Október első hétvégéjét Mádon illetve Tokajban töltöttem és feltöltődtem. Ott mindig másképpen süt a nap, más illata van a szélnek és árad a földből az erőt adó nyugalom.
Most éppen szőlő, a friss must, élesztő illatát hordta a szél.
Mád évről évre szépül, egyre szebbek lesznek az itt készült borok és szerencsére egyre nagyobb hírnevük van az itteni borászoknak. Elnézést kérve a Bényétől, Bodrogkeresztúrtól, Tokajtól, Tarcaltól és mindenkitől, ki kell jelenteni, hogy itt készülnek a legizgalmasabb tokaji borok, ami elsősorban a nagybetűs TERROIR-nak köszönhető. Kövek mindenütt.
Szepsy Istvánnál voltunk kóstolón, fehér abrosz mellett, mivel a pincében forrt a bor. Nem kívánok részletekbe bocsátkozni, de fel szeretném hívni a lassan palackba kerülő 2009-es évjárat dűlős borai: Úrágya, Urbán, Szent Tamás és a ritkán kóstolt Szepsi dűlő. István vasszigorral végig vitt koncepciója a dűlő szelektált borokkal kapcsolatban kezd kiteljesedni és valósággá válni. Elfogultság nélkül olyan komplex, elegáns, egyensúlyos és minden szempontból magas minőségű bort, mint a 2009-es Szent Tamás nem mindennap kóstol az ember. A 2008-as évjárat sem marad el mögötte sokkal, Szepsy István szintjén könnyedebb innivalók. Nagy élmény volt Őt hallgatni a világról, a szőlőről, sikerekről, gondokról mesélni. Szép este volt.
Másnapra jutott a Szüreti Napok Tokajban. Volt vásár, házikókban sok borász, már délben is jelentős tömeg. Érdeklődtek a népek rendesen, ami a nagyobb baj, hogy nem a minőségi borokat kiállítók előtt volt a tömeg, hanem a borboltban. Nem beszélek butaságot, mert a pile palackos, furcsán mély színű, napsütötte ablakban álló „bort” vitték, mint a cukrot. Esetünkben valójában szőlőlében felolvadt cukor beszélünk.
Tudományos kutatás céljából mi is lezarándokoltunk egy igazi penészes pince, és a tokaji bor poklának bugyrába. Sötét falak, a penészben pénzérmék, 150 Ft/dl furmint, 600-ért aszú. A 70-80-as évek bárjainak likőrős poharában felszolgálva. Ilyen szart életemben nem ittam, oxidáció, ízek hiánya, az aszú egyértelműen cukrozott. A házigazda pedig olyan hittel mesélte, hogy ezt a hordó teszi, hogy az felért egy bűncselekménnyel. A szamorodni íze még másnap is visszaköszönt. A hely 10 mp-re van a Hímesudvar, Dobogó és az Erzsébet pincéktől. Menny és pokol. Szerencsére a Hímesudvarnál nagyon korrekt száraz furmintot, félszáraz sárgamuskotályt és aszút volt szerencsék kóstolni.
Elférne még egy utolsó nagytakarítás a környéken.
Végül egy kis vendéglátás. Van Encsen egy országos hírű étterem az Anyukám mondta. Két világot bejárt vendéglátós alapított. Barátságos étterem, kedves kiszolgálás, korrekt árak. Kíváncsian vártam, hogy mi a nagy hírnév oka. Az étlapon kiváló házias ételek találhatók. Meg is érkeztek szép sorban és egyre jobban szorult össze a szívem. Egyértelmű volt, hogy a konyha kiváló, szakmájukat ismerő emberekből áll, az alapanyag magas minőségű, legnagyobb része helyi és tökéletes minőségben van elkészítve. Szóval nagyon finom, minden rendben. Ám ez semmi több, mint a vendéglátás alapja, erre épül minden és ez nekünk már elég? Egy első osztályú étteremtől ennek kellene lenni az elvárásnak és ez nem az Anyukám mondta hibája. Mindenki keresse fel ha arra jár, de egy kis kerülőt is megérdemel.
