Badacsonyban jártam a Bazaltbor Kft.-nél megnézni a pincét, és a Borhotelt. Megkóstolni új és régi borokat, megtudni, hogy mi a helyzet a cég körül.

Kezdjük is ezzel, mert ez mindenkit érdekel. Laposa Bence a 2011-es szüret kezdetén felmondott a Badacsonyi Bazaltbor Kft.-nél, mint borász. Ám változatlanul a cég kisebbségi tulajdonosa, de a napi operatív munkában nem vesz részt. Ennek a szakításnak a pontos okáról egyik fél sem tud vagy akar nyilatkozni. Így ennek az évjáratnak a borait már Laszlovszky Gábor a pincészet operatív irányítója, és Alain Rousse borászati tanácsadó készíti. A Laposa nevet a bejegyezett szabadalom szerint a Bazaltbor Kft. használhatja teljes kizárólagossággal. Erről a helyzetről a jogászok vitatkoznak.

Ez a hivatalos rész. A magánvéleményem CSAK GONDOLATOK, AMI MÖGÖTT NINCSEN BIZONYITÉK! A szakítás lehetséges okán gondolkodva az jutott eszembe, hogy talán Bence egyszerűen nem tudott mentalitást váltani a kétszemélyes családi vállalkozásból egy nagyban dolgozni akaró pince stílusára. Ezt két ok miatt gondolom. Az egyik, hogy Bencéről úgy nyilatkoztak, hogy egy nagyon jó ízlésű, és érzékű fiatalember, ám sokszor a dolgok úgy történtek, ahogy éppen sikerült. Feljegyzés, dokumentáció a szőlészeti-borászati munkáról hiányos és ez nem engedhető meg. A másik, hogy a cég vezetőit úgy ismertem meg, hogy nem nagyon van pardon, a többségi tulajdonos pedig egy igazi pénzember.

A névhasználat kérdésére más nem tudok elképzelni, mint a befektetők adta pénz, bár Gagyi Pállfy András ügyvezető igazgató azt mondta, hogy ez Bence saját döntése volt. Biztos, de én kicsit hitetlen vagyok. Egyszerűen azt gondolom, hogy a cégbe bevitt borkészlet és a Laposa név volt a kft.-be bevitt rész. ÉS ISMÉTLEM EZ CSAK HANGOS GONDOLKODÁS, AMIRE NINCS BIZONYITÉK! Hát ennyi a kis magyar borvalóság.

A hegy oldalába épült pincészetről sokan azt mondták, hogy nem illik a környezetbe. Az épített környezetbe biztosan nem, mert az nincs. Van egy-pár lerobbant épület, amely egy romantikusabb világot idéz és van néhány szocreál kocka üdülő a környéken. Ez az épület legalább rendezett és lehet róla tudni, hogy mi a célja. A többit meg döntse el mindenki maga ízlése szerint. Télvíz idején lehangoló látvány a hegyoldal.

A pincészet funkcionális, vasbetonból készült, hőmérsékletben önfenntartó, a munkaterületeken minden a borkészítést szolgálja. Kívülről az épület fehér és szőlőágak, indák mintája díszíti. Mivel az épület egy része fényáteresztő, ezért napsütésben ezek a minták az épület belsejében is láthatók. De csak ott ahol ez a fény nem okoz problémát. Az első rész, amely kellően szeparált a feldolgozó részről, a vendégek fogadására készült, bár még a berendezése nincs készen. Innen be lehet jutni a hordós érlelésre szolgáló helyiségbe. Ez szintén vasbetonból készült és kb. 10 méterrel a földfelszín alatt található. Kapott egy kissé csavarodó elrendezésű téglasort, így szebb és „hagyományőrzőbb”.

A középső részbe érkezik be a szőlő. A felső szinten kezdődik a feldolgozás és itt is fejeződik be a palackozóban. Itt van a bogyózó, prés és innen indul el a gravitáció segítségével a must az alsó két szintre. Itt találhatók 50-100-250 hl-es szabályozható hőmérsékletű koracél tartályok, illetve a megfelelő tételek számára a használt ászokhordók. A harmadik hátsó részben van a címkéző, a raktár és az egyéb kiszolgáló helyiségek. Egységes, kompakt épület.

A pince teljes kapacitása évi 350e palack, jelenleg még csak 150e palackra képes. A saját 6 ha területről és a felvásárolt területekről idén kb. 100e palacknyi bor készül. A fejlesztési tervek megvalósításához nyújt segítséget Alain Rousse tanácsadó, aki arról is mesélt, hogy miért pont Badacsonyt választotta. Alain jó pár évet eltöltött Tokajban, mint tanácsadó, ahol munkája közben arra jött rá, hogy Magyarország borvidékei közül maximum 5 van, amely nemzetközi figyelemre is érdemes. Ezek egyike Badacsony. Mégpedig azért, mert ez a terület alkalmas arra, hogy egyszerre megmutassa az adott szőlőfajta és a terroir értékeit külön-külön és egyben is. Ilyen koncepció mellett végzik a fajtaszerkezet tisztítását és csökkentését, kizárólag magyar fajtákra. Emellett végzi a beszállító termelők képzését, és hosszú távú kiválasztását. A kapacitás növelés hosszú távú feladat, most sokkal inkább fontos egy igazi profi birtok kialakítása.

Szerző: Gonda Gyurka  2012.02.09. 05:31 Szólj hozzá!

Címkék: laposa bazaltbor badacsonyi

A bejegyzés trackback címe:

https://igyunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr964081556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása