Számomra egy tudathasadásos állapot a borversenyek értékelése. Megértem, hogy szükség van rá, mert kell a boroknak a reklám, a termelőnek a visszajelzés. Emellett sok vevőt lázba hoz egy díj, cím, plecsni. Engem nem nagyon izgat. Tele van világ mindenféle borversengéssel és úgy nézzünk fel ezekre, mint valami galaktikán túli fényre, pedig fogalmunk sincs, hogy ki vesz rajta részt, ki bírál, milyenek a körülmények. A győztes esetleg csak vakok között lett félszemű király? Tök lényegtelen, hogy hány aranyérmet nyernek a magyar rosék egy francia rosé versenyen, attól még rajtunk kívül senki más nem fogja megvenni. Mindenki más a dél-franciát akarja inni.

Februárban vettem részt hazánk borbírálói képzésén, gyenge borokon, furcsa logika mentén ment az oktatás, aminek nem sok köze van a borok lényegéhez. Szóval, ha így kell bírálni, ahogy nálunk tanítják.....

Bocsánat kicsit elkalandoztam. Volt a Pannon Bormustra április második hetében. A verseny menetéről, a bírákról bőven lehet olvasni tényeket a rendezvény oldalán. Én inkább a visszajelzésekről, a visszhangokról, saját gondolataimról írnék.

Régóta hallgatjuk külföldi borszakértőktől, MW-éktől, boríróktól, hogy készítsünk autentikus, „terroir” borokat. Kövessük a világtrendet, amely nehezen viseli a magas alkoholt, sok tannint, inkább az egyediséget, a másságot keresi. A savba még nem kötöttek bele, szerencsére. Ez önmagában ellentmondást, mert az eredetiség és a világtrendekhez alkalmazkodás némileg üti egymást. Szeretnék naiv lenni abban a kérdésben, hogy a bor világának környéke olyan tiszta, egyenes, becsületes, mint a szőlő. Sajnos nem így van! Meg vagyok győződve, hogy ezek a bornagykutyák kizárólag saját érdekeik mellett gondolkodnak. Ez lehet sajnos a pénz, vagy valamilyen gazdasági kötödés választott borvidékükhöz, vagy egyszerűen elméletük bizonyítása, elfogadtatása és így szakmai sikerük nagyobbodása. Persze vannak nem ilyenek is köztük, de mint fehér holló.

Lehet, hogy meg kellene tanulnunk nagy testű, gazdag beltartalmú, alkoholban gazdag borokat magas minőségben, hosszú érlelhetőséggel készíteni, mert ez még sajnos nem megy igazán? Akkor lehet, hogy sokan kiakadnának, hogy basszus lehet, hogy a magyarok sokkal jobb bort csinálnak, mint a mi agyonfényezett, drága, puccos borvidékünkön? Na ez persze már összeesküvés elmélet, de hát még mindig nem tudjuk miért halt meg JFK? Arra pedig igazán kíváncsi lennék, hogy egy 13 %-os alkoholú, könnyedre hangolt olaszrizling, milyen szinten mutatja meg Somló terroriját.

A mindenek feletti terroirról már többször írtam, és nem gondolom, hogy ez váltja meg a magyar borvilágot, nem ettől fog a magyar bor visszatérni a világpalettára. Szerintem sokkal fontosabb legyen, hogy megtanuljuk a szakmát, mind a szőlőben, mind a pincében, mind az „iróasztalnál”. Ezek után találják meg a borvidékek arcukat, minőségi követelményeiket, megjelenési formáikat. Lehet, hogy a villányi boroknak az a „terroirja”, hogy csontszáraz, nagy testű, magas alkoholú, sok szőlőből való tanninnal, finom hordóval, hosszú érlelés? Csak még nem tudjuk pl. szakmai hiányosságok miatt ezt a terroirt ízlésesen megmutatni. Mert abban van igazság, hogy ezek a struktúra kérdések tudnak kellemetlenek lenni. Szóval véleményem szerint legyünk óvatosak, mert bebizonyosodott, hogy a külföldről jött dolgok átvételével nem járunk jól. Egyáltalán akarunk-e úgy táncolni, ahogy a világ fütyül? Ha mi így szeretjük a borainkat? Azért a pár száz palackért legyünk olyanok, mint a többi? Legyen saját arcunk, bízunk meg a saját igazunkban, utunkban, de ne vakon. Persze, aki külföldre gondolkozik az tegyen úgy, ahogyan a vásárlóinak jó. Sajnos a borvilág is sokszor olyan önző, mint minden körülöttünk, mert sokakat csak a saját érdeke izgatja.

Visszatekeregve a Pannon Bormustrához. Nem áll szándékomban a döntéshozókkal vitatkozni, mert nincs rá semmilyen alapom, ráadásul Mészáros Gabriellát mélységesen tisztelem. A díjat nyert fehérborokban senki nem találhat kivetni valót, mert mindegyik igen magas színvonalat képvisel. A vörösökben pedig azért nem tudok és akarok, mert nem ismerem az ellenfeleket. S itt jön a lényeg. Nekem egy verseny akkor mutatja meg az értékét, ha tudjuk, hogy kit győztek le az elsők. S itt erre tudomásom szerint nem fog sor kerülni. Miért? A nevezők névsora napvilágra került, de beküldött tételeket homály fedi. Így aztán még inkább érdekes, hogy miért maradt ki a díjazottak közül többek között az Árvay, Bussay, Dobogó, Figula, Vylyan, Gere, Buttler, Györgykovács stb. pince bora?

A napokban jutott fülembe olyan felhang is, amely szerint lesznek borászok, akik jövőre nem vesznek részt, mert azt gondolják, hogy úgysem lehetsz nyertes, ha nem vagy „Terra Hungarciás”. Az tény, hogy a győztesek közül igen sok jelen volt ezeken a rendezvényeken, de ebbe a koncepcióba nem kívánok belegondolni.

Végül a közönségnapról. Na az igazán gyenge és színvonaltalan rendezvény volt. Először is már nem divat az árban benne van a pohár rendszer, bérelni szoktunk. Az milyen dolog, hogy ha valami háromra van meghirdetve, s négy órakor érkeznek meg a száraz fehérborok, ráadásul ihatatlanul hidegen. Azt is nehezen értem meg, hogy a meghívott győztesek közül többeknek nem sikerült megoldani, hogy valaki képviselje őket a kóstolón. Ezzel a fogyasztókat és a versenyt is megsértik. De az, hogy nem lehetett senkit az asztal mögé állítani, már kemény. Szerencsére a borok és elsősorban a fehérborok kárpótoltak. Sajnos be kell vallanunk, hogy a vörösökön még bőven van mit dolgozni, csak azt kell végig gondolni, hogy miként.

Szerző: Gonda Gyurka  2012.05.20. 18:43 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://igyunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr684527888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.