A történt nem ismeretlen a borrajongók körében. Phillip Oser 2002-ben első látásra szerelembe esik. A Csobánc, a Balaton varázsolta el. Megvásárolta és felújította, Tolnay Klári színésznő villáját. Megalapította a pincét, amelynek nevében is megtartotta a művésznő emlékezetét, ha már akiknek dolga lenne, nem teszik. Aztán hip-hop el is telt 14 évjárat. Nagy Laci birtokigazgató, vincellér és Phillip Oser közös munkájából igen sok szép emléket őrzök, chardonnay, zöldveltelini, olaszrizling és pinot noir képében.

20190220_131230.jpg

Balról jobbra: Phillip Oser, Nagy László és Nádasi András (saját fotó)

A minőség mindig megbízható volt, a színvonal évről évre emelkedett, ahogyan a szőlőterület is, mostanra már 20 hektáron dolgoznak. Lefinomultak az elképzelése, a borvidék, a fajták és a technológia szépen összesimult.

A borok minősége, a tételek egyéniségei, és persze a palackozott mennyiség lehetővé és szükségessé tette, hogy a 2017-es évjárat már új, egységes, letisztult és könnyen értelmezhető címkével kerüljenek a polcokra.

20190220_131141.jpg

Itt még nem sejtettünk semmit (saját fotó)

Miben áll az új címke varázsa, mi történt a pincében az elmúlt egy évben, erről meséltek a birtok urai Phillip és Laci, a Kóstolom Borbárban tartott sajtótájékoztatón és kóstolón.

20190220_143542.jpg

Teljes a kép (saját fotó)

Ahogy a képeken is látszik a címke fehér, tiszta, egyértelmű, semmi kuszaság, egyénieskedés. Ilyenek a borok is, alacsony alkohol, savra koncentrál, fontos a finesz, és a termőhely egyértelmű jegyei. Ez a burgundiai stílus, erre reflektál a címke is, amely sokban hasonlatos francia társaihoz. Ez persze nem a véletlen műve, mindig ez volt a határozott cél a borokban, az új forma így adta magát. Az információk is egyértelműek. Először is a csillagok. 1 csillag az alapborok világa, címkén a fajta van kiemelve. 1 csillagos bor mindig lesz, minden évjáratban és már most szabály, hogy a sauvignon blanc csak itt jelenhet meg. Akik ismerik a pince eddigi munkáját azoknak úgy egyszerűbb, hogy az 1 csillag veszi át Tavasz helyét. A 2 csillagos borok a házasítások világa. Itt a fantázia név a hangsúlyos, mint például a Tenger. A 3 csillag pedig a csúcs, a legjobb területekről, dűlőkről, a legjobb Stockinger hordókból. Itt pedig a termőhely, jelen esetben a Csobáncz, így régiesen van a fő helyen, alatta pedig a fajta és a dűlő, egy picit kisebb hangsúllyal. A pince nevébe került pajzson, a székhely Gyulakeszi betűi olvashatók. A pontot az i betűre, a puha viaszból készült kapszulák teszik fel. A fehérborokhoz fehér, a vöröshöz vörös. A puha viaszt könnyű leválasztani a palackról, nem törik, nem morzsálódik, és elegáns. Fontos, hogy ez a zárási mód hermetikus, elzárja levegőtől a dugót. Ezért aki hosszabb tárolásra vesz, az új Villa Tolnay borokból, akkor szedje le viasz tetejét, így biztosítva a mikrooxidációt.

A színvonal fenntartásához, emeléséhez új pince kellett. 2018-ban 13 000 m3 földet dolgoztak fel, hogy elkészüljön a legnagyobb részt, a föld alatt található 700 nm2 pince. A felszínen, a villa közelében a feldolgozó üzem található, ahonnan a gravitáció segítségével jut le a föld alatti érlelőbe, a must. Akár 200 000 palack elhelyezésre is van lehetőség. A pincéről mesélve úgy láttam mindkét úr mosolyából, hogy az új pince minden igényt kielégít. Teljesült egy régi álom is, a saját palackozó kiépítésével. Az új pince hivatalos átadása, bemutatkozása húsvétkor lesz. Erről is be fogok számolni, amikor eljön az ideje. A „régi” villaépületben változatlanul folyik a vendéglátás. Megújul az étlap, amin a melegkonyha kisebb szerepet kap. Fontosabb a helyi termékek, sajtok, húsárúk, pékárúk és zöldségek megjelenítése, népszerűesítése. Jelszó a helyi képességek megmutatása.

20190220_143606.jpg

Nem szomjaztunk (saját fotó)

Persze borokat is kóstolunk, legfőképpen a kiemelkedő, 2017-es évből. Ha a gyönyörű táj, a friss levegő, a megújult pince nem elegendő, akkor a borokért mindenképpen érdemes idelátogatni.

Üdvözletként egy 2016-os Panoráma Olaszrizlinget kaptunk. Majd a folytatás az új évjárat borai: Zöldveltelini Panoráma (3*), Tenger (2*) chardonnay 50%+olaszrizling+rajnai rizling+zöldveltelini, Chardonnay (3*), Cabernet Franc szűretlen (3*).

Véleményem szerint a chardonnay és a franc, a Villa Tolnay ikonikus borává fogja kinőni magát, ha hagyunk nekik elég időt.

Szerző: Gonda Gyurka  2019.03.02. 07:18 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://igyunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr2714662993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása