Kezdésnek a rendezvénnyel kapcsolatos gondolataimat osztom meg veletek. Magyarázkodás helyett, nem vagyok rendezvényszervező, nem látom a dolgok mögötti anyagiakat. Egyszerű borimádó, hetijegyes látogatóként tűntek fel a dolgok.

Lássuk a jó oldalt. Elsőként, hogy van és ez önmagában is elég. A többi jó ennek a hozadéka. Jönnek a barátok, sok az ismerős, lehet beszélgetni a borászokkal, tulajdonosokkal, sok a jó bor és persze gyönyörű a hely. Saját - másokkal nem egyeztetett véleményem szerint - a borok elfogadható áron voltak.

Hát ennyi.

A kritikai észrevétel egy kicsit több lesz, mert ünnepelhetünk 20. születésnapot, ha képtelenek a szervezők régi problémákat megoldani. A probléma a harapnivaló, a víz, a mosdó, a közlekedés és a tömeg. Ezek pedig kezelhető problémák.

Ideje lenne észrevenni, hogy a hely kinőtte magát. Nem férnek be a kiállítani szándékozok és vannak benn olyanok, akiknek nem kellene. Sorban állnak olyanok, akiknek itt lenne a helyük és vannak, akik még több standot szeretnének.

A belépésre váróknak bosszantó, ha kirakják a megtelt táblát az orruk előtt. Ezért talán a telt házra nem csak büszkének kell lenni, hanem el kell gondolkozni valamilyen megoldáson. A BKV-val történő külön megegyezés nélkül kicsit macerás a megközelítés. A menetrend szerinti buszjárat és a Sikló nem tudja kezelni a tömeget. Így marad a kaptatás vagy a lift, ami azért valljuk be nem a tökéletes, az alkalomhoz illő megoldás. Tudom, hogy a helyszín sok mindenért kárpótol, de..... A tömeg kezelésnek másik problémája volt, hogy már kora este képtelenek voltak a pénztárak megfelelő tempóban kezelni a belépőre várókat.

Jöjjön az ellátás. Nagyon remélem, hogy senki nem tart borsznobnak, ha azt gondolom, hogy szittya pita (szerintem nem is humoros), kolbász, fokhagyma szagban nem lehet értelmesen bort kóstolni, csak beszivornyázni. S ahogyan Zilai Úr nyilatkozta a Magyar Rádiónak, a bor nem alkohol. Szerintem ez komoly ellentmondás. S amikor nekiindult a főzés sajnos nem volt olyan hely, amely ne ételszagban fürdött volna. Az ételekről annyit, hogy érdemes lenne egy pékséget is bevenni a buliba, aki ellátná a harapnivalóra vágyókat elfogadható árú sós péksüteménnyel. Pogácsa persze volt 300 Ft / darab, ami bicskanyitogató. Ja és kissé fullasztó sonkás szendvics 1 300 Ft-ért, a földkerekség legpökhendibb kiszolgálójával. Érdemes lenne a pékárú, szendvics témakörre lecserélni, a sült tarja, kolbász, csülök triót. S persze teret adni a magasabb gasztronómiának mint idén is megtörtént. Ide tartozik még a 300 Ft / fél liter víz, ami a legdrágább közértben is max. 160 Ft. Hiperhaszon, a bankszektor meg pirul.

A mosdó pedig egyszerűen kevés. A vár oldalában lefelé kanyargó sétányon lenne még hely konténereknek.

Ezeket persze el lehetett viselni, mert inkább kellemetlenség. Bírunk sorban állni, egyszer-egyszer benyúlunk a zsebünkbe, aki meg sűrűn jön ki az csomagol és sétálni is lehet. Ha séta! Drága, imádott magyar nők, csajok, asszonyok. Fantasztikus, hogy mindig szépek, elegánsak, élbűvölőek, hódítok akartok lenni, de könyörgöm, a Várban kockakő van, amin büntetlenül nem lehet sokági magas sarkúban közlekedni.

Ami viszont gyalázat volt a díszvendég Franciaország (!) standjai. Az ott dolgozó fiataloknak fogalmuk sem volt a borokról, egy szót nem tudtak senkinek mondani, a hűtés nem volt tökéletes, totál káosz volt az egész. Azért ez meredek. S azt talán nem kell magyaráznom, hogy ismeret nélküli kóstoló, segítség nélkül nagyon jégre tud futni a francia borokkal.

Miután kipuffogtam magam. Fantasztikus hét volt, csak szuper élmények maradnak meg a következő szeptemberig, de ez csak a boroknak köszönhető.

A folytatásban következnek az isteni nedűk és elkövetőik.