Még csak áprilist írunk, de már a harmadik pince jelentette be komoly hírveréssel, megjelenésének változását, újragondolását. A Vida Családi Borbirtok, és a Villa Tolnay után, most a Mátra egyik nagybirtoka, a Nagygombos Borászat mutatta be az új formákat, és egy új borcsaládot.

A birtok központja Nagygomboson található, és 2009 óta a Barta család tulajdonában van, ám története, a XVIII. százada közepére nyúlik vissza. A 90 hektáros borászat szakmai munkáját egy családtag, Barta Anna vezeti. Ez a Barta család, ugyanaz, akiknek Mádon és az Öreg-Királyban végzett munkáját már jól ismerjük.

A birtokközpontot jelentő kastélyt és egyben a borászatot Grassalkovich Antal alapította 1744-ben. Grassalkovich ebben az időben az uralkodó ménesi, és tokaji birtokainak volt igazgatója, így nem csoda, hogy a Mátrában is fontos szerepet kapott, a szőlészet. Később a Deutsch család veszi szárnyai alá a birtokot. Az 1900-as évek elején, a család legismertebb tagja, Hatvany Lajos, a Nyugat alapítója, mecénás, irodalomtörténész, nagy figyelmet fordít Nagygombosra, ahol sok korabeli költő is előszeretettel fordult meg. 1999-ben Gál Tibor, az egri zseni vásárolja meg a birtokot, és kezdi meg a felújítást, és a palackozza az első borokat. Halálát követő rövid csend után, 2009-ben kerül jelenlegi tulajdonosaihoz a borászat. A felújítás, korszerűsítés most is tart. Folyamatos a szőlő pótlása, cserélése, új fajták telepítése. Megújult a kastély, ami most a vendégfogadás feladatait látja el. A nagyon közeli jövőben ugyanide kerül be a teljes feldolgozás is.

A Nagygombos Borászat rozé specialista. Most sokan legyintenek, hogy jó akkor ez nem is érdekel. Ne tegyék, mert itt valami egészen másról van szó. Egyrészt, mint fő termék, erre összpontosul a figyelem. A többi rozét készítő pincénél ez nem jellemző, maximum egy-egy tétel esetében, mivel ott ez csak kiegészítő, forgótökét biztosító termék.

A fajtaösszetétel megfelelő rozé alapanyagnak, teljes érésben történik a szedés, a szőlészkedés természetbarát módon történik. Van idő a munkára, nem sietnek a borral, nincs korai piacra kerülés. Ez azt jelenti, hogy a 2018-as rozék esetében, csak most 2019. április elején történt meg. Érlelhető, vörösboros hatású rozék kerültek a palackba.

A fajtaösszetétel megfelelő rozé alapanyagnak, teljes érésben történik a szedés, a szőlészkedés természetbarát módon történik. Van idő a munkára, nem sietnek a borral, nincs korai piacra kerülés. Ez azt jelenti, hogy a 2018-as rozék, csak most 2019. április elején történt meg. Érlelhető, vörösboros hatású rozék kerültek a palackba.

A név kötelez, mondhatnánk, és valóban így is van, hiszen már Gál Tibor palackjain is megjelent a gomb motívum. Ezen az új arculat, ami a weboldalt is érinti, tervezője Laki Eszter sem változtatott, csak kevésbé tette hangsúlyossá. Laki Eszter komoly tapasztalattal rendelkezik a vendéglátás, borászatok, prémium élelmiszerek körében. Sok helyre tervezett étlapokat, arculatot, címkét, csomagolást.

Letisztult formák, élénk, határozott színek jelenek meg, a címkén. Jelen van a gomb is, de elsősorban, a négy gomblyuk, ami mondhatni, a birtok új logója lett. A négy lyuk, mint négy pont, a csavarzár tetején is egészen jól mutat.

Az alapborok, rozék mellett megjelenik, a kiemelt tételeket tartalmazó, Barta Anna sorozat, ami egy klasszikusabb, elegánsabb címkével van felruházva. Ezeken megjelenik a birtok leggyakoribb madara, az erdei pinty. A pinty választása hordoz további mondanivalót, Barta Anna és édesapja, Barta Károly kapcsolatáról. Az erdei pinty mindig az apától tanulja meg a füttye egyedi dallamát, és ezt viszi tovább egész életében. A Barta Anna sorozatban jelenleg, a Gamay Noir Rosé és a 2017-es Bogyókák Cabernet Franc található.

Kóstolt tételek:

Játékos Rosé 2018 (merlot, zweigelt): határozott színű, íz és illatvilágú bor. Jó savakkal, sok-sok piros bogyós gyümölccsel. Tartalmas, jó ívású bor. Nem csak nyáron.

Kékfrankos Rosé 2018: nem a lerágott csontnak számító, halvány kékfrankos rozé. Ahogyan színe, úgy aromája sem halovány. Szerkezetében is fajtajelleges, úgy ízében, s illatában is az. Sok meggy, cseresznye, lendület, feszesség.

Gamay Noir Rosé 2018: itthon kevésbé ismert gamay noir fajtából készült. Fele reduktív, másik fele hordós, battonages technológiával. Beléptünk a vörösborok világába. Málna, eper, krémesség, komoly beltartalom, kifejező aromatika. Egyértelműen siller.

Bogyókák 2017 Cabernet Franc: szén-dioxidos macerációval készült. Kiemelkednek a fajta jegyei: szilva, fűszerek, elegancia. Jó lendület, jó beltartalom. Komoly mátrai vörösbor.

A képek saját fotók, még ha el is fordultak!

A történt nem ismeretlen a borrajongók körében. Phillip Oser 2002-ben első látásra szerelembe esik. A Csobánc, a Balaton varázsolta el. Megvásárolta és felújította, Tolnay Klári színésznő villáját. Megalapította a pincét, amelynek nevében is megtartotta a művésznő emlékezetét, ha már akiknek dolga lenne, nem teszik. Aztán hip-hop el is telt 14 évjárat. Nagy Laci birtokigazgató, vincellér és Phillip Oser közös munkájából igen sok szép emléket őrzök, chardonnay, zöldveltelini, olaszrizling és pinot noir képében.

Balról jobbra: Phillip Oser, Nagy László és Nádasi András (saját fotó)

A minőség mindig megbízható volt, a színvonal évről évre emelkedett, ahogyan a szőlőterület is, mostanra már 20 hektáron dolgoznak. Lefinomultak az elképzelése, a borvidék, a fajták és a technológia szépen összesimult.

A borok minősége, a tételek egyéniségei, és persze a palackozott mennyiség lehetővé és szükségessé tette, hogy a 2017-es évjárat már új, egységes, letisztult és könnyen értelmezhető címkével kerüljenek a polcokra.

Itt még nem sejtettünk semmit (saját fotó)

Miben áll az új címke varázsa, mi történt a pincében az elmúlt egy évben, erről meséltek a birtok urai Phillip és Laci, a Kóstolom Borbárban tartott sajtótájékoztatón és kóstolón.

Teljes a kép (saját fotó)

Ahogy a képeken is látszik a címke fehér, tiszta, egyértelmű, semmi kuszaság, egyénieskedés. Ilyenek a borok is, alacsony alkohol, savra koncentrál, fontos a finesz, és a termőhely egyértelmű jegyei. Ez a burgundiai stílus, erre reflektál a címke is, amely sokban hasonlatos francia társaihoz. Ez persze nem a véletlen műve, mindig ez volt a határozott cél a borokban, az új forma így adta magát. Az információk is egyértelműek. Először is a csillagok. 1 csillag az alapborok világa, címkén a fajta van kiemelve. 1 csillagos bor mindig lesz, minden évjáratban és már most szabály, hogy a sauvignon blanc csak itt jelenhet meg. Akik ismerik a pince eddigi munkáját azoknak úgy egyszerűbb, hogy az 1 csillag veszi át Tavasz helyét. A 2 csillagos borok a házasítások világa. Itt a fantázia név a hangsúlyos, mint például a Tenger. A 3 csillag pedig a csúcs, a legjobb területekről, dűlőkről, a legjobb Stockinger hordókból. Itt pedig a termőhely, jelen esetben a Csobáncz, így régiesen van a fő helyen, alatta pedig a fajta és a dűlő, egy picit kisebb hangsúllyal. A pince nevébe került pajzson, a székhely Gyulakeszi betűi olvashatók. A pontot az i betűre, a puha viaszból készült kapszulák teszik fel. A fehérborokhoz fehér, a vöröshöz vörös. A puha viaszt könnyű leválasztani a palackról, nem törik, nem morzsálódik, és elegáns. Fontos, hogy ez a zárási mód hermetikus, elzárja levegőtől a dugót. Ezért aki hosszabb tárolásra vesz, az új Villa Tolnay borokból, akkor szedje le viasz tetejét, így biztosítva a mikrooxidációt.

A színvonal fenntartásához, emeléséhez új pince kellett. 2018-ban 13 000 m3 földet dolgoztak fel, hogy elkészüljön a legnagyobb részt, a föld alatt található 700 nm2 pince. A felszínen, a villa közelében a feldolgozó üzem található, ahonnan a gravitáció segítségével jut le a föld alatti érlelőbe, a must. Akár 200 000 palack elhelyezésre is van lehetőség. A pincéről mesélve úgy láttam mindkét úr mosolyából, hogy az új pince minden igényt kielégít. Teljesült egy régi álom is, a saját palackozó kiépítésével. Az új pince hivatalos átadása, bemutatkozása húsvétkor lesz. Erről is be fogok számolni, amikor eljön az ideje. A „régi” villaépületben változatlanul folyik a vendéglátás. Megújul az étlap, amin a melegkonyha kisebb szerepet kap. Fontosabb a helyi termékek, sajtok, húsárúk, pékárúk és zöldségek megjelenítése, népszerűesítése. Jelszó a helyi képességek megmutatása.

Nem szomjaztunk (saját fotó)

Persze borokat is kóstolunk, legfőképpen a kiemelkedő, 2017-es évből. Ha a gyönyörű táj, a friss levegő, a megújult pince nem elegendő, akkor a borokért mindenképpen érdemes idelátogatni.

Üdvözletként egy 2016-os Panoráma Olaszrizlinget kaptunk. Majd a folytatás az új évjárat borai: Zöldveltelini Panoráma (3*), Tenger (2*) chardonnay 50%+olaszrizling+rajnai rizling+zöldveltelini, Chardonnay (3*), Cabernet Franc szűretlen (3*).

Véleményem szerint a chardonnay és a franc, a Villa Tolnay ikonikus borává fogja kinőni magát, ha hagyunk nekik elég időt.

Abasár, korában Saár története egykorú Magyarország történetével. A honfoglalástól kezdve fontos, királyadó település. Az Aba nemzetség szálláshelye, Aba Sámuel, harmadik királyunk szülőföldje, akinek emlékezete még most is fontos része, a város önmeghatározásának.

Ahogyan a szőlő és a bor, ami mindig is jelen volt a helyiek életében, sőt a 19. században ez volt a legjelentősebb megélhetési forrás.

A mátrai borvidéken járunk, Gyöngyöstől 8 kilométerre, északra, a Sár-hegy lábánál és oldalán, a Bene patak partján. Az 500 méter magas Sár-hegyen van – Nagy-Eged után - hazánk második, legmagasabb szőlőterülete. Fő jelképe, a Szent Anna kápolna. A Sár-hegy vulkánikus eredetű. Andezit, andezittufa, riolittufa alapú, rajta lősz, majd végül változatos erődtalaj. A talaj mellett, a jó vízellátottsága, a gazdag nővény és állatvilága, az állandó szélmozgás teszi a borvidék és az ország egyik legkiválóbb, bár most eldugottan dolgozó, szőlőtermő területévé.

Mátrai borvidék igen jelentős része, még mindig nagyüzemi borkészítését szolgálja ki szőlőivel. Ennek is köszönhetően, előszeretettel hívják a Mátrát, a könnyű, gyümölcsös, reduktív borok hazájának. Sok forradalmár társával együtt harcol ez ellen Major Levente (Levente Pince), a szőlőben, a pincében, és a kóstolókon végzett munkájával.

Leventéről első pillantásra egy viking jut eszembe. Hosszú, vörös szakáll és haj, széles váll, határozott, öles léptek. Még ha van is benne északi vér, akkor sem a harcias, csatabárdot lóbáló, kalózkodó vonal, sokkal inkább a bátor felfedező, és mesemondó.

A története, legalábbis, ahogyan ő elmesélte, sok szempontból tipikus. A családnak mindig volt szőlője, mindig foglalkozott borral, de Leventét nem nagyon hozta lázba. Egyházi bentlakásos iskolába járt, ahol az igen rövidre szabott kimenők során a minőség helyett, a mennyiség volt a fontos. Csak később egyetemista korában gondolkodott el azon, hogy a minőségi italok fogyasztására kellene koncentrálni, és ha már ezt nem könnyű beszerezni, akkor készíteni kellene. Tudta, hogy szülőföldjén kiváló borokra van lehetőség, érdemes lenne otthon próbálkozni.

A Kertészeti Egyetemet nem nagyon értette, mert ott is a nagyüzemi munkamódszerek megtanítása volt a fontos, és tudta, hogy ez nem az ő útja. Az övé az a gazdálkodás, borkészítés, ami a lehető legnagyobb harmóniában van a természettel. A kóstoló végére kitisztult, hogy minden körülötte lévő dolgoknak ez a vezére, a harmónia, na meg a vidámság. Legyen ez a borászat, vagy a helyi iskolában végzett gyermeknevelői, közösségi munka.

Mielőtt azt gondolná bárki, hogy ez valami fizetett hirdetéses írás, de nem az, befejezem Levente dicséretét, akiben tényleg egy nagyszerű embert ismerhetem meg, és térjünk át egy kicsit a szakmára.

Levente borok (készítette: Gonda György)

Kb. három hektáron dolgoznak: olaszrizling, rajnai rizling, kékfrankos, Irsai Olivér. Fő irány a szőlőben az irsai tőkék felszámolása, és régi magyar fajták betelepítése. A területek több dűlőben találhatók, kisebb területen, idős tőkéken. A hozamkorlátozás igen nagy, jóval kiló alatt/tőke. Felszívódó szerek természetesen szóba sem jöhetnek, egyéb organikus védőszerek is csak alig. Lehet is látni, mert Levente szőlői közel sem olyan haragos zöldek, mint a hegyen sok másik sor. Sokkal nagyobb hangsúly van a zöldmunkán, a megfelelően védő és légmozgást engedő lombozat kialakításán. A talajtakaró természetes állapotát fenntartják, és ha jönnek a vadak az sem olyan nagy baj. Ha már elvettük tőlük a természetes élőhelyüket, akkor ennyit jár nekik! – mondja Levente.

Az első hivatalos évjáratuk a 2012-es volt, de 2005 óta készít Levente bort, saját célokra. A pincében folyamatosan 11 C a hőmérséklet. Ezért nincs zajos, csak lassú akár 8 hónapig is eltartó spontán erjedés. 48 órás mustülepítés történik minden tétel esetében. Egyre több bor kerül teljesen szűretlenül a palackba. Ennek ellenére minden kóstolt tétel tökéletesen tiszta volt. A kénezés is nagyon alacsony, komoly törekvés van a 0 szám elérésére. Egyes tételeknél alkalmaz battonage technológiát.

A kezdet egy 2016-os Irsai Olivér volt. Mint esett róla szó Leventének nem kedvence ez a fajta, és nem is készített belőle reduktív tételt. Úgy gondolja, hogy könnyű, illatos bort bárki tud készíteni, csak egy-két csepp fiolás csoda kell hozzá, és nem tudás, munka, tapasztalat. Ezért az irsai kis hordóba került, és naponta felkavarta valaki, a seprőt. Hát egy kicsit más volt, mint amit a fajtától megszoktuk, de az erőteljes szőlős, gyümölcsös ízeket így is csak mérsékelni sikerült.

Sokkal többet érdemes beszélni az olaszrizlingekről és a kékfrankosokról.

A Szentanna és a Júdás 2015-ből, testvérek. Ritkás, aprófürtű klónokkal dolgozik, hasonlóképpen, mint Karner Gábor Szücsiben, vagy a Kasnyik Pince, a Felvidéken. 60 éves tökékről jött a szőlő, héjon áztatás, 1 éves erjedés, majd félév hordó és félév tartály. Ennek a klónnak sokkal nagyobb a beltartalma, testesebb olaszrizlinget ad, és sokkal jobban gyűjti a savakat. Ezeket érezni a borban is. A legtöbb olaszrizlinghez képest sokkal gyümölcsösebb, határozottabb karakterű. A Júdás tökéletes ugyanez a bor, csak szűretlenül került palackba. A nevét onnan kapta, hogy az első szűretlen tétel, így kérdés volt, hogy a bor elárulja-e vagy sem gazdáját. Még vibrálóbb, élénkebb, sokkal több benne az alma, körte aromatika, mint a Szentannában.

A szintén 2015-ös Saár és Barabás is ugyanilyen alapon testvérek, csak ezek a borok más területről származnak és más klónból. Battonage eljárás segítségével készültek, és ezek is kiváló tételek, bőven 5 csillagos kategória.

Az est fehérbor mindenképpen a 2014-es Szentanna olaszrizling volt. Ugyanaz a terület, ugyanaz a klón, mint a 2015-ös bornál. A bort még izgalmasabbá teszi az évjárat adta hűvösebb, feszesebb karakter, kis zöldfűszeres illatjegyek és citrusok. Csopaki kódexborok között lenne a helye.

A 2015-ös rajnai rizling is szép tétel volt, de még annyira nem egyértelműen Levente bor, mint az olaszrizlingek. Enyhe maradékcukorral fűszerezett, fajtajelleges, virágos, kicsit mézes rajnai.

A folytatásban jött négy, szemtelenül gyönyörű kékfrankos. Mátrai kékfrankosok, gyümölcsös, élénk, hűvösebb aromavilág, a hordós jegyek csak simogatnak.

Miután Levente elmesélte, hogy a 2014-es évjárat 1 hónapot volt héjon, a 2013-as pedig 2,5 évet töltött nagyhordóban, tette fel magának hangosan, a címben szereplő kérdést: Lehet, hogy fullban nyomom a kretént?

Nem gondolnám, mivel a borok nagyon is rendben vannak. Inkább azt mondom, hogy a szokatlant, a járatlant taposod, Levente.

A 2014-es évjáratnak még idő kell, ez egy türelmes bor, nagy alapanyag, fiatal, nagy energiával. Inkább válasszák most a 2013-ast, ami még mindig tele van piros bogyós gyümölcsökkel, gazdag aromájú, vibráló, imádnivaló bor, sokáig lesz még a csúcson. A 2012-es is ott van, de már lekerekedett, megnyugodott. Igazi nagy, érett kékfrankos, egy a fajtának tökéletes évjáratból.

Az este zárásai a cukor tartalmú olaszrizlingek voltak, segítve a kötetlen, elmélyült beszélgetést. Szépek voltak, kedvesek, gyümölcsösek, fűszeresek, jól illetek a sorba, és megmutatták, hogy az olaszrizlingnek nagyon széles a lehetősége.

Levente borokat nem lehet kapni minden boltban, egy kicsit keresni kell, vagy legjobb, ha hívják a weboldalon található számokat http://www.leventewine.hu/

Ám itt még inkább meg kell jegyezni, és ki kell emelni, hogy Major Levente borai, a magyar borok legkiválóbbjai közé tartoznak, és a csúcsgasztrónomiában is megtalálták a helyüket, de igazán Levente közreműködésével érdemes kóstolni.

Az északi part mindenképpen fehér, a déli inkább vörös, néhol fehérrel pettyezve. Már, ha a borról beszélünk. Máskülönben kéktől, a zöldön át a haragos szürkéig, vagy éppen aranyban pompázó.

Decemberen tartották a IV. Vörös Balaton kóstolót, a Jásdi Borteraszon. Balatoni vörösborokat vonultatott fel az esemény, Jásdi István szubjektív válogatása alapján meghívott pincészetektől. Vendéglátónk jó ízlése garantálta a minőséget, és azt, hogy egy széles áttekintést kapunk, elsősorban Észak-Balaton vörösboraiból.

A két part mai felosztása, az 1890-es években pusztító filoxéra járvány után alakult ki. Előtte az északi part is sokkal vegyesebb képet mutatott, jelentősen nagyobb volt a vörösborok aránya, például a kadarkáé. Jelenleg a déli parton hangsúlyosabb szerepet kap a kékszőlő, a fehérekhez és az északi parthoz képest is. A somogyi dombság meleg klímája, a homokos, löszös, változóan agyagos talaj tökéletesen alkalmas, a legtöbb kékszőlő fajta beérlelésére. Választékban hangsúlyosak a francia világfajták, bár sauvignon teljes érettségének elérése itt sem mindig sikerül, viszont a merlot már akár túl is tud érni.

Az északi part vegyesebb képet mutat. Még mindig és elég sokáig fehérboros vidéken járunk, legyen az Füred-Csopak, Balaton-felvidék vagy Badacsony. A bonyolult földrajzi viszonyok, a tótól való távolság, a dombok és hegyek által kialakított mikroklímák jelentősen befolyásolják a lehetőségeket, a megfelelő fajták kiválasztását. A kékszőlős területek újratelepítését nehezíti, hogy az erre legalkalmasabb, déli fekvésű, vízre néző területek nyaralókkal beépítettek. Ezért például a tihanyi részről származó vörösborok, messze nem első osztályú dűlők terméseiből készülnek. Ennek fényében fel lehet tenni a kérdést, hogy mire lehetne képes Észak-Balaton vörösborban, ha arra legalkalmasabb területek rendelkezésre állnának? De a nyaraló vagy szőlő, természet vagy infrastruktúra kérdésében én sem szeretnék döntőbíró lenni.

Füred-Csopak borvidéken a kékfrankos látszik, a legnépszerűbbnek. Szépen és savban gazdagon tud beérni, intenzív, piros bogyós gyümölcsökkel, mély összetett karakterrel, jó ásványokkal. Bár a kóstolási élmények alapján, a sav könnyen lehet egy kicsit merészebb a kelleténél. De hát ez nehéz ügy, mert itt sem akkor szüretelnek, amikor kész a szőlő, hanem amikor van munkás. A Guden Kisbirtok és a Jásdi Pince 2017-es kékfrankosai az első esetre jó példák, míg a Homola vagy a Szent Donát borai sokkal savhangsúlyosabbak. Kérdés, hogy ez jót tesz-e az érlelésnek, meghosszabbítja a borok életét.

Békés hangulatkép (saját fotó)

A kékfrankos dominancia ellenére, a borvidék legismertebb vörösbora, a Jásdi Pince Ranoldere, ami tisztán siralomvágói cabernet francból készül. A most kóstolt 2015-ös évjárat is hozza a megszokott minőséget. Ez nem véletlen, mert az észak-balatoni területeknek kimondottan jól áll, a cabernet franc. Legalább olyan jól, mint Villánynak, sőt talán jobban is. Abból a szempontból biztosan, hogy itt a franc fajtajelleges eleganciájára, hűvösebb illatkarakterére kerül a hangsúly. Az itteni térhódításban biztosan sokat segít a fajta kisebb hőigénye is. Szép volt a Figula Pince 2016-os évjáratos tétele. A nyár folyamán kóstoltam gyönyörű franc-t, a 2HA és a Sabar birtokokról, Badacsonyból. Villa Tolnay is dolgozik ezzel a fajtával, illetve Pállfyék vörös Birtokborának is részét képezi.

Villa Tolnay megújult címkéi (saját fotói)

Véleményem szerint ez a két fajta, aminek leginkább látszik a helye az Észak-Balaton mentén, és most délről azért gondolkodom kevesebbet, mert ott már kialakult a viszonyok, a fajtaválaszték, a technológiák. S mint látható a kiállítók névsorából, hogy Jásdi István választása is inkább az északi barátokra esett.

Persze bizonyított már többször is a merlot, shiraz, vagy a cabernet sauvignon, de ezeknek a fajtáknak a helye szerintem nem csak itt, hanem az egész országban kérdéses. Ahogyan a pinot noir élete sem egyszerű, még akkor sem, ha például János von Beöthy, Villa Tolnay vagy most nem kiállító Válibor tételei már többször megmutatták magukat. Arról nem is beszélve, hogy egy csopaki mivel fog kikandikálni, a nagy magyar kékfrankos tengerből?

Azt gondolom, hogy az észak-balatoni vörösborokat egyelőre érdemes kísérletként, tapogatózásként felfogni. Készüljön, hiszen a borvidékek egyértelműen alkalmasak, a mai igényeknek megfelelő vörösborokat készíteni, és van is rá igény. Azért a hangsúly még nagyon sokáig a fehérborokon lesz, de az ezen a délutánon kóstolt vörösek elmondták, hogy milyen sokoldalú a borvidék, gyakorlatilag bármire képes, ha jó kezekbe kerül. Az azért fontos, hogy a lentebb felsorolt kiállító borászatok mindenképpen a magas minőséget képviselik. Ennyire azért nem szép a helyzet, legyünk kísérletezőek, de nem várjuk minden észak-balatoni vöröstől csodákat.

Kiállító borászatok:

Jásdi Pince, Guden Kisbirtok, Figula Pincészet, Szent Donát Birtok, Villa Tolnay Bor- és Vendégház, Homola Pincészet, Kislaki-Légli Géza, 2HA Szőlőbirtok és Pincészet, Petrányi Pince, Janos von Beöthy Pince, Káli Kövek, Garamvári Szőlőbirtok, Pálffy Szőlőbirtok

Megörökölni valamit, komoly felelősség. Főleg akkor, ha nemcsak egy kézzel fogható, pénzben kifejezhető, értékkel rendelkező tárgyat, hanem egy szellemiséget, gondolkodásmódot és egy fényesen csengő nevet öröklünk meg. Még nehezebb a helyzet, ha ezt az örökséget, ami nem is az, a szó szoros értelmében magunk akartuk, vállaltuk és fizetünk is érte.

De hogy érthető legyen minden! A Somló-hegy modern kori, negyed évszázados történetek vezéralakja, emblematikus borásza, az idén 91 éves Fekete Béla bácsi és élete társa, Bori néni. Béla bácsi nyugdíjba vonulása utána kezdett neki igazán a borkészítésnek, kicsiny pincéjében, hektárnyi szőlőjéről. Igazi autodidakta borász, a hegyen szerezte meg a tudást, saját és mások tapasztalása útján. Neve eggyé vált a minőséggel, a hosszan érlelt, nagy tartalmú borokkal, és a hárslevelűvel. Az idő múlása Béla bácsin és Bori nénin sem látszott meg, ahogy a boraikon sem nagyon.

De hát semmi sem tart örökké és végül 2014-ben tulajdonost, és egyben személyzetet is váltott a pince. Dölle Ákos, Riesz Gábor és Emmert György, három barát vette meg a birtokot vállalva, hogy a névvel együtt tovább viszi a szellemi örökséget, amit Béla bácsi átadott nekik, a pincekulccsal együtt. Sajnos Emmert György már nincsen közöttük, a helyét a borászati munkában Emmert Norman vette át. Az új tulajdonosok vállalták, hogy a pince neve marad, és a borhoz kapcsolódó gondolatok sem változnak, mert hiszen az egyformán gondolkodás hozta össze a régi, és az új gazdákat.

Riesz Gábor tulajdonos, értékesítési felelős és Emmert Norman borász mutatta be az általuk készített borokat, azzal a kéréssel, hogy hasonlítsuk össze Fekete Béla bácsi elérhető tételeivel. Feltéve a kérdést, megmaradt-e az örökség?

Balra Riesz Gábor, mellette Emmert Norman

A válasz nem egyértelmű, aranyközépút van, ahonnan még bármerre lehet kanyarodni. Elsősorban pince állapotában történtek változások. Nagyobb tisztaság, megújult hordópark, egy kis kóstoló tér is kialakításra került. Maradt a késői szüretelés, nem baj, ha van egy kis töppedtség, a szokványosnál hosszabb, nagyhordós érlelés. Amiben van változás, hogy bár maradt a hosszú érlelés, de közel sem olyan hosszú, mint Béla bácsi idején. Ő ezért meg is jegyezte a fiúknak, hogy kicsit hamariak. Emellett a pince történetében először készült cuvée is. Nem kizárt, hogy a hárslevelűről, az olaszrizlingre tevődik át a hangsúly, mivel ez a fajta mutatja meg legjobban a borvidéket. A jelenlegi 3 hektár, ami picit nőni fog, összetétele 45 % hárslevelű, 25 % olaszrizling, 15-15 % juhfark és furmint.

Pohárba került borok:

Nagy Somló Cuvée, Aranyhegy, 2016: Ez egy kicsit más, mert eddig nem volt a pincének házasítása. Olasz és juhfark. Jég miatt kevés lett, hogy fajtatisztaként jelenjenek meg, ezért készült ez a cuveé. Visszafogott illat. Pici édes, gyümölcske. Jó savak, jó test és alkohol. Tiszta karakter. Olasz a hangsúlyos az ízben, juhfark adja a savakat. Hosszú, fiatal bor. Lehetne komplexebb. Érik még, de nem lesz nagy a minőségi ugrás.

Chardonnay 2017: 225 literes hordó, 4 hónap. Oxidatív technológia. Meleg, édes gyümölcs illat, a hordó élénk. Bátor alkohol, ásvány, élénk és hosszú ízek, sok barack, alma, körte. Jelenleg hiányzik belőle a Somló. Újra kóstolni két év múlva.

2015 Juhfark Aranyhegy: 13,5 % alkohol, türkizcímkés. Hordóválogatás. Édes, késői szüret illat, aszalt sárgabarack, fanyarság, ásvány, szalonnás. Lassan kiugrik a pohárból, gazdag, fűszeres. Jó savak, komoly test, masszív, rusztikus, feszes bor, hosszú, komplex, férfias, hegy leve, nagyon somlói, mazsola, aszalványok. Izgalmas, komplex, fűszeres. Hosszú évek. Nagyon fiatal még mindig.

Eddig voltak azok a borok, amelyeket már az új tulajdonosok elképzelései alapján készültek, figyelve Béla bácsi tanácsaira. A folytatásban a régebbi borok következtek. A leírásból talán kiderül a különbség.

Olaszrizling, Aranyhegy, 2012: 13,5%, 2017-ben került palackba. Somló, virág, zöldes karakter, pici fülledtség. Visszafogott illat. Jó savak, érettség, csúcson, fajtajegyek nélkül, testes, hosszú. Gazdag kezdet, visszafogott vég. Pici tannin. Ásvány, csonthéjasok, mazsola, kesernye, aszalt barack.

Hárslevelű 2009, 13 %, 2014-es palackozás. Méz, lépesméz, fűszer, déligyümölcs, sárgadinnye. Jó egyensúly, tisztaság, érett hárs, elegancia, mez, hárs. Hosszú, érettség, aszalt barack, aszalt alma. Fanyarság. Izgalmas, összetett, fűszer.

Furmint 2013: Köves terület, öreg tőkék, kevés lehozatal. Késői szüretre való törekvés. Botritiszes jegyek uralják. Egyértelműen megmutatta, hogy száraz borban is lehet jó a botritisz, nem zavarja meg, nem bántja a bort. Kiváló, érett, oxidatív furmint.

Egyértelmű, hogy a pince hagyományai továbbra is élnek és fognak is még, jó darabig. Az igazi különbség a kezekben, és kezeket mozgató fejben van. Ahány ember, annyi gondolat és annyi bor. Hiába akarjuk tovább vinni elődünket, az nem fog sikerülni igazán sosem, mert mások vagyunk.

A helyszínt a Kóstolom csapata, a Kóstolom Borbárban biztosította. Régóta és ezer szállal kötődnek a Balaton Borrégióhoz, amelynek Somló is része. Elsősorban ennek az országrésznek a borait válogatták be kínálatukba. Jó ízléssel és hozzáértéssel dolgoznak, és ennek az estének az is célja volt, hogy eldönthessék mi kerüljön be a Fekete Pincétől. Jól választottak, lehet menni kiprobálni.

A bár és a csapat

Képeket a szerző, a kóstolón készítette.

Somló 563 hektárjával Magyarország legkisebb, eredetvédelmével rendelkező borvidéke. A hegy, az észak-balatoni tanúhegyek rokona, hasonló körülmények között jött létre, fő alkotóeleme a bazalt és módosulatai, nagy változatossággal. A kapcsolat széles körű a Balaton Borrégióval, amelyhez tartozik, sok esetben közösen is jelennek meg. A borvidék egyediségét adja, hogy szokatlan módon, a hegy északi oldalán is terem szőlő, mikroklímájának köszönhetően. A másik fontos jellemzője, hogy a terroir jegyek talán itt tudnak a legnagyobb hatással lenni a borokra. A somlói ásványos illat felismerését igen hamar meg lehet tanulni. Fehérboros vidéken járunk, ahol az olaszrizling, a hárslevelű, a furmint, a tramini és néhány kékszőlő fajta, mint a shiraz az elterjedt. A birtokszerkezet tagolt, általában 1-7 ha nagyságúak, de van néhány nagyobb területű gazdaság is. Az apróra tagolt és kusza tulajdonviszonyú szőlőterületek mellett a legnagyobb gond a hegyen, a víz hiánya. Ezek az alapok, amit mindenképpen érdemes tudni Somlóról.

A felkészültebbek, és odafigyelve olvasók feltehetik a kérdést, hogy a szőlőfajták felsorolásból miért maradt ki a hegy igazi hungarikuma a juhfark? Hát azért, mert a folytatásban csak róla lesz szó.

 Somló

Juhfark, a nászéjszakák bora, a fiúgyermek csináló fajta. A legenda, a Habsburg házhoz kapcsolódik, ahol már a XVIII. században előszeretettel fogyasztották a somlói bort, a juhfarkot. Hitték, hogy a somlói juhfark garantálja, a főúri családokban kiemelt fontosságú fiúgyermek nemzését. A statisztikai is alátámasztja a fiúszaporulat nagyságát, bár a helyiek szerint ez pusztán csak azért köszönhető a juhfarknak, mert mindenki ezt issza.

Komolyra fordítva a szót, juhfark Somló legelső fajtája, képességei szerint, a hegy királya. Nevét a juh farkára jellemző, kanyarral végződő fürtről kapta. Tömegtermelésben savas, jellegtelen bor készíthető belőle. Alacsony töketerhelés mellett, teljes érésben viszont jó testű, határozott és kellemes savszerkezetű, tüzes, gyümölcsös, szőlővirágos aromatikájú, jól érlelhető bort ad. Kiválóan mutatja a terroirt, és jól áll neki néhány gramm maradékcukor. Reduktívan is megjelenik, de igazi nagyságát hordós érlelés mellett, 4-5 éves korában kezdi megmutatni.

A somlói borvidék ismerői számára Spiegelberg Stephan azaz Spigi neve, az alapszókészlethez tartozik. A kevésbé felkészültek közül is sokan hallottak a magyar-német, kicsit örült fickóról, aki gregorián énekeket játszik le, hordóban lévő borainak.

Spiegelberg "Spigi" Stefán István

A juhfark és Spigi volt egy mesés kóstoló főszereplője, ahol a Spiegelberg Artisian Winery 2003-2017 között készült összes juhfarkot kóstolhattuk meg.

Spigi élete Berlin-Budapest-München vonalon zajlott, mielőtt 2007-ben véglegesen Somlóra költözött, ahova gyerekkori emlékei kötötték. A pince 1993-ban alakult, hobbiból. 2001-ben palackozták az első borukat. A birtok mérete 3000 négyzetméterről, az évek során 2 hektárra növekedett. A pincészethez egy kis vendéglátás is tartozik. (http://spiegelberg.hu/)

A szőlőt 2010 óta organikus módon műveli, az összes bor hordós, majd palackos érlelésen esik keresztül, általában lenyugodott, érett állapotukban kerülnek forgalomba.

A kóstolósorból jól lekövethető volt a magyarországi borízlés változása, a juhfark stílusának módosulása és a fajtához kapcsolódó tudás fejlődése. Kimaradt évjáratok 2006, 2007 és 2016. Itt az évjárat minősége nem engedte a borok készítése.

A 2003-as évjárat egyértelműen Stefán saját gondolatai, elképzelései szerint született meg. Hordós érlelés, almasav bontás, egyensúlyos bor, a somlói terroirra koncentrálva, gyümölcsösség előretolásával. A szakma részéről nem volt egyértelmű a fogadtatás. Látták a bor nagyságát, a fantáziát, de több savat követeltek, mondhatni hangsúlyosságot. Akkor ez volt az elfogadta juhfark és somlói stílus. A 2004-es és 2005-ös évjáratok ebben a szellemben készültek. Ezek az évjáratok is kiválóan tartják még magukat, de nem elegánsak, savtúltengés, nem divatos és nem is jó felfogásban készült borok voltak.

2008-as évtől visszatért az eredeti elképzelésekhez. Innentől kezdve a mai napig, a hangsúly az eleganciára, a kerek, barátságos savakra, gyümölcsösségre helyeződött át, megjelenik a battonage technológia. A koncepcióba beleférnek a gazdag virágos, fehér húsú gyümölcsös illatok. Szájban némi maradékcukor, sok déli gyümölcs, és egyértelmű, de nem tolakodó somlóiság. Innentől a borokat adó szőlő a Szent Ilona dűlőből származik. Tehát az alapok végi ugyanazok, az évjárati sajátságok változnak.

2008 tökéletes évjárat, csak színlé kerül a borba. Hosszú érési időszak, botritiszes szemekkel, pici maradékcukorral. Mazsola, aszalt barack, zöldfűszerek, kellemes ásványok. A belseje csupa nagy. Nagy test, nagy korty, picit nagy alkohol. A bor tökéletes állapotban van, a csúcsán. Akinek van, most bontsa ki. Szükséges legalább 1 nappal előbb kinyitni, de nem dekantálni. Fel kell vezetni más borokkal, és tartalmas ételt tálalni mellé.

2009 kevésbé szép évjárat, visszafogott aromatika. Kicsit keményebb szerkezet, rusztikusabb karakter. Félszáraz. Komoly juhfark és Somló rajongóknak ajánlom. Akkor sem írom le, hogy kődzs@z.

2010 a szenvedés évjárata. Kimondottan rossz körülmények, sok biopermetezés megment némi mazsolaszárazságú szőlőt. 24 óra préselés alatt, lassú cseppekben 220 liter desszertbor készül. A töppedt szemek, a késői szüret uralja az aromavilágot. Aszalványok, csonthéjasok, tulajdonképpen egy szamorodni stílusú bor van a pohárban. Ízben visszafogottabb, sav és cukor egyensúly jó, nagy beltartalom. Szubjektív bor.

2011 a könnyedségről, légies eleganciáról szól. Barátságos, egyértelmű bor, jól iható, kedves. Jó savakkal, kevesebb gyümölcs, több ásvány. Tökéletesen kész a fogyasztásra.

2012 meleg évjárat, meleg karakter. Déli gyümölcsök, kicsit törékenyebb szerkezet, lágyabb savak.

2013 a tökéletes évjárat. A kóstoló legjobb, bár nem legizgalmasabb tétele. Kiváló bor, 5 csillag. A juhfark virágos, fehér húsú gyümölcs karaktere szépen egyesül Somló, termálvízre hajazó ásványos karakterével. Élénk, elegáns szerkezet, mégis van benne valami lágy, bájos elegancia. Legendás bor, hosszú potenciállal. 2020 előtt nem szabad kibontani.

2015 és 2017 szintén ígéretes évjárat. 2015 gazdag ízekkel, maradékcukorral és intenzív karakterrel bír. 2017 év még nagyon hordóminta.

Mindegyik évjárat fogyasztható állapotban volt, ami nagy szó. Ahogyan nagy szó, hogy a juhfark képes volt kijönni a savas, kemény, férfias somlói bor világából, és megmutatta, hogy teljes érésben szüretelve az ország egyik legizgalmasabb fehérborát adó fajtája lesz.

Érdemes végigkóstolni több pincétől juhfarkat, mert nagy a változatosság, széles a készítési stílus paletta. Ez pedig nem baj, mert ezek nem minőségi kategóriák, hanem irányok. Ahogyan a Somlóról származó olaszrizlingek, hárslevelűk és furmintok is más arcát mutatják meg a fajtának.

A kóstolóhoz a helyszínt a MyWine Borbár adta.

 A képeket a szerző készítette.

Hosszú-hosszú ideje tart a helyi, egyedi, ún. autochton fajták szárnyalása. A világfajta szőlők szeretete mellett, az érdeklődő, nyitott borfogyasztók sokkal inkább keresik az adott ország sajátjait. Elég csak a világ két legnagyobb borkészítő országát, Olaszországot és Spanyolországot megnézni. Egyiket sem a világfajtákban elért sikereiről ismerjük. Elsősorban saját fajtáikkal fényeskednek és teljes mellszélességgel elkötelezettek mellettük, ahogyan a világhírnevet is ezek a szőlők hozták meg számukra. Mellettük a portugálok és déli szomszédjaink is igen erősek, az egyedi szőlőfajták termesztésében.

Magyarország illetve a Kárpát-medence is gazdag, helyi és jó képességű fajtákban. Furmint, hárslevelű, kabar, kékfrankos, olaszrizling, leányka olyan fajták, amelyek fő termőhelyei hazánkban és tágabb környékünkön találhatók meg. A Kéknyelű még ebből a sorból is kicsillog, hiszen egyetlen termőhelye a világon, Badacsony. Badacsonyban, a rajnai rizling kivételével, nem is nagyon sikerült megkapaszkodni a világfajtáknak. A hazaiak viszik előre a borvidéket. Szürkebarát, olaszrizling, rózsakő, kéknyelű, budai zöld, cserszegi adja a fő vonalakat.

Istvándy szőlők Káptalantótiban

A Kéknyelű igen egyedi fajta, mert kizárólag nővirágú, ezért más fajtákkal együtt, elsősorban budai zölddel szokás telepíteni, és a szél segítségével történik a beporzás. Mivel késői érésű mustfokát, képességeit igencsak befolyásolja az adott évjárat. Alacsony terméshozama miatt eset ki az érdeklődésből. Jelenleg kb. 46 hektáron található az egész borvidéken. A fajta jó lehetőségekkel bír, jó a beltartalma, kellemes a savkészlete, hajlamos magas alkohollal beérni. Íze visszafogott, csonthéjasok, szőlő, zöld fűszerek, citrus jellemzi. Jól közvetíti a badacsonyi vulkánok ásványosságát.  Jól áll neki a reduktív stílus, még jobban a hordós érlelés, sőt maradékcukros verziók is fellelhetők.

A badacsonyiak igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy szőlőfajtájukat népszerűsítsék. Van Kéknyelű Virágzás Ünnepe, van saját étele is, a badacsonyi halderelye, és most pedig eljött egy origó kóstoló ideje. Káptalantótiban, a csodaszép Istvándy Birtokon került megrendezésre az első nagy összekóstolás, az Istvándy Gastro Weekend 0. napjának délelőttjén. A nagyközönség pedig a délutáni rendezvényen, és a kéknyelű borvacsorán kóstolhatta meg a borokat, ugyanebben a nyugalmat, békét árasztó környezetben.

Az origó kóstolás lényege, hogy megtalálják az adott fajtából készült borok alapjait. Azt keressük, vizsgáljuk, hogy milyennek kellene lennie egy adott fajtának, az adott borvidékre jellemző bornak. Itt a fajta- és terroirjelleges aromavilág, struktúra megtalálása a fő feladat, az évjárati hatások kiiktatásával. Persze ezeknek az elvárásoknak megfelelés, egyben meg is határoz bizonyos szintű szőlészeti és borászati paramétereket is.

Káptalantóti látkép

Istvándy Gergő invitálásra érkezett a birtokra 29 kéknyelű, a termelőik is igen szép számmal, és jó néhány borszakíró. Horkay András AIWS, az OBB elnöke szakmai útmutatásaival kóstoltuk végig a borokat, igyekezve megtalálni ezt a bizonyos origót. Szerintem könnyebb dolgunk volt, mint vártuk. A borok több mint az egyharmada alkalmasnak ítéltetett, hogy origó tételként utat mutassanak az írott vagy íratlan szabályok megalkotásához. Ezen felül még volt 5-6 tétel, amely talán csak egy árnyalatnyit tért el ettől.

Ezen talán nincs is mit csodálkozni, hiszen egy „zárt” közösség dolgozik, egy zárt termőhelyű fajtával. Egyforma terület, egyforma hagyományok, zavaró külső példák nélkül. Ez általában nem jó, de a kéknyelű esetében egyértelművé teszi a helyzetet. A megkóstolt 2017, 2016 és 2015-ös tételek alapján az kimondható, hogy a kéknyelűnek mindenképpen jót tesz a palackos érlelés. A jó évjáratokat, mint a 2015-ös vagy a 2017-es, nem érdemes idejekorán elfogyasztani, 3-4 év fejlődés jót tesz, bár a csúcson töltött idő tapasztalat hiányában még kérdéses. Felmerültek a kóstolás alatt technológiai kérdések is, elsősorban a reduktív vagy az oxidatív eljárások használata és az is, hogy a két technológiával készült borokat meg kellene valamilyen módon különböztetni egymástól. A többség elsősorban az oxidatív technológiára, nagyhordós érlelésre szavazott, és a maradékcukor tartalmat is elfogadta. Saját véleményem szerint a maradékcukor csak azoknak a tételeknek állt jól, ahol a sav-cukor arány száraz kategóriában tartotta a bort. A két technológia elhatárolása helyett szerintem sokkal fontosabb, hogy modern kéknyelű készüljön. Márpedig erre nagyon is alkalmas. Kellemes az aromavilága, és a gyümölcsök, a szőlővirág, és a csonthéjasok keveredése, kifinomultan teszi illatossá. Mindehhez szép keretet ad az ásványosság. Savai jók, érleléssel elegáns és többrétegű lesz, ez fiatalon egy picit hiányzik belőle. Ráadásul a szerkezete olyan, hogy egy pici alkohol túlgyüjtését is elbírja.

A kéknyelű mennyisége még nem olyan nagy, hogy érdemes lenne a fogyasztókat megzavarni, például prémium kategória létrehozásával. A kéknyelűnek egyértelműen a borvidéken belül, helyben kell elfogynia, ahol van lehetőség beszélni a pince elképzeléseiről is, és biztatás adni más pincék kéknyelűinek elfogyasztására. Cél a kéknyelű fogyasztók helybe hívása, és itt a mai ízlésnek megfelelő, tiszta, hibátlan borokat kínálni. Véleményem szerint ez a legfontosabb.

A kategóriák kialakítása helyett, a minőségi jelölést tartanám célravezetőbbnek. Az origó elvárásainak, szabályainak lefektetése után, érdemes lenne egy érzékszervi minősítést létrehozni, a csopaki Kódex mintájára, és az itt érdemesnek talált borokat megkülönböztetni, mondjuk egy kék szalaggal, de ezt majd a marketingesek jobban kitalálják. Ez egy előremutató versenyt hozna létre, és egyértelműen minőség javulást jelentene. Legalábbis a csopaki példa ezt mutatja.

Tanulságos kóstoló volt, sok nagyon jól sikerült tétellel. Érdemes a kéknyelűre odafigyelni, és nem csak hazafiasságból fogyasztani. Nem mondom, hogy csak Badacsonyban, de leginkább ott, mert a táj, és az Istvándy Birtok is, egy igazi elvarázsolt, tündérmesékből felidézett táj.

Az Istvándy Birtok

Külön köszönet a Kóstolómnak a meghívásért, vendéglátóknak a kiváló ellátásért, gratuláció a nagyszerű konyhának, a jó boroknak. A Barkasos dűlőtúra, a Liget már csak az elhagyhatatlan hab volt a tortán.

Barkas De Luxe

A képek a szerző munkái.

Megköszönve a Kóstolom csapatának meghívását, álljon itt a sajtóközlemény. Nemes kezdeményezés, varázslatos helyszín, pazar kiállítói névsor. A borok milyenek, arról majd másfél hét múlva. Jöjjön, aki tud!!!

Közösen keresik a Kéknyelűben rejlő egységességet a badacsonyi borászok, jön az I. Kéknyelű Sétálókóstoló

Az Istvándy Birtok szervezésében hagyományteremtő szándékkal először rendezik meg július 4-én a Kéknyelű Ízlelő elnevezésű sétálókóstolót a varázslatosan szép káptalantóti birtokon. A rendezvény központjában a Kéknyelű áll majd, a piknik hangulatú szabadtéri rendezvényre több, mint 20 badacsonyi borász jelezte részvételi szándékát.

Az Istvándy Birtok első nagyszabású gasztro rendezvényének - Gastro Weekend - nulladik napján idén rendhagyó, ám hagyományteremtő szándékkal a Kéknyelűé lesz a főszerep.

Július 4-én délelőtt zárt ajtók mögött a sajtó és a szakma képviselőivel együtt kóstolják a borászok a hozott Kéknyelűiket és beszélgetnek a fajtáról, valamint keresik azt az egységes stílust, amely méltón képviselheti ezt az elsősorban a Badacsonyi borvidéken termelt szőlőfajtát. A Kéknyelű szőlőt górcső alá veszik geológiai szempontból is, illetve készül egy térkép is, amelyen a telepített ültetvényeket szeretnék majd szerepeltetni.

A rendezvény második fele a nagyközönség számára is nyitott: délután 5 órakor veszi kezdetét egy nem mindennapi sétálókóstoló az Istvándy Birtokon a Tóti-hegyen, amely naplementéig tart majd. A piknik hangulatú szabadtéri borkóstolón a badacsonyi borászok legjobb száraz Kéknyelűi lesznek kóstolhatóak, amelyek között számos díjazott bor is megtalálható. Egy kerekasztal-beszélgetés formájában pedig a közönség is kaphat ízelítőt a délelőtti napirendi pontok eredményéből. A beszélgetést Istvándy Gergely házigazda fogja moderálni. A sétálókóstolót kísérő rendezvények is követik: a szervezők készülnek naplemente túrával, valamint a vacsorázni vágyókat külön, a Kéknyelűre hangolt menüvel várják az Istvándy Birtokon.

A közlekedést megkönnyítendő a szervezők Badacsony és Köveskál irányából transzfer járatot indítanak a rendezvény előtt és azt követően is.

Kiállító pincészetek: 

Bakó Ambrus Borászata; Barna Pince; Csendes Dűlő Szőlőbirtok; Fata Pince; Folly Arborétum és Borászat;

Imre Borpince; Istvándy Birtok és Borműhely; Kiss István; Laposa Birtok; Málik Pince; Németh Pince; 

Nyári Pince; Sabar Borház; Sipos Borház és Vendégház; SKIZO BORHÁZ; Szabó Pince; Szászi Birtok; 

Szeremley Birtok; NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsonyi Kutató Állomás; VáliBor; 

Villa Tolnay Bor- és Vendégház

A rendezvény Facebook oldala.

A rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött, jegyrendelés itt.

Sajtókapcsolat és interjúszervezés:

Kalmár Borbála, +36302140323, kalmar.borbala@kostolom.hu

Újra megrendezte Jásdi István és a Szent Donát Pincészet a kiállító kollégák együttműködésével, az Olaszrizling Szerintünk rendezvényt. Az idei évben sok minden változott, véleményem szerint egy evolúciós ugrás történt, az olaszrizling és kicsit a rendezvény életében is.

A rendezvény előtti pénteken, szokás szerint, zártkörű kóstolt tartottak a kiállító olaszrizlinges borászok, a Jásdi Pincénél. Az idei szakmai napban jelentős módosítások történtek. Az eddigi gyakorlat szerint mindenki hozott pár bort, mesélt róla, közösen megkóstolták, véleményezték és elsősorban technológiai kérdéseket vitattak meg. Idén viszont vakkóstolás történt, amire először egy „idegent” is beengedtek, Dr. Fiáth Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, nemzetközi borakadémikus, Master of Wine jelölt személyében. A cél idén az origó keresése, a technológiai és stílusbeli keretek egyeztetése volt, elsősorban a Balaton körüli hegyborok és a dűlős borok tekintetében. A BalatonBornál az alapok már rendezettek, eldöntöttek. A másik két kategóriában még sok a probléma, van dolog bőven, de a startpisztoly eldördült.

A szombati közönségkóstoló előtt tartott sajtótájékoztatót Jásdi István, Kovács Tamás (Szent Donát Birtok), Gyukli Krisztián borász, az Olaszrizling Generáció Egyesület elnöke, Laposa Bence (Laposa Birtok) a BalatoniKör elnöke, Gál Péter borász, eredetvédelemért felelő helyettes-államtitkár, és Dr. Fiáth Attila. A vendégek pedig újságírók, kereskedők, kiállító borászok voltak. A téma az előző napi kóstoló eredményei, a tervek, a balatoni bor eredetvédelme, stílusa. Komoly jövőkép került bemutatásra, nagy változások várnak a borvidékre.

Kép: Szabó Miklós

A bevezetőben Kovács Tamás házigazda, a Szent Donát Pince vezetője foglalta össze a terveket.

„Célunk, hogy a legnemesebb európai hagyományok szerint, piramisba rendezve, három kategória jöjjön létre hosszútávon, a Balatonon. Legyen egy régiós alapkategória, ami már létező, kiforrott termék, a BalatonBor és már több évjárattal bizonyított a piacon. E fölött szeretnénk a hegyborokat, amik szűkebb, hegyi identitásokat közvetítenek. A Balaton körül ugyanis történelmileg szőlőhegyekről, tanúhegyekről, hegyközségekről lehet beszélni és mindegyiknek megvan a maga karaktere. Az olaszrizling egy olyan fajta, ami szép merítést ad minden egyes hegyből, és szépen összekóstolható. A csúcson pedig azok a dűlős tételek, amelyek egy hegyen belül, olyan különleges X faktort hordoznak, hogy érdemes velük külön foglalkozni. Célunk, hogy a három kategória stílusban, alapparaméterekben közeledjen egymáshoz. Az olaszrizling a fő fajta a régióban, ezért először ezzel indulunk el mindhárom kategóriában."

Erről az útkeresésről szólt, a péntek este, ahogyan Jásdi István, az Olaszrizling Szerintünk atyja összefoglalta:

„A tegnapi este nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy egyes kategóriákról egyformábban, hasonlóbban kezdjünk gondolkodni. ….. Megpróbáltuk borainkat azonos kategóriákban értelmezni, megbeszéltük a kategóriákhoz kapcsolódó piaci szegmensek helyzetét, árakat, és mennyiségeket. Kiterjedt, jó beszélgetés volt.”

Dr. Fiáth Attila elmondta, hogy ez a hármas szint, piramis a nemzetközi sztenderdeket követi, jól bevált, működő módszer. A kategóriák origói ezzel szemben egy fordított piramist képeznek. A regionális BalatonBor egy origót, sztenderdet mutat, hiszen ez egy brand. A hegyboroknál már hegyenként kell meghatározni a kezdőpontokat, a dűlők pedig külön-külön mutatják meg specialitásukat. Ez lesz a leghosszabb munka.

A beszélgetés egyik, számomra legfontosabb megállapítása is Dr. Fiáth Attilától hangzott el:

„Ne legyünk álszentek, azt gondolom, hogy végső soron az lesz a megmérettetése ennek a munkának és ennek a koncepciónak, ha stratégiai - minimum 3-5 éves időtávlatban - ennek a régiónak borai presztízsükben, később, pedig árukban jelentős emelkedés tudnak felmutatni. A kitörési pont az, hogy a márkaépítés és a közösségi összefogással ebbe az irányba kell ellépni.”

A másik, véleményem szerint nagyon fontos és kiemelendő Laposa Bence felszólalásában volt, a célok elérésének útjáról:

„Maguk a borászatok gyakorolnak önmérsékletet és elhiszik azt az alapot, adottságot, amivel rendelkezünk. A Balaton körül van egy olyan lehetőségünk, hogy nem kell technikai bravúrokat bemutatni ahhoz, hogy magas szintű, nemzetközi szinten is értelmezhető borokat tudjunk készíteni. Merjük megengedni azt a különbséget, amit az adott dűlő, termőhely eredendően tud. Merjük elhinni, hogy bőven elég lesz Csopak vagy Szent György-hegy vagy másik termőhelyek közötti különbség.”

Kép: Szabó Miklós

Ennek a különbségnek a fenntartásában pedig fontos szerepet játszik az eredetvédelem, ahogyan erről Gál Péter is beszélt bővebben. Gyukli Krisztán elmondta, hogy az egyesület véleménye szerint, ez a rendszer sokkal inkább stílusvédelem, mert a minőség mindig rendelkezésre állt, az eredet is adott a hegyekben, a dűlőkben. A hegyen és dűlőkben már megjelenik a pincészetek egyedi stílusa, amit fontos közelíteni egymáshoz.

Mindenki számára egyértelmű volt, hogy a kategóriák pontos kidolgozásában még sok a feladat, de az egyetértés jelentős, és egy minden szempontból alulról építkező közösségi munka, optimista megvalósítókkal biztos sikerre van ítélve. Persze sok még a kérdés, és nem csak a stílusban, minőségben. Például, hogy mennyire lesz rugalmas a rendszer? Hogyan fognak csatlakozni más fajták is, mint például az északi parton egyértelműen erős rajnai rizling, furmint vagy az újra feltámadó chardonnay, esetleg a szürkebarát? Vagy egyáltalán miként fog belépni a Balaton körüli rendszerben gondolkodásba, a déli part? Hiszen ott egészen mások a hangsúlyok, sokkal fontosabb szerepe van a vörösboroknak. A BalatonBorok esetében egyértelműek a hívószavak: gyümölcsösség, frissesség, könnyedség. Ezek a szavak már a másik kategóriában is látszódnak, és remélhetőleg hamarosan kimondásra is kerülnek. Ezeket a kérdéseket persze még korai feszegetni, de véleményem szerint oda kell rá figyelni, és valószínűleg egy év múlva ilyenkor már válasz reményében lesznek feltehetőek.

A lényeg persze a kóstolón derült ki, és itt volt leginkább látványos a fejlődés. Az előző évekhez képest hatalmas javulást mutattak az olaszrizlingek. Technológiai hibáktól mentes, stílusos borok kerültek a poharakba. Már meg-meg villantak a hegyek közös jegyei is. A 2015-ös és 2016-os évjáratok nagyon szép formájukat mutatták, és a kóstolt néhány hordóminta azt ígéri, hogy a 2017-es egy igen emlékezetes évjárat lesz, amit az olaszrizling is imádni fog. Jó néhány korábbi évjárat is feltűnt, ami megmutatta, hogy a fajta bírja az érlelést.

A rendezvénnyel kapcsolatban az egyik szemem sírt, a másik nevetett. A nevetés oka az volt, hogy az előző évek tumultusához képest sokkal kényelmesebben kóstolhatunk, ami sírásra is adhat okot, mivel ezt a vendégek számának csökkentésével lehetett elérni. Valami megoldást kellene találni, mert ha a tervek bejönnek, akkor olyan nagy lesz az érdeklődés, hogy ki fogják a vendégek rúgni a ház oldalát.

Mint, már volt róla szó a VinoPiano Borbár szereti, ha vendégei közelebbről is megismerhetik, az itallap mögött álló embereket. Így lesz a bornak arca. Magam is azt gondolom, hogy ez így jó.

A januári kínálattal elég erősen bekezd a hely, de nem akarok külön reklámot csinálni, lehet a facen bejelölni és úgy is látja mindenki, én meg igyekszem írni róluk.

Az idei első vendég Bencze Pisti volt Szent György-hegyről. Bencze Családi Birtok borait 2015-ben ittam először. Rajnai rizlingeket 2013-ból, a Badacsony New York-ban rendezvényen és jól emlékszem mindegyikre. Azóta viszont nem találkoztam a birtok boraival, úgyhogy nagyon vártam a találkozást.

A Szent György-hegy abszolút kedvencem, mert gyönyörű borok készülnek itt, meg mert druszám is, és sok nagynevű borász dolgozik itt. Vulkanikus talaj, meleg, pazar kilátás, tökéletes, minden van, ami kell. 18 hektár a terület, széles fajtaválaszték, 40 éves rajnai tökék, friss telepítések, megújuló területek egyaránt. A kóstolás előtt az már biztató volt, hogy több olyan tétel is feltűnik, előző évjáratokból, amelyek még a pincében várnak a piacra lépésre. Egy rajnainak például fontos a türelem.

Bencze Pisti története nem egyedi. Egy fiatalember, aki úgy érzi, hogy elege van a városból, az asztalnál töltött munkából. Hívja a természet, a tenni akarás, a változtatás vágya. Meg is találta egy kis földterületben vágyai netovábbját, a Szent György-hegyen. A folytatás már kicsit egyedibb. Megismerkedett a hegy egyik termelőjével, Szászi Endrével, akinek borai adták a végső lökést a szőlészet-borászat irányába. Maga is a biogazdálkodásba kezdett, amit mára biodinamikusra fejlesztett tovább. Preparátumok, tealevek, réz, a pincében csak kén, sorok között takarónövényzet, és a monokultúra kerülése. A pince, a gazdálkodás mellett vendéglátással is foglalkozik. A jövő ugyanez a gazdálkodás folytatása, a széles fajtaszerkezet egyszerűsítése, és a helyi és régi magyar fajták megtelepítése, fenntartása. A kóstolón azt gondolom elsősorban azok érezték jól magukat, akiket érdekel a biogazdálkodás fontosabb kérdései, és az ehhez kapcsolódó feltétlen elköteleződés. Ebből kaptunk ízelítőt, ami tényleg érdekes és izgalmas volt. A borok talán nem ennyire, kivéve a rajnai rizlingek.

Rég ismert, hogy a tradicionális pezsgőknek nem való a vulkánikus talaj. Ezért szerintem Badacsonyban is csak valamilyen gyöngyöző- vagy habzóbort kellene készíteni, és azt sem bakatorból. Annak ellenére, hogy íze és illata igen gyümölcsös és gazdag, a nagyon kemény savszerkezet rontott az élményen. Ahogyan a pinot noirnak sem látom túl sok értelmét itt, érdemes lenne valamire átoltani. A bor persze jó, tiszta, megfelelően elkészített, de pinot noir élmény nélkül. Inkább egy jó ívású, kellemes, meleg délies vörösbor. Ez viszont jól áll a cabernetnek, ami szépen beérett, jók a tanninja, és sok benne a gyümölcs. Kellemes, barátságos, nagyon szerethető vörösbor.

A rajnai rizlingek viszont igen szépen mutatták magukat. A 2016-os alapbor fajtajelleges, jó savakkal, gazdag citrusokkal, hosszú ízzel, jó potenciállal. A 2016-os év és Badacsony is jól áll a fajtának. Az Aries arról kapta nevét, hogy a szüret időpontjában a Hold a Kos csillagképben állt, míg a Vénusz a Hold és a Vénusz együttállásakor került a pincébe. Ezek az események a biodinamikus gazdálkodás részei, amelyben a Hold állása fontos időpontokat határoz meg, illetve segíti a tervezést. Az Aires tartályban erjedt, és 1 évet érlelődött amforában. Nyílt fejtés is történt, hiperoxidációval. A bor meleg, fűszeres, testes, tömör, feszes savakkal, komoly lendülettel. Izmos és kedves, fajtajelleges ízekkel. A Venus viszont egy későbbi szüret, botritiszes szemekkel tömve. A szerkezet hasonló, de ez a bor inkább erőtől duzzad, mint a lendülettől, nagyobb a teste, és ízeit a botritisz uralja. Komoly bor mindkettő, komoly árral.

Bencze Pisti egyértelműen az új generáció nagy reménysége, és Ő is olyan, mint a rajnai rizlingjei, komoly fejlődési potenciállal rendelkezik.

Kóstolt borok:

Piros bakator 2013 Brut Nature

Riesling 2016

Aries 2015 rajnai rizling

Venus 2015 rajnai rizling

Virgo 2014 fehér pinot noir

Pinot Noir 2015

Phoebe Buffay, a Jóbarátok hippi masszőrnője szerint, nem fogyasztunk el olyan dolgot, aminek arca van. Mi viszont tegyünk kivételt a VinoPiano-Borbár tételeivel, mert itt a boroknak van. Többféle is.

Arról most nem fog szó esni, hogy milyenek a borok, milyen a minőségük, melyiket mikor és mivel igyuk. Ez az arca a bornak, most nem fontos.

A VinoPiano gazdái arra jutottak, hogy a borok akkor a legjobbak, legfinomabbak, ha a készítője is mellette áll. Nem valami világraszóló ötlet, újdonság, viszont nehéz kivitelezni. A megoldás egyedi lett, bevállalós, emberközeli és kedvemre való.

A VinoPianoban nem nagyon van vertikális, fajtajelleges vagy egyéb, komplex tematikus kóstoló. Viszont igen gyakran tűnik fel a borlapról valaki. Hozza a borait, újat, régit, egyedit, ahogyan éppen a legizgalmasabbnak látja, és nem csak forgalmi tételeket, hanem a pince rejtett kincseit, büszkeségeit, kísérleteit is. 6-7 tétel, beszélgetés, információcsere, ismerkedés, arca lesz a palacknak.

Mellé az Élesztő és a Pancs Gasztrolacc finomságai. Szerintem már ez is nagy tett, jó eredmény, főleg azért, mert az itallapon nem a nagymenők, a magyar borélet jogos vagy megkérdőjelezhető sztárjai vannak. Így sok az újdonság, még nekem is.

Na, de ez csak egy-egy nap a hétből, mi van a többivel?

A méteres fotók, vagy hívhatjuk poszternek is, a falon. Folyamatosan gyarapodnak, egyre több borász arca vesz minket körbe. A helyszínen készült, nem beállítottak, sokkal inkább a hangulatot próbálják elkapni. Van itt kacagó Barcza Bálint, koncentrálva figyelő Homoky Dorka, Breitenbach borral pózoló Kiss János, laza Nyolcas Ádám. Személyessé válik az élmény, és egyedivé válik a hely, ilyen fotókiállítás nincs máshol a városban, csak a Tűzoltó utcában.

Vigyázzunk, mert a szemük sarkából figyelik, hogy jól választottunk.

A fotó az Arcot a bornak! kampány sajtótájékoztatóján készült, és a https://www.facebook.com/VinoPiano.hu/ oldalról származik. Remélem Balázs és Gábriel nem haragszik meg, hogy kölcsönvettem.

Körülbelül 4 évvel ezelőtt találkoztam először Sabar borokkal, és a Sabar Borház tulajdonosával, Ádám Gáborral. Csendesen, kissé megilletődötten állt az asztal mögött, az aktuális Badacsony New Yorkban rendezvényen. Ekkor kerültek először a nagyközönség elé borai. Az asztal másik felén kínáló Nagy Laci (Villa Tolnay) ajánlotta a lelkesen, mint később megtudtam, saját munkáját. Talán 2 hektárnyi saját, és némi vásárolt szőlő volt akkor feldolgozva, de ez sem biztos, és mindegy is. Sokkal fontosabb volt a tisztaság, fajtajelleges, üdítő, friss bor, leginkább reduktív technológiával. Komoly hiánypótlásnak számítottak ezek a borok, mert ebből a stílusból, akkoriban nagyon kevés volt, főleg korrekt kb. 2 000 Ft körüli áron. Meghatározó találkozás volt számomra, mert az óta is nagy kedvelője vagyok a pince munkájának.

Ádám Gábor is, Isten, azon szánni való gyermekei közé tartozik, aki hobbi, kikapcsolódás, friss levegő, természet céljából akart egy kis szőlőt és bort, és végül beszippantotta az egész, egy pillanat alatt. Azóta nőtt a feldolgozott szőlő mennyisége, bővült a fajta és stílus paletta is, Földi Bálint lett a borász, de az alapelvek, és az ár-értékarány nem változott.

A 2016-os évjárat néhány tételének kóstolójára voltam hivatalos, tehát beszéljünk a konkrétumokról.

2016-ban kb. 16 000 palack bor készült, ami kevesebb, mint a fele a 2017-es mennyiségnek. Köszönhetően az áprilisi fagyoknak, két jégverésnek, lisztharmatnak, és peronoszpórának. Viszont, ami megmaradt az szépen alakul, ígéretes, bár biztosan nem lesznek hosszú életű borok.

Olaszrizling: Bács-hegy és Sabar-hegy termése, vegyes iskolázású, Hegybor kategória. Fajtához képest kimondottan határozott illatú, élénk gyümölcsösség, sok-sok virág, gömbölyű illat, pici citrus. Szájban krémesség, kerekség, közepes sav, picit lassú bor. Hosszú íz, ásványok, klasszikus mandula. Tartalommal bíró olaszrizling.

Kőmagas Kéknyelű: Csobánc lábánál termett szőlőből. Illatos, lime, zöldalma, ásványos, feszes illat. Kemény savak, megfelelő alkohol, jó test. Nagyon fiatal, feszes, penge bor. Olyan, amilyen egy 1 éves kéknyelű. Előtte a jövő. 12,6 % alkohol, 7,5 gramm sav.

Szürkebarát (Pinot Gris): hordóban erjedt. Picit gyógynövényes, pici körte és alma, hömpölygő, barokkos illat. Igazi magyar szürkebarát, csak szeretni lehet. Szájban jó savak, de mégis benne van a fajta nyugalma. Hosszú, könnyed, picit melenget, kerekség, édes gyümölcsök, mézesség. 12,5 % alkohol, 6 gramm sav, 1,2 gramm cukor.

Rajnai Rizling: Badacsony déli oldaláról. Lassan nyíló illat, de hát még oly gyerek. Sok fehér szirmú virág, nyári alma, körte. Jó egyensúly, légies, barátságos, annak ellenére, hogy csak egy éves, már jól iható, de még rengeteg van benne. Ízében a fajtajelleges citrus, és kis melegség. 12,8 % alkohol, 7,1 sav és cukor.

Olaszrizling késői szüret, száraz, „529” a fantázianév, ennyi palack készült belőle. A Tóti-hegyen megmenekült a károktól, és megérte a novemberi szüretet. Spontán erjedt ki 12 % alkoholra, 6 gramm savra és cukorra. Semmi fajtajelleg, vagy terroir nem található benne, csak az érettség ízei, aromái. Jó szerkezet, egyensúlyos, és a végén robban be mindez az szájba, akkor érezni, hogy ez egy fiatal, és potens bor.

Tény, hogy a nők sokkal jobban kóstolnak, jobb az íz érzékük, mint a férfiaknak. Az is tény, hogy borásznak is nagyon jók. Ha tovább visszük, hogy a borász, napjaink rocksztárja, akkor a borásznők igazi dívák. És a dívák imádják a látványos fellépésket, mint puha, simogató kezükkel, olyan kemény vidéken dolgozni, mint Tokaj-Hegyalja. Hazánk más vidékein is találunk szép számmal, a szebbik nemből, de a legtöbben Hegyalján készítik boraikat. Miben rejlik csodájuk, hogy a nehéz kövekből, finom, elegáns, majdnem légies borokat készítenek, pontosan nem tudom. Talán a bennük lévő óvó, gondoskodó, dédelgető ösztön teszi, vagy valami más. Homoky Dorka, hogy áll ezekkel a dolgokkal azt nem tudom, de boraira igazak a fenti jelzők. Dorka az Y generáció tagja, egyike a fiatal, tehetséges borászoknak, aki 2012 óta készíti saját tételeit Tállyán.

Tállya egy helyes kis település Mád közelében, amely most kezdi igazán bontogatni szárnyait, megmutatni, hogy milyen borokat tud. A Homoky család az 1800-as évek vége óta foglalkozik borászkodással, Dorka a negyedik generáció családban, bár Ő nem így képzelte el életét. A film filozófiáról pártolt át a szőlő lélektanára, és mint mostanság szokás, egyszerre végzi a két iskolát. Mindenesetre egy fiatal, törékeny lány, az andezitek, riolitok között, inspiráló párosítás.

A borkészítéssel kapcsolatos elképzelései is a modern utat követik. Spontán erjesztés, alacsony kénszínt, semmi tápsó és ilyenek, rendszerint maradékcukor a borban, ami szépen kerekíti a feszes savakat, tartályos és hordós érlelés vegyesen, hit a furmint-hárslevelű házasításában. Ami nem, annyira megszokott, bár kortársaira jellemző, hogy hisz a sárgamuskotályban, és rendszeresen készíti is.

A borokra jellemző a tökéletes tisztaság, ami köszönhető az egy napos ülepítésnek, a gondosan válogatott szőlőknek, és az egész fürtős feldolgozásnak. Emellett ízgazdaság, moderált alkohol és hangsúlyos, de nem túlzó savak, ahogyan az ásványosság sem mindent elsöprő. Elegancia és gyümölcsösség jellemezte a 2017-es évjárat borait, amiből néhányat kóstoltunk meg a napokban. A 2017-es évjárat volt az első olyan, amire Dorka is azt mondja, hogy az első pillanattól kezdve, minden tudatosan történt, a tudatosan megtervezett boroknak megfelelően. Szerencsére az idei nagyon biztató évjárat, bár így sem lesz belőle túl sok, hiszen az egész család 10 hektáron gazdálkodik, aminek csak egy részét műveli Dorka. Ezért ragadja meg mindenki az alkalmat, ha a közelben kóstoltat, mert érdemes, tehetséges készítő, jó borokkal. Persze még jobb, ha Tállyán teszik meg ezt, mert csodálatos a környék, télen-nyáron egyaránt.

Kivételesen nehéz volt kedvenceket választani, de azért sikerült, úgyhogy az összes bor ismertetésétől változatlanul elmarad.

Görbe sárgamuskotály 2017: Tartályos, spontán erjesztés. Tömény, friss muskotályos illat, bodza, szőlővirág, elegánsan intenzív illat. Jó egyensúly, pici cukor, kerek bor, kellően hosszú. Az alacsony alkohol miatt kimondottan üdítő, pont annyi, mint amennyinek lennie kell. Ízében is a muskotály dominál.

Hetény 2015: tartály és hordó érlelés, 4 gramm cukorral. Igazi tokaji illat, pici furmint, a hárs szépen finomít, kimondottan illatos. Feszes, fiatalos savak, pici tannin. Közepes test, jó egyensúly, még tombol a borban az energia. Sok-sok gyümölcs az ízben, némi hordó. Sokkal élénkebb, mint mikor beleszerettem ebbe a borba, friss lendület.

Aszú 2014: fűszeres, keleties illatok, mellette sárgadinnye, déli gyümölcs, gyógynövények, levendula. Komplex, elegáns illat, minden túlzás nélkül. Modern aszú illat, de a botritisz összetettségének is maradt még hely. Komoly savak, savhangsúlyos még, sok-sok idő kell ahhoz, hogy elnyerje az igazi szerkezetét. Még nincs is palackozva. Ízében citrusos, keleti fűszerekkel.

Kóstolt borok:

Siller 2017 Kékfrankos, Blauburger

Sárgamuskotály 2017, Görbe dűlő

Sárgamuskotály 2016, Görbe dűlő

Furmint-Hárslevelű (70-30) 2015, Hetény dűlő

Furmint 2015, Bártfai dűlő

Hárslevelű 2012, Sas-alja dűlő

Furmint 2013, Görbe dűlő

Aszú 2014, 218 gramm cukor, 9 % alkohol, 12 gramm sav

Nagy-Eged-hegy boraival, a kevés tapasztalattal rendelkező borfogyasztó, igen ritkán találkozhat. Ennek oka, hogy az alsó 250 méter alatti területek borai, valamilyen házasításba kerülnek, eredet megjelölés nélkül. A nemesebb Nagy-Eged-hegy dűlőn, ami a 250 méter feletti terület, három termelő dolgozik csak, akiknek innen származó borai a legfelső polcos kategóriában keresendők. Nincs is belőlük túl sok, a legtöbb tétel ritkán kapható, inkább a pincénél érdemes keresgélni.

Pedig az egri borvidéken, Eger városától északkeltre található hegy, egy legendás hely. Egyrészt hatalmas a szőlőtermelői hagyománya, másrészt egyedi klímája, és triászkori mészkő talaja, tökéletesen alkalmassá teszi világszínvonalú fehér- és vörösborokra. Mindemellett ez Magyarország legmagasabb termőhelye, és az ország egyik legjobb szőlőterülete, mondjuk a mádi Úrágya mérhető vele egy szinten.

Talán felvilágosítási céllal is került megrendezésre a Nagy-Eged-hegy mesterkurzus a Kogartban, idén második alkalommal. A három már az előbbiekben is emlegetett borászat, a St. Andrea, Kovács Nimród Winery, és a Gróf Buttler mutatta be a borait, ezen az estén.

A két Lőrincz György, Kovács Nimród és az este házigazdája, Izsák Norbert borszakíró

Két fehér és a tíz vörösbor nem igazán mutatta meg a Nagy-Eged-hegy dűlő egyediségét, csak a képességeit. Azt a képességét, hogy az ide illő fajtákból, megfelelő tőketerhelés mellett, gondos munkával nagyon komoly, jól érlelhető, komplex borokat lehet készíteni, fehérben és vörösben egyaránt. Úgy gondolom, a kóstolt tételek alapján, hogy a magas minőségtől eltekintve a három borászat, mást gondol az innen származó borokról.

Lőrincz Gyuri (St. Andrea) többször kihangsúlyozta, hogy sok szempontból a burgundi példákat akarja hasznosítani a hegyen. Ennek egy része a hagyományok fenntartása, ami Egerben a házasításokat is jelenti, illetve a hazai és nemzetközi fajták keveredése. A mészkő alap, idős tőkék, megfelelő terhelés, jó klíma biztosítja a magas minőséget. Míg a Kovács Nimród borokban sokkal inkább érzek egy kis kaliforniai behatását. Szuperérettség, magas beltartalom, szép, de komolyabb hordóhasználat, az elegancia is megvan, de a tömörség érezhetőbb. Míg a Gróf Buttlernél még mindig érzem visszaköszönni, a Bukolyi család által elkezdett munkát. Komoly extraktú borok, saját utak, rendhagyó eredmények, egyedi stílussal. Három jól elkülöníthető borgondolat, magas, néhány bornál mindenképpen világszínvonalon, de még mindig nem tudom, hogy mi a Nagy-Eged stílusa, mit mutat ez Grand Cru terület.

Tényleg szuper borokat kaptunk egy kivételével. Sajnálom, de a Gróf Buttler Kadarka Superiorjával nem tudok mit kezdeni, nem tudok száraz borban botritiszes szemeket értelmezni, elfogadni. Számomra nem illenek oda. Még nagyobb lett volna az élmény, ha nem nagyon-nagyon-nagyon fiatalon kóstoltuk volna ezeket a borokat. Sajnos, biztos vagyok benne, hogy ezek a borok a csúcsúkon, 5-10 év múlva, minimális palackszámban fognak rendelkezésre állni, ezért nehéz lesz tényleg megtudni a Nagy-Eged-hegy tudását. Tovább növelte a problémát, hogy ezeknek a boroknak a kóstolására tökéletesen alkalmatlanok voltak a poharak, illetve tételeket egytől egyig hosszabb dekantálásnak kellett volna alávetni, mert a pohárban szellőztetés nem volt elég, és nem is volt rá idő. Remélem, a szervezők jövőre megtisztelik ezeket a borokat, egy profibb szervizzel.

Nagy kérdés, hogy ezek a borok csak a Nagy-Eged-hegyről fognak szólni, vagy adhatnak-e valami pluszt az egész borvidék hírnevének visszaállításához. Kóstolva a borvidék egyéb termelőinek borait, úgy érzem, hogy sok a gond. Egyrészt a borok minőségével, a borvidék irányának hiányával, ami alá még támaszt is ad, a túlzóan megengedő hegyvidéki szabályozás, az Egri Csillag és a Bikavér széles minőségi skálája is.

Az mindenesetre biztos, hogy akinek a pénztárcája megengedi, és van megfelelő tárolója az vegyen ezekből a borokból, mert a vörösök biztos, hogy Magyarország legjobbjai között vannak, néhány megüti az abszolút világszínvonalat.

Kedvenceim:

St. Andrea Pinot Noir 2012: elegáns és játékos fajtajelleges meggy karakter, gazdagon fűszeres. Lendületes savak, a fajtához képest kicsit több, finom tannin. Elegáns és tömör bor, hosszú ízekkel, rengeteg gyümölcs, elsősorban feketemeggy, kicsi hordó, messzeség.

Kovács Nimród Winery Grand Bleu 2012: hűvös, elegáns kékfrankos illat, mély fekete gyümölcsök, pici fanyarság, kicsi animalitás, izgalmas. Ebben a borban benne van a Hegy. Fajtára jellemző savkészlet, szép tanninok, nagy testű kékfrankos, fiatal, sőt inkább csikó, nagy potenciállal. Ízben finom hordó, rengeteg feketebogyós gyümölcs, mészkő, elegancia.

Kóstolt tételek:

Kovács Nimród Furmint 2015

St. Andrea Mária 2015 

St. Andrea Nagy-Eged-hegy Egri Bikavér 2013 

St. Andrea Nagy-Eged-hegy Pinot noir 2012 

Gróf Buttler Egri Kadarka Superior 2014 

St. Andrea Nagy-Eged-hegy Egri Bikavér 2012 

Gróf Buttler Egri Syrah, Grand Selection 2013 

Kovács Nimród Grand Bleu 2012 

Gróf Buttler Egri Bikavér 2012 (Nagy-Eged hordóminta) 

Gróf Buttler Egri Grand Superior Cuvée – Phantom 2012 Nagy-Eged 

Kovács Nimród NJK 2011 

Kovács Nimród NJK 2009

Végül az est témájáról, a Cabernet Francról.

Valamikor a 90-es években Magyarországra járt, minden idők egyik legnagyobb bortudója, Michael Broadbent MW, a WSET intézet egykori igazgatója, az MW intézet elnöke, rengeteg könyv írója. Ő mondta, hogy a Cabernet Franc, Magyarországon megtalálta az igazi otthonát. Azt nem tudom pontosan, hogy milyen borok alapján tette ezt a kijelentést, de biztos, hogy villányiak voltak, és lehet, hogy volt közte Malatinszky-féle is.

A cabernet franc tényleg jól érzi magát nálunk, és az is biztos, hogy tisztán, kevés helyen készítenek ilyen lelkesedéssel bort ebből a fajtából. Nálunk népszerű Villányban, Szekszárdon, Egerben, a Mátrában. Minősége mindenképpen felveszi a versenyt, az eredetnek számító Loire vidékével, ahol szintén jellemző fajtatisztán. Sokak, hosszú időn keresztül azt gondolták, hogy ez lesz a magyar vörösbor nagy dobás. Ez nem így lett. Finomak és időállóak a magyar francok, de, hogy igazán kivételesek lennének, azt nem gondolom. Persze minden évjáratban előfordulnak jobb és izgalmasabb tételek, de azért a nagy átlag fölé nem lépnek. Az viszont tény, hogy a házasításokban jól szerepel ez a fajta, a bordói blendekben is nagyobb szerepet kapnak itthon, mind Bordeauxban. Ezt jó döntésnek gondolom, mert itt igazán megállja a helyét, és hűvösebb, elegáns, visszafogott karakterével jól árnyalja a házasításokat. Ebben a felhasználásban látom én a franc szerepét fontosnak. Annak ellenére, hogy a Cabernet Franc egyértelműen Villány fő fajtája, külön minőségi kategória áll rendelkezésre, bár ezt azért nem túl sokan használják. Ahhoz, hogy ez a magas szintre helyezés tényleg működjön, az is fontos lenne, hogy fajtiszta francnok csak arra alkalmas évjáratokban készüljenek, nem rombolva rosszabb borokkal a hírnevet. Mert azért neve van a tiszta francnak, legalábbis itthon.

Hat évjárat (2000, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006) Cabernet Franc borait kóstoltuk végig ezen az estén, kisebb és nagyobb örömöket szerezve magunknak. Egyértelműen legjobb állapotban a 2003-as, és a 2006-os volt. A 2000-es és a 2002-es évjáratok már egyértelműen leszálló ágban vannak, akinek még van belőle gyorsan, nagyon gyorsan fogyassza el, de ne legyen meglepődve, ha a palackja már el is halálozott. A 2004-es és a 2005-ös pedig egyszerűen csak nem nyújtott nagy élményt, nem is jó évjáratok borai ezek. Ezt a két évjáratot is érdemes most fogyasztani, jobbak már nem lesznek.

Barta Roland barátom, a WineWorld borkereskedés tulajdonosa, hozzám hasonlóan, nagy érdeklődést mutat az érlelt magyar borok iránt. Ezzel vagyunk így sokan, de Ő tudja is kóstolni, és helyén kezelni a tételeket, akárcsak én. Ő sem ma kezdte ezt a szakmát, van már vagy 25 éve, ezért ismeri is a legtöbb, még valahol fellelhető idősebb tételeket, és tudja is a beszerzési forrásokat. Nem fogja elárulni, ne is kérdezzék. Ugye Roli?

