A helyieken kívül kevés olyan lelkes híve van a tolnai borvidéknek, mint kedves barátom Nyulasi Gábriel Az ihatóbb Magyarországért Egyesület nagybecsű elnöke. Régi ismeretségünk alapján állíthatom, hogy minden borszerető embert nagyon kedvel, de leginkább az ismeretlen kutatása hozza lázba. Akkor érzi magát elemében, ha olyat mutathat meg, ami szűz terep még a legtöbb borbarát számára.
Az első mondatok alapján sokan sejthetik, hogy ismételten egy ilyen ügynek a közepébe csöppentünk. Jó-jó tudom, nem kényszerítettek, ugrottunk magunktól.
Magyarország feleslegesen összetett borvilágában is igazi fehér foltnak számít a tolnai borvidék. 1998-as létrejöttének az volt a legfőbb oka, hogy kilépjenek az addigi szerepükből, hogy Szekszárd hátországa, beszállítói legyenek.
Sajnos ez a terv az elmúlt 15 évben nem sok sikerrel járt. A nagyközönség erről a borvidékről egyedül a Bátapáti Tűzkő birtokot ismerhette meg és ez is az oda áramló olasz tökének köszönhető. Persze a boraik is megérdemlik az elismerést.
Ezért itt az ideje, hogy túllépjünk a múlton és fedezzük fel a jövőt közösen. Muszáj, hogy Dunaföldvár, Bátapáti, Paks, Kölesd, Bölcske, Pincehely a boraik révén is bekerüljenek a magyar emberek emlékezetébe. Mivel az itteni borok jók, jól ihatók, gyümölcsösek, melegek, alapvetően könnyedek, de nem nélkülözik azt az energiát, amitől egy bor kellemesé, önmagát értékesé teszi. Emellett a környezet is rejteget csodákat. Hasznosítsuk a világháló adta lehetőségeket és nézegessünk képeket, meg fognak lepődni. Györkönyi pincefalu csakhogy maradjak a kaptafánál.
Önmagukat fehérboros vidéknek definiálják, de szerintem, amire sokkal jobban oda kell figyelni azok a sillerek (schiller) és a vörösborok. A fehérboraik is jók, félre értés ne essék, de a löszős talaj és a meleg éghajlat miatt kicsit lendületvesztettek, vagyis vannak náluk fehérborra termettebb vidékek. A vörösborokban viszont igen jók a lehetőségek, főleg a nagy magyar hiánycikkben a kétezer forint körüli egyenletes színvonalú, gyümölcsös, közepesen súlyos, tanninban nem jelentős és némi savval is rendelkező tételek világában, amelyek nem unalmasságig egyformák, hanem a fajta jegyeit hozzák magukkal. Azaz a mindennapi poharazgatáshoz való és az ételek mellé is széles körben használható borokban.
S essen végül szó a borvidék titkos adujáról a sillerről, amely mindig is a magyar ember napi bora volt. A dolog lényege, hogy rövidebb ideig tartják héjon, mint a vörösborokat, de hosszabban, mint a rozét. Az így készült bor hamarabb is forgalomba kerül, emellett gazdag gyümölcsökben, frissítő hatású, és roppant szűkös a tanninban. Ihatjuk gyakorlatilag bármikor, bármihez és a szódát is jól bírja. Az itten sillerek ezeket a jellemzőket nagyon tudják és az itteni gazdák nem felejtették el ezt a hagyományos módszert, nem írta át a közös tudatban a rozé. Mily meglepő ennek a bortípusnak is az első számú alapja a kékfrankos.
Az ismerkedés volt a célja február 27-én a Vinorium Borbárban tartott hármas kóstolónak, amelynek gazdája Az ihatóbb Magyarországért Egyesület volt. Három pince borain keresztül kaphattunk ízelítőt a tolnai „hegyek” levéből. A Fabro, a Molnár és a Sarok Pince érkezett Budapestre 11 borral és nagy kedvvel. Mi pedig nekiláttunk és becsülettel végigkóstoltuk. Szerencsére nem kellett hőssé válnunk, mert az összhatás rendkívül biztató volt.
Nálam kedvencek a sillerek voltak. Fabro Pince egy habzó és egy csendes verziót is hozott magával 2012-ből. Ugyanaz a kékfrankos alap, csak más technológia. Szerintem ilyen egy igazi paksi siller, amit azért nagyképűség mondani, mert olyan sokat még nem kóstoltam. De úgy döntöttem, hogy nekem ilyen lesz innentől és én ezt fogom keresni. Ropognak a gyümölcsök, meggy, cseresznye. Kedvesen mocorognak a szájban a savak, a vörösboros érzésre dob rá egy kicsit egy hangyányi tannin. Elvárható hosszúság. A habzó verzió kedves kísérlet, bár a buborék olyan sokat nem ad hozzá, de nem is vesz el, kellemes spitzeres hangulatú lesz tőle a bor. A Sarok Pince györkönyi schillere is beállt ebbe az irányba. Legyen mindenki olyan szíves és keresse ezt a bortípust, ahol tudja. Kéretik nem összekeverni a hasonló módszerrel, de egészen más koncepció alapján készült szekszárdi fuxli „programmal”. Az is izgalmas, de egészen más és nem is ez most a téma.
A vörösborok közül érdemes megemlíteni a Molnár Pince bölcskei cabernet sauvigon borait. Mindkét borról elmondható, hogy 2 000 Ft körüli árúkkal bőven megérik. Tartalmasak, gazdagon gyümölcsözöttek, hosszú ízzel, szép lecsengéssel. A 2007-es viseli az évjárat gyengeségét, ezért már meg kell inni, mert még most üde, de már nem lesz sokáig az. A 2009-es ezzel szemben szép reményekkel bír, még 5-6 évig gond nélkül talpon lesz. Tetszett szép fajtajelleges karaktere.
A Fabro Pince Merlot (2009) és Kékfrankos (2011) is a már megírt irányvonalat képviseli. Lényeg bennük a fajta és a gyümölcsök. Nem akarnak többek lenni, mint amik. Minden erre való törekvés teljesen felesleges is lenne. Szerethetőség és jól fogyaszthatóság a lényegi kérdés és a válasz is egy nagy IGEN.
Azon gondolkodom a kóstoló óta, hogy hova a tart a borvidék, mit várnak el maguktól? Szerintem a legjobb esélyük van arra, hogy a vendégek megkeressék Őket és a pincénél elfogyón a legtöbb bor. A környezet, a látványosságok, a könnyű megközelíthetőség és az elfogadható árak indokolttá teszik, hogy minél többen oda járjunk piheni.
Ehhez kívánok sok erőt és jó egészséget!
