.

Kovács Antiról van szó, Magyarország örökös sommellijéről, borkereskedőről, kézműves borok nagy kutatójáról. Pont emiatt mentem el borklubjának legutóbbi kóstolójára a Krúdy utcában.

Két teljesen ismeretlen, és egy közepesen ismerős borász munkájával, elképzeléseivel, és szellemi hozzáadott értékével találkoztam. Ludányi Balázs (Centurio) borai nem ismeretlenek számomra, nem úgy Trombitás Tamás és Kis Tamás munkája. Örülök, hogy most már nem így van.

Trombitás Tamás festőművész, egyetemi tanár, aki egy szép napon úgy döntött, hogy alkotóműhelyét egy gyönyörű vidéki házban alakítja ki és a kultúra igazi odújává teszi. Ez nem volt ilyen egyszerű, mint hangzik, de végül a kitartó munka elnyeri jutalmát. Valamiért úgy van, hogy ha az ember egy új világ kapuján lép be, mindig szembe jön valami olyasmi, amire soha nem gondolt. Trombitás Tamásnak ez volt a szőlő és a bor. Szentbékkála pedig több, mint szép hely, van benne valami mindenek feletti. Nagy perspektívájú hely, nagy hagyományokkal. Gazdag talaj, köves variációkkal, üledékkel. A Trombitás Tamás 1,5 ha gazdálkodik, és egy gravitációs elven működő pincét tart fenn, ahol klasszikus technológia áll rendelkezésre, egyéb segédanyagok használata nélkül. Természetesen alacsony terhelés, vegyszermentes növényvédelem, reduktív és hordós érlelés is jellemző a Trombitás Pince munkájára.

Borai:

Olaszrizling 2011: átlátszó, só, rengeteg virág, zöld gyümölcs, fűszerek, izgalmas illat, szép savak csontszáraz, komoly test itatja magát, hosszú íz, fűszer diszkrét gyümölcs, só, 2000 Ft, szigorú tétel.

Chardonnay 2011 Veléte-dülő: hibátlan szőlőből készült ez az évjárat, zárkózott, pici terroir, krémes, fűszeres, sárgadinnye, sav-alkohol-test arány kellemes, erős ízvilág, fűszerek, só, vegetális, tiszta határozott struktúra.

Rose 2011 Cabernet Sauvignon Klub rosé: könnyed, laza, iszogatásra alkalmas rosé.

Siller 2011 zweigelt: meggy szín és illat, krémes, fűszeres, idővel beindul a gyümölcs, könnyed szerkezet.

Kis Tamást a St. Andrea pince környékéről ismerheti a rutinosabb boros olvasó. Tanult borász, aki élete egyik felét Egerszalókon tölti. A másik felét Somlón, ahova egy leány miatt keveredett és fél hektár szőlő bérmunkája lett belőle. Ebből a kétlaki életből jött a Vándor név, ami a pince és a bor neve is egyben. Az ültetvényen sok a dolog, van rajta mit szépíteni. Vegyesen van rajta hárslevelű, rajnai rizling, sárfehér, ezerjó. Méghozzá oly vegyesen, hogy nem is lehet külön szedni, feldolgozni. Ami nem volt szokatlan jó ideig, mára már inkább ritkaság. A borok érlelése használt fahordókban történik.

Két borát kóstoltuk:

Vándor 2010: bizarr komplex illat, hárs ereje kijön az illatból, fanyarság van benne, cukorka, szőlő, húsos üde illat, és kiérezni belőle az ezerjót is. Októberi szüret, rengeteg sav, nagy test, alkohol is van benne, végén kezd jönni a gyümölcs, és a só, somló izig-vérig.

Vándor 2011: furmint is került bele, kedves illat, klasszikus somló, rengeteg gyümölcs, sok sav, lendületes komoly szerkezet, szép erős ízek.

Centurio Borászat Gyöngyöstarjánban található. Ludányi Balázs számára nem ismeretlen közeg a föld, a pince. Nagybátya Ludányi József, aki a borvidék egyik legismertebb borásza, illetve a legtöbb Ludányinak van köze szőlőhöz. 2,4 ha területen dolgoznak, ahol a kövekhez, agyag altalaj párosul, ami a termőterületet jó vízháztartással áldja meg.

Kóstolt borok:

Szürkebarát 2011: klasszikus szürkebarát illat, határozott, talán töppedt szemek is, pici fa, karakteres bor, lendülete van, ám picit rövidek a savak, kicsi könnyedséggel jobb lenne, inkább terroir, 14,5 alkohol de nem lóg ki.

Kékfrankos 2010: lekváros, aszalt, tömény gyümölcs, hűvös erdő, szerkezete szép, egyenes, ám az évjárat megölte a bort, ízjegyek nem kedveswk.

Sárgamuskotály 2011: szőlő, bodza, virág, méz, csonthéjasok, botritiszes jegyek, cukor-sav arány egész jó, 140 gramm cukor, tömény rózsa, muskotály ízek, hosszú idő kell neki.

Kovács Anti sommelier szájából hangzott el ez a tőmondat a Mátráról, egy közelmúltban tartott kóstolón. Tökéletes jellemzés. Tehetséges borvidék, tehetséges fiatalokkal. Mindenki hallott már Losonci Bálintról, Karner Gáborról, Szecskő Tamásról, Ludányi Józsefről, Németh Attila Gáborról, vagy Ludányi Balázsról. Ma nem róluk lesz szó, hanem Benedek Péterről, a Benedek Pincéről és a Double You Borbárról.

Kezdjük a Double You-val. Ha kellene egy rövid szlogen akkor az a 3YOOO!!! lenne. Jó borok, jó helyen, jó áron! A középső talán némi magyarázatra szorul. A Rumbach Sebestyén utca tökéletes hely bármilyen vendéglátás számára. A napközben le lehet vadászni a turistákat, kora este a környék irodáiban dolgozó menedzserekre lehet számítani, este pedig a plázaarcok nélküli szórakozásra vágyó fiatal, magát fiatalnak érző réteg keres itt menedéket. Ebben persze sokat segít a Budapest Szíve Program során megszépült környék, a felújított Gozsdu udvar és a folyamatosan rendeződő zsidónegyed szépsége. Egyre több hely nyílik a környéken és egy új vendéglátónegyed alakult ki, ami számomra már sokkal érdekesebb, színesebb, szagosabb, mint a Ráday utca vagy Liszt Ferenc tér valaha is volt. Szóval itt van ez pompás kis hely, laza, fiatalos, modern (szerencsére nem retró!) berendezéssel.

Azért ez a kis bemutatás, mert egyrészt megérdemli, másrészt itt tartotta Benedek Péter bemutatót saját boraiból, ami a bárban az első volt. Szerencsére a háziasszonynak, Sárának van gyakorlata úgyhogy simán ment minden.

Ki is Benedek Péter? Tehetséges fiatalember Gyöngyöstarjánból, aki a családi birtok ügyei mellett (6,5 ha), a Gróf Buttler egri borászatban is főszerepet kapott. Nehéz élet, de teher alatt nő a pálma. Erről próbált minket meggyőzni 5 borával.

Elsőnek egy Cserszegi Fűszeres (2011) került a poharunkba. A többitől eltérő fiatalos címke, zöldes hullámokkal, talán a Mátrát szimbolizálva. Só, szőlő, virágos jegyek jellemzik a bort, amely az Epreskertben született. Szép savak és a reduktív eljárás adta lendület, a fajta ízei mellett a területre jellemző, andezit adta sósság. Szerencsére a bor kilépett a fajtát eddig uraló illatfelhőből, és így a világ számára is érdekes lehet hiszen, a kedvesség mellett egyediséget is kapnak. Szerencsére többen elindultak ezen az úton. Aztán jött a Nagy cuveé (2010). Hárslevelű, chardonnay, sauvignon blanc szokatlan házasítása. A gyenge évjárat ellenére egy komoly bort sikerült készítenie Péternek. Az alapanyagok együtt lettek feldolgozva és pihentek egy évet hordóban. Az aszúsodott hársszemek átveszik azonnal az irányítást mind illatban és ízben. Hársméz, körte, déligyümölcs, majd amikor lenyugszik jön belőle a só. Valaki mellettem meg is jegyezte, olyan tokajis illat és teljesen igaza volt. A szerkezete pedig olyan mátrás, leginkább szigorú, savban hangsúlyos, de ettől az évjárattól nem várhatunk túl sokat és túl hosszú életet.

Harmadiknak jött a már-már hírneves Epreskert Chardonnay legújabb darabja (2011). 12 éves ültetvény, kilós hozam, 3300 tőke/ha. Kissé zárkózott még a bor. Illata mutat egy szép hordót, fűszerekkel, vanilliával, krémességgel, kicsi gyümölccsel és ásványokkal. A jövő szaga van a pohárban. A szerkezet és a meglévő aromatika alapján hamarosan egy minta chardonnay lesz belőle, bizonyítva, hogy ez a világfajta azért népszerű, mert tökéletesen felveszi a terroir jegyeit. Aki ilyet szeret az ne habozzon!

Jöjjön egy újabb jól csengő név a Barnatanya és a Hárslevelű hordóminta (2011). Ez a hárs lenne a pince piramisának csúcsán. Hát nem a tömegízlésnek készült. Mikor kiszabadult a friss palackozás elnyomása alól, feltűnnek a töppedt szemek, egy nagy csokor virág, föld, aszalt gyümölcs és persze az ásvány. Masszív bor, súlyos kortyokkal csúszik le a torkomon. A nyolc gramm cukor és az izmos savtartalom jól támasztja egymást, ahogyan ezt illik. Rengeteg gyümölcs, némi fanyarság a végén. Egy pohár elég belőle, digestive italnak is beillik.

A vége pedig egy szűztermés a Pinot Noir (2011) ültetvényről. Reduktív tétel, az viszont még kérdés, hogy minden évben így készül-e. A tapasztalat az, hogy a mátrai borok hordós érlelés után hamar elveszítik gyümölcsös jellegüket, ezt pedig nem cél Péter számára. Fajtajelleges tömény meggy, némi cseresznye, pici, lassan tovatűnő gombás jelleg, kicsit koravén illat. A komoly gyümölcsök után, komoly szigorúság következik. Szűzterméshez illő erőteljesebb tanninok, bátor alkohol jellemzi a szerkezetet. Azt viszont érezni, hogy jó alapanyagból indul, van jövője a dolognak. Legyünk figyelemmel a későbbi évjáratokra.

Péterben a mai, fiatal borász archetípusát ismerhetjük meg. Kellő szakmai alapok, tanulni vágyás, nyitottság, tisztelet a szőlő és a bor iránt. Innovatív gondolkodás, határozott elképzelések, amit el is tud mondani másoknak, kellő szerénység és kellő büszkeség egyben. A Double You pedig alkalmas ilyen borászok bemutatására.

http://www.benedekpince.hu/

Csetvei Krisztával azért jó borozni, mert két mondat után látod rajta, hogy jól van, jól érzi magát a bőrében. Megtalálta, hogy mit akar kezdeni magával, az életével és a boraival. Legalábbis én így érzem. Ez nagy szerencse, és kemény munka eredménye. S ami tovább szépíti történetet, hogy ez a boraiban is érezhető. Legyen Ő példa a mai világban. Ám nem akarom tovább fényezni, mert nincs rá szüksége.

A 2011-es évjárat az első, amelyből bor készült a Csetvei Pincében. Persze Kriszta nem kezdőként készítette ezeket a borokat, mert jó ideje ebben a szakmában forgolódik. A borai női borok, kedvesek, könnyedek, jól fogyaszthatóak, de azért karakteresek. Szóval klasszak.

A listát Zsuzsi borával kezdjük, amely királyleányka. A névadó Kriszta húga. Reduktív eljárással készített bor, így aztán ne lepődjünk élénk illatán, kicsit cukorkás jellegén, frissességén. Életben sincs hiány, friss, pici móri szigorral (valljuk be a Királyleányok sem mindig olyanok, mint a mesékben). Finomra hangolt ízek, dominálnak a friss gyümölcsök. S ne feledjük ez a fajta adta bor az egyik legjobb fröccsnek való.

A második bor a Chardonnay volt, amely már többször bizonyított ezen a borvidéken. A címkéje nagyon elegáns. Tiszta fehér címke, amelynek a közepén egy arany színű Ch felírat szerepel. A tervek szerint a fajtaborok ilyen rövidített névvel jelenek majd meg. Nekem tetszik. Reduktív tétellel van dolgunk, amely hozza a borvidék mineralitását. Picit volt hordóban is, de ez nem érezhető ki belőle. Beleszagolva a tengerpartra repít minket. A sós tengervíz hűs permetjét érezzük a bőrünkön, távolban a sirályok vijjognak. Nem szoktam ilyen költői lenni, de tényleg megdöbbentő volt a hasonlóság. Gyümölcs nagyon háttérbe szorult. Belekóstolva kérdés sem marad bennünk, hogy Móron vagyunk. Határozott karakter, lendület, só, üde, pici zöldes jegyek, citrusok, alma. Hosszú íz. Igazi nyári bor, üdeségével, hűvösségével. Nem télre való bor. A jövőjét majd meglátjuk.

A folytatás a Kő-Papír-Olló olaszrizling sorozat Ollója. A dolog lényege, hogy ugyanabból a tételből három különböző technológiával készült bor. A Papír a legkönnyebb, ez tisztán reduktív és pár hónapja már a piacon van. Az Olló fele-fele reduktív és hordós. Ez most került ki a közönség elé. A tisztán hordós Kő pedig palackozás alatt van és várhatóan a Várban már együtt lesz kóstolható a trió. Klasszikus olaszrizling illat, virág, alma, barack, pici fanyarság és jön a kő is. Roppant tiszta bor, simogat, jó inni. Szép a szerkezet, de leginkább az íz gazdagsága, lencsengése hozott lázba. Ánizs, kapor, gyümölcs, kis hordó. Súlya van a bornak, és ez a test szépen kitart a végig.

A záró tétel volt a Café del Mór. Talán nem nehéz kitalálni ez egy szójáték. Ebben az Ezerjóban a kő illata kávéként jelenik meg. Ez motiválta nevet, a Café del Mare legendás történetének, zenéjének pedig hallgasson, olvasson utána mindenki. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Caf%C3%A9_del_Mar) Picit meglepődtem, mert mást adott most ez a bor, mint eddig. Úgy vélem átalakulóban van. Bezárkózott, visszahúzódott, most csak a szép, erőteljes struktúrát érezni benne. Két-három hónap és újra formában lesz. Aki tud szerezzen belőle pár palackkal, és tegye el a pincében jó pár évre, mert ez Ezerjó és ez az Ezerjó is a távlatok bora.

Kriszta erősíti azt az elméletemet, hogy az erőtől duzzadó borokat női kezek tudják a legjobban megregulázni.

Mivel ez a blog az enyém engedjétek meg, hogy személyes dolgokkal kezdjem. Jó ideje nem írtam, de ezen most nem bánkódom. Hosszú, munkanélküli időszak után úgy fordult életem kereke, hogy kettő is lett hirtelen. Így aztán a bor két-három hónapra kimaradt életemből. Egyszerűen csak azért, mert rendszeres 12 órázás után, este 10-kor tettem le a lantot, és már csak egy forró fürdőre, puha ágyra vágytam. Köszönöm rendszeres olvasóim türelmét, örülök, hogy megvártak.

Ám ennek szerencsére vége, mert a dolgok rendeződtek és visszazökkentem a rendes kerékvágásba. Most aztán senki nem menekülhet, mert újra olvasnotok kell engem.

A címben feltett kérdésre a válaszom, hogy sok szempontból egész közeliek. A csapadék és hőmérsékleti viszonyok nagyon hasonlóak, a talajszerkezetben a mész jelenléte meghatározó. Mindkettő fehérboros vidék, hasonló szerkezetű borokkal. Közel egyforma helyett foglalnak el a magyar bortérképen. Múltjuk volt, jelenük most kezdődik igazán, jövőjükben nagy lehetőségekkel. A két borvidék ifjú „titánjával” Csetvei Krisztával és Kertész Zolival volt találkozom a budapesti Winebar-ban. A Winebar egy kellemes borvendéglő a belvárosban, szép kínálattal, kellemes hangulattal. A budapesti jazzélete egyik fontos helyszíne. A pincében már jó ideje tartanak tematikus kóstolókat, beszélgetős, kötetlen formában. A pince az igazi hangulatot adja félhomályával, nagy bőr ülőgarnitúrákkal, gyertyafénnyel. Barátságos hely.

A Kertész Pincében, a Kecskegödörben zajlik az élet. Két hét és kezdődik a pezsgőalapanyag szürete, hamarosan palackba kerülnek a 2011-es borok. Ezt az évet a megfelelő kategóriába helyezte Kertész Zoli. Legnagyobb probléma az volt, hogy bár mindenből volt elég csak nem akkor, amikor kellett volna. Nagy sikernek könyvelik el, hogy felkérték a pincét, hogy készítse el és palackozza le a budapesti Gellért Szálló borát. A Gellért királyleánykát, zöldveltelinit, chardonnay-t és édes Carlát tartalmazó házasítás. Belépőként kóstoltuk a 2010-es fehér pinot, amelynek illata annyira jellemző, hogy messziről felismerhető: só, citrusok, eper vagy málna. Tele van energiával a bor, ízében megjelenik a vörösboros karakter. Itt is visszaköszön egy pici só. Kiváló aperitif, és a szódás hígítást is jól viseli. Ügyeljünk rá, hogy kellően hűvös legyen. A második bor a 2010-es királyleányka volt, amely hordóban is töltött egy kis időt. A hordóban seprőn tartották így adva neki egy kis testet. Ha lehet ilyet mondani szép illata van. Bátran előlépnek a fehér szirmú virágok, mellette a mész, citrusok és egy kis vegetális vonulat. Erős rohammal indít a bor a szájban, utána egy kicsit lenyugszik, picit talán el is fogy és egy jól fogyasztható, könnyed bor lesz belőle. Egyenes bornak mondhatom, mert az ízek visszahozzák az illatot. A 2010-es sauvignon blanc a Kertész-féle eltérést mutatja. Nem a magyarokban megszokott vegetális jegyek, hanem rengeteg friss gyümölccsel lehet találkozni az illatban, némi fával. A fajtajelleg teljesen hiányzik az ízéből is, sokkal inkább egy tiszta etyeki fehérbor. Gazdag savszerkezet, jó testtel, sok gyümölccsel, mésszel. Semmi faxni nincs a borban, tisztességgel készült. Az este csúcspontja volt a 2009-es zöldveltelini. Ez egy olyan fajta, amit még nem ismerünk igazán, kicsit félünk is tőle. A Kertész-féle minőség pedig igen ritka. Súlyos, barokkos illat. Késői szüretből származó érett szemek adta puha, mazsolás illat, kedveskedő szagok. Szájban egy szigorú, férfias karakter köszönt minket. Sok sav, nagy test, súlyos korty, lehet harapni, kezd összeállni a bor. Ízben őszibarack, zöld levelek, hívjuk vegetálisnak és a savból fakadó citrusok. Ételért kiállt a bor. A 2008-as Pinot Gris sem marad le a sorban. Két napot volt héjon, majd utána másfél évet hordóban. Fűszeres, földes illatokkal, némi hordóval. Lassan kezd kinyílni és megmutatni komplexitását. Szájban viszont nem vesztegeti az időt. Azonnal beköszön emberes testével, nagy alkoholjával, harapni lehet. Ízében is van egy kis hordó, vegetális, virágos hosszú ízű bor. A zárás a 2009-es Chardonnay volt. Ennek az illata egy hamisítatlan hordós chardonnay. Fűszeres, gyümölcsös, nyár van az illatában, meleg karakterű. Kerek bor, vastag korty, kellő lendülettel. Mindenki számára jó bor, mert alapvetően könnyeden fogyasztható tétel, de a haladók is találnak benne gondolatot.

Mindenkit biztatok a Kertész borok fogyasztására, mert a boraikban sohasem fogunk csalódni, nincsenek problematikus tételek. Sőt továbbmegyek, a legtöbb tétel izgalmat, élmény fog okozni. A 2010-es évjárat biztosan nem fogja magát sokáig tartani, talán még két év. A 2009 és 2008 viszont még bőven tartogat erőt, potenciált és meglepetést is.

Kriszta borairól a következő megjelenésben mesélek.

Ismét két máshol megjelent munkámat ajánlom figyelmetekbe. Ugyanaz a téma két írányból. Remélem hamarosan önálló témával is jövök.

http://www.boraszportal.hu/poharral-a-kezben/20120606/hetedjere-talalkoztak-a-karpat-medencei-boraszok

http://www.magyarborkulturaert.hu/?p=9028

Egy máshol megjelent írásomat ajánlom mindenki figyelmébe, az iskolával és rendezvényekkel együtt.

http://www.ako.hu/component/content/article/323-juhfark-lesz-e-90-hektarbol-vilaghirnev

Szerencsés helyzetben vagyunk hiszen a 2011-es évjáratból már igen sok reduktív vagy rövid fahordós érlelést kapott fehérbor van az üzletek polcán. A fajták is igen széles választékát van módunk végigkóstolni.

Mit tudhatunk ezekről a borokról?

A mai borigények már itt is megkövetelik, hogy a szőlőt teljes érettségében szüreteljék, és sértetlenül kerüljenek a pincébe. Hagyományos módon megnyitják a szőlőszemeket, préselik és a tartályokba kerül a must. Elég sok helyen eközben hűtik a tartályokat, így biztosítva a nagy mennyiségű íz és illatanyag kinyerését. Megtörténik az erjedés, rövid tartályos érlelés, pihentetés, szűrés, derítés, irány a palack és utána a polcok. Ezeknek a boroknak az illata, íze gyümölcsös, virágos, intenzív, főleg ha még fajélesztőt is kapott. Ne lepődjünk meg, ha egy kis pezsgés is van benne, mert gyakori egy kis széndioxid hozzáadás növelve a frissességet. Árban 2000 Ft-nál többet nem érdemes adni érte. Fajták: sauvignon blanc, olaszrizling, irsai olivér, cserszegi fűszeres, királyleányka, zöldveltelini, pinot gris a leggyakoribb. Ezek a borok a napközbeni fogyasztáshoz, könnyű salátákhoz, zöldfűszeres grillezett szárnyasokhoz, főzelékekhez kiváló. Ne féljünk fröccsöt csinálni belőle, de ehhez szódavizet, tiszta vízből készült széndioxidos vizet használjuk, mert az ásványvizek természetes ízanyaga elronthatja az összhatást. A fehérborok választékát növeli az Egri Csillag kezdeményezés. Amely ezeket a könnyű fehérborokat adó szőlők házasításából jön létre, természetesen az egri borvidékről. Az Egri Csillag név viselésére csak az a bor jogosult, amely legalább 50 százalékban olaszrizlingre, hárslevelűre, leánykára, királyleánykára, zengőre, zenitre épül, míg az illatos fajták, a zefír, tramini, ottonel muskotály, irsai, cserszegi fűszeres aránya nem érheti el a 30 százalékot.

Tovább merülve a tengerbe nagy örömmel kóstolgatom és kóstolgathatja mindenki a magyar habzóborokat. Ezeknél a tételeknél a kész bort széndioxiddal dúsítják és gyakorlatilag minden borvidékünkön megtalálhatjuk akár fehér, akár kék szőlőből készül.

Tagadhatatlan, hogy az elmúlt húsz év egyik sikertörténete a rosé. Készül mindenhol, gyakorlatilag minden fajtából, különböző színben, ízvilágban, némelyik inkább gyümölcsbornak tűnik, némelyik inkább vörösbornak. Mi pedig fogyasztjuk derekasan magában, fröccsnek és a konyhaművészetben is megtalálta a helyét. A 2011-es évjáratra jellemző az epres ízvilág és divatosabbá kezd válni, hogy marad benne egy kis cukor, ami sokszor kerekebbé teszi a bort, de sokszor csak elfedi a kevésbé értékes tételeket. Én azért javaslom, hogy a 2011-es évjáratból az ilyen 4-6 gramm cukrot tartalmazó tételeket válasszuk, ha tudjuk róla, hogy melyik ilyen. A szórakozóhelyek, borbárok, szabadtéri rendezvények nagy kedvence lett a roséfröccs. Emellett kiválóan alkalmas a mindennapi iszogatásra, pirosbogyós gyümölcsök mellé, esetleg salátákhoz. Tapasztalatom szerint viszont sokkal alkalmasabb főzni vele: gyümölcslevesek, pácok, lekvárok feldobásához, hagymalekvárhoz, desszerteknél, kacsa párolásához, gyümölcsmártásokhoz.

A rosé helyett szívem szerint a sillerekre irányítanám mindenki figyelmét. A magyar borszokásokban ennek a bornak van igazi hagyománya. Ez a fajta volt minden időben a napi ivóbor, ezt fogyasztotta a munkás a műhelyben, a földeken és a lakásokban is. Aztán szépen kikopott a köztudatból, mert a legsilányabb borokat árulták ezen a néven. Napjainkra talán kezd a régi dicsőség visszatérni és egyre több jó minőségű készül leginkább Egerben, Sopronban és Szekszárdon. A siller abban különbözik alapvetően a vörösboroktól, hogy rövidebb ideig ázik a héjon a must. Ezt persze lehet tovább cifrázni, de ez nem alapkurzus borászoknak. Ezért egy középutas bor, ami elsősorban a vörösboros jegyeket viseli magán, érezhetők benne a tanninok, így kiváló lehetőség a vörösbor örülteknek. A megszokott sillertől egy picit eltér a szekszárdi Fuxli csoportosulás tételei, leginkább azzal, hogy a gyümölcsök megtartása a cél. A sillert sem arra találták ki, hogy hosszú évekig őrizgessük. Ahogyan a borválasztásban, úgy a gasztronómiában is egy középutas megoldás. Tökéletes partner halászléhez, halpaprikásokhoz, nem túl nehéz paprikás ételekhez, paradicsomos fogásokhoz. Természetesen a sillerekből is lehet fröccsöt készíteni.

Végül vessünk egy pillantást a vörösborokra. Hazánkban klasszikusan könnyű vörösbornak szoktunk hívni a portugiesert. Ám sajnos az utóbbi években túl könnyűnek is mutatkozott és ezt saját tapasztalataim alapján is állíthatom. Tegyünk próbát azért bátran, de leginkább akkor ha Villányban járunk. Könnyedebb fogyasztást ígérhetnek a savban gazdag fajták, mint a kékfrankos, zweigelt, pinot noir. Ám ezekből a borokból igen komoly, nagy borokat is lehet készíteni, ezért az árak és az évjárat nyújthat segítséget.

Igazából azt gondolom, hogy a vörösborokat hagyjuk inkább más évszakokra. Persze, ha az alkalom és étel úgy kívánja vegyük elő bátran a vöröseket, a harcosabb fehéreket, házasításokat.

S végül ne feledkezzünk meg az örök jolly jokerről, amelyben mi magyarok is egyre jobbak vagyunk, csak még nem hisszük el: a pezsgő. Bárhol, bármikor, bármiért lehet fogyasztani, üdít, frissít és jókedvet biztosít. Csak két dologra koncentráljunk, ne legyen édes, mert a jó pezsgő mindig száraz. S ha egy mód van rá nem legyen tankpezsgő, bár ha csak úgy este kibontunk egy talán ez nem olyan nagy baj.

Utolsó tanács, de ez már az egészségmegőrzés szempontjából. Semmilyen alkoholos ital nem segít a szervezet vízháztartásának karbantartásában, sőt dehidratál. Ezért alkoholfogyasztás közben ügyeljünk arra, hogy kellő mennyiségű vizet fogyasszunk. Természetesen ügyelni kell arra is, hogy a nagy melegben kialakult vízveszteséget is vízzel pótoljuk. Erre a célra ugyanígy nem jó a cukros üdítő, kávé, tea, kakaó sem.

Számomra egy tudathasadásos állapot a borversenyek értékelése. Megértem, hogy szükség van rá, mert kell a boroknak a reklám, a termelőnek a visszajelzés. Emellett sok vevőt lázba hoz egy díj, cím, plecsni. Engem nem nagyon izgat. Tele van világ mindenféle borversengéssel és úgy nézzünk fel ezekre, mint valami galaktikán túli fényre, pedig fogalmunk sincs, hogy ki vesz rajta részt, ki bírál, milyenek a körülmények. A győztes esetleg csak vakok között lett félszemű király? Tök lényegtelen, hogy hány aranyérmet nyernek a magyar rosék egy francia rosé versenyen, attól még rajtunk kívül senki más nem fogja megvenni. Mindenki más a dél-franciát akarja inni.

Februárban vettem részt hazánk borbírálói képzésén, gyenge borokon, furcsa logika mentén ment az oktatás, aminek nem sok köze van a borok lényegéhez. Szóval, ha így kell bírálni, ahogy nálunk tanítják.....

Bocsánat kicsit elkalandoztam. Volt a Pannon Bormustra április második hetében. A verseny menetéről, a bírákról bőven lehet olvasni tényeket a rendezvény oldalán. Én inkább a visszajelzésekről, a visszhangokról, saját gondolataimról írnék.

Régóta hallgatjuk külföldi borszakértőktől, MW-éktől, boríróktól, hogy készítsünk autentikus, „terroir” borokat. Kövessük a világtrendet, amely nehezen viseli a magas alkoholt, sok tannint, inkább az egyediséget, a másságot keresi. A savba még nem kötöttek bele, szerencsére. Ez önmagában ellentmondást, mert az eredetiség és a világtrendekhez alkalmazkodás némileg üti egymást. Szeretnék naiv lenni abban a kérdésben, hogy a bor világának környéke olyan tiszta, egyenes, becsületes, mint a szőlő. Sajnos nem így van! Meg vagyok győződve, hogy ezek a bornagykutyák kizárólag saját érdekeik mellett gondolkodnak. Ez lehet sajnos a pénz, vagy valamilyen gazdasági kötödés választott borvidékükhöz, vagy egyszerűen elméletük bizonyítása, elfogadtatása és így szakmai sikerük nagyobbodása. Persze vannak nem ilyenek is köztük, de mint fehér holló.

Lehet, hogy meg kellene tanulnunk nagy testű, gazdag beltartalmú, alkoholban gazdag borokat magas minőségben, hosszú érlelhetőséggel készíteni, mert ez még sajnos nem megy igazán? Akkor lehet, hogy sokan kiakadnának, hogy basszus lehet, hogy a magyarok sokkal jobb bort csinálnak, mint a mi agyonfényezett, drága, puccos borvidékünkön? Na ez persze már összeesküvés elmélet, de hát még mindig nem tudjuk miért halt meg JFK? Arra pedig igazán kíváncsi lennék, hogy egy 13 %-os alkoholú, könnyedre hangolt olaszrizling, milyen szinten mutatja meg Somló terroriját.

A mindenek feletti terroirról már többször írtam, és nem gondolom, hogy ez váltja meg a magyar borvilágot, nem ettől fog a magyar bor visszatérni a világpalettára. Szerintem sokkal fontosabb legyen, hogy megtanuljuk a szakmát, mind a szőlőben, mind a pincében, mind az „iróasztalnál”. Ezek után találják meg a borvidékek arcukat, minőségi követelményeiket, megjelenési formáikat. Lehet, hogy a villányi boroknak az a „terroirja”, hogy csontszáraz, nagy testű, magas alkoholú, sok szőlőből való tanninnal, finom hordóval, hosszú érlelés? Csak még nem tudjuk pl. szakmai hiányosságok miatt ezt a terroirt ízlésesen megmutatni. Mert abban van igazság, hogy ezek a struktúra kérdések tudnak kellemetlenek lenni. Szóval véleményem szerint legyünk óvatosak, mert bebizonyosodott, hogy a külföldről jött dolgok átvételével nem járunk jól. Egyáltalán akarunk-e úgy táncolni, ahogy a világ fütyül? Ha mi így szeretjük a borainkat? Azért a pár száz palackért legyünk olyanok, mint a többi? Legyen saját arcunk, bízunk meg a saját igazunkban, utunkban, de ne vakon. Persze, aki külföldre gondolkozik az tegyen úgy, ahogyan a vásárlóinak jó. Sajnos a borvilág is sokszor olyan önző, mint minden körülöttünk, mert sokakat csak a saját érdeke izgatja.

Visszatekeregve a Pannon Bormustrához. Nem áll szándékomban a döntéshozókkal vitatkozni, mert nincs rá semmilyen alapom, ráadásul Mészáros Gabriellát mélységesen tisztelem. A díjat nyert fehérborokban senki nem találhat kivetni valót, mert mindegyik igen magas színvonalat képvisel. A vörösökben pedig azért nem tudok és akarok, mert nem ismerem az ellenfeleket. S itt jön a lényeg. Nekem egy verseny akkor mutatja meg az értékét, ha tudjuk, hogy kit győztek le az elsők. S itt erre tudomásom szerint nem fog sor kerülni. Miért? A nevezők névsora napvilágra került, de beküldött tételeket homály fedi. Így aztán még inkább érdekes, hogy miért maradt ki a díjazottak közül többek között az Árvay, Bussay, Dobogó, Figula, Vylyan, Gere, Buttler, Györgykovács stb. pince bora?

A napokban jutott fülembe olyan felhang is, amely szerint lesznek borászok, akik jövőre nem vesznek részt, mert azt gondolják, hogy úgysem lehetsz nyertes, ha nem vagy „Terra Hungarciás”. Az tény, hogy a győztesek közül igen sok jelen volt ezeken a rendezvényeken, de ebbe a koncepcióba nem kívánok belegondolni.

Végül a közönségnapról. Na az igazán gyenge és színvonaltalan rendezvény volt. Először is már nem divat az árban benne van a pohár rendszer, bérelni szoktunk. Az milyen dolog, hogy ha valami háromra van meghirdetve, s négy órakor érkeznek meg a száraz fehérborok, ráadásul ihatatlanul hidegen. Azt is nehezen értem meg, hogy a meghívott győztesek közül többeknek nem sikerült megoldani, hogy valaki képviselje őket a kóstolón. Ezzel a fogyasztókat és a versenyt is megsértik. De az, hogy nem lehetett senkit az asztal mögé állítani, már kemény. Szerencsére a borok és elsősorban a fehérborok kárpótoltak. Sajnos be kell vallanunk, hogy a vörösökön még bőven van mit dolgozni, csak azt kell végig gondolni, hogy miként.

„Hallod-e Rozika te, gyerünk a Larusba be!”

Ez annyira rossz szóvicc, hogy nem lehet kihagyni. Jó sok rosét hívott össze Zilahi Zoltán a Larus Rendezvényközpontba (Budapest, XII. kerület) és környékére. Volt lehetőség fix összegű, amennyi jólesik kóstolóra a rendezvényteremben, vagy sétálni pohárral a kézben a pavilonok között, annyit fizet, amennyit iszik módon. Szerencsére volt különbség a kínálat között. A kifoztuk.hu jóvoltából az előbbin volt lehetőségem kóstolni. Buday Péter és kollégái pedig biztosították a falatkákat, sülteket és grillezett húsokat. Hogy ezek közül mi illik a roséhoz már más kérdés, de erről is szó esik majd.

Az elmúlt 10-12 évben rosé nagyhatalom lettünk pedig ennek a sokszor halovány színű, gyengéden vörösboros jellegű, csupa gyümölcs, lendületes, egynyári bornak semmi hagyománya nem volt a Kárpát-medencében. Mifelénk a sillert itták a mindennapokban, de sikerült ezt a fajtát a pince legaljára alacsonyítani így elfelejtettük.

Így aztán ideje volt már egy nagy kupac rozét összerántani és végigkóstolni. Kb. 50 tétel között volt jó sok kékfrankos illatos, kevésbé illatos, vékonyka, vastagabb, savas. Aztán sauvignon, merlot, zweigelt, házasítások és habzó borok is. Szerencsére 5-6 siller is. A 2011-es sem volt egy kedves évjárat és ez a rozékon is nagyon érzik. Elég sokban bőséggel volt sav, ezért talán azok sikerültek a legjobban, amelyekbe került valamilyen savban gyengébb fajta vagy maradt benne pár gramm cukor. Így azt tanácsolom, hogy kékfrankosban csak azokat keressék, amelyben maradt cukor. Ilyen volt és nagyon tetszett Kovács Nimród Egri Rosé, vagy az igen bizarr színű, pinkes-narancsos Egri Koronaház roséja. Kedves fűszerességével és több vörösborosságával igen kedvemre való volt az Etyeki Kúria kadarka roséja. Emellett még szívesen ittam Almagyar Érseki Pince borát, ami Csutorás (Csuti) Ferenc keze munkája, és a Dimenzió Borászat Bűbáj névvel illetett rozéját.

Pár szót a sillerekről. A legtöbb merlotból készült, kicsit fanyar, pirosgyümölcsös borok voltak, frissességgel, némi savhangsúllyal, nagyon enyhe tanninnal. Érdekes borok voltak, mert annyira nem estek jól így magunkban, követeltek volna némi szódát. Sokkal megnyerőbbek voltak pár héttel ezelőtt a szekszárdi fuxli sillerek, amelyek sokkal kerekebbek, gyümölcsösebbek, rendezettebbek voltak. Szerintem ez a vonal sokkal fogára valóbb a mai ízlésnek, mint az előző, talán nevezzük rusztikusabbnak vonulat.

Összességében a magyar rozé felhozatal nem sokat változott az elmúlt években, ami talán nem baj, mert azt gondolom, hogy nem is kell ennek a típusnak a fontosságát túlértékelni, de azért egy kicsit több izgalom jól esett volna.

Végül az ételekről. A fogyasztható ételeknek semmi közük nem volt a rozékhoz, maximum egy-két könnyedebb falat ment el, de csak a sillerekkel. Nem kóstoltuk végig a teljes kínálatot, mert elég drága volt, csak próbáltuk elképzelni, hogy mi lehet jó párja a boroknak. Volt egy sajt-birsalmasajt-körtekompót desszert. Mivel a sajt nem volt túl erős, a lekvár és a kompót pedig túl édes, ezért a cukortartalmú rozékkal jó volt. A sillerek mellett pedig a roséra sült kacsamell falatoknak volt helyük, de csak azért, mert némi eperdarab is volt mellette.

A www.zamatkaland.hu blog íróival együtt arra jutottunk, hogy a magyar rozékat leginkább saláták mellé tudjuk elképzelni. Emellett jellemzően nem édes desszertekhez például fanyar, erdei gyümölcsöt tartalmazó édességek, fagylalt vagy esetleg gyümölcsleves párjaként. Viszont főzéshez igen jól lehet használni. Gyümölcsleves, hideg borleves, kompótok, gyümölcsmártások, lilakáposzta, kacsa, húspác, hagymalekvár készítéséhez kiváló.

Szóval igyunk idén nyáron is sok rozét, de még inkább fehérbort vagy sillert. Bocs, de nekem egy pohár olaszrizling bármikor jobban esik.

Kezdetek

Etyeken jártam ismét és újra úgy, hogy nincs fesztivál. Így sokkal jobb, mert a békésebb létben sokkal jobban felfedezhető a település szépsége. A dombok között húzódó utak, a rendezett és kócos portálok, a gyümölcsösök, a sok izgalmas épület, a szőlőskertek és persze a borok.

A kirándulásban volt 24 partnerem, akik Nyulasi Gábriel Az ihatóságra Magyarország Egyesület elnökének hívására indultak el erre az igazi bortúrára.

A túra

A kirándul az Újhegyen kezdődik Kertész Zoli vezetésével, aki a Kertész Családi Pince tulajdonosa. Irány a domboldal, ki a szőlőbe, kiadós séta a szürkebarát tőkékig, ahol a 2011-es Carla vár minket. A Carla Pinot Noir-ból készült habzó bor, színe kissé pirosas, halvány rosés. Kellemesen hűvös, frissítő, bőséges piros gyümölcsös illat és íz. A nyár slágere lesz, amíg el nem fogy.

Jól esett, mert már dél felé járt az idő, meleg volt, az etyeki dombok át tudják mozgatni az embert. Emellett az elénk táruló látvány sem volt kutya, jó rá inni egy kortyot. A legszárítóbb mégis a sok homok volt, amit felkapott szél. Emberemlékezett óta nem esett komolyabb eső a környéken.

Eltévedtem

Aztán indulunk vissza az újhegyi pincesoron. Szerencsére egyre több hely nyitott ki, várja az erre járó kirándulókat, borkedvelőket. Nem csak borokkal, hanem harapnivalóval, s ez már így lesz minden hétvégén. Mivel hamar fárad a pesti ember és hamar lesz szomjas meg is pihentünk Rókusfalvy Pálnál egy pohár Sauvignon Blanc–ra, ami 2009-es év termése volt. Szépen beérett, gyümölcsös, barátságos sauvignon, kerek, gyümölcsös, kicsit hordós ízekkel. Igazi fogyasztóbarát.

Míg a többiek csacsogtak én betértem a szomszédba régi jó borbarátomhoz Debreczeni Kálmánhoz. Ők is éppen a rendezték a sorokat, de azért a 2011-es Ex ante-ből kaptam egy kóstolót. Jól sikerült ez a chardonnay, sauvignon blanc házasítás. Az előző évekhez képest kerekebb lett, kedvesebb, rendezettebb savakkal és jóval gyümölcsösseb aromatikával. Jutott még a poharamba a 2008-as szekszárdi (Ferenczi) Pinot Noir-ból. Kezd beérni a bor, igazi meleg borvidékes Pinot. Ezekre jellemző kicsit izmosabb test és alkohol, kicsit lekváros eper, málna, némi animalitás. Önmagában is kedvelhető, jól fogyasztható, kicsit hűvösebben ajánlom, mint általában a vöröseket.

Kálmánék is mindenkit szeretettel várnak a Pincefesztiválra (május 19-20).

Mire előbújtam a pincéből a csapat eltűnt, úgyhogy irány utánuk, keresztül mindenen. Így lehet egy kisváros rejtett értékeit felfedezni.

Nehéz élet a borszeretőké

Etyek másik végén van a Kecskegödör, ahol a Kertész család pincéje található. Szerencsére semmiről nem maradtam le. A padok, poharak, borok és pogácsa a fák alatt készen állnak fogadásunkra. Kertész Zoli mesél arról, hogy 6 hektáron gazdálkodnak és 2005 volt az első évjáratuk. Zoli mint tulajdonos eddig a szőlő mellett a fémiparban volt érdekelt, de idén már Ő is csak a szőlővel foglalkozik. A pincehelyiséget a Hernyák családtól vették meg 2007-ben. Az átalakítás, fejlesztés mára befejeződött. A pincében találhatók a tartályok, a hordók, egy kis „konyha”, amely alkalmas melegítésre, kóstoló előkészítésére, tárolásra. Emellett alkalmas a hely kb. 10-12 ember fogadására is. Persze, ha jó az idő akkor kint a köveken sokkal jobb. A szakmai munkában segítőtárs Monostori Balázs borász, aki Vylyan pincénél tanult, így aztán a kissé újvilági vonalat próbálják ötvözni Zoli klasszikusabb ízlésével, de erről majd később. Gyakorlatilag az összes szőlőfajta megtalálható a palettán, ami Etyeken divatos és elfogadott.

Tudtuk, hogy fárasztó nap lesz, de a hátralévő kilenc borra és a kiadós csülkös székelykáposztára nem számítottunk. Arra pedig főleg nem, hogy a fák alatti hűs, füves rész is igen népszerű lesz.

A borokról

Jöttek szépen sorban a minták: fehér Pinot Noir 2011, Zöldveltelini 2011, Királyleányka 2011 és 2010, Sauvignon Blanc 2010, Chardonnay 2011 és 2010. Aztán két kapható tétel a Pinot Gris 2008 és Chardonnay szintén ebből az évből. A kitartók még Pinot Noir-t is próbálhattak, de én ebből már kimaradtam. A Pinot Gris most kaptam meg a Prestige Reserve Club (Doszpod László jegyzi) Aranyérmét, ami Magyarországon az egyik legelismertebb díjnak számít. Gratulálok és nem véletlen, mert szépen sikerült tétel.

Röviden, összefoglaló jelleggel a borokról. Etyeken még mindig divat, vagy megszokás, hogy kicsit korán szüretelnek, savban gazdagon, éretlenül, ahogy az a pezsgőalapanyagnál elvárt. Ám ilyen anyagból csendesbort is készítenek, ami nem díjazandó dolog. A Kertész Pincében ez nincs így, az összes bornál érezhető volt, hogy kellő érettségben szedték le a szőlőket, sőt néha talán túl is mivel egy-két szárazra erjedt tételnél picit megszaladt az alkohol. Persze a borvidéktől elvált savszínt és szerkezet megvan, de emellett törekednek a kerekségre, a savak gömbölyítésére. Ezen sokat segít az előszeretettel alkalmazott battonage technika, illetve több tételnél vegyítik a bor hordós és reduktív verzióját. Jellemző még a borokra a gazdag gyümölcsösség, és a fajtajelleges jegyek. Olyannyira fajtajelleges jegyek, hogy például a Pinot Gris inkább hasonlított egy badacsonyi szürkebarátra, mint egy etyeki stílusú Pinot Gris-re, és én ennek személy szerint örültem. A kedvencem a 2011-es Királyleányka volt. A fajtát magát is nagyon kedvelem, ennek a bornak a kétarcúsága pedig megfogott. Illatban tényleg olyan, mint egy királyleány: elbűvölő, kedves, bájos, virágos, gyümölcsös. Belekortyolva pedig egy szigorú, szikár, savhangsúlyos, lendületes bor és jóval kevesebb fehérvirág és szőlős érzet. A véleményemmel nem voltam egyedül sokan másoknak is kedvence volt.

Talán kiérezhető a fentiekből, hogy az összes borral nagyon meg voltam elégedve, főleg azért, mert nem akart több lenni, mint ami volt. Nem voltak eltúlzott alkoholok, testek, aromák, csak amit Etyek tud és ez így van jól. A sok finom bort megkoronázta a nagy üstnyi csülkös székelykáposzta, amely mellé jól ment a Pinot Gris. A nap még tovább tartott, amikor én elindultam haza kissé fáradtan, ahogy egy ilyen naptól elvárható és kissé el is szunyókáltam a buszon.

Ajánló

Mindenkit biztattok, hogy a május 19-20-án tartandó Pincefesztiválra látogasson ki a Kecskegödörbe a Kertész Családi Pincéhez. A benzinkútnál leszállva, a mellőle induló kavicsos úton csak 5 perc könnyed séta.

S sokkal fontosabb, hogy az egyszerű hétvégénken is visszalátogassunk más pincéket is kipróbálva. Mint írtam egyre több hely fedezi fel, hogy muszáj kinyitni a pincéket és behívni a fogyasztókat. Biztató, hogy arra is rájöttek, hogy egyedül nem megy, a szomszédoknak közösen kell csinálni a vendéglátást.

A Terra Hungarica Kékfrankos napja után erre én nem tudok választ adni. Két ok miatt is. A keresztmetszet kissé szűk volt, illetve leginkább terroir borokat kóstoltunk. Terroir borokkal pedig nem lehet a tényleg NAGY közönséget meghódítani. A kiállító borászok a kékfrankos fontos termőhelyeiről (Eger, Szekszárd, Sopron) leginkább olyanok voltak, akik kísérleteznek, saját útjukat járjak. Erre pedig csak egy szűk kör harap rá, ami látszott a közönségből, hiszen gyakorlatilag az ismerős tömeg volt jelen.

Miért akarjuk, hogy a kékfrankos legyen a magyar bor? Akarjuk egyáltalán? Én nem biztos. Leginkább azért nem, mert szegény hendikeppel indul. Nagyvilágban az osztrák kékfrankosok olyan előnyben vannak, amit behozni csak nagy erőfeszítéssel és áldozatokkal tudnánk. Ezt pedig inkább az szakmai és szellemi fejlődésünkre, általános megjelenésünkre és egy kevésbé hátrányban lévő fajtára kellene fordítani. S lássuk be itthon sem túl népszerű, nincs hozzá mély kötődés. S ezt az átlag fogyasztó szempontjából mondom. Az átlag fogyasztó nekem az, aki nem mindennap, hanem hétvégén, egy fáradt estén, alkalmakor bont bort. Nem jár el minden rendezvényre, csak a Várba, Balatoni Borfesztiválra stb. A kékfrankost ismeri, de nem tud róla túl sokat és fajtatisztaként talán még nem is ivott. A legelső gondolata biztosan a kékfrankos rosé és akkor Dúzsi Tamás. Talán tudja, hogy a bikavérben van, de a bikavérről még mindig csak a „Bull's Blood” jut eszébe. Szerintem ez a nagy kékfrankos helyzet Magyarországon. Azokat a kékfrankosokat, amelyekkel a nagyközönséget meg lehetne indítani a Duna Borrégió rendezvényén találtam meg például a Koch, Birkás vagy a Köpcös pincénél. Jó ívású, gyümölcsben gazdag, lendületes savakkal rendelkezik és 1000-1500 Ft közötti áron megvehető.

Két bekezdésnyi okoskodás után felteheti kedves Olvasó a kérdést, hogy én mit javaslok? Mondhatnám, hogy szerencsére nem az én dolgom a választás, de nem mondom. Szóval a nemzetközi mezőnyben most biztosan nem erőltetném komolyabban a magyar vörösbort. Persze van egy-két pince, amely be tud(na) kerülni egy-két szakboltba, vagy a sok csillagos gasztronómiába, de ennyi. Ami van inkább keljen el itthon, és abból is inkább a kadarkát tenném a „nép” vörösborává. Fehérborban már egyértelműen megvan a potenciális jelölt a világhírnévre a furmint személyében, a hazai fogyasztásban pedig az illatosok mellett, az olaszrizlingnek nincs párja. Én még favorizálnám a királyleánykát is a sauvignon blanc helyett.

Visszakanyarodva Kékfrankos napra, egyértelműen kiegyensúlyozott volt a mezőny, magas színvonalon, sok tetszetős tétellel. Rövid értékelésemben Szentesi József Csúcsos-hegy Nadap 2009-ese kiemelkedett a sorból. Izgalmas volt még mellette Maurer Oszkár 2009-es Balázshegyi kékfrankosa, Weninger Balf 2008-as. Lefelé is volt egy-két tétel, amelyek negatív kritikával nem illetnék, de bizonytalanok voltak: Strekov 2007-ből, Pók Tamás borai és Kaló Imre 2006-os bora.

Folytassa Édesen!

Tokaj két dologban jó a száraz fehérborokban és az édes fehérborokban. Az aszún kívül léteznek nagyon izgalmas félédes, édes borok, amelyek változatos cukortartalommal és készítési technikával kerülnek piacra. Olyan klasszikusokról van szó mint a Degenfeld Muscat Blanc, Dorombor, Magita, Mylitta, Katinka. A második tematikus kóstoló témája ezek a borok voltak illetve a nők, asszonyok, csajok, leányok.

Az alapkérdés az volt, hogy ezeket a borokat, stílust csak a csajok szeretik? Egyértelműen nem. Ám a borvidéknek van valamilyen ismeretlen okból kialakult nőiessége. Erre bizonyíték, hogy a beszélgetést helyi három borasszony: Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis), Béres Melinda (Béres), Baji Edit (Dereszla) vezette. Érdemes számba venni, hogy rajtuk kívül még hány nő dolgozik a borvidéken. Többek között a teljesség igénye nélkül: Árvay Angelika (Árvay Pince), Bott Judit (Bott Pince), Prácser Hajnalka (Erzsébet Pince), Berecz Stephanie (Kikelet, Holdvölgy), Wille-Baumkauff Márta (Pendits). S további több fontos asszony is dolgozik a „hátérben”, mint például Zwack Izabella (Dobogó). Az ország többi borvidékén együtt nem dolgozik ennyi nő, még a feltörekvő generációval együtt sem. Aztán itt vannak a fenti nevek is, hiszen Magita egy szépséges erdőbényei leány volt, aki megvadította a török megszállókat, Mylitta az egyik Zwack nagynéni, aki Ady Endre múzsájaként vált hallhatatlanná. Katinka pedig a Patricius egyik tulajdonosáról Kékessy Katinkáról kapta nevét. Van valami mágikus ebben a dologban. S bizonyítottan jó sül ki abból, ha egy szigorú termőhelyen nőtt szőlőből, egy nő próbál egyéniségére szabott bort készíteni.

Végül Káli Ildikó sommelier biztatott minket arra, hogy legyünk mi is olyan nyitottak és vállalkozó kedvűek, mint a tokaji borásznők és fogyasszunk több édes bort ételek mellé. Ne csak a klasszikus kacsa- vagy libamáj, és érlelt sajt kombinációban gondolkodjunk. Próbáljuk ki grillezett sajtok, ázsiai fűszeres és gyümölcsös főfogások, desszertek mellé is. Azt már én teszem hozzá, hogy figyeljünk arra, hogy ezek az édes borok komoly savtartalommal bírhatnak, amelyhez ilyen étel párosul jól. Desszertek esetén pedig fontos, hogy az édes érzet nagysága egy súlycsoportú legyen.

Évjárat csúcsai!

Minden borvidék büszkeségei a dűlőszelektált borok, hiszen ezek tudják igazán megmutatni a terület változatosságát, arcát, színeit, a szőlészek, borászok tudását, borkészítési filozófiáját. Tokajban sincs másképpen, és itt is nehéz dolga van a kóstolónak, ha friss, párhónapos, sokszor még nem teljesen kész, hordómintákat kell kóstolni, főleg jó kis vulkáni talajról, bátor savakkal. Nem volt egyikből sem hiány az utolsó kurzuson, amely 2011 dűlős tételeiből mutatott be kilencet. Mint tudjuk ez az évjárat sem volt egyszerű, leginkább az aszály és a forráság miatt. Ezért komolya harcot kellett vívni a savak megőrzésért, az alkohol kézbentartásáért. Úgy tűnik, hogy a Tokaj Reneszánsz tagoknak sikerült. Sokak szerint vidámság a szomorúságban, hogy a száraz borokban kiváló az évjárat, 10 év körüli potenciállal furmintok esetében. Mivel a borok legtöbbje hordóminta voltak, ezért részletes elemzésbe nem merülnék. Talán annyit, hogy most a leginkább kész volt és így látszott benne a tehetség: Béres Lőcse, Barta Király, Dobogó Betsek. Még messze nem volt kész, de mégis kiviláglott a kórusból Tokaj Nobilis Barakonyi tétele.

A kurzusok között és után sem unatkoztunk hiszen volt még pár tétel, amit meg lehetett kóstolni. Sajnos nem az összest, mert az emberi képesség véges és nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg.

A Béres Furmint 2011-es még mindig parádés vétel, hiszen 1400 Ft-os árhoz egy gyümölcsös, könnyen fogyasztható, kellően komplex és egy-két évig még gond nélkül érlelhető bort kaptunk. Az Omlás Furmintjuk 2009-ből is az izgalmas tételek közé tartozott, leginkább komplexitásával, bő gyümölcsök mellett szép ásványosság is található benne.

Orosz Gábor (Bodvin) 2009-es Király Hárslevelűje az egyik szívemhez közel álló bor volt. Egyrészt azért, mert kevés tiszta hársat lehetett kóstolni, másrészt pedig nagyon szeretem a hárslevelűbe bujtatott mádi köveket. Ez pedig olyan bor, ahol a fajta jellegzetes íze és illata mellett, megjelenik a komoly ásvány, szikár férfiasság. Íze hosszú, sok citrussal, hosszú lehetőséggel.

Végül két birtokborról ejtenék szót. A Dobogó Furmintja 2010-ben a Szent Tamás és a Betsek dűlőkből készült, két remek dűlő. Macerásan készült bor, mivel minden hordó külön életet élt, van ahol lement az almasavbontás, van ahol nem és ugyanígy volt a cukor is. Illatának engedjünk időt, szépen folyamatosan nyílik, változik: alma, citrus, ásványos. Nagyon fiatal bor, hosszú, mozgalmas savakkal, komoly testtel, hosszú ízekkel. Tömény körte íz, végén citrusok.

A másik a Tokaj Nobilis 2010-es Birtokborra. Könnyedebb tétel, mint a Dobogó bora. Illatában ásványosság, gyógyszerek, pici fehér húsú gyümölcsök. Itt is dolgoznak a savak, ám a 8 gramm cukor szépen kerekíti, ami adja a könnyedebb jelleget. Ízében is sok ásvány, citrusok és egy kis barátságos krémesség.

Összegzésként két dolog jár a fejemben. Egyik az édes borok helyzete, a világban és Magyarországon. Sajnos nem túl kedvező, kicsi az érdeklődés, pedig az asztaloknál és a tematikus kóstolón is szebbnél szebb tételeket lehetett kipróbálni. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezek a borok nem az édességről szólnak, természetesen ott van, de hamar nyoma veszik, a megfelelő savaknak hála. Sokkal lényegesebb a leírhatatlan illat- és ízorgia. A gyönyörű virágok, barack, szilva, trópusi gyümölcsök, később a csonthéjasok és az ásványok. Olyan komplexitás, változatosság, amely szépsége mellett, megmutatja, hogy mire képes a szőlő, miért a növényvilág csodája. Ezen a rendezvényen sem éreztem, hogy a közönség különösképpen oda lett volna ezekért a tételekért.

A másik a dátum. Komolyan úgy gondolom, hogy nem sok értelme van a nagyközönség számára az előző évjáratot a következő év áprilisában bemutatni. Ezek a borok legnagyobb részének élvezeti értéke messze nincs még meg, fejlődni fog, sok minden történik vele. Érdemes lenne megvárni vele a késő nyarat. A szakma, a kereskedők, vendéglátás persze más közönség, de ez a rendezvény nem nekik szólt, a hirdetmények szerint. Emellett én túl közelinek érzem a Furmint Február rendezvények végét, ahol mindenki kitombolhatta Tokaj vágyait és nemcsak a furmintokban, így nem biztos, hogy sok ember van kész áprilisban egy újabb adagra.

Mindezektől függetlenül kiválóan érzetük magunkat és újra megbizonyosodott, hogy Tokaj-Hegyalja az ország zászlóshajója.

Mi is az a Tokaj Reneszánsz (Renaissance) Egyesület?

Egy a Tokaj-Hegyalja borvidéken működő borászatokat tömörítő szervezet, jelenleg 15 taggal. Az egyesület 1990-ben alakult, és az elmúlt 22 év tapasztalata alapján a közelmúltban újrafogalmazott Charta határozza meg a közös, és az egyes borászatok működésének alapjait. A teljes Charta a www.tokaji.hu weboldalon olvasható.

Két mondat a Charta bevezetőjéből:

„Céljuk Tokaj-Hegyalja értékeinek védelme és a borvidék felvirágoztatása. A tagok összefognak és közösen lépnek fel annak érdekében, hogy a tokaji név ismert és elismert legyen idehaza és világszerte.”

Többek között ezekkel a szavakkal nyitotta meg Béres Melinda elnök a Tokaj Nyitány évjárat bemutatót (amelynek megrendezését a Charta Garancia része is előírja!) a Hotel Intercontinental Budapest konferenciatermében. Az idei rendezvény szervezője a Borjour tapasztalt csapata volt. Akik dicséretet érdemelnek a figyelmes, precíz és vendégbarát lebonyolításért.

Nehéz kezdés

A borkóstolás szabályai szerint az édes borokat hagyjuk a végére. A reformkóstolók csapata szerint szabad a sorrend. Mi is azok lettünk mivel a 2008-as aszúkkal kezdtük a napot. Egyfelől jó volt így, még pihentek az érzékszervek, tiszta az agy. Másfelől nem, mivel az aszúk telítenek és kitartó ízemlékeket hagynak szájban, orrban, fejben.

Gyorstalpaló aszúkészítés:

A készítés legfontosabb része az aszúszemeknek musttal vagy borral történő felöntése és áztatása. Az áztatás azért szükséges, mert a mazsolaszerűvé aszott bogyókból csak így lehet kinyerni a cukrot, és aromákat. Préselés után az aszúbor a pincébe kerül, ahol minimum három év érlelés vár rá, melyből legalább két évet kötelezően hordóban tölt el, a többit pedig a palackban. Ennek az időtartamnak a tényleges hossza sokszor több, és a pincészet döntésétől függ.

A 2008 az utolsó aszús év, mégpedig igen kiváló. Enyhe tél, forró nyár, csapadékos szeptember után hosszú vénasszonyok nyara. A szeptemberi csapadék kedvezett a botritisznek, és az első savban gazdag aszúszemek kialakulásának. A folytatásban párás maradt az idő, így újabb aszúsodási hullámok következtek, ahol már krémesebb szemek alakultak ki. Ez a változatosság adja az évjárat kiváló minőségét. Azóta sajnos komoly mennyiségű aszúszem szüretelésére nem volt lehetőség.

Két kedvenc a nyolc közül:

Tokaj Nobilis 5 puttonyos aszú, Bárdos Sarolta munkája. A szüret november 20-ig tartott. Furmint és kövérszőlő szemek lettek felöntve furminttal, majd érlelés után házasítva. Szépen nyíló tömény virág, őszibarack és tropikus gyümölcsök. Lüktető, hosszú savak, amelyek szépen lefinomítják a 140 g/l cukrot. Ehhez járul egy közepes méretű test, és meseszerű hosszú íz. Nagyon komplex ízvilág naranccsal, krémességgel, fügével, csonthéjasokkal.

A másik Disznókő 6 puttonyos aszúja volt. Mészáros László elmondta, hogy a szemek az első szüretből és a harmadik szüreti hullámból származnak. Tiszta furmint a Kapy-dülőből. Az első hullám 2 napot, a harmadik 12 órát ázott erjedő furminton. Eszelősen gyümölcsös, nektarin, sárgadinnye, füge. Bombasztikus. Tökéletes egyensúly, végeláthatatlan hosszúságú íz, méz, ásványosság, édes fűszerek, szilva, sárgabarack. Évezredes potenciál.

Nagyon izgalmas volt a Dobogó Pince 6 puttonyos aszúja, amely 10% sárgamuskotályt is tartalmaz. Már ez a mennyiség is képes volt kedves íz- és illatpetárdákat elhelyezni a borban.

Összességében elmondható, hogy ennek az évjáratnak az aszúit pincétől függetlenül, de nem meggondolatlanul ajánlom megvásárlásra.

Április 18-án „sajtóbemutatót” tartott hat szekszárdi borász, egyfajta Fuxli egyesülés létrejöttét és a szekszárdi siller nagyságát hirdetni.

Ritkaságszámba menő hibátlan rendezvény volt kiváló helyszínen, professzionális rendezés, jó zene, finom italok és nagyszerű falatkák. Napsütötte délután a Vár aljában, a Várfok Galériában, ahol Szirtes János és feLugossy László provokatív, elgondolkodtató művei adtak ellenpólust a narancs különféle árnyalataiban pózoló palackoknak, és sillereknek.

Elsőként Szalóky Károly, a galéria tulajdonosa köszöntött mindenkit és adta át a szót Csizmadia András borszakértőnek (azt hiszem őt mindenki ismeri), aki pár percben mesélt a sillerről. A siller kb. 300 éve létezik Magyarországon, s mindig a napi ivóbornak használták, akár vízezve is. Sajnos az utóbbi évtizedekben eltűnt a magyar piacról, a borozók edényeiből. A 90-es évektől pedig átvette a helyét egy bevándorló a rosé. Ideje lenne ezt a borfajtát visszahozni a köztudatba és nagyobb mennyiségben inni. Amellett, hogy jól partner egész nap, kiváló gasztronómiai ereje is van. Kitölt egy igen nagy lyukat, ahol a vörös sok, a fehér már nem jó, jöhet a siller. A még mindig igen népszerű pörkölt alapú fogásokhoz pedig tökéletes. Ezt a bort a színe alapján nevezték el a szekszárdi svábok Fuschli-nak, Rókácskának. Mivel az írásmódja sem egyszerű, hát még kimondani, esett a választás az X-es változatra. A fajta felkarolásának ötletgazdája a Heimann család volt, aminek jogán Heimann Zoltán is köszöntött mindenkit és mutatta be az egyelőre hat tagú, de teljesen nyitott egyesülés tagjait. Név szerint: Eszterbauer Borászat, Heimann Családi Birtok, Merfelsz Pince, Németh János Pincészet, Pósta Borház és a Sebestyén Pince. A csatlakozáshoz egy jóívású és hiteles siller elkészítését kell megfogadni célként. Ehhez pár ökölszabályt kell betartania, a bor gerincét (80 %-ot) magyar fajtának kell adnia. Ez a borvidéken a kékfrankos és kadarka. 12-48 órás hidegáztatás és almasavbontás javasolt, és persze a legfontosabb a rókaszín elérése. S ami részemről üdvözlendő a max. 13% alkoholtartalom megengedett.

Ahhoz, hogy egész legyen egy kóstoló kell még zene, amit Nagymarossy tanárúr és baráti biztosítottak bordalok és sárközi nóták segítségével. A harapnivaló, ami a borászok által a borokhoz komponált és készített kolbász volt. A kolbászkészítésről egy kedves „dokumentum” film is készült, aminek premierje is megtörtént. Emellett elmaradhatatlan sajtok is voltak Szekszárdról. A vendéglátást a 21, a Pest-Buda és a Pierrot éttermek adták. Köszönet mindenkinek.

Miről ismerszik meg a Fuxli?

Legelőször is az egységes megjelenésről. Narancsszínű csavaros kupak, és kapszula, fehér címke, egységes FUXLI felírat, egyforma hátcímke. Ami eltér az analitikai adatok, a borászat neve, és a mindegyik címkén szereplő, de eltérő rókarajz. Nagyon aranyos rókák. Eszterbaueréknak és Németh Jánosnak kettő is jutott. Az előbbi szerelmespár, Jánosnál mamaróka és kölyke. Merfelsz Gáborén a róka mellette egy alak is van, aki szerintem a Mátyás királynak öltözött borász. A Pósta címkén egy bolondos róka van lopóval, Sebestyén Csabinál pedig kissé huncutra vette a figurát. Heimanéknál mintha egy kicsit már mámoros lenne.

Pár gondolat a borokról. A narancs és a piros bogyós gyümölcsök különböző árnyalataiban játszanak az összetételtől és az áztatás idejétől függően, de hasonló jókedvű, üde színek. A borok kékfrankos és kadarka házasításai, esetleg kiegészítve egy kis merlot-val, viszont Eszterbauer Fuxli tiszta kadarka. A szerkezet és az ízvilág persze igen hasonló, kellemes üdítő savak, kevés tannin, közepes test, hosszú málna, meggy. Önmagában is nagyszerűen fogyasztható, de fröccsnek is kiváló. Igazi önmagát itató bor, nagy élvezeti értékkel. 

A végigkóstolva az összes tételt, összekóstolva a falatokkal azt gondolom, hogy igenis megvan a helye ennek a bornak. Remélem, hogy mielőbb sokan megismerik, megkedvelik és ezt választják a sokszor jellegtelen, alacsony beltartalmi értékkel bíró rosék helyett.

Kapható lesz hatos kartonban, mindegyikből egy-egy darab és külön-külön is a Bortársaságnál. A palackár kb. 1600 Ft.

Impozáns helyszín, majdnem mindegyik badacsonyi borász, rengeteg bor, komoly érdeklődés. Ez volt a Badacsony New Yorkban rendezvény.

Kicsit részletesebben. Úgy tűnik, hogy egyre népszerűbb lesz Budapest luxusszállodáit, legpuccosabb helyeit igénybe venni arra érdemes borkóstolóra. Ez persze így van jól, minőség a minőség mellé. A New York kávéház nem csak roppant elegáns, hanem felkészült személyzettel is rendelkezik és ez nagy segítség. Persze ennek ára van, szerencsére itt nem volt, hiszen a 2 500 Ft-os belépőjegy igazán olcsó, amihez járt egy profi jegyzetfüzet és korlátlan vízfogyasztás is. Valószínűleg ez is növelte az érdeklődést, amely szokatlanul komoly volt, emiatt a munkaidő végeztével elég sokan lettünk. De sebaj.

Gyakorlatilag minden lényeges badacsonyi borászat jelen volt, egyetlen feltűnő hiány a Bazaltbor Kft. Érdekes lett volna két Laposa asztalt egymás mellett látni! Hiszen ez a magyar valóság. Ja itt jut eszembe, Laposa Bence új címkéje nagyon profi lett.

Komoly kihívás volt az egész rendezvény. Ugyebár ott volt a sok 2011-es bor, amelyek még nincsenek készen. A legnagyobb része hordóminta, nyúzott, friss palackozás volt. Azt gondolom, hogy korai volt egy ilyen évjáratbemutató. S ez nem csak az én véleményem, egy-két borász is megjegyezte, illetve sokan elnézést kértek, hogy ilyen állapotban vannak a borok. A kihívás másik része, hogy mindenki egy halom tételt hozott, és persze az ember egyet sem akar kihagyni. Egy ideig álltam a sarat, aztán úgy gondoltam, hogy mindenkitől csak egyet. Ekkor viszont furcsán néztek rám, mikor elmagyaráztam miért, akkor persze megértették, de valahogy nem jött ki jól. Azt gondolom, hogy két-három bőven elég, mert jó választás esetén ennyi bor is megmutatja a pince erejét, arcát, s a kiválasztott tételek is sokat mesélnek. Egy ennyi résztvevős rendezvényen ezt érdemes lenne végig gondolni.

Akkor nézünk pár tételt.

Elsőnek egy ellenvélemény. Sok borbarátom, boríró társam dicsérte a 2HA 2010-es olaszrizlingéjét. Én nem teszem, mert egy remek, érett alapanyagot elrontottak egy rossz hordóhasználattal. Az egész boron eluralkodott a valószínűleg nem megfelelő hordó. A minap kóstolt Tabunello 2009-essel is ez volt a helyzet. Szerintem ez nem jó irány, vagy a szakmai tudás hiánya.

Az Istvándy Pince is megmaradt hagyományainál, de ennek örülök. A 2011-es Olaszrizling megmaradt a könnyed fogyasztás jegyében. Virággal teli illat, közepes kellően hosszú savak, jól ihatóságra törekvő szerkezet. Ízében egy halom gyümölcs: alma, mandarin, barack. Az évjárathoz képest igen jó formában van már most.

Laposa Bence boraiban sem történt jelentős koncepcióváltás az előző évekhez képest. A hordóminta olaszrizling tetszett a legjobban bár igazából ez sem lógott ki a sorból, szépen beleillik a fajtajelleges, mondhatni „konzervatív”, de népszerű és kedves tételek közé. Mint mondtam fajtajelleges illat virágokkal, sok gyümölccsel. Kóstolva szép savak, közepes test, megfelelő alkohol, hosszú íz, nagy potenciál. Ízében is jönnek a fehérhúsú gyümölcsök.

Legnagyobb örömöt Nyári Ödön borai jelentették. Mivel végre rendelkezésre áll már annyi hely, hogy hordóba is kerülhessenek a borok, nagy lendületet vettek a tételek. Mindegyik klassz volt. Kedvencem volt a Piarista bor, amely egy 2009-es Kéknyelű. Aromatikája határozott keleties vonulat, buja fűszerekkel, parfümökkel. Bele lehet temetkezni. Kóstolva ezt az illatot kiegészíti némi zöldalmás fanyarság. Szép savak, jó lendület, nagy test és komoly alkohol, de ez itt valahogy nem zavar, mert az íz és illat valahogy megköveteli. Ilyen szép kéknyelűhöz még nem volt szerencsém.

Mások is hoztak kéknyelűt, nő az érdeklődés. Tetszett még Szászi Endre 2011-es bora. Majd kiugrott a pohárból. Tulipán, barack, hús, kő. Fiatal, nagy savak, de érezhetően jó lesz, helyére kerül. Nagy test van benne, sok izgalom, megfelelő hosszúsággal. Ízben ásvány, némi szőlő, pici vegetalitás.

Essen szó két „nemzetközi” fajtáról. A rajnai rizlingről régóta azt gondolom, hogy a nemzetközi fajták közül ez az, mit érdemes lenne telepíteni Badacsonyban, amennyiben a szürkebarátot nem tekintjük annak. Én nem tenném, mert szerintem az itteni szürkebarátok igen csak eltérnek az olasz vagy elzászi társaitól, egyértelműen magyar.

Az egyik a Villa Sandahl Recept nevű bora. Ez egy 2010-es évjáratú rizling. Illata nagyon fiatalos, igazi rajnai illat, némi kis édes felhanggal. Szép, lendületes, hosszú savak, komoly test, van benne egy kis alkoholtöbblet. Igazi komoly borrá áll össze. Hosszú barack, alma, és rózsavirág ízek.

A másik szintén egy villából való csak ez a Tolnay, és egy zöldveltelini. Azt nem tudom, hogy érdemes-e ezzel a fajtával foglalkozni, mert még nincs elegendő kísérlet ennek megítéléséhez. Az tény, hogy a Villa Tolnaynak jól megy. Komplex illat élesztővel, marcipánnal, némi földes jegyekkel, pici hordóval. Jönnek a lendületes badacsonyi savak, nagy test, komoly alkohol, hosszú bor, szép lecsengéssel. Ízében édes gyümölcsök, fűszeresség, kedves összhang.

Komoly délután nagyon várom, a szokásos tavaszi Balaton Borfesztivált május elején, hogy egy-két 2011-es bort újra megkóstoljak illetve össze tudjam hasonlítani a többi balatoni borvidékkel. Azt gondolom, hogy nagy a verseny Balatonfüred-Csopak, Badacsony és a Balatonboglár között. Az biztos, hogy a borvidékek központjai közül Balatonfüred messze a leginkább megszépült.

Sziasztok!

Ha katasztrófa nem is történt, de úgy alakult, hogy a Vince is kimaradt.:-(

De most már újra van miről írnom, hiszen hosszú szünet után bor került a számba.

Borjour Klasszik volt a Mannában. A hangulat és a társaság szokás szerint kiváló, a falatkák is fejlődtek. A nagypénteki böjtölőknek volt húsmentes harapnivaló. Nem ismerem a böjtölés szabályait tökéletesen, szóval bort szabad inni? A felhozatalban volt egy-két figyelemre méltó tétel, de inkább középszerű mezőnnyel volt dolgunk. Sebaj, ismerkedünk, neveljük egymást, majd összesimul termelő és fogyasztó.

Azt est hősnője Csetvei Kriszti volt. Először is nagy előny, ha a bor készítője bájos, nagy örömmel, már-már szégyenlősen fogadja a dicséreteket, és még beszélgetni is lehet vele arról, amit csinál. Sok „ronda” pasi között mindig üdítő a női kivétel, és valamiért a magyar borásznők nagyon tehetségesek. Miután szanaszét dicsértem Krisztit, bár a Somlói Tavasz alkalmából a 2011-es olaszrizlinggel sokan megtették, jöjjenek a részletek. A Királyleányka nehéz kezdés volt. Majd kiugrott a pohárból az illata, tele van gyümölcsökkel, mámorító. Mivel friss palackozás így nagyon nyúzott volt a bor. Ízében is benne volt a sok üde fehér húsú gyümölcs és Mór íze. Nagyszerű királyleányka lesz, amelynek segítségével a magyar fogyasztók kitörhetnének a nyáron igyunk friss rozét és sauvignon blanc-t körből. Ezt a vágyamat persze nem segíti, hogy a Baba nevű rosé, amit én kihagytam, az este bora lett.:-) Egy „hagyományos” fajta talán visszatér Mór és Eger segítségével.

Az olaszrizlinget én is csíptem. Illatában a tavaszi virágok: nárcisz, gyöngyvirág és alma. Persze mindezt megfűszerezte a Somló-hegy illata. Szerkezetének kell még idő, hogy a savak helyükre kerüljenek és kicsit finomodjon ez a most még szikár, férfias bor. Ízében gazdagon van alma, őszibarack, kő. Finomulni fog, de sohasem lesz a kezdők bora.

Valami van a móri vízben, mert a Csetvei Pince is tud cifra nevekkel dolgozni. Az ezerjó 2011-ben a Café del Mór nevet kapta. Először néztem hülyén, aztán beleszagoltam. Annyira füstős, köves, móri, hogy tényleg kávé illata van, nem a pörkölt, a lefőzött. Sokáig kell nyitva hagyni, hogy megjelenjen a fajta, mert jön rendesen csak hagyunk neki időt. Az egész bornak engedjünk egy évet és majd akkor értékeljük igazán a jövőjét. Most még az egész bort elfedi a csikó vadság. Csak így tovább. És bocs, de nagyon elfogult vagyok Mórral kapcsolatban.

A könnyedebb fehérbor kategóriában a SkizoBor Fehér Cuveé 2011 népszerű volt. Sauvignon blanc és pinot blanc házasítása, amely nem egy gyakori dolog, de sajnos a tömegben nem volt módom az okot megkérdezni. A pince nevének magyarázatát is itthon olvastam el, és még mindig nem tetszik. Ha nekem egy borra azt mondják, hogy skizo akkor az jut eszembe, hogy meghasonlott és nem tudja mi akar lenni és nem az, hogy több oldala van. De hát mindenki másképpen gondolja. A címke viszont tetszik. A bornak intenzív, reduktív illata van. Behízelgő virágok, kicsit vegetális, medvehagyma. Szép egyensúly, friss, savban gazdag. Hozza a pinot enyhén csonthéjas jegyeit és a vegetális sauvignon-t, vágott fű, zöldfűszer, miegyéb. Igen kellemes. Sajnos a többi bor inkább a középszerűség jegyében él. Másik egyke volt a Vincellér reduktív zöldveltelenije 2011-ből. Lassan nyílik az illata. Kellett neki pár perc mire előbújt egy kis szőlő és még több idő mire megéreztem a jó sok egzotikus gyümölcsöt. Szájban sok sav és igen vastag bor. Hosszú ízérzet alma, őszibarack, mango, krémesség és egy pici savérzet.

A legkomolyabb sort a szekszárdi Tringa Pince hozta magával. Három 2008-as bort ízleltem meg: Kékfrankos, Diablo, Phaeton. A kékfrankosba beleszagolva szekszárdi illat jön. Meleg, puha, fűszeres, gyümölcsbomba, fiatal bor. Szép egyensúlya van, ha elviseljük, hogy az alkohol megdobja a popsiját, de csak egy kicsit. Hosszú cseresznyés íz, némi melegítő fűszeresség, és pici teljesen felesleges kesernye. Enni kell mellé. A Diablo kékfrankos, cabernet sauvignon és merlot házasítása. Buja illat és íz. Málna, eper dominancia. Tanninok uralják a bort, amiben elég sok a hordóból való. A bor jövőjét ezeknek a fiatal tanninoknak a működése fogja meghatározni. Ha beépül akkor egy zseniális bor lesz, ha nem akkor csak egy a sok nem túl érdekes magyar vörösbor közül. A Phaetonnak már a neve is tekintélyt parancsol, a belseje is: sauvignon és merlot. Tipikus szekszárdi csúcsbor melegségével, intenzív gyümölcseivel: cseresznye, szilva, csoki (ez nem gyümölcs), pici fűszer, és az indián nyár illata. Belseje sűrű, van mindene bőven, szép egyensúly, picit gazdag alkoholban. Tanninja még nincs teljesen a helyén, de itt egyértelmű, hogy jó lesz a végén a dolog. Raktározandó.

Velünk volt még Légli Géza (Kislak-Balatonboglár), Babits Pince (Hegyalja) és Lídia Pince (Zánka-Dörgicse). Bemutatkozott a huszonikszedik olajokkal, ecetekkel és krémekkel foglalkozó cég. Én nem értem ennyien hogyan tudnak megélni a piacon, de ez nem az én problémám. Ez olyan nekem, mint a már minden mangalica és szürkemarha a hentesnél. Na mindegy. Az biztos, hogy a tökmagolaj illetve a szezámmag alapú kenőkrém nem megy semmilyen borhoz, mert nagyon intenzív íze van. Sör mellé viszont bátran.

Mára biztosan mindenkihez eljutott a hír, hogy a Pendits Pince idén megkapta a Demeter védjegyet, elsőként a magyar borászatok közül. Gratulálok!

A családi vállalkozás 1991-ben alakult és 2001-ben vette fel a Pendits Pince nevet, amikor a család birtokába került Bilicki Flórián lengyel likőrgyáros híres abaújszántói pincéje. A mikroteraszos szőlőterületeket folyamatosan újítják fel és 2008-ra teljesen átálltak a biogazdálkodásra. A biodinamikus munkában lényeg, hogy a dolgok a szőlőben dőlnek el. Lóval szántanak, sok helyen mással nem is lehet. A teraszok újraalkotásánál a hátukon hordták fel a köveket oly meredek némely dűlő. Nem használnak fajélesztőt, biodinamikus preparátumokkal dolgoznak, ahogy a Demeter rendszer előírja.

Mi is az a Demeter rendszer? Démeter a görög mitológiában többek között a földművelés istennője. A rendszer legfontosabb jellemzője az a szemlélet, amely szerint a gazda a gazdaságot egységes egésznek tekinti. Ennek részét képezik az ott tartott háziállatok, a termesztett növények, a táj elemei, tágabb környezet a csillagokig. Ezeket formálja egységé a Rudolf Steiner által ajánlott biodinamikus preparátumok.

A komposztáló preparátumokkal oltott komposzt segítségével fokozható a talaj termékenysége. A permetező preparátumok segítik kibontakozni a növények természetes ellenálló képességét. Ezek a komposztok megfelelő időben és mennyiségben történő használata az egyik alapfeltétele a Demeter védjegy megszerzésének.

Remélem pontosan fogtam fel a dolog felszínét, mert azért itt sokkal többről van szó. S persze én sem vagyok a témában túl járatos. Megmondom őszintén én annál földhöz ragadtabb vagyok, hogy szkepticizmus nélkül fogadjam a dolgot. Ezen az sem változtat, hogy esetünkben egyértelműen érzem a borokban, hogy a dolog nagyon-nagyon működik.

A dűlők Abaújszánton: Krakó, Pendits, Felső-Bea, Tállyán: a Bátori található. A pince egyik nagy gondja, legalábbis a tulajdonos Wille-Baumkauff Márta szokta mondogatni, hogy Abaújszántó kicsit messze van a borvidék fő vonulatától. Kevesen autóznak el idáig. Pedig a dűlők és a borok kiválóak, a környék meseszerű. A Pendits Pince épületét el sem lehet téveszteni a város elején, mert mesebeli. A környéke szép, rendezett, és kellően feltűnő. Kérdés, hogy ezen fog-e változtatni a minősítés. Az biztos, hogy a család nem azért dolgozik így, mert az "egészséges" trendeket akarja meglovagolni. Ez belső kényszer náluk.

A főnökasszonnyal és a Pendits borokkal nem olyan régen 2010 elején a Tokaj Reneszánsz budapesti évjárat bemutatóján találkoztam. Egy 2007-es Krakkó Furmint volt és egy 4 p. aszú volt az asztalon. Mellette egy kupac kép a dűlőkről és Márta kedvessége, lelkesedése. A borokról mára csak érzések maradtak. Legfőképpen az, hogy olyan jellegű bor van a pohárban, amit más nem csinál a borvidéken. Benne volt a körte, alma, az ásvány. Mögötte mélység, a régi iskola finom rusztikussága. A pirított magvak ereje. A bor azóta is szépen fejlődik. Mára egy igazi érett furmint lett belőle, de megmaradt benne a beérett gyümölcs, nemcsak a „tokaji” ízek. Aztán jött a folytatás a 2009-es Krakkó, amely igen magasra tette a lécet. A Furmint Februáron volt az utolsó élményem a borról. Klasszikus reszelt alma, menta, ánizs és szép sárgabarack. Mély, összetett illat. Helyén lévő szép savak, a többi alkotóelem sem túlzó. Intenzív íz, hosszú lecsengéssel, tömény, fiatal sárgabarack, körte, kő és egy kis üdítő fanyarság. Ugyanitt ittam a 2006 Höldvölgyi Furmintot is. Ez már egy érettebb tétel, kifejezetten buja illatokkal. Itt is van reszelt alma, mellette aszalt sárgabarack, töppedt jegyek. 6 év után is fickós a bor és erőteljes, masszív struktúrájú bor, amely ételért kiállt. Íze még mindig gyümölcsös, sok almával és körtével. Több tételüket is kóstoltam, de nem fárasztok senkit több leírással, inkább kóstolják meg, nem fognak csalódni. Többször volt alkalmam együtt kóstolni Stefánnal, az egyik gyermekkel, akihez tartozik a biodinamika és kereskedelem. Testvére Benjamin is a pincében dolgozik az értékesítésben. Stefan egy hatalmas karakter, lendület, kellően örült és mindig mosolyog. Kicsit túlpörög, de lehet követni. Stefan különben Juniboros, ezért a DiVino-ban mindig található a borukból. Wille-Baumkauff Márta, mint a Tokaji Borbarátnők tagja komoly társadalmi munkát végez a borvidéken.

Szeretném tájékoztatni kedves olvasóimat, hogy magánjellegű okok miatt a következő két hétben a blog szabadságra vonul. Ha valami gyászos katasztrófa nem történik a Vince-ről biztosan jelentkezem.

Gondolkodtam egy ideig, hogy írjak-e valamit a rendezvényről és ha igen mit? Mivel régi, kedves viszony fűz a Borjour-hoz az, hogy igen egyértelmű volt. Úgyhogy most jöjjön, ami eszembe jut egy kicsit csapongva.

A rendezvény szépen „kirúgta” ráncait. Egyenesbe került minden. Elfogadható mennyiségű ember, szellősen és volt minden, ami egy kulturált borkóstoláshoz szükséges.

Egy dolog volt, ami általában az összes magyarországi borrendezvényen probléma – vesszőparipám - az ennivaló. Az itt biztosított étel ehető volt, bár nem túl sok fantáziáról tanúskodott, némi műínyenc felhanggal vegyítve. Ez még nem lett volna oly nagy probléma, ha nem lett volna mocskosul drága. 1450 Ft nagyjából két evőkanál mennyiségű krémért, 3 szelet bagettel arcpirítóan drága. Ennek a tálnak a maximum előállítási költsége, mindennel együtt 400 Ft, a sajttál sem ért 800 Ft-nál többet. A mangalicás cuccról nem tudok mit mondani, mert nem kóstoltam, de mennyiség alapján a kezdődő alkoholos hangulaton nem sokat segített. Ezen nem csak a Borjournak kell még javítani, hanem más rendezvénynek is. Szerencsére ez csak 5 percig okozott szomorúságot nekem, előtte és utána minden tökéletesen rendben volt. Sőt, dicséretes volt a kellő mennyiségű víz biztosítása.

Picit a borokról, a borászatokról. Szerencsére nem csak azok a borászatok voltak itt, akik minden komolyabb rendezvényen ott szoktak lenni, picit kevesebb ilyen volt. Sokkal több volt a rendszeres borfogyasztók között ismert név, illetve az aránylag ismeretlen név is.

A közönség becsületére legyen mondva, hogy mindenkit ostromoltak lelkesen. A „húzónevek” előtt mindig nagy tömeg volt, de a többiek sem unatkoztak. Talán volt egy-két népszerűtlen, de lehet, hogy az nem véletlen, mert engem sem lökdösött oda semmi és meg sem tudom már mondani, hogy kik voltak.

Sajnos nincs új a nap alatt. Az újonnan megjelent, első-másod éves borászatok semmi izgalmasat nem tudtak nekem mutatni ezen a délutánon. Látszik, hogy szenvedély, elszántság van bőven, tudás és tapasztalat kicsit kevesebb. Rendben lévő borok voltak ezek, semmi hibájuk, csak 12 egy tucat. Bízom bennük, de félek, hogy ez kevés lesz a szép és napos jövőhöz. Nehéz szakma a borászat. Akit érdekel, hogy kikre gondoltam azok írjanak és meglevelezzük magában.

Amit egy picit hiányoltam az néhány nagy név, persze Ők mindenütt ott vannak, de azért mégis ez nagy rendezvény. Leginkább Sopront éreztem hiányosnak. Illetve valami újdonságot, amit nem nagyon találtam. Mindenki a régi bevált borokat hozta. Kóstoltam volna szívesen több 2011-es bort.

Ezek csak olyan kis ötletek és elsősorban a borászoknak, nem a rendezőknek, de remélem Ők is tudnak nyomást gyakorolni.

Köszi Adri, Gábor, Sebi, Szilvi, Tamás! Remélem nem hagytam ki senkit.