„Hallod-e Rozika te, gyerünk a Larusba be!”

Ez annyira rossz szóvicc, hogy nem lehet kihagyni. Jó sok rosét hívott össze Zilahi Zoltán a Larus Rendezvényközpontba (Budapest, XII. kerület) és környékére. Volt lehetőség fix összegű, amennyi jólesik kóstolóra a rendezvényteremben, vagy sétálni pohárral a kézben a pavilonok között, annyit fizet, amennyit iszik módon. Szerencsére volt különbség a kínálat között. A kifoztuk.hu jóvoltából az előbbin volt lehetőségem kóstolni. Buday Péter és kollégái pedig biztosították a falatkákat, sülteket és grillezett húsokat. Hogy ezek közül mi illik a roséhoz már más kérdés, de erről is szó esik majd.

Az elmúlt 10-12 évben rosé nagyhatalom lettünk pedig ennek a sokszor halovány színű, gyengéden vörösboros jellegű, csupa gyümölcs, lendületes, egynyári bornak semmi hagyománya nem volt a Kárpát-medencében. Mifelénk a sillert itták a mindennapokban, de sikerült ezt a fajtát a pince legaljára alacsonyítani így elfelejtettük.

Így aztán ideje volt már egy nagy kupac rozét összerántani és végigkóstolni. Kb. 50 tétel között volt jó sok kékfrankos illatos, kevésbé illatos, vékonyka, vastagabb, savas. Aztán sauvignon, merlot, zweigelt, házasítások és habzó borok is. Szerencsére 5-6 siller is. A 2011-es sem volt egy kedves évjárat és ez a rozékon is nagyon érzik. Elég sokban bőséggel volt sav, ezért talán azok sikerültek a legjobban, amelyekbe került valamilyen savban gyengébb fajta vagy maradt benne pár gramm cukor. Így azt tanácsolom, hogy kékfrankosban csak azokat keressék, amelyben maradt cukor. Ilyen volt és nagyon tetszett Kovács Nimród Egri Rosé, vagy az igen bizarr színű, pinkes-narancsos Egri Koronaház roséja. Kedves fűszerességével és több vörösborosságával igen kedvemre való volt az Etyeki Kúria kadarka roséja. Emellett még szívesen ittam Almagyar Érseki Pince borát, ami Csutorás (Csuti) Ferenc keze munkája, és a Dimenzió Borászat Bűbáj névvel illetett rozéját.

Pár szót a sillerekről. A legtöbb merlotból készült, kicsit fanyar, pirosgyümölcsös borok voltak, frissességgel, némi savhangsúllyal, nagyon enyhe tanninnal. Érdekes borok voltak, mert annyira nem estek jól így magunkban, követeltek volna némi szódát. Sokkal megnyerőbbek voltak pár héttel ezelőtt a szekszárdi fuxli sillerek, amelyek sokkal kerekebbek, gyümölcsösebbek, rendezettebbek voltak. Szerintem ez a vonal sokkal fogára valóbb a mai ízlésnek, mint az előző, talán nevezzük rusztikusabbnak vonulat.

Összességében a magyar rozé felhozatal nem sokat változott az elmúlt években, ami talán nem baj, mert azt gondolom, hogy nem is kell ennek a típusnak a fontosságát túlértékelni, de azért egy kicsit több izgalom jól esett volna.

Végül az ételekről. A fogyasztható ételeknek semmi közük nem volt a rozékhoz, maximum egy-két könnyedebb falat ment el, de csak a sillerekkel. Nem kóstoltuk végig a teljes kínálatot, mert elég drága volt, csak próbáltuk elképzelni, hogy mi lehet jó párja a boroknak. Volt egy sajt-birsalmasajt-körtekompót desszert. Mivel a sajt nem volt túl erős, a lekvár és a kompót pedig túl édes, ezért a cukortartalmú rozékkal jó volt. A sillerek mellett pedig a roséra sült kacsamell falatoknak volt helyük, de csak azért, mert némi eperdarab is volt mellette.

A www.zamatkaland.hu blog íróival együtt arra jutottunk, hogy a magyar rozékat leginkább saláták mellé tudjuk elképzelni. Emellett jellemzően nem édes desszertekhez például fanyar, erdei gyümölcsöt tartalmazó édességek, fagylalt vagy esetleg gyümölcsleves párjaként. Viszont főzéshez igen jól lehet használni. Gyümölcsleves, hideg borleves, kompótok, gyümölcsmártások, lilakáposzta, kacsa, húspác, hagymalekvár készítéséhez kiváló.

Szóval igyunk idén nyáron is sok rozét, de még inkább fehérbort vagy sillert. Bocs, de nekem egy pohár olaszrizling bármikor jobban esik.

Szerző: Gonda Gyurka  2012.05.09. 08:13 Szólj hozzá!

Címkék: kékfrankos rozé péter kovács nimród etyeki dimenzió rosé kúria buday larus almagyar

A bejegyzés trackback címe:

https://igyunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr374497603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása