A befejező rész Szecskő Tamásról és Karner Gáborról, a másik két Tőkésről szól.

Az utóbbi időben talán Szecskő Tamásról beszéltek a legtöbbet. Elsősorban '08 és '09 Szürkebarát illetve a '09 és '10 Zöldveltelin okán.

Karner Gábor esetében a kékfrankos rázta meg egy kicsit a magyar vörösborok világát a Vitézföldi dűlő '07-es és '08-as tételével.

Ezeket a borokat is kóstoltam a Curia vendéglőben a december elején megtartott bemutatón. Mint már Losonci Bálintnál megjegyeztem, hogy mekkora mázlisták, hogy a lehető legjobb rajongótáboruk van. A két részletben megtartott buli második részén, „nem szakmai” szakaszában több mint száz, szemmel láthatólag jó anyagi körülmények között lévő fiatal kóstolta a borokat. Őket szeretné mindenki magának.

Megmondom őszintén a felhozatalból leginkább Karner Gábor 5 évjárat kékfrankosa érdekelt leginkább. Ez a tökéletes lehetőség végignézni a fejlődést, az évjáratok jellemzőit és egyéb ilyen nagyszerű, borokoskodó dolgokat megcsinálni.

De kezdjük a két Szecskő Zöldveltelinivel. Az illata határozott, az ízlésemnek kicsit behízelgő, a 2010-es mintha némi töppedt szemet is tartalmazna. Nagyon virágos, gyümölcsös komplex illat. Mindkettő igen savhangsúlyos bor, határozott alkoholokkal és komoly testtel. Ízében viszont a zöldes jegyek köszönnek vissza. Én nem tudtam értük olyan nagyon rajongani, mint sokan mások. Bár ez rám ritkán jellemző, hogy azért tudok rajongani, amiért mindenki oda van, meg vissza. A két szürkebarát is igen erőteljes, komoly struktúrájú, férfias bor. Rendben lévő szerkezet, de megint az ízlésem szerint túl sok a bor, főleg a 2008-as. Edzett fogyasztóknak ajánlom ezt a négy bort, de nem kell „vájtnyelvűnek” lenni hozzá. Talán nem teljesen pozitív kicsengésű ítélet ellenére, nagyon becsülőm és szeretem, amit Tamás csinál.

Karner Gáborra pedig felnézzek. Minden áldott nap Veresegyházáról megy a Szűcsiben lévő szőlőbe dolgozni. Ez napi több, mint 100 km és 2 óra kocsikázás. Abban biztos vagyok, hogy az Ő Vitézföldi kékfrankosai egy kicsit felrázták a magyar vörösboros világot, a 2008-as évjáratnak ott lenne a helye a legfontosabb magyar éttermek borlapján.

Beszéljünk hát ezekről is egy cseppet.

A 2011-es hordóminta, még seprőn volt. Így illatában elsősorban az élesztő, majd lassan megnyílik pici, fanyar meggyel, klasszikus puha kékfrankos illatokkal. Szerkezete feszes, de mégis barátságos, nagyon szép tanninal, amit remélem nem ront el a fahasználat.

A 2009-es is lassan mutatja meg magát, nagyon mély illat, rengeteg cseresznyével, kicsit korosodó hatással. Sok sava van, alkoholban sincs hiány, tanninja a kékfrankosoknál megszokottnál picit több, fiatal. Intenzív gyümölcsös íz, némi sóval, hosszú, kicsit egyenes bor.

2008-as volt a csúcs. Tömény ásvány, sok cseresznye, pici istálló, komplex illatokkal. Nagyon fiatal bor még. Mindenből van benne bőven, sav is, tannin is, alkohol nem, szép egyensúly. Íze is rengeteg fiatal gyümölcsöt rejteget. A kékfrankosnak valami egészen új iránya ez a bor.

A 2007-es is szétfeszítette a kékfrankos prekoncepciókat. Sokkal inkább valamelyik bordeaux-i fajtára mutat. Kezdi átvenni a gyümölcs helyét az intenzív feketcsokoládé, némi gomba, aszalt feketecseresznye és egy kanálnyi kő. A bor szerkezete, ami igazán talányos. A kékfrankos savait és testét hozza, de mellette egy olyan komoly szőlőből származó tannin, ami inkább egy cabernet-ra jellemző. Picit tekintélyt parancsoló a csersav, ízlés kérdése. Nem egy populáris bor. Ízét az aszalt gyümölcsök határozzák meg, egy kis sóval. A fejlődési potenciál kérdéses, de ezen a szinten sokáig megmarad. A 2006-os magán hordozza az első évjáratok jegyeit. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy elég könnyed, nem túl izgalmas ízhatású bor. Szerkezete közepes nagyságú, a kékfrankos jellemző jegyeivel. Lendületes savak, nem túl nagy test és a tannin is igen barátságos. Aromatikáján érződik már a kor, sok aszalt gyümölcs van benne.

Ajánlom a három fiút mindenki figyelmébe, tessék boraikból bespejzólni (Bortársaság, Pinceáron), mert pár év és nagyon drága lesz.