Ilyen jelszavakat lehetett volna használni a somlói termelők (Bországjárás 2010) budapesti bemutatójára, ha nem lett volna alacsony költségvetésű rendezvény. Erről többet nem is akarok mondani, mert megfogadtam, hogy nem panaszkodom. Ezt csak azért tudom megtenni, mert a borok maradéktalanul kielégítették igényeimet.
Pár szót a Somló-hegyről, a borvidékről (részben magamtól is tudok ilyeneket, de végighallgattam dr. Mészáros Gabriella előadását is):
Somló-hegy a Balaton északi partján végighúzódó tanúhegyek része, amelynek talaja legalul a Pannon tenger hordaléka, némi agyaggal és ezt borítja a vulkáni kitörések eredménye. Egyike azon kevés hegyeknek, amelynek északi oldalán is nő szőlő. A fő fajták: olaszrizling, furmint, hárslevelű, juhfark és a chardonnay. A XX. századig az itteni borok Somlai néven kerültek forgalomba, házasítások voltak, mert nem a fajta volt a lényeges, hanem a terroir. A német borrendszert átvéve lett napjainkra elfogadott, hogy megfordul a dolog és a legtöbb bor fajtatisztaként kerül palackba. A juhfark hosszú ideig leginkább szikár, magas savtartalmú, fiatalon ihatatlan borokat adott, amely csak mostanában fordult át egy virágos, egyedi gyümölcsös világot megjelenítő izgalmas borokká. A terület legnagyobb problémája, hogy nincs víz, a gyökerek mélyre nyúlnak a nedvességért. Ettől lesznek a borok karakteresek, ásványosak, egyediek.
Ennyi kis összefoglaló után egy kis áttekintés a borokhelyzetről.
Szerencsére a 2010-es évjáratból nem kellett sok bort kóstolni, mert nem voltak. A jól ismeret borászatok mindegyike – egy kivételével – nagyon magas színvonalú, természetesen hibátlan, a terroirt megmutató, de nem eltúlzó és emellett a fajta és a gyümölcs fontosságát is figyelembe vevő borokat mutatott be. Akikről szó van: Spiegelberg Stephan, Kolonics Károly, Fekete Béla, Györgykovács Imre, Kreinbacher+St. Ilona, Dénes Birtok. A „nagyok” közül egyedül Takács Lajos borait nem tudtam élvezni, mint már jó ideje, a hatalmas mindent eluraló alkohol miatt. A kevésbé népszerű pincék nem győztek meg teljesen. Egyértelműen jó színvonalú, a mindennapokra való bort készítenek, de még nem találták meg egyéniségüket. A másik nem kellemes meglepetés, hogy a Tornai Pincészet Grófi prémium sorozata közel sem volt olyan izgalmas, somlói, mint az alacsonyabb kategóriás pl. Nagy-Somlói sorozat.
Két-három igazán kedvenc tételről:
Kolonics Hárslevelű 2009: mély, diszkrét, elegáns illat, amelyben az ásványok dominálnak, egy kicsi hársvirággal. Jó egyensúlyú bor, szép, lendületes, üdítő, hosszú savakkal és komoly testtel. Harapni lehet. Az ízek elején az ásvány jön, majd jóval később enyhül és a hosszú ízek végén rengeteg édes körte.
Fekete Béla Furmint Arany-hegy dűlő 2007: öröm volt Béla bácsit és kedves feleségét jó egészségben látni az asztal mögött. Krémes illat, ásvány, alma, rózsa, bodza. Szép savak, magasan lévő egyensúly, testes bor, nagy súlyos korttyal. Rengeteg íz, hosszú lecsengéssel: méz, alma, körte, diszkrét, de érezhető ásvány.
Györgykovács Imre Furmint 2009: lassan nyíló illat, kis vegetális felhanggal, sok almával, ásvány, pici hordó. Olyan Györgykovács módra barátságos, simogató bor. Aki kóstolt már Györgykovács bort, az tudja miről beszélek. Roppant mód ásványos és almás ízében is. Egyensúlya mellett még egyszer a kedvességében rejlik ereje.
Kolonics Olaszrizling 2008: fehér színű virágok, ásványos, gyümölcsös illat. Szép egyensúly, savak igen intenzívek, kicsi alkohol többlet. Ízében is visszaköszön a virág, rózsakő.
Volt még több, sőt sok szép bor és messze nem kóstoltam végig az összeset, nem is bírtam volna. Úgy gondolom a borvidék szépen teszi helyre magát és remélhetőleg népszerűsége is egyre nő. Némi marketing jelleggel lehetne a címkén valamit változtatni, mert messze elmaradnak a palack tartalmának színvonalától. S még valami! Nagyon várom, hogy mikor lesz somlói borász hölgy!