Többek között ezért is érdemes figyelni ajánlatait, mert gyakorta bele lehet futni olyan izgalmas gyöngyszemekben, mint az idei évnyitó, Malatinszky Cabernet Franc vertikális kóstoló. Mivel az a 7-8 franc sosem elég, ezért szemezgettünk néhány chardonnay között is. Több gondolat is született bennem ezen az estén, amikről okoskodok egy kicsit.

Először is a kóstolásról.

Tudom, hogy nagyon sznobnak hangzik, de 10-12 éves borokat kóstolni többről szól, mint belekortyolni és azt mondani, hogy jó vagy nem. Tapasztalatot, tudást igényel, aminek egy részét nem lehet könyvből megtanulni. Azt csak egy szakavatott ember tudja megmutatni, hogy az idősebb tételek közül melyik az, ami szépen öregedett meg, melyik az, amelyik sosem volt igazán nagy formátumú, és melyikben van még lehetőség. Ahhoz, hogy egy 10 évnél idősebb bort a helyén tudjunk kezelni, ismerni kell a borvidék és a fajta jellemzőit, az adott évjárat lehetőségeit. Tudomásul kell venni, hogy attól, mert egy fajta alapvetően alkalmas hosszan eltartható bor készítésére, a borvidék és a termelő is rendelkezik ezzel a tudással, attól ebbe még az évjárat, a tárolási körülmények beleszólhatnak. Nem szabad elítélni Malatinszky Csabát azért, mert a 2002-es vagy a 2003-as jó állapotban van, akkor a 2004-es vagy a 2005-ös miért van rosszabb pillanatában. Azért, mert az utóbbi két évjárat közel sem volt annyira jó, gyengébbek a képességei. Ezeket a dolgokat pedig meg kell tanulni. Higgyék el ezzel a tudással, sokkal többet fognak adni a borok. Ahogyan a kóstolás kultúráját is érdemes megtanulni. Tiszteljük meg a másikat néhány dologgal, főleg, ha egy tízesbe kerül a rendezvény. Nem parfümözzük magunkat feleslegesen, nem késünk fél órát, és lehetőleg védekezünk az alkohol hatásai ellen. Fontos a tisztelet! Ráadásul ezek azok az alkalmak, amikor sokat lehet tanulni, mind a kóstolásról, mind az évjáratokról. Így nem csak sok csalódástól kíméljük meg magunkat, de sok felesleges pénzkidobástól is. A bor igazi példája az örök életen át történő tanulásnak, főleg, mert ebben tényleg örömet lehet lelni.

Másodszor a chardonnayról.

Chardonnay jelenleg padlón lévő fajta, amibe még sokan szeretnek egy nagyot belerúgni. Néha csak szavakkal, de sokszor azzal, hogy vacak, jellegtelen bort készítenek belőle, amik miatt most éppen a népszerűségi listák végén kullog. Pedig a helye pont a másik végén lenne. Számomra a furmint, a rajnai rizling mellett, a fehér szőlők királya, legnagyobbika. Ennek több oka is van. A fajta jól tud alkalmazkodni a terroirhoz, és jól is közvetíti azt. A legtöbb iskolázásban tud értékeket mutatni, még néha édesben is, a Fertő-tó partján. Jól érlelhető, de fiatalon is fogyasztható. Világfajta, amely egészen más Kaliforniában, a Margaret Rivernél, vagy Burgundiában. Legismertebb fehér szőlő, Burgundiában igazán kiemelkedő borokat ad. Nélküle nincs champagne, és a legjobbak tisztán ebből a fajtából készülnek. Csakhogy ezt a hírnevet a 80-90-es években sikerült, sok csapnivaló borral a sárba tiporni. A magyar borkereskedések polcain is elvétve lehet találni csendes bor formájában, és a hazai termelők közül csak néhányan dolgoznak vele ügyesen. Ezek közül az egyik Malatinszky Csaba, akinek 2006-os tételét kóstoltuk ezen az estén. Ez a bor, az egyik klasszikus iskolát mutatja. Hordós érlelés, az ebből fakadó krémességgel, sok érett, aszalványos jegyű, déligyümölcsös illattal. Már a csúcsának végén van, de ez talán nem meglepő 10 éves korban, főleg, hogy egy nem feltétlenül fehérborra koncentráló borvidékről (Villány-Siklós) származik. A másik izgalmas tétel Mátyás András felvidéki magyar borász keze munkája. Az itteni hűvösebb klíma sokkal ideálisabb a fajtának, ami érezhető a bor vitalitásában, vibráló savaiban, almás és körtés gyümölcsösségében. Szép jövő előtt álló bor.

Folyt. köv.

Krúdy szerelmes hősei gyakorta keltek át Budára fiatal színésznőcskék, vagy szemrevaló özvegyasszonyok látására. A meghitt séták, kocsikázások után jól éreznék magukat az Andante Borpatika melengető ölében. Mert itt jó az ital, jó az étel, tűzrőlpattant a korcsmárosné. Persze Szinbád, Rezeda Kázmér, különböző grófok és bárok, más asztalokhoz, más székekhez, más fajta étkekhez vannak szokva, de hamar megtalálnák helyüket, a tőlük annyira nem is idegen környezetben.

Gondolom ezt Ákos és Szigethy Gábor által előadott, időutazással felérő, Krúdy-est után, aminek minden mondata úgy illet a helyhez és a hangulathoz, mintha Krúdy Gyula egy perccel előbb írta volna, valamelyik sarokasztalnál.

A gasztrokulturális időutazás oka az eltelt újabb egy esztendő, immáron 11. születésnapját ünnepelte az Andante Borpatika. Az ünnepélyes hangulatot biztosították a nemes italok és kiváló ételek, Ákos által előadott Krúdy novellák pedig oldották ezt.

Az egész „üzemegységet” jellemzi ez a kettőség, amit okoz egyfelől a környezet megkövetelte polgári miliő, és az ezzel szemben állónak is tekinthető, a mai ízlésnek megfelelő, bisztró hangulatú étlap, az innovatív borlap, és a különböző rendezvényekre, vacsorákra jellemző vidám hangulat. Ám ez a születésnapi vacsora, és az elmúlt 11 év, illetve a hétköznapok is megmutatták, hogy ez működik.

Talán kissé ködösnek tűnő bevezetés után, legyünk egy kicsit konkrétabbak.

Az Andate Borpatika 11. születésnapja alkalmából tartott borvacsorára, és Krúdy estre voltam hivatalos, aminek idén sem tudtam és akartam ellenállni. A jó ételeket, a finom borokat, Krúdyt és kedves nők társaságát egyaránt kedvelem, így aztán pompás volt az összhatás. Az ételek nem csak ünnepiek voltak, hanem az aktuális Márton napot is megidézték. Az italpárosításokban sem volt hiba.

A Krúdy novellák kevéssé voltak ünnepélyesek sokkal inkább a gyomor és a szív vágyairól mesétek. Kormácsokról, ételekről, sörökről, borokról, kacér hölgyekről, csélcsap férfiakról, szerelemről, nyári és téli kalandokról volt szó bennünk. De hát, aki mást várt Krúdytól, az hiányozhatott egy-két irodalomóráról.

Libamáj terrine eredi gyümölcszselével

A menü inkább volt alkalmi. A legkedvesebb számomra a libamáj terrine volt, a Gilvesy Pince Próbaüzem nevű 2015-ös furmintjával. Nem sokkal maradt el mögötte rozmaringos libamell, és a csokoládétorta diófagyival.

Borjúsült

A konyha nagyot teljesített most is, hiszen egy 40 fős, 6 fogásos vacsora feltalálása nem egyszerű feladat főleg, ha műsorhoz is kell alkalmazkodni. Az pedig köztudott, hogy az Andante konyhája nem igazán erre van kitalálva. Ezért voltam elnéző, hogy a különben nagyon finom vadleves kicsit meghűlt, és a borjú zöldkörete kicsit elnagyolt lett. A borsor is nagyon rendben volt, jól érzékkel kiválasztva az ételekhez. Jó kezdés volt az Áts Karcsi féle Andante Cuveé (Koranyár), csúcsra vitte a levest a Bott Frici féle Tramini, mindkettő 2015-ből. A végére jött persze a nagy durranás, a remek állapotban lévő Tiffán’s Grande Selection 1995-ből. Amellett, hogy ritkán lehet kóstolni 20 éves magyar vörösbort, ami kiválóan tartja a formáját, a bor megoldotta az egyik nehéz kérdést, hogy mit igyunk csokoládés desszerthez.

Csokoládétorta és a Grande Selection

Ez volt sorozatban a harmadik születésnap és sokadik rendezvény, amin az Andantéban jártam és mondhatom, hogy folyamatos és látványos a fejlődés a menüben, szóval jó itt a konyha, de nagyon.

Hát valahogy így telik egy este a Bem rakpart 2. szám alatt, a Parlamentre nyíló kilátással, jó borok között. Aki szeretné kipróbálni, annak ajánlom a Karácsonyváró Ünnepi Vacsorát, két legendás borásszal és nagy nevetetővel Áts Karcsival és Balla Gézával. Szem nem marad szárazon, azt garantálom.

A teljes menü, kedvcsinálónak a következőkre:

Amuse Bouche – Áts Károly: Andante Cuvée 2015, Tokaj-Hegyalja, Tarcal

Libamáj terrine erdei gyümölcszselével – Gilvesy: Próbaüzem Furmint 2015, Badacsony, Szent György-hegy

Vadesszencia vargányás daragaluskával – Bott Frigyes: Tramini 2015, Muzsla

Rozmaringos libamell avokádos burgonyapürével – Bencze Családi Birtok: Pirosbakator (Narancsbor), Badacsony, Szent György-hegy

Borjúsült zsü-vel, posirozott zöldségekkel – Stier Pincészet: Cabernet Franc 2011, Villány

Csokoládétorta diófagylalttal – Tiffán’s Grande Selection 1995, Villány

Hosszú ideje szokás Villányra jót és rosszat mondani, akár lábunkat is beletörölni. Én sem rajongok a villányi borokért, mivel inkább fehérbor szeretőként határozom meg magam. Kivételek mindig vannak, és ez ebben az esetben a Gere család.

Ennek több oka is van. Az egyik a boraik, amiről a következőkben sok szó fog esni. A másik, hogy akár Gere Attilát, akár Gere Andreát hallgatom, mindig visszatér a hitem. Megerősít abban, hogy a kemény, megtervezett, kitartóan végigvitt munka meghozza gyümölcsét. Kiderül, hogy a kiváló borok készítése, és egy jövedelmező, erős családi gazdaság, intelligencia, egész életen át történő tanulás, és megfelelő alázat mellett működhet csak hosszútávon.

A Gere család negyed évszázados története a legszebb példák egyik arra, hogy a magyar emberek tudnak és akarnak dolgozni, méghozzá magas színvonalon, megalkuvás nélkül.

De mára ennyit a pincészet mennybe emeléséről.

A Gere Pincészet története az 1990-es évek elejétől íródik, amikor is Gere Tamással, Tiffán Edével, Wunderlich Lojzival, és Polgár Zoltánnal újragondolták Villány jelenét és jövőjét. Aztán jött egy mai napig is rendkívüli, borvidékeken átívelő közös munka gyümölcse, a Gere+Weninger borok létrehozása. Azt pedig bátran kimerem jelenteni, hogy a magyar bormárka építés egyik ékköve, a Kopár vagy Kopar kinek, hogy tetszik. Ez a bor akkorává nőtte ki magát, hogy megszűnése csak akkor történhetne meg, ha a magyar borászat is megszűnik. A megújulás, a fejlődés folyamatos, elég csak a régi magyar fajták felkarolására, habzóborkészítésre, vagy a 2010 óta tartó biodinamikus művelésre gondolni.

Mészáros Gabriella szervezésében volt módom a Gere Pince 14 borát végigkóstolni 1995-től, 2012-ig. Azt gondolom, hogy ilyen átfogó gyűjtemény kevés helyen lelhető fel, ezért szerencsésnek érzem magam, hogy volt módom részt venni a bemutatón. Összefoglalót a végére szokás írni, de muszáj már most leírnom, hogy ma Magyarországról ilyen hosszú, hibátlan, életben lévő borokat tartalmazó borsort, más borászattól összeállítani nem lehet, vagy csak nagyon nagy szerencsével. Mondhatni egy életmű bemutatón vettem részt, igen nagy örömmel.

Mint írtam mindegyik bor kiváló állapotban volt. Egyedül az 1997-es Phoenix mutatta nyomát némi öregedésnek. A három Phoenix amellett, hogy nagyszerűen vezette fel a sort, megfelelő példa arra, hogy a kékfrankos alap mekkora erőt jelent. Ezen az estén az én kedvencem a 2007-es Franc, a 2007-es és 2012-es Kopár és az Attila Cuvée volt. Nagyszerű bor mind a négy, bőséggel 90 pont felett. Közel voltunk az ennél jobb már nem nagyon kell szinthez.

A Franc illatában igazi franc volt a javából, mély, elegáns, visszafogott fekete bogyós erdei gyümölcsökkel, némi földdel és kávéval. Szerkezet még mindig fiatalos, jó savak tartják lendületben, mindenből van benne bőven, egyensúlyban. Ízében finom hordós jegyek, és sok erdei gyümölcs, pici gombával. Akinek több palack van belőle, egyet kinyithat most is, de a többivel még nyugodtan várhat 2-3 évet.

A 2007-es Kopárban a csendes elegancia fogott meg a legjobban. Tökéletesen összeérett vörösbor illata van, pici fanyarsággal és csipkebogyóval. Szájban sokkal fiatalabb érzetet ad, feszes, jó savakkal, jelentős és szépen beépült tanninokkal, bőséges gyümölccsel. A 2012-es évjáratban nagy potenciál érezhető. Még mindig kialakulóban van, fiatal az illata, hordós jegyek dominanciájával. Megkóstolva elsőre a tökéletes érett alapanyag tűnik fel, majd az egységes szerkezet. Tanninja elegáns, ízében a cabernet sauvignon van elől. 10 év még simán van benne, fogyasztása még nem ajánlott, sokat fog még nőni. Ez az Attila Cuvéere hatványozottan igaz. Tökéletes bordói házasítás, finom és elegáns illatokkal. A bornak nagyon jó a szerkezete, egyensúlyos, kerek, szépen beépülő tanninokkal. Ízében még a sok erdei gyümölcs és szilva dominál. Tényleg nagyon fiatal, legalább 5-6 év, amire felér a tetőre és ott jó sokáig fog üldögélni.

Kóstolt tételek:

Phoenix Cuvée 1995, 1997 és 2000

Cabernet Franc Selection (Gere+Weininger) 2000, 2006 és 2007

Villányi Franc 2012

Kopár 1997, 1999, 2002, 2007, 2008 és 2012

Attila Cuvée 2007

A chardonnay olyan, mint egy macska, nagyon sok élete van. Volt világsztár, aztán jött a nem kérünk belőle (Anything But Chardonnay), utána hosszú, csendes túlélés, és most újra kezd népszerűvé válni a fajta, és a fajta bora.

Ebben az újraéledésben vélhetően sokat segít, hogy kezdenek elfogyni a semmitmondó, egyforma ízű, fás, gyenge minőségű chardonnay-k a piacról. Ennek nagy mennyiségű gyártója az Újvilág volt, ahol szintén felfedezték, hogy ennél többre képes a fajta, megéri odafigyelni a minőségére, stílusra.

A chardonnay különleges számomra, még akkor is, ha a világ minden pontján termesztik. Különleges, mert könnyen alkalmazkodik, és így nagyon jól közvetíti a terroirt, könnyen formázható, széles spektrumú aromavilágot tud produkálni. A legtöbb borkészítésű stílust elfogadja, és jó tételeket tud produkálni. Többször megmutatkozott, hogy a legjobb chardonnay meszes, üledékes, mérsékelt klímájú területről jön, és a hosszabb fahordós érlelést is meghálálja. A hordókkal is érdemes vigyázni, az első töltésű kisfahordó használatával óvatosan kell bánni, de mindenképpen szükséges. Én magam nem kedvelem a déligyümölcsös aromatikájú, meleg chardonnaykat, és tapasztalom, hogy ez az ízvilág is kezd egy kicsit visszaszorulni, a fehér húsú gyümölcsök javára, amelyek kis terroir jegyeket is hordoznak magukban.

Eddig persze a csendes borokról beszéltem, hiszen a champagne örök, ott nem számít, hogy ki mit gondol a chardonnayról. A világ legjobb methode traditonelle-i csak chardonnayből készülhetnek.

A közelmúltban 16, a világ különböző részeiről származó, változatos módon készült chardonnay kerültek elém.

Megint bebizonyosodott, hogy a chardonnay legjobban az Óhaza, Óhazájában Burgundiában érzi magát. Nehéz volna választani a négy kóstolt közül. A Chablis hozta a formáját, feszes, savban gazdag, vegetális világú, jelentős ásványokkal. A Macon igazi déli bor, sok, meleg gyümölcs, bátrabb hordós érlelés, krémes, kerek ízvilág jellemzi. A Meursault és a Chassagne-Montrachet pedig az eleganciáról, komplexitásról, kerek, egységes ízekről szól, tartalmasságról, potenciáról regélnek. 90 pont feletti borok egytől egyig.

Az Újvilági tételek nem sokat szóltak, így én sem teszem. Sokkal érdekesebb volt a libanoni bor, amelyről azt gondolnánk, hogy a meleg termőhelyre való tekintettel nem lesz túl virgonc. Hát megint tévedtünk, jó termőhely, felkészült borász és kész a jól elkészített bor. A magyarok közül mindenképpen Miklós Csabi borát emelném ki, két okból is. Egyrészt ritkán lehet ilyen izgalmas, élénk, jó savú, szépen hordózott chardonnayt inni itthonról. A másik, hogy ez a bor is megmutatta, hogy Mórnak mi a jó iránya, és, hogy kicsi a bors, de tényleg erős. Ez a pindurka terület méltán lehetne híres jól érlelhető, komoly potenciálú fehérborokról. Barátom, köszönöm az élményt.

Végül jöjjön „kedvenc” témánk a természetközeli, bio borászat kérdése. Sok vád éri ezeket a termelőket, néha problémás boraik miatt. Na, ez nem igaz Mátyás András borai. Volt szerencsém kóstolni az elmúlt hetekben a 2015-ös évjáratot, és minden rendben van velük, beleértve a tisztaságot is. Ez a chardonnay is remek felütése volt az estének, a hűsebb termőhely ellenére, igen gazdag gyümölcsösségével.

Végére került két, örült narancsbor. A narancsbor legfontosabb részei, a hosszan, héjon áztatott alapanyag, szűrés, derítés hiánya, spontán erjedés, hozzáadott anyagok nélkül, és nagyon minimális kénezés. Ezeknél a boroknál más értelmet nyernek a színek, az ízek, feltűnik a nem várt cserzőanyag, és mások az érési folyamatok. Mindez nem mindenkinek tetszik, én sem kapkodok után, de ha kínálnak, örömmel megkóstolom. Inkább a Princic bort, mint az Organic Anarchy-t, mert az már kissé megfogyatkozott erejében.

Remélem sikerült mindenkinek kedvet hozni a fajtához. Tessék bátran próbálkozni, mert nagy csalódást nem fog okozni egyik sem, és az igazi megtalálásához közel sem kell, annyit próbálkozni, mint sok más fajtánál.

A Borkollégium Rhone-i borok kóstolására invitált Tar Feri (FineWines, Carpe Diem Borbár) kínálatából. Három pincészet tételeit kóstoltuk, összesen 14 tételt. A borok több területről érkeztek, mint a Cote Rotie, Chateauneuf, Gigondas, és néhány Cote de Rhone is volt a kínálatban. Először is örömömet fejezem ki, hogy Tar Feri újra velünk van és aktívabb, mint valaha. Ízlése, a kóstolt borok alapján, változatlanul kiváló. A sor és a borvidék bemutatását dr. Mészáros Gabriella tette meg, a tőle megszokott profizmussal.

A Rhone-i borvidéket, mint sok másikat is, egy folyó jelenléte határozza meg, annak partján alakult ki, és, mint köztudott két nagy területre oszlik, az északira és a délire. Az északi borok alapja a shiraz, míg a délié a grenache. Az északi terület elég monokulturális, a shiraz jelenlétét csak kis mértékben egészíti ki a viognier, a marsanne, és roussane. Viognierből még csak-csak készül fajtatiszta bor Condrieu AOC területén, a másik kettő már csak házasításokban jelenik meg, nem ritkán shirazzal együtt, annak ellenére, hogy mindkettő fehérszőlő. A déli részen sokkal szélesebb a fajtaválaszték: grenache, mersault, cinsault, shiraz és még sok egyéb. A fajtatiszta borok itt ritkábbak, és így a déli rész leghíresebb bora, egy vörös házasítás a Chateauneuf-du-Pape. Amiben mindkét rész egyforma, hogy a borkészítés kulcskérdése a savak megtartása. Mindkét terület kimondottan meleg, és csapadékhiányos. Ezt gondos műveléssel, és jó fajtákkal oldják meg. Az északi shiraz jó savgyűjtő, a déli részen pedig házasítással alakítják ki a savgerincet.

Kép: Domaine La Barroche borok (Saját felvétel)

Három pincészet boraiból kaptunk ízelítőt az este folyamán. Stephane Ogier elsősorban Észak-Rhone területén érdekelt boraival, a Chateau de St. Cosme kóstolt tételei Gigondasból származtak, míg a Domaine La Barroche a Chateauneuf AOC területén tevékenykedik. Rhone-i borokat kóstolni nem egyszerű dolog, főleg nem azokat, amelyek csak 3-4 évesek. Ebben a korban még roppant fiatalok, tömények, alkoholban gazdagok, hatalmas erő dolgozik bennük, nem kevés besimulásra kész tanninnal kiegészítve. Igazi, dús, mediterrán stílusú ízek, még akkor is, ha az elmúlt évtizedben sokkal szebb lett a rhone-i borok egyensúlya, elfogytak a keményen hordozott borok, növekedett a gyümölcsösség. Ezen az estén kóstolt tételek a 30-50 Eurós kategóriába tartoznak, ami a Rhone-i borok esetében a közép árkategória felső részét jelenti. Ezek a borok 7-8 éves korukban érkeznek el leghamarabb az állapotok csúcsára, ahol hosszú ideig tudnak csücsülni. Persze ilyen korú borok beszerzése már nem nagyon lehetséges, ha mégis akkor igen mélyen kell nyúlni a zsebbe, simán elképzelhető, hogy az ár a kezdetihez képest megháromszorozódik. Mindegyik bor vásárlása ajánlott, és ajánlott azonnal a borhűtőbe rakni pár évre. Ez alól a kivétel a viognier, amely nem kíván további érlelést. A ’12 és ’11 Signature borok már kezdenek közelíteni a beérett szintre, nekik már 1-2 év pihenés elég. Ebből fakadóan ez a két bor volt a legszebb az estén, kiegészülve Ogier La Rosine nevű tiszta shirazával.

Kép: Három Signature, balról jobbra: 2013-2012-2011 (Saját felvétel)

Amit általában el lehet mondani, mivel nem lesznek részletes leírások, hogy a gigondasi borokra legjellemzőbb a rengeteg piros bogyós gyümölcs, komoly, a gyümölcsből származó tannin, nagy test, dús szerkezet, picit magasabb alkohol. Igazi, mediterrán, vastag borok, közben mégis vannak jó savak, és egyensúlyhoz közeli állapot. Ami hiányzik az az elegancia. Komoly húsok fogyasztás kötelező.

Az Ogier család északi borai kicsit „hüvősebbek”, savban gazdagabbak, hozzák a shiraz határozott tanninjait, és sokszor fajtajellegesek. Picit elegánsabb borok, jobb szerkezettel, mint a Gigondasból származók.

Kép: Ogier borok (Saját felvétel)

A legelegánsabbak a Chateauneuf-du-Pape tételek. Itt is jelen van egy picit magasabb alkohol, a sok gyümölcs, és komoly tannin, de egész más az összetétel, a hatás. Megjelenik a krémesség, az barátságosság, a tanninok sokkal kedvesebbek, csak a mennyiségük nagy. Jó az egyensúly, szép az elegancia.

Persze nem szabad levonni végleges következtetéseket a rhone-i borokról, hiszen évente 4 millió hl bor készül itt, aminek 95 %-a az alap Cote de Rhone, és Villages borokba kerül bele, amik nem mindig olyan nagyon jók. Emellett sok appelláció található a területen, amelynek szintén nem egyforma minőségűek. Érdemes ismerkedni velük egy-egy pohár szintjén a jobb borbárokban. Az biztos, hogy ezt a három termelőt meleg szívvel ajánlom mindenkinek.

Kóstolt tételek:

Stephane Ogier: Viognier La Rosine 2014, Cote Rotie

Stephane Ogier: Cote Rotie La Village 2013

Stephane Ogier: La Temp est Venue 2014

Stephane Ogier: La Rosine 2013, Cote Rotie

Stephane Ogier: L’ame Soeur 2012, Cote Rotie

Chateau de St. Cosme: Gigondas 2013

Chateau de St. Cosme: Le Deux Albion 2013, Gigondas

Chateau de St. Cosme: Le Poste 2013, Gigondas

Chateau de St. Cosme: Valbelle 2013, Gigondas

Chateau de St. Cosme: Hominis Fides 2012, Gigondas

Domaine La Barroche: Fiancée 2013

Domaine La Barroche: Signature 2013, Chateauneuf-du-Pape

Domaine La Barroche: Signature 2012, Chateauneuf-du-Pape

Domaine La Barroche: Signature 2011, Chateauneuf-du-Pape

A sokszor bántott, kevésé dicsért Winelovers csapata október hónapot kinevezte az Olaszrizling havának. Végül is ez inkább marketingfogás, és vélhetően az is marad, mivel hónapokat fajtának kinevezni, igazából semmi más. Annyi előnye azért van, hogy ilyenkor összejönnek a fajta alkotói és nagy merítés kapunk, mint most az olaszrizlingből. Még érdekesebb most ez a téma, mivel az elmúlt hetekben Jásdi István kongatta a harangot a Balaton boraiért, és így az olaszrizlingért is. Illetve hamarosan napvilágot lát az olaszrizling új neve. Ezek és az Olaszrizling Október nagykóstoló okán szeretnék véleményt formálni lelkes olvasóimnak.

Kezdeném azzal, hogy mit gondolok az olaszrizlingről, a helyzetéről és a nevéről, mert ezek nálam összefüggenek. Szerintem megint fordítva ülünk a lovon. Valóban tényleg nekünk kell nevet változtatnunk, és magyarázkodnunk, hogy ez nem is olasz, meg nem is rizling? Először is, hogyha a rajnai rizlingeseket zavarja, akkor szálljanak Ők a szorítóba, a névért. A tokaji nevet sem adták vissza maguktól a többiek, fél évtizeddel ezelőtt. Mi küzdöttünk meg érte, hogy csak nálunk lehessen. Számomra az olaszrizling neve inkább izgalmas, hogy így hívják, pedig az egyik feléhez sincs semmi köze. Néha Dávid is orron pöcköli Góliátot. Sokkal fontosabb, hogy készítsünk belőle olyan bort, hogy az idelátogatók emlékezzenek rá, a magyarok pedig fogyasszák nagy mennyiségben. Az olaszrizlingből, csak egy-két nagyon eredeti tétel fogja érdekelni a világot, mert minden boros országnak van ilyen jellegű fajtája. Ez megmarad a mienknek, a Kárpát-medencének, Közép-Európának, a Balkán közelebbi részének. Inkább azon kellene gondolkodni, hogy miként lehet elérni, hogy a világ megtanulja, hogy van erre felé egy fajta, amit nem szabad kihagyni, ha itt járnak. Ha már Budapest menő úticélnak a számít, akkor itassunk velük olaszrizlinget. Azt is tanulják meg az érdeklődők, ahogyan mi is megtanultuk, hogy a grenache és a garnacha ugyanaz, csak más nyelven, hogy az olaszrizling, welschrizling, a grasevina, laski rizling is ugyanaz. Ezt pedig nem attól fog megtörténi, hogy Mandolának vagy valami másnak hívják, hanem attól, hogy a bor jó. Márpedig abban van még dolog bőven, mivel az alap, borvidéki szintű megjelöléssel piacra kerül tételek között igen sok az érdektelen, értelmetlen tétel. Pedig ez lenne az egyik fő felhasználási módja a fajtának, hogy minőségi alapborok, és alapházasítások készüljenek. Mivel a fajta széles spektrumot tud, ezért persze a dűlős borokban, és a Kódexben is megállja a helyét, mint hegybor. Itt viszont kiváló minőséget, szigorú analitikai szabályok betartását, és a lehető legtöbb esetben érzékszervi vizsgálatot kellene előírni a hegyvidéki szabályozásoknak. Ennek ellenére mindenre használják a fajtát nyakló nélkül. Márpedig ez csak akkor működik, ha bor mindegyik szinten hibáktól mentes. Akkor lesz jó Balatonbornak, vagy alap Egri Csillagnak és Kódexnek vagy Superiornak egyszerre. Amikor ez rendben van, akkor majd lehet okoskodni névvel, meg marketinggel.

Nem véletlenül állítok ilyet, mert volt módom az Olaszrizling Október és Winelovers Afterparty borait előkóstolni, majd mindkét rendezvényen jelentős mennyiségű tételt kipróbálni. Sajnos sok jellegtelen, egyforma, reduktív olaszrizling van piacon. Ezekkel nem az a baj, hogy hibás vagy problémás borok, bár abból is van nem kevés, hanem az, hogy semmilyen élményt nem nyújtanak. Nincs aromatika, nincs szerkezet, csak a bor alapelemei külön-külön álldogálnak magukban. Persze azért vannak igen csodálatos tételek határon innen és túl.

Az Olaszrizling Nagykóstoló az én ízlésem szerint igen jól sikerült. Gyakorlatilag minden fontos termelő jelen volt, elsősorban 2014-es és 2015-ös tételeivel. A jól ismertek mellett volt néhány újdonság is, de azt gondolom, hogy az olaszrizling fajta felosztásra került, megvannak azok a termelők, akik kezdenek valamit kihozni a fajtából. A frissen kezdők pedig valamiért nem tanulnak a tapasztaltabbak példáiból, és valamilyen perverz önsanyargatásból minden, buta kezdő hibát elkövetnek borukkal. Pedig, ha több időt fordítanának az ismerkedésre, tanulásra akkor helyből is indulhatnának nagyon jó borokkal, és nem kellene felesleges tanulóidőket tölteniük azon kívül, amire tényleg szükség van az adott terület kiismeréséhez. Területileg Balatonfüred, Csopak, Káli-medence, Badacsony és Eger, amelyek valóban labdába tudnak rúgni ezzel a fajtával. Itt születnek igazán jó tételek. Persze a Mátrában, Bogláron vagy a Felvidéken is fel-fel bukkannak egy-egy évjáratban érdekes dolgok.

Számomra az este legnagyobb durranása mindenképpen Figula Pince 2015-ben, azonos technológiával készült öt, dűlős olaszrizlingje volt.

Kovács Anti és a Stelázsi elhozta nekünk Budapestre Ludányi Balázst a Mátrából. A Centurio Borház munkáját már hosszú évek óta követem és három tétel volt, ami mindig levett a lábamról. A Mátra két legfontosabb fehér fajtája a hárslevelű, és a szürkebarát, illetve a sárgamuskotály. A legtöbb emberrel ellentétben rajongok a szépen elkészített, barátságosan illatos, feszes, száraz sárgamuskotályokért. Ilyen bor a 2015-ös évjáratú is. A szürkebarát és a hárslevelű egy ponton nagy hasonlóságot mutat, az pedig, hogy illatában olyan fajtajellegesség van, ami már gonoszul átugorja az ingerküszöböt. Ám ez mégis jól működik, mert pont az a lényeg, hogy semmi nem nyomja el a fajta aromáját, és érezzük, hogy lehet, hogy más teszi konvencionális borát és nyomja el ízét és illatát. Pedig belekortyolva érezhető, hogy van benne más is, de ez inkább a szerkezetet erősíti. A hárslevelű tényleg hársas, édes, hívogató, és elegáns. A szürkebarát pedig édesgyökeres, virágos, gyógyszeres illatokat és ízeket hoz ki magából. A szerkezet feszes, jó savakra épül, kimondottan testes. Nagy alapanyag mindkettő, jól tárolható borok és még kaphatók igen baráti áron, de csak kizárólag Kovács Anti Pinceáronjában és kapcsolt intézményeiben. Tudom, hogy Balázs nagy kedvence a kékfrankos. Ebből csak részben kaphatunk ízelítőt, egy érlelt, igazán vörösboros jellegű, tartalmas rozéban. Az Összetettben még nem tudta magát igazán megmutatni, mert annyira fiatal, és annyira dübörög, hogy még se nem kékfrankos, se nem franc, hanem még „csak egy” fiatal vörösbor. Ezt tényleg el kell rakni évekre. Persze a kevésbé tapasztalt száj is érzi benne, hogy itt nem egy kispályás borral van dolgunk. Ahogyan Balázs sem egy kispályás borász. Bár a területe és pincéje kicsi, de a benne lévő munka annál nagyobb. Kézi munkával, minimális technológiával dolgozik. Egészséghez, hagyományhoz és természethez közeli módon műveli a szőlőt, hozzáadott dolgok nélkül. Egyedül a kén, amit kötelezőnek érez, nem kívánja a szerencsére bízni a borait, aminek örülünk. Szemében mindig lelkes csillogással mesél borairól, a Mátráról és borászati elképzeléseiről. Balázs gondolatai a borkészítésről, indította el bennem is a véleményformálás kényszerét. Rendszeresen olvasom és hallgatom a szakma vitáját a kézművességről, kézműves borokról. Ki az, mi az és mitől az? Van, akit bántanak, kinevetnek, van akit Istenítenek ezért. Bennem mindig felmerül a kérdés, hogy tényleg erről kell koptatni a szánkat? Mindenkinek szíve joga, hogy miként készíti a borát. Akit ez érdekel, az úgyis tudja, hogy mi a nagyüzemi, reduktív és mi pince mélyének csodája. Akit meg nem érdekel, az úgyis cserszegit keres, ezerötért. Vannak ennél sokkal fontosabb kérdések is! Sok a hibás, tisztátalan bor az országban, meddig jön még bor át a határon az éjszaka csendjében, érdekes a bortörvényünk, a hegyközségi rendszer és szabályok nehézkesen látják el feladataikat, kevés a jó és nem a napi érdekeket mutató termékleírás, a borminősítő inkább bürokrácia, mint segítő szervezet, nincs bormarketing, az igazán értékmérő borok egyre kevesebbek pénztárcájába férnek bele, alig iszunk aszút. Szerintem ezek lennének a fő kérdések és nem a ki a kézműves, és az miért nem erre a világra való.

A másik nagy kérdés az ehhez kapcsolódó vendéglátás. A Stelázsiban, a látottak alapján jó irányba haladnak. A borválaszték jó, az ételek kicsit az óbudai kiskocsmás hangulatra is hajaznak, mint maga a hely is, de ebbe belekevertek egy kis bisztróérzést is, ami nekem nem állt össze teljesen. A személyzet fiatal, és kicsit sete-suta, de kedves módon. Látszik a tapasztalat hiánya. Az ételekről nem tudok nyilatkozni, mert a kóstoló elején megrendelt fogás kimaradt a napból. Ám a borkorcsolya krémek alapján nem is tudom, hogy baj-e. Egyrészt annyira megtöltötték a gyomrom, hogy hazáig kibírjam, illetve igen jellegtelenek voltak, amit szerintem nem engedhet meg magának senki. Tessék erre jobban figyelni.

Kóstolt tételek:

Sárgamuskotály 2015, Tizenöt Birtokbor 2015 (75 % zenit, szürkebarát, hárslevelű, sárgamuskotály), Szürkebarát 2015 Fáy-domb, Hárslevelű 2015 Fáy-domb, Első fejtés 2015 kékfrankos rozé, Összetett 2015 cabernet franc, kékfrankos házasítás

Megtartották Somlón, a Tornai Pincészet termeiben az első Juhfark Ünnepet. 16 helyi kiállító mutatta be Juhfarkból készült forgalmi tételeit. Szigorú volt a szervezők elvárása, ezért szakértő csapat bírálta elő a borokat, és zárta ki az oda nem illőket, illetve a rendezvényen tényleg csak juhfarkból készült borokat mutathattak be. Az előválogatás jól sikerült, mert nem volt hibás, problémás bor a kínálatban.

De térjünk a lényegre. Ideje tudomásul venni, hogy a somlai juhfark egy barátságos, kedves bor és nem egy kemény, szikár, savhangsúly, kődzsúz. Persze lehet az is, amikor korán, éretlenül szedik, biztos, ami biztos alapon. Nem egyszerű bánni a juhfarkkal, mert érzékeny fajta, gyakorlatilag bármire. Fekvésre, évjáratra, napsütésre, csapadékra. Tömött fürtjei révén gombásodásra, és egyéb betegségekre is. Mégis a helyiek nagyon szeretik, na nem azért, mert legendásan javítja a férfierőt, hanem mert a sajátjuk, ez a gyökerük, a hagyományuk. Ennek megtartása mostanság oly fontos lett, hát a szőlőnél is legyen így, főleg azért, mert a juhfarknál tényleg van értelme. A másik és még fontosabb ok, hogy nagyon széles lehetőségeket kínál a felkészült szakembernek. A rendezvényen megmutatta, hogy tud kedves, picit édes gyöngyözőbor lenni, feszes és férfias vagy kerek, gyümölcsös szárazborrá válni. Jól áll neki, ha félédes, vagy aszúsodik, és még szamorodnira is alkalmas. Persze az utóbbiak unicumok, de ebben is rejlik egy fajta nagyszerűsége. Legtöbb a kerek, jó ívású, tartalmas, még gyümölcsös fázisban lévő, fiatal borokból volt. Ez jól is van így, mert ez a juhfark valódi arca szerintem, nem az a bizonyos kemény, fognyüvő típus, amely még 10 éve is jellemző volt.

Mi is a juhfark jellemzője?

Erre azt felelte Kolonics Karcsi, helyi borász, hogy nem lehet megmondani. Van a borban egy „juhfark” molekula, aminek aromajegyeit nem lehet szétszedni, csak megtanulni. Aki belekóstol egy juhfarkba, az fogja tudni, hogy ez az, ez egy juhfark. Én is próbáltam megtalálni, és hajlok rá, hogy nehéz lesz szavakba önteni. Az ember megkóstoló és megjegyez néhány somlói juhfarkot, akkor örökre tudni fogja, hogy ez az, de a körülírás nem fog menni. Természetesen az analitikai adatok, készítési szabályok, egy termékleírás megalkotható, de abban aromaképek nem fognak szerepelni, csak nagyon megfoghatatlanul. Az ízkép leírását megnehezíti, hogy a juhfark, az olaszrizlinggel egyetemben jó terroir közvetítő. Ezért ezek a fajták azok, amelyek leghamarabb somlóivá válnak, vesztik el gyümölcseiket, és válnak ásványos borokká. A furmint vagy a hárslevelű is tudja ezt a borvidéken, csak jóval lassabban.

Mit nyújtott még nekem ez az ünnep?

Úgy érzem reményt. Reményt, hogy Somlónak van jövője, mert több generáció állt a borászokat megillető helyeken. Létezik a nagy öregeket leváltó középkorú, már tapasztalt évfolyam, és ott liheg mögöttük igen tekintélyes számban a fiatalság. Az a fiatalság, aki nem nagyképű, nem öntelt, hanem tanulni és fejlődni vágyó, bátor, és kísérletező, és ami a legfontosabb összetartó. Kikre is gondolok? Az első generációból még kóstolhattuk Fekete Béla bácsi borait, akinek hagyománya remélhetőleg fennmarad. A második generációból Kolonics Karcsi, nagy bajuszú Jász Laci vagy Géró Péter. A harmadik generáció Balogh Zoli (Somlói Apátsági Pince), Barcza Bálint (Barcza Pince), Tóth Péter (Tóth Pince), Kis Tamás (Somlói Vándor Pince). Mellettük pedig jól megfér két nagyobb is a Tornai Pince és Kreinbacher Pince, akik már szintén a borvidék nagy öregjeinek számítanak. Mondjuk a fiatalok sem nyeretlen kétévesek. Elég csak az Apátsági Pincére gondolni, vagy Tóth Péter, bár csak 32 éves, de hegybíróként, a hegy „jegyzői” feladatait is ellátja.

Reményt ad az is, hogy sikerült elsőre egy profi rendezvényt összerakni. Jó borok, finom ételek, kellemes zenekar, szervezettség, és rugalmas határozottság jellemezte az eseményt. Úgy tűnik, hogy sikerült mindenkinek megérteni azt, amit Fiáth Attila tanácsadó, a megnyitón is elmondott, hogy a bor önmagában nem elég. Rengeteg jó bor van a világon, ezért a vendégeknek komplex élményt kell adni. Ennek pedig része a bor mellett, a környezet, a vendéglátás és a folyamatos programkínálat. Amennyiben ezért közösen tesz valamit Somló és kihasználja a helyi fajták, mint a juhfark reneszánszát, akkor a Juhfark Ünnep és sok hasonló esemény nagy lökést adhatnak a borvidékeknek. Persze azért a jó bor készítése a legfontosabb.

Aki nem tudná, a Borkollégium tulajdonosában változás történt kb. egy évvel ezelőtt. Magyarország legrégebbi, és legismertebb boriskolája a Trinety Média cégcsoport tulajdonába került. Az iskola, ahol majdnem minden sommelier, borász, borszakértő, borértő kezdte tanulmányait, ezután megújult külsővel, kicsit megújult kínálattal, új helyen, de a régi tanári gárdával kezdi meg a 2016/17-es tanévet. Az iskolai szakmai vezetését változatlanul dr. Mészáros Gabriella látja el. Remélhetőleg ez a változás új lökést ad, ennek a nemes intézménynek.

Szeptember elejére elkészült a Podmaniczky utcai oktatóbázis. Elegáns, divatos környezetben, kicsit még festékszagúan megkezdődtek az első képzések, és mesterkurzusok. A helyszín mennyire válik be az a jövő kérdése, mert a teremek elrendezésében és berendezésében látok nem túl jó döntéseket, lehetne egy kicsit tanár és tanuló barátabb. De szerintem ez is olyan, mint az első házad, amit az ellenségednek tervezel, és majd a harmadik lesz a tied.

Magasan kezdett az iskola első „mesterkurzusával”, ahol a Gere Pince és Gere Andrea volt a vendég. Portfólió bemutató volt a javából, 16 többé-kevésbé forgalmi tétel került a poharakba.

Kényelmes helyzetben voltak a kóstolók, hiszen az élvezeten kívül nem sok dolgunk volt. Ugyanis az egyik oldalon egy profi kérdezett, dr. Mészáros Gabriella, míg a másik oldalon egy szintén profi Gere Andi válaszolt. Kérdeznünk sem nagyon kellett, mert gyakorlatilag mindenről szó esett, amiről tudni kellett, fontos dolog volt a pincével és a borokkal kapcsolatban.

A Gere Pince története 25 esztendőt ölel fel, 25 év fejlődést, változást, sikereket és ez alatt a negyed század alatt kialakult egy tudatos, modern, a kor elvárásait követő pince. Nagy öröm volt számomra, hogy 16 kifogástalan bort kóstolhatunk, amit ma hazánkban egy pincészettől összeszedni ritka dolog, főleg a vörösborosok között. Gyümölcsös ízek, fajtajelleges borok, egyensúlyos házasítások, szép hordóhasználat és 4 igazán világszínvonalú bor volt a listán. A sorból talán a két Frici lógott ki egy kicsit, amelyek most nem voltak közel sem olyan vitálisak, mint az előző években. A Tinta tempranillo volt egy picit gyengébb, kevésbé tetszetős. Meglepően jó volt viszont a Portugieser, és a rosé is egy komolyabb, tartalmasabb stílusban készült, mint megszokott. A Gere borok egyértelműen Villány élén állnak, és még fognak sokáig.

Kedvencek:

Villányi Franc 2012 Csillagvölgy dűlő, 80 % 16 hónapig volt új hordóban, 14,5 % alkohol, 5 gramm sav. A Franc borvidék kiemelt fajtája, a legfelső minőség megtestesítője. Kedves, meleg illat, kevesebb a francra jellemző földes, hűvös jegyekből. Sok gyümölcs, és pici hordófűszer viszi az illatokat. Belsejében lendület, jó savak, közepes és fiatal tanninok. Hosszú bor, komoly testtel, mély ízekkel. Földes karakter, áfonya, szeder, némi hordós jegyekkel. 10 éve még van simán, most 90 pontot megéri.

Kopar Cuvée 2012, bordói házasítás (50 franc, 40 merlot, 10 sauvignon) több dűlőből, 15 % alkohol, 5,3 sav. A pince zászlósbora, a modern magyar borkészítés egyik sikertörténete. A Kopar az a bor, ami nélkül nincs a pince, nincsen Villány és már nincsen magyar bor sem. A bor, ami soha nem érhet véget. Ez a bor meg is felel az elvárásoknak. Kellemes, selymes, krémes, meleg illat. Fiatalosság, sok-sok gyümölcs, fűszeresség. Vadul fiatal, jó savakkal, tele energiával. Közepes test, jó tannin. Ízében is a melegség, amit a picit magas alkohol okoz. Rengeteg piros bogyós gyümölcs, földes jegyek, egészséges hordó. 93 pont.

Solus 2009, tiszta merlot a Kopár dűlőből. 16 hónap barrique hordóban, 14,5 % alkohol, 4,7 gramm sav. Az a Merlot, amely többször megmutatta képességeit. Jó kezekben a fajta pompásan muzsikál Villányban is. Elegáns, vidám illat, majd kiugrik a pohárból, egy vadállat. Érett gyümölcsök, túlérettség nélkül, pici animalítás, pici hordóval. Nagyon tartja magát, nagy test, sok beltartalom. Nagyon egyértelmű bor, ami nagyon szerethető. Ízben még mindig a fajtajelleges, fiatal gyümölcsöket mutatja. Lehetne egy picit elegánsabb, bár az nem a merlot fő ismérve. 91 pont

Attila 2009: 50 franc, 35 merlot, 15 sauvignon. 14,5 % alkohol, 5,2 sav. Na ilyen bor ritkán születik. Kiegyensúlyozott, elegáns és érett illatok. Meleg, fűszeres, mediterrán hangulatú bor. Az éjszaka bora, buja és kerek. Kóstolva berobban a szájba, mindene nagy. Hatalmas energia van még benne. Nagyon szép tanninok, nem kevés, de tanítani való. Az egész korty egyben van, nincs benne bukkanó. Csúszik. Szétbonthatatlan gyümölcsök az ízben. Aki már kóstolt kiváló vörösbort az tudja mit kap. 95 pont simán, rengeteg évvel a tarsolyban.

További kóstolt borok:

Gere Frici 2015 fehér 82 pont

Gere Frici Rosé 2015 80 pont

Rosé Cuvée 2015 (Weninger+Gere) kékfrankos 83 pont

Portugieser 2015 84 pont

Finess 2011 Kopár dűlő Cabernet Franc 40 %, Merlot, Cabernet Sauvignon, Kékfrankos 90 pont

Cuvée Phoneix (Weninger+Gere) merlot, kékfrankos, pinot noir, cabernet sauvignon 84 pont

Kékfrankos 2011 88 pont

Cabernet Sauvignon 2013 87 pont

Tinta (Weninger+Gere) 2009 Tempranillo 85 pont

Cabernet Sauvignon Barrique 87 pont

Syrah 2013 Konkoly dűlő 87 pont

Kopar Cuvée Magnum 2007 93 pont

Aki még nem tudná kb. három hete jelentették be, hogy a tokajiak és a Riedel közös munkájának eredményeként elkészült a tokaji furmintos pohár. Örömteli hír, hiszen minden valamire való fajtának van már pohara, így a furmintnak is kijárt már. Fontos itt leszögezni, hogy ez egy tokaji furmintos pohár. Más furminthoz nem tesztelték, de mi igen.

Mivel szerettem volna kipróbálni és beszerezni belőle egy darabot, tökéletes alkalom volt erre a Wine Shock, innio, Riedel közös rendezvénye. A készletre darabonkénti 6 500 Ft-os ár mellett még várni kell.

Az Innioban gyűlt össze sok borokos és jó néhány lelkes rajongó, hogy Angerman Öcsi és Hantos László vezetésével teszteljük a poharat fél tucat furminton, két másik pohár összehasonlításával. Különböző stílusú furmintokat, különböző borvidékekről néztünk össze furmint pohárban, egy klasszikus fehérboros és vörösboros pohárban.

Rendezvény informatív része kicsit marketingesre, és kicsit magyarkodósra sikerült, de a lényeg, hogy több forduló után választották ki a megfelelő poharat a végső négy változatból Demeter Zoltán pincéjében. Méghozzá egyöntetűen.

Mik voltak a tapasztalataim:

A pohár igen határozott darab, nagy mérettel, vastag és hosszú szárral, igazi tulipános forma, szűk szájjal. Ebből fakadóan az elmondható, hogy felerősíti az illatokat, méghozzá mindegyiket. A gyümölcsös bor még gyümölcsösebb lesz, a problémás illatú, még problémásabb és így tovább. Lecsendesíti az alkohol érzését, picit kerekebbé teszi a bort. A legtöbb borhoz jobban működött, mint a fehérboros pohár, de nem mindegyiknél és ebben nem találtam rendszert. A vörösborosnál persze minden jobb egy fehérbornak. Ezt a poharat az első után gyakorlatilag nem is használtam.

Az egyértelmű, hogy a gyümölcsös tokaji furmintoknak a legjobb ez a pohár. A hardcore ásványos, gyümölcsmentes borokra nem tudom, hogyan fog reagálni. Lenkey Géza Hét hordójának teljesen mindegy volt. Ez a bor még a vörösboros pohárban is király volt. Ezt még tapasztalni kell. Ahogyan azt is, hogy miként fog reagálni egy somlói, egy Balaton felvidéki, egy egri furmintra, mert ez most nem derült ki. Györgykovács Imre és Kovács Nimród furmintja ugyanis nem volt jó állapotban, nem voltak jó tesztalanyok. Az olyan extrém, oxidált jellegű tételeknek, mint a Héja Furmint kimondottan ártalmas. Az édes szamorodninak is jót tett a pohár, átbillentette a bort az aszús aromatika irányába.

Összefoglalva jó, hogy van ilyen pohár, de hogy pontosan mire lesz jó, mely tételekre azt még ki kell tapasztalni. Igyekszem megosztani a fejleményeket.