Tény, hogy a nők sokkal jobban kóstolnak, jobb az íz érzékük, mint a férfiaknak. Az is tény, hogy borásznak is nagyon jók. Ha tovább visszük, hogy a borász, napjaink rocksztárja, akkor a borásznők igazi dívák. És a dívák imádják a látványos fellépésket, mint puha, simogató kezükkel, olyan kemény vidéken dolgozni, mint Tokaj-Hegyalja. Hazánk más vidékein is találunk szép számmal, a szebbik nemből, de a legtöbben Hegyalján készítik boraikat. Miben rejlik csodájuk, hogy a nehéz kövekből, finom, elegáns, majdnem légies borokat készítenek, pontosan nem tudom. Talán a bennük lévő óvó, gondoskodó, dédelgető ösztön teszi, vagy valami más. Homoky Dorka, hogy áll ezekkel a dolgokkal azt nem tudom, de boraira igazak a fenti jelzők. Dorka az Y generáció tagja, egyike a fiatal, tehetséges borászoknak, aki 2012 óta készíti saját tételeit Tállyán.

20171108_191624.jpg

Tállya egy helyes kis település Mád közelében, amely most kezdi igazán bontogatni szárnyait, megmutatni, hogy milyen borokat tud. A Homoky család az 1800-as évek vége óta foglalkozik borászkodással, Dorka a negyedik generáció családban, bár Ő nem így képzelte el életét. A film filozófiáról pártolt át a szőlő lélektanára, és mint mostanság szokás, egyszerre végzi a két iskolát. Mindenesetre egy fiatal, törékeny lány, az andezitek, riolitok között, inspiráló párosítás.

A borkészítéssel kapcsolatos elképzelései is a modern utat követik. Spontán erjesztés, alacsony kénszínt, semmi tápsó és ilyenek, rendszerint maradékcukor a borban, ami szépen kerekíti a feszes savakat, tartályos és hordós érlelés vegyesen, hit a furmint-hárslevelű házasításában. Ami nem, annyira megszokott, bár kortársaira jellemző, hogy hisz a sárgamuskotályban, és rendszeresen készíti is.

A borokra jellemző a tökéletes tisztaság, ami köszönhető az egy napos ülepítésnek, a gondosan válogatott szőlőknek, és az egész fürtős feldolgozásnak. Emellett ízgazdaság, moderált alkohol és hangsúlyos, de nem túlzó savak, ahogyan az ásványosság sem mindent elsöprő. Elegancia és gyümölcsösség jellemezte a 2017-es évjárat borait, amiből néhányat kóstoltunk meg a napokban. A 2017-es évjárat volt az első olyan, amire Dorka is azt mondja, hogy az első pillanattól kezdve, minden tudatosan történt, a tudatosan megtervezett boroknak megfelelően. Szerencsére az idei nagyon biztató évjárat, bár így sem lesz belőle túl sok, hiszen az egész család 10 hektáron gazdálkodik, aminek csak egy részét műveli Dorka. Ezért ragadja meg mindenki az alkalmat, ha a közelben kóstoltat, mert érdemes, tehetséges készítő, jó borokkal. Persze még jobb, ha Tállyán teszik meg ezt, mert csodálatos a környék, télen-nyáron egyaránt.

20171108_181046.jpg

Kivételesen nehéz volt kedvenceket választani, de azért sikerült, úgyhogy az összes bor ismertetésétől változatlanul elmarad.

Görbe sárgamuskotály 2017: Tartályos, spontán erjesztés. Tömény, friss muskotályos illat, bodza, szőlővirág, elegánsan intenzív illat. Jó egyensúly, pici cukor, kerek bor, kellően hosszú. Az alacsony alkohol miatt kimondottan üdítő, pont annyi, mint amennyinek lennie kell. Ízében is a muskotály dominál.

Hetény 2015: tartály és hordó érlelés, 4 gramm cukorral. Igazi tokaji illat, pici furmint, a hárs szépen finomít, kimondottan illatos. Feszes, fiatalos savak, pici tannin. Közepes test, jó egyensúly, még tombol a borban az energia. Sok-sok gyümölcs az ízben, némi hordó. Sokkal élénkebb, mint mikor beleszerettem ebbe a borba, friss lendület.

Aszú 2014: fűszeres, keleties illatok, mellette sárgadinnye, déli gyümölcs, gyógynövények, levendula. Komplex, elegáns illat, minden túlzás nélkül. Modern aszú illat, de a botritisz összetettségének is maradt még hely. Komoly savak, savhangsúlyos még, sok-sok idő kell ahhoz, hogy elnyerje az igazi szerkezetét. Még nincs is palackozva. Ízében citrusos, keleti fűszerekkel.

20171108_181154.jpg

Kóstolt borok:

Siller 2017 Kékfrankos, Blauburger

Sárgamuskotály 2017, Görbe dűlő

Sárgamuskotály 2016, Görbe dűlő

Furmint-Hárslevelű (70-30) 2015, Hetény dűlő

Furmint 2015, Bártfai dűlő

Hárslevelű 2012, Sas-alja dűlő

Furmint 2013, Görbe dűlő

Aszú 2014, 218 gramm cukor, 9 % alkohol, 12 gramm sav

Szerző: Gonda Gyurka  2017.11.11. 11:22 Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://igyunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr5013233015

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hagyjatok már inni 2017.11.13. 23:21:58

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Még november második hetében is vannak, kik szárazsággal üzennek az alkoholnak hadat, de nehogy már mi érezzük magunkat miattuk kellemetlenül. A Heti sajtó gyűjtőműfaj, és büszkén jelentjük, a gyűj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.